Csongrád Megyei Hírlap, 1975. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-01 / 1. szám
1. Bissau-Guinea, 1974. október 18. Elhagyta az utolsó portugál katona is a közelmúltban függetlenné vált afrikai országot. 2. Burma, 1974. január 1. Az életbe lépett új alkotmány szerint az ország neve Burmai Urfio Szocialista Köztársaság lett. 3. Ciprus, 1974. július 15. A ciprusi Nemzeti Gárda egységei görög tisztek vezetésével államcsínyt kíséreltek meg Makariosz érsek elnök ellen. A lázadást a török hadsereg ciprusi inváziója követte, amely során megszállta a 9251 négyzetkilométer területű szigetország északi részét. A háború következtében a 650 000 fős lakosság több mint harmada (226 000 ember, 183.000 görög, 43 000 török) menekült el otthonából. 4. Egyiptom, 1974. január 18-án, a szuezi fronton szembenálló felek képviselői aláírták az egyiptomi izraeli csapatok szétválasztásáról szóló megállapodást, amely szerint az izraeli egységek 30 km-rel vonultak vissza a Csatornától. A csapatok között elhelyezkedő ENSZ-ütköző zónában 6787 fő, ebből 1074 kanadai, 824 lengyel, 622 svéd, 618 osztrák, 602 finn, 571 nepáli, 551 indonéz, 508 ghanai, 406 panamai, 399 szenegáli, 351 perui és 1266 ír katona viselte az ENSZ- erők kék sisakját. 5. Etiópia, 1974. szeptember 12. A fegyvereserők koordinációs bizottsága eltávolította a trónról I. Haile Szelasszié császárt és ideiglenes katonai kormányzás alá helyezte az országot. Az 1,2 millió négyzetkilométer területű 26,6 milliós lakosú ország földünk legszegényebb államai közé tartozik. Az Etiópiát sújtó aszály miatti éhínségnek több mint 200 000 ember esett áldozatul. o. Görögország, 1974. július 24. A katonai junta 7 éves uralma, után ismét polgári kormány alakult Görögországban. A december 8-án rendezett népszavazáson , a választók 69,2 %-a a köztársasági államrend mellett foglalt állást. 7. Grenada, 1974. február 7-én függetlenné vált a 344 négyzetkilométer területű, 120 000 lakosú karib-tengeri szigetország. 8. Irak: 1974. március 11- én autonómiát kapott a 10,7 milliós lakosság 16%-át alkotó kurd nemzetiség. 9. Kína, Dél-Vietnam, A Dél-Kínai-tengerben a Paravel-szigetek (kínai neve Hszisá, vietnámi nyelven Hoang La), amelyekre mind a két ország igényt tart 1974. január óta ténylegesen a Kínai Népköztársasághoz tartoznak. A Spratly-szigetekre, amelyeket a saigoni kormány 1973. szeptemberében katonailag megszállt, a Kínai Népköztársaság igényt tart. 11. Málta, 1974. december 15-én kikiálltották a köztársaságot. Az alkotmánymódosítás megszüntette az utolsó hivatalos kapcsolatot Málta, és Nagy-Britannia között. Az ország és a Nemzetközösség viszonya változatlan maradt, 12. Mexikó: Megkezdődött a Mexikói-öböl mentén végighúzódó 2 milliárd tonna becsült készlettel rendelkező olajmező kiaknázása, amely az országot a gazdag olajtermelők sorába emeli. 13. Mozambik, 1974. szeptember 12. A Lusakában megkötött szerződés értelmében Mozambik 1975. június 25-én elnyeri a teljes függetlenséget. Portugál „tengeren túli tartománya” 784 961 négyzetkilométer területű 7,5 millió lakosú afrikai ország. 14. NDK, Egyesült Államok, 1974. szeptember 4. Az NDK és Egyesült Államok kormánya diplomáciai kapcsolatot létesített egymással. 15. Palesztina, 1974. október 28—29-én a marokkói Rabatban a 21 arab ország legmagasabb szintű tanácskozása a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (PFSZ) a palesztin nép egyedüli képviselőjének ismerte el. Határozatot hozott, hogy az izraeli megszállás megszűnése után Gáza (354 négyzetkilométer) és Ciszjordánia (5295 négyzetkilométer) területén palesztin nemzeti állam jöjjön létre a térségben élő 3,2 millió palesztin számára. 16. Portugália, 1974. április 25-én a világ legnagyobb gyarmatbirodalommal rendelkező országában a 92 161 négyzetkilométer területű 6,7 millió lakosú Portugáliában megdőlt a 42 évig tartó fasiszta diktatúra. 17. Sao Tomé és Principe, 1975. július 12-én függetlenné válik a 964 négyzetkilométer területű 76 000 lakosú portugál „tengeren túli tartomány”. 18. Szíria, 1974. május 31- én Genfben Szíria és Izrael képviselői aláírták a tűzszünet elrendeléséről és a csapatok szétválasztásáról szóló megállapodást. Az egyezmény szerint Izrael visszaadta Szíriának az 1973. októberi háború után elfoglalt 845 négyzetkilométer területet, valamint az 1967 júniusa óta megszállás alatt tartott 1135 négyzetkilométeres Golán-fensík egy részét, Rafid és Kuneitra városokat is. A szíriai és az izraeli csapatok között 1224 osztrák, kanadai, perui és, lengyel alegységekből álló ENSZ-haderő helyezkedik el. 19. Szovjetunió, 1974. május. . Komszomol-védnökséggel megkezdődött „az évszázad legnagyobb építkezése” a 3200 km hosszú Bajkál- Amúr vasútvonal megvalósítása, amelynek segítségével a természeti kincsekben mérhetetlenül gazdag szibériai területek válnak elérhetővé. Megkezdődött a Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió közreműködésével megvalósuló 2750 km hosszú orenburgi földgázvezeték építése. Az Orenburg-környéki földgázmezőn a Románia által épített előkészítő és tisztító üzemben előállított gáz 1420 mm átmérőjű csöveken 75 atmoszféra nyomással áramlik a tagországokba. A három évig tartó építőmunkában 3500—4000 magyar szakmunkás, mérnök, technikus is részt vesz. Hazánk az előzetes tervek szerint 2,8 milliárd köbméter földgázt importál 1978-tól ezen a vezetéken a Szovjetunióból. 20. 751d-foki-szigetek, 1975. július 5-én nyeri el függetlenségét a, 4033 négyzetkilométer területű 250 000 lakosú atlanti-óceáni portugál gyarmat. 1974-ben történt Gondok a világgazdaságban 4. Ki fizesse a válság árát? AZ ŐSZ VÉGE, a tél eleje az Egyesült Államokban mindig a gépkocsi-kereskedők nagy ideje. A posta ilyenkor szállítja házhoz a színes prospektusokat az új , soha ilyen kényelmes még nem volt, soha ilyen biztonságos még nem volt, soha ilyen csodálatos nem volt a gépkocsikról. De megtelnek az új márkákkal az autószalonok kirakatai, új reklámtáblákat állítanak fel az országutak mentén. 1974-ben ez a nagy autós fesztivál nem így zajlott le. Az idei kampánynak két fő sajátossága volt. Az egyik: a tavalyi esztendőhöz képest 38 százalékkal csökkent az új kocsik eladása. A másik — nem kevésbé lényeges — vonás: az eladási nehézségek ellenére az autók ára nem csökkent, hanem emelkedett. Ez a piac törvényeivel annyira szembenálló jelenség megmutatta a szándékot: fizessék meg az új kocsit vásárlók — ha kevesebben is vannak — a tavalyi profitot. Ha a teljesség igénye nélkül végigszaladunk néhány tőkésországon, megnézünk néhány árucikket, kiderül: az árak emelkedését szinte semmi sem korlátozza. Az Egyesült Államokban például a cukor négyszer annyiba kerül, mint 1973-ban. Az alapvető élelmiszerek — a tejtől a húsig — átlagosan 40 százalékkal kerülnek többe. Egy nemrég végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 80 százaléka úgy vélekedett: nem érdemes takarékoskodni, mert a pénz a közeljövőben nagy mértékben elértéktelenedik. Angliában két év alatt a hagyományos népélelmezési cikk, a marhahús ára 98 százalékkal nőtt. A London University közgazdászai szerint egy év alatt 17,1 százalékkal romlott a pénz. (Nagy-Britanniában csak becsülik az inflációt, hivatalos árstatisztikája nincs az országnak.) Olaszországban a téli ruhanemű, a hús és a fűtőanyag ára úgy felszaladt, hogy a lakosság jelentős rétegei kénytelenek lemondani a rendszeres húsevésről, az új télikabátról, az egésznapi fűtésről. Visszaesett a könyvet vásárlók, a moziba járók, az újságelőfizetők száma. A líra 1974-ben háromnegyedét éri csak 1973- as vásárlóértékének. MÁR SZÓ ESETT az országonként előidézett inflációról meg az importált inflációról, s e kettő együttes hatásáról. Hogyan jelentkezik ez Olaszországban? Az állami költségvetés hiánya 9 ezer milliárd líra. A rossz és költséges közigazgatás, a felesleges intézmények százainak kiadása, a pazarló ipar felemészti az erőforrásokat, a termelő beruházások, a fejlesztés elől. Ugyanakkor az ország nagymértékben rá van utalva a nemzetközi piacra, szinte minden nyersanyagból behozatalra szorul. Az importárak szintje az utolsó évben 82 százalékkal nőtt, míg az olasz exportárak ára alig emelkedett. Elsősorban ez okozza a már említett óriási méretű költségvetési hiányt. Ki fizesse meg e válság árát? A baloldal a gazdaságszerkezet átalakítását követeli, hogy lehetővé véljék a termelés növelése. A kormány azonban máso, a fogyasztáskorlátozáson indult el. A hiteleketlefagyasztja,s ezzel a tereléscsökkenés, a munkan küliség növekedése azonn jelentkezik, az áremelé is — állami beavatkozásn — olyan méretűvé vált, hogy az életszínvonal tudásával k°ll számolni.) A FOLYAMAT ördögi tör. Hiszen Olaszország hatalmas mérleghiánya, önerőből megoldhatatlan gazdasági bajai még szorosabban kapcsolják az Egyesült Államokhoz, a Közös Piac többi tagállamához , az importált infláció forrásaihoz. És ráadásul ennek a kapcsolódásnak még politikai ára is van, amelyet az olasz kormány buzgón meg is fizet: távol tartja a baloldalt a gazdasági, politikai gyeplőktől. Napjainkban a tőkés kormányok magatartása lényegében azonos. (Talán csak a nyugatnémet kormány próbálkozik más megoldással.) Céljuk: korlátlanul áthárítani az infláció hatásait a széles néptömegekre, miközben a monopóliumok profitja egyre magasabb lesz. A munkanélküliek számának növekedése és a szabadjára engedett áremelkedés mellett a bérek befagyasztása — az a két legfontosabb módszer, amellyel a Heathkormány — a korábbi konzervatív kabinet — mondta ki a tételt . Azért súlyosbodik az infláció, mert a telhetetlen munkások újra és újra a bérek emelkedését kényszerítik ki. Minden penny béremelés áremelést hoz magával”. Heath ebbe az elméletébe bele is bukott. Most pedig az októberi választásokon abszolút többséget kapott munkáspárt „önkéntes” bérstopja nagyon is hasonló koncepcióról árulkodik. PEDIG az infláció okai — mint azt már korábban megvilágítottuk — nem a munka oldalán keresendők. A tőke megfékezése nélkül — márpedig a kapitalista társadalom hogyan is fékezné meg a tőkét — minden inflációellenes kampány csak a felszínen mozoghat, hatástalan. Az Egyesült Államokban Ford elnök maga indított nagy kampányt az infláció megállítására. S hogy a küzdelem harcosai megismerhessék egymást, jelvényeket készítettek. Darabját egy dollárért. A kampány eddig semmi eredményt nem hozott. A mozgalom részvevői egy hónan méltán csak annyit tapasztaltak, hogy jelvényük most már három dollárba kerül. KANYÓ ANDRÁS (Következik: 5. AZ INFLÁCIÓS HULLÁM ÉS A GÁTAK.) 2 Kurt Waldheim, ENSZ-főtitkár a jövő év nemzetközi kilátásaival foglalkozott abban a nyilatkozatában, amelyet negyedik hivatali évének megkezdése alkalmából adott. Mint mondotta, 1975. döntőév lesz a Közel-Kelet szempontjából, mert bár az érintett kormányok tárgyalásos rendezést óhajtanak, készülnek az újabb háborúra is. A coloradói Vailbin téli üdülését féltő Ford amerikai elnök hétfőn aláíta az idei pénzügyi év külföldi segélyprogramjának törvényét, és megvétózott két másik törvényt. . A kongresszus két házának hosszas alkudozásai után a külföldi segélyprogramot 2697 millió dolláros összegben hagyták jóvá. Ford elfogadta a csökkentett keretet. Hétfőn, késő este megérkezett Havannába, az a repülőgép, amelyen a „sandinista felszabadítási front” fegyveresei magukkal vitték a börtönökből ,kiszabadított , tizennégy társukat, ■ mintegy félmillió dollár válságuíat,továbbá két'nagykövetet, egy 'érseket és a pápai nunciust,akiket az akció végrehajtásának biztonsága érdekében tartottak vissza. Többi túszukat szabadon engedték. Ülést tartott a Japán Kommunista Párt elnöksége. Az ülésen értékelték az elmúlt hónapok eseményit és a JKP növekvő szerepét a japán politika megújhodásáért vívott harcban. Megállapították, hogy első ízben a párt történetében három millió fölé emelkedett a párt központi lapja, az Akahata előfizetőinek száma. 1) ® - e&, mi történt a nagyvilágban?— mi történt a nagyvilágban? — . Magyar vezetők üdvözlő távirata Kaka nemzeti ünnepe alkalmából Dr. Fidel Castro Ruz elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Forradalmi Kormány elnökének, Dr. Osvaldo Dorticos Torrado elvtársnak, a Kubai Köztársaság elnökének, Havanna. Kedves elvtársak! " A forradalom győzelmének 16. évfordulója, a kubai nép nagy nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a magunk és népünk nevében forró, elvtársi üdvözletünket, szívélyes jókívánságainkat küldjük önöknek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Forradalmi Kormányának és népének. A forradalom győzelme óta eltelt 16 év alatt a testvéri kubai nép, kommunista pártja vezetésével, kiemelkedő eredményeket ért el a szocializmus építésében. A szocialista állam fejlesztésére, a központi tervezés javítására irányuló nagyjelentőségű munka és más intézkedések nyomán meggyorsult a szocializmus építésének üteme Kubában. A kubai nép sikerei lelkesítő példaként szolgálnak a nemzeti felszabadulásukért és a társadalmi haladásért harcoló népek, különösen a latin-amerikai országok népei számára, és méltán vívják ki a világ összes haladó erőinek elismerését, nagyrabecsülését. Nevünket jóleső érzéssel töltik el azok az eredmények, amelyeket a testvéri kubai nép, a kongresszusára készülő Kubai Kommunista Párt vezetésével, a szocialista építő munkában és a nemzetközi életében elért. Örömünkre szolgál, hogy pártjaink és népeink testvéri barátsága a proletár internacionalizmus aránján mind szorosabbá válik. Gyümölcsöző együttműködésünk hasznosan szolgálja a szocialista államok közösségének erősödését és egységét az imperializmus ellen, a szocializmusért folytatott harc előrehaladását. A forradalom győzelmének 16. évfordulóján további sikereket kívánunk Önöknek és a Kubai Köztársaság testvéri népének a szocialista társadalom építésében, nemzetközi tekintélyének növelésében. KÁDÁR JÁNOS, 8 Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság, Elnöki Tanácsának elnöke FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT, a KISZ, a Nőtanács és a Béketanács ugyancsak táviratban köszöntötte kubai partnerszervezetét. (MTI) ★ Szovjet - egyiptomi közös nyilatkozat MOSZKVA — TASZSZ Iszmail Kahrni egyiptomi külügyminiszter és Abdel Ghani Al-Gamazi'z hadügyminiszter a szovjet kormány meghívásába látogatást tett Moszkvában. Ennek során áttekintették a szovjet—egyiptomi kapcsolatok és a jelenlegi nemzetközi helyzet kérdéseit. Különös figyelmet fordítottak a Közel-Keletre, egyebek közt a Közel-Kelettel foglalkozó genfi békekonferencia felújítására. A Szovjetunió és Egyiptom szilárdan állást ..foglal amellett, hogy a genfi konferencia a legközelebbi jövőben felújítsa tevékenységét valamennyi érintett fél részvételével, beleértve a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet. A két ország ennek érdekében fejt ki erőfeszítése-' ket.': -■ tóm. , A felek úgy vélik, hogy a konferencia "alkalmas fórum a közel-keleti rendezés valamennyi vonatkozásának áttekintésére, és olyan megfelelő határozatok meghozatalára, amelyek igazságos és tartós békét teremtenek ebben a térségben. Egyetértenek abban, hogy a konferencia munkájának minél hamarabb történő felújítása fontos pozitív jelentőségű a célok elérése szempontjából. A két állam és a két nép tartós barátságát jellemző légkörben lezajlott tárgyalások kedvező eredményekkel zárultak.• Iszmail Fahmi egyiptomi külügy- és Abdel Ghani Al- Gamazi hadügyminiszter kedden hazautazott Moszkvából. SZERDA, 1975. JANUÁR 1.)