Csongrád Megyei Hírlap, 1972. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-01 / 51. szám

mi történt a nagyvilágban? — mi történt a nagyvilágban?— mi történt Mudzsibur Rahman Moszkvába indult Mudzsibur Rahman sejk, a Bangladesh Népi Köztársaság miniszterelnöke kedden egy delegáció élén négynapos hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazott. A delegáció tagjai még Abdusz Szamad Azad külügyminiszter, Nurul Iszlám, az állami tervbizottság alelnöke, továbbá a pénzügy- és kereskedelmi minisztérium államtitkárai, szakértők és újságírók. A különrepülőgép, útban Moszkva felé, üzemanyagot vett fel Bombayban és Tbilisziben és ma, szerdán reggel érkezik a szovjet fővárosba. A miniszterelnök programjában a moszkvai tárgyalásokon kívül szerepel még egy leningrádi látogatás is, visszaútban pedig egy napot tölt Taskentben. ★ Még a szovjet főváros eseményekben gazdag diplomáciai életében is kiemelkedő dátum lesz Mudzsibur Rahman látogatása. A szovjet rádió és televízió, valamint a TASZSZ-iroda munkatársai az utóbbi napokban több interjút készítettek Daccában Mudzsibur Rahman sejkkel, s ezekből egyértelműen megállapítható, hogy Ázsia legfiatalabb önálló országának vezetője politikailag és érzelmileg ugyancsak nagy reményeket fűz első hivatalos moszkvai látogatásához. A Szovjetuniónak a Bangladesh Népi Köztársasághoz fűződő viszonya nem igényel kommentárt: az egész világ tanúja lehetett, hogy Moszkva és a testvéri szocialista országok kezdettől fogva egyértelműen kiálltak a volt Kelet-Pakisztán népének függetlenségi törekvései mellett. Maga Mudzsibur Rahman „barátsági missziókértt"4* jellemezte szovjetunióbeli hivatalos látogatását HANOI JELLEGZETES épületei között feltűnő hazai hasonlatosságot mutat egy városszéli, gazdasági épületsor. Mint hamarosan kiderül, a hasonlatosság egyáltalán nem véletlen: a VDK, sőt a trópusi vidék első iparszerű baromfitelepén vagyunk, amely magyar szakemberek irányításával épült és működik. Ketten közülük — Gál Béla szaktanácsadó és dr. Czárán György állatorvos — ma is itt dolgoznak, s a magyar párt- és kormányküldöttségnek azt jelenthették, hogy eredményesen teljesítik a megbízatást. A VDK jelenlevő gazdasági vezetői hangsúlyozták, hogy az élelmiszer-ellátásban nagyon sokat várnak a magyar segítséggel épült teleptől. A várakozás eddig messzemenően jogosnak bizonyult. Az Uraiújfaluból szállított első, 31 ezer 800 naposcsibéből álló szállítmány 1971. március 3-án érkezett meg, azóta további 41 ezer 699 tojóhibrid csirkét fogadtak a hanoi telepen. Az első „utasok” már termelnek, hat hónap alatt tojónként 120 tojást adtak, s egy éven át 200-at várnak tőlük. Kitűnően vizsgáznak az ugyancsak Magyarországról érkezett tojások és keltetőgépek is, hiszen az első keltetési arány nem kevesebb, mint 83,4 százalék. A TELEPRE Vitaminokat és preximeket is szállítanak Magyarországról, s a zsákok feliratait vizsgálva megállapítható volt, hogy néhánynak már lejárt a szavatossági ideje. Az itt dolgozó magyar szakemberek elmondták, hogy ez az egyik fő gond, a késedelmes szállítás. Nagyon hosszú az út, ezen persze nem lehet segíteni, viszont megnyugtatóbb lesz a helyzet, ha megfelelő laboratóriumi műszerek állnak majd rendelkezésre, s mindenkor elvégezhetők a különböző takarmányok minőségi vizsgálatai. Örömmel mutattak a szárítóüzemben még felbontatlanul heverő ládákra, a legfrissebb szállítmányra, amelyben ezek a műszerek találhatók. A vietnami vezetők mindenekelőtt a magyar szakemberek tudását, önzetlen segítőkészségét említik, ők pedig a helybeliek igyekezetét, felelősségtudatát dicsérik. Bemutatják a főmérnököt, aki a telep technológiájának tanulmányozása céljából Magyarországon járt, s amíg folyt a szerelés, nemcsak irányított, de egyúttal kétkezi szerelő-mindenes is volt. A keltetőgépek egyik őréről, egy kislányról azt jegyezte meg Gál Béla, hogy a keltetés ideje alatt egyszerűen nem mozdult el a berendezés mellől, ott is aludt... A beszélgetés során kitűnt, hogy a házigazdák igen nagy reményeket fűznek az iparszerű baromfitartáshoz. A mostani kapacitás évi tízmillió tojás termelését teszi lehetővé, de ennek rövidesen a kétszeresét akarják előállítani, s újabb hasonló teljesítményű telepeket is létre kívánnak hozni. AZ IRODAÉPÜLET egyik helyiségében a telep tervezett végleges képének maakettje áll. A hatalmas terepasztalon a helyiek gyakran hajolnak a makett fölé, szívesen tervezik a jövőt. Annál is inkább, mert biztosak benne — nem utolsósorban a magyar segítség révén —, hogy a tervből feltétlenül valóság lesz. KOVÁCS FERENC Egy hét Vietnamban 2. „Tojásgyár"— korszerű szinten A Traiga-i baromfitelep házai 2 Vizsgálják az újabb holdkőzeteket Mint már jelentettük, a Szovjetunióban megkezdődött a Luna—20 által Földre szállított holdkőzet tanulmányozása. Az első észrevételek is azt bizonyítják, hogy a terület, ahonnan a Luna—20 a kőzetet szállította, sok érdekességet, sőt meglepetést tartogat a szakemberek számára. A holdkőzet vizsgálásába egyebek között az Egyesült Államok szakemberei is bekapcsolódnak, s máris nagy érdeklődéssel tekintenek a páratlan értékű anyag elemzéséből levonható következtetések elé. (Telefotó — TASZSZ—MTI—KS) Képünkön, a Földre hozott holdkőzet egy része Elhalasztott felbocsátás Másodszor is elhalasztották az amerikai Pioneer—10 űrrakéta felbocsátást hétfőn éjszaka. A halasztás oka a földfelszín felett mintegy 14 000 méter magasságban száguldó szélvihar volt. Egyelőre nem tűztek ki újabb időpontot, mikor indíthatják útnak a Pioneer— 10-et, amelynek úticélja 22 hónapos száguldás után a Jupiter bolygó lenne. A tervek szerint az űrhajó több mint százezer kilométerre halad el a bolygó mellett és ezzel teljesítve feladatát, elhagyja naprendszerünket. A hírügynökségek értesülései szerint a kilövés újabb tervezett időpontját azért nem tudták megállapítani, mert az amerikai légierő szintén hétfőn akart felbocsátani egy mesterséges kémholdat, de mivel a szélvihar miatt ez sem volt lehetséges, szerdáig elhalasztották. A szovjet kormányfő fogadta a csehszlovák külügyminisztert Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök kedden a Kremlben fogadta Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminisztert, aki a szovjet kormány meghívására tartózkodik Moszkvában. A megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter is. Gromiko és csehszlovák kollegája kedden újabb tárgyalást folytatott a két országot érintő nemzetközi kérdésekről. Az ENSZ-főtitkár jelenlétében: Új ülésszakot kezdett a leszerelési bizottság Genfben kedden megkezdődött a leszerelési bizottság értekezlete, amely folytatja múlt évi munkáját. Akárcsak a múlt évben, most is csak 25 állam ül a tárgyalóasztalhoz, mert Franciaország a korábbiakhoz hasonlóan távol tartja magát az értekezlet munkájától. Hazánk tagja a bizottságnak. Az ülésszakon dr. Kőmíves Imre nagykövet vezetésével vesz részt a magyar küldöttség. A tanácskozás színhelyén megfigyelők kiemelik: a leszerelési bizottság mostani ülésszakának jelentőségét emeli az a tény, hogy dr. Kurt Waldheim, az ENSZ új főtitkára első alkalommal jelent meg ilyen minőségében a tárgyalási palotában, és fel is szólalt a megnyitó ülésen. 1967 óta a legnagyobb mértékű agresszió Kivonultak az izraeli csapatok Libanonból Hétfőn késő este és kedden kora reggel az izraeli csapatok kivonultak Libanonból, amelynek területét — mint jelentettük — négy napon át támadták. Több falut a szó szoros értelmében a föld színével tettek egyelővé, arra hivatkozva, hogy ott „palesztin ellenállók tevékenykednek és veszélyeztetik Izrael biztonságát”. Libanon déli részében valóban tartózkodott néhány palesztin partizán. Ez azonban nem magyarázat az izraeliek támadásainak méreteire. A Tel Aviv-i csapatok negyven kilométer mélységben behatottak az ország területére. Ez nyilvánvalóan azta szándékot bizonyítja, hogy Izrael tervezte Dél-Libanon területének hosszabb időre történő megszállását — ahogyan Eban izraeli külügyminiszter mondotta — ellenőrzését. Amit Izrael tett, az 1967 óta a legnagyobb mértékű agresszió közel-keleti arab ország ellen — mondotta a libanoni miniszterelnök. Távlat nélküli ellenzék Bonnban ÚJSÁGHÍR: a kereszténydemokrata—keresztényszociális unióbeli képviselők kiábrándítóan maradt szemléletről tettek tanúbizonyságot a ratifikációs vita során. Három napon át — február 23-án, 24-én, és 25-én — vitatkoztak a Bundestag, a nyugatnémet képviselőház tagjai a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés ratifikálására előterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban. A vita — pontosabban a törvényjavaslat első olvasásban történt tárgyalása —, azért keltett világszerte nagy érdeklődést, mert — a nyugatnémet alkotmány előírásai értelmében — a képviselőház állásfoglalása döntő jelentőségű, kötelező erejű a kormány számára. Igaz, a háromnapos ratifikációs ülésszak nem végződött szavazással — erre a képviselőház május 3-án kezdődő újabb vitája befejeztével kerül sor —, mégis tanulságos és következményeiben hosszú távlatokra kiható volt. A közvélemény — az NSZK-ban is, és Európában is — képet alkothatott magának arról, hogy a kormánykoalíció, amely a szerződéseket megkötötte, milyen érvekkel próbálja meggyőzni az ellenzéket a törvényjavaslat elfogadásának szükségességéről, a ratifikáció fontosságáról. Az sem volt természetesen mellékes, hogy mindaz, amit az ellenzék a maga álláspontjának igazolására felhoz, mennyire reális, összhangban van-e a realitásokkal, s ha igen, észszerű alternatívát jelent-e a kormány álláspontjával szemben? Ez utóbbi vonatkozásában a ratifikációs vita lefolyása szánalmat keltő és megdöbbentő volt. Brandt kancellár és Scheel külügyminiszter felszólalásában logikailag és érzelmileg egyaránt a tények sokaságának ■ felsorolásával , bizonyította, hogya szerződések az edfitt nemzetközi helyzet és a fejlődés koncepcióit figyelembe véve a legkedvezőbbek: a világpolitikai fejlődés öszszefüggéseiben kell őket szemlélni, a abból kiindulni, hogy a Szovjetunió együttműködést és békét akar. Mindez így, az első olvasásra — tárgyilagos partnert feltételezve — az ismert tények ismétlésének tűnhet. Amikor azonban már vagy a tizedik ellenzéki képviselő, illetve vezető politikus szólalt fel és mondta a maga képtelen következtetéseit (egyikük, Windelen „indoklása”: „Az NSZK-nak nem szabad tárgyalásokat folytatnia olyan országokkal, amelyekben kommunisták kormányoznak.”. Brandt kancellár kénytelen volt emlékeztetni arra, hogy az NSZK pozíciói — a múlt ismert tényei alapján — nem nagyhatalmiak és nem meghatározó jellegűek. Ebből következően amikor a németek jóhírnevének és jószándékainak helyreállítására, illetve bizonyítására törekszik, ezt nem teheti a múltból viszszaíavaradt módszerekkel és szemlélettel. A figyelmeztetés azonban nem használt. A primitív, porosz szemlélet fénykorában is idejét múlt hangú felszólalások folytatódtak. A kereszténydemokrata vezetők olyan hévvel támadták a kormányt, hogy tárgyilagos megfigyelők joggal vethették fel a kérdést: mi lenne,ha ez az ellenzék egy nap hatalomra jutna? „Ebben az esetben arról győzné meg a világot, hogy a németek semmit sem tanultak a múltból és érzéketlenek a jelen, még inkább a jövő realitásaival szemben” — írta a Washington Post című amerikai lap. Semmi kétség sem merült fel a Bundestag ratifikációs vitájának első fordulója után, hogy a kereszténydemokrata ellenzék egyszerűen nem befolyásoltatja magát a világpolitika realitásaitól, napi és távlati tényeitől, nem engedi magát meggyőzni. Joggal összegezte tehát a Le Monde című , francia lap Schröder volt külügyminiszter befejező felszólalását bíráló megjegyzéseiben: „a kereszténydemokrata—keresztényszociális unióbeli ellenzék képviselői kiábrándítóan maradi szemléletről tettek tanúbizonyságot a ratifikációs vitában”. Ez figyelmeztető jel a jövőre nézve is. Valóban az. PERÉNYI ISTVÁN Nixon hazaérkezett Szovjet lapvélemények az elnök pekingi tárgyalásairól Nixon — magyar idő szerint — keddre virradóra, hajnali 3 óra 10 perckor érkezett meg a Washington melletti katonai repülőtérre. Rövid repülőtéri beszédében összegezte a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásainak eredményeit, amelyeket — mint hangoztatta — „kellő távlati megvilágításban” kell vizsgálni. Emlékeztetett rá, hogy az USA a legutóbbi 30 év folyamán „háromszor ment háborúba Ázsiában, a Csendes-óceán térségében”, és — mondotta — kínai „békeutazásának” egyik legfőbb indítéka „annak megakadályozása volt, hogy ez negyedszer is megtörténjék az amerikaiak egy újabb nemzedékével”. A látogatás elsődleges célját az elnök „az érintkezés helyreállításában’’ jelölte meg, s legfőbb eredményként „a további kapcsolattartás eljárásmódjának lefektetését” emelte ki. A szovjet fővárosban figyelmesen tanulmányozzék az amerikai—kínai csúcstalálkozóról kiadott közleményt, amelyet a TASZSZ hírügynökség jelentése alapján valamennyi keddi politikai napilap nagy terjedelemben ismertet. A közleménynek ahhoz a részéhez, amely a két félnek Tajvan ügyében kifejtett álláspontját tartalmazza. Moszkvában egyelőre csak azt a megjegyzést fűzik, hogy ebben a kérdésben teljesen nyilvánvaló az álláspontok közeledése. Az indokínai álláspontok látszólagos változatlansága viszont eleve felveti a kérdést: mi szükség volt a régi álláspontok részletes kifejtésére, ha azok valóban semmit sem változtak? Moszkvai megfigyelők általában nyugtalanítónak tartják azt a körülményt, hogy gyakorlatilag mindkét tárgyaló fél beismerte: a közlemény az egyetlen okmány, amelyet a világközvélemény rendelkezésére bocsátanak, s maguknak a tárgyalásoknak a tartalmát továbbra is istitokban tartják. SZERDA, 1972. MÁRCIUS .