Csongrád Megyei Hírlap, 1978. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-01 / 179. szám
Riportereink a nagyvilágban Új Gilgamesek ! Lenn állok a gát „lábbánál”: negyven méter magasból, hét „kapun” keresztül zúdul lefelé, valósággal rám, az Eufrátesz vize. Nem is víz ez, habzó, őrjöngő, a tikkasztó forróságban száz méterekre üdítő párát permetező, óriási turbinákat hajtó, vad, zabolátlan , ám nagyon is zablába fogott természeti kincs. A gát túloldalán negyven méter magas és több mint 600 négyzetkilométernyi víztömeg. Ahol most állunk, a gát túloldalán, az óriás tó feneke. Mögöttünk aztán csendesen bóklászik tovább a bibliai múltú folyó, kanyarogva, szigeteket simogatva, oly csendben és szerényen, mint ahogyan a nyári időben szokott Ám „télen", az esős évszakban nyolcezer köbméter víz zúdult itt le, dehogyis itt, mindenütt Nem is olyan régen óriási területeket öntött el vad sodrásával, elvíve a maradék kis termőréteget is, elsodorva a falut, nyájat, embert — évről évre. Halált osztó víz, ahelyett, hogy életet adna. Nos, a gát és mögötte az óriás smaragdzöld tó, amely lassan-lassan már a környék mikroklímáját, ökológiáját is kezdi megváltoztatni, hivatott arra, hogy a kiépülő és már épülő gátrendszerekkel újabb 640 ezer hektárt lehessen öntözni Szíria keleti részén. Ez százezer hektárral több, mint amennyit most öntöznek. Ez a termelésre befogott terület alapjaiban változtatja majd meg Szíria mezőgazdálkodását, állattenyésztését, de még településszerkezetét is. Sőt, kultúráját is. Az öntözéses gazdálkodáshoz kulturáltabb, műveltebb ember kell, mint a sivatagi nomadizáláshoz! És mindez annak a gátnak köszönhető, amely itt magasodik előttem, amely betontestével megfogja és tartja ezt a félelmetes vízmennyiséget, hogy ne pusztítson az, hanem életet teremtsen. És még 800 megawatt áramot is termel az erőmű, annyit, mint a Gagarin Hőerőmű Visontán, annyit, amennyi majdnem fedezi a jelenlegi szíriai villamosenergia-szükségletet. A szoba, vagy inkább iroda, ahol most pálcával a kézben mutogatja a falra akasztott térképen Abdul Razak Al Haszan, a gát- és öntözőrendszer igazgatóhelyettese, hol és mekkora területeket lehet majd öntözni, a helyiség jó, ha tizenöt négyzetméter, és belefér 640 ezer hektárnyi álom... — Miért lenne álom? Majd elmegyünk Araedbe és ott megnézhetik, hogy mi a valóság ... Persze, még évtized kell, hogy kiépüljön a teljes öntözőrendszer, hogy megépüljenek az új falvak, és földjeiken kialakuljanak a szövetkezetek, állami gazdaságok, de a dolgok nagyon szépen haladnak. Igazán szépen — teszi hozzá Abdul Razak, és mutatja tovább a térképen, hol dolgoztak a szovjet, román, bolgár, nyugatnémet, holland, angol szakemberek, azt vizsgálva, melyek az öntözésre alkalmas területek. Munkájukat illusztrálandó egyetlen adat: a 640 ezer öntözhetőnek ítélt területet kétmillió hektárból választották ki. — A japánok például itt — és mutatja a térképen, hogy hol — 50 ezer, a szovjetek emntt további 100 ezer hektárt vizsgáltak meg és ők még négyezer hektárra, mintegy ajándékul és kedvcsinálásul, még gépeket is adtak, ingyen, hogy munkához lássunk — cikázik a pálca tovább a térképen. A szovjet segítség visszatérő fogalom itt az Eufrátesz partján. Hogyne lenne az, amikor számos nyugati tőkés cég — amerikai, angol, nyugatnémet stb. — önzetlennek aligha nevezhető ajánlkozása mellett érkezett a szovjet ajánlat: segítenek felépíteni az eufráteszi gátrendszert. A hosszú-hosszú évek — talán évszázadok — óta folyó vitára pontot téve 1968-ban megjelennek a szovjet szakemberek a munkák előkészítésére. 1969. augusztus 19-én megtörténik az „első kapavágás”. És 1978. május 8-án Asszad elnök felavatja e térség legnagyobb vízi erőművét és gátrendszerét az Eufráteszen. Pedig közben ott volt 1973, a 90 napos közel-keleti háború. S a gát magasából rá lehetett látni a csodálatosan nagy víztükörre, mögötte és felette az immáron 80 ezer főre gyarapodott El Laura városára. * A kombájn óvatosan megfordul a hatalmas tábla végén, és már dübörög is viszsza. Porfelhőt húz, csörgő zajt csap, teherautók jönnek, mennek üresen, majd telve gabonászsákokkal. A kép megszokott, mintha otthon lennénk. Megszokott, és mégis más. Nemcsak az európai ember számára agyat forraló hőség, a távoli agyagsárga hegyek miatt, vagy azért, mert számukra kevéssé ismert kombájntípusok végzik itt a munkát, hanem azért is, mert a kombájnosok burnuszban ülnek a kormány mögött. A falu — tizenöt épült fel a vizek partján — az itteni állami gazdaság „tulajdona”. Lakói a gazdaság munkásai, akik szinte még tegnap cserélték fel a sátrat, a végtelen sivatag térségeit, a csendesen vonuló nyájak, tevecsordák terelgetését a letelepedett és szervezett életmóddal. Nem megy könnyen, nem megy az egyik napról a másikra: iskola kell, felnőttoktatás kell, víz kell és higiénia kell és lakás és televízió kell. Mintafalvak ezek? Kétségkívül. De nem kirakatfalvak. Tanúsíthatom, hogy országszerte mind több az ilyen szerény, de az előző élethez képest óriási lépést jelentő település. S mindegyik közül ott a víz és ott a zöldellő gyümölcsös, ott a már termesztett takarmányt biztosító lucernatábla, ott a búza meg az árpa. A világ egyik legrégibb , ránk maradt eposza a Gilgames hősiének. A rettenthetetlen, a legyőzhetetlen, örökéletű Gilgamesről szó eposz Mezopotámiában szültett. Valahol az Eufrát mentén. Mosolyognom kiszikár, sovány, egyálta' nem hősi kinézésű ara’ forgolódnak a teherautóvá már tarlót szántó traktorral, kombájnnal, küszköd, a búzászsákokkal. Gilgamesek? Többek. Temészetet, tájat átvarázs'' szabad emberek. GYURKÓ GÉZ.* (Folytatjuk.) Nemcsak gáterőmű is, 800 megawatt termeléssel. Felépült az Eufrátesz gát- és öntözőrendszer 2 “ az Országos BreanoCD távirata — a nukleáris leszerelési világkonferenciához Az 1978. évi nukleáris leszerelési világkonferencia Tokióban ma, kedden nyílik meg. Az Országos Béketanács elnöksége a tanácskozás résztvevőihez a következő táviratot küldte: Ezekben a napokban világszerte — a Magyar Népköztársaságban is — kegyelettel adóznak az első atomtámadás áldozata, Hirosima és Nagaszaki ártatlanul elpusztult polgárai emlékének. Azóta a tömegpusztító fegyverek gyártása megsokszorozódott, s vele együtt fokozódott a veszély is, hogy egy felelőtlenül kirobbantott háború az egész emberiség pusztulását vonja maga után. A béke-világmozgalom újabb és újabb akciói hatalmas társadalmi erőket állítanak csatasorba a jó ügyért, az egyetemes biztonság feltételeinek megteremtéséért. A Szovjetunió és a szocialista országok ismételt és reális javaslatokat tettek a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a tömegpusztító fegyverek betiltására. Mélységes aggodalommal állapíthatjuk meg, hogy az Egyesült Államok, a NATO nyílt fenyegetésével beláthatatlan, következményekkel járó újabb fegyverkezési hajszába akarják kényszeríteni a világot. Az amerikai hadiipar a legembertelenebb, minden eddiginél pusztítóbb fegyverrel, a neutronbombával kívánja kiegészíteni háborús arzenálját. Hazánk — a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz hasonlóan — következetes békepolitikát folytat, amelynek sarkalatos pontja a leszerelés és az enyhülési politika továbbfejlesztése. Ebben a szellemben támogatjuk a Béke-világtanács világméretű akcióit, a fegyverkezési verseny megállításáért, a tömegpusztító fegyverek eltiltásáért, a leszerelésért A magyar békemozgalom támogatásáról biztosítjuk a konferencia minden résztvevőjét a fegyverkezési verseny megállításáért, a tömegpusztító fegyverek betiltásáért, a leszerelésért és a tartós békéért, a társadalmi haladásért folytatott küzdelemben — hangsúlyozza befejezésül a távirat Helsinki három éve Éppen három esztendeje írták alá a nevezetes Finlandia-palotában, Helsinki ékkövében harmincaz állam legmagasabb rangú képviselői az európai biztonsági konferencia emlékezetes záróokmányát. Az ember — sajnos — „könnyen felejt”. Három év történelmi mércével egyetlen pillanattöredék, de még emberi mércével sem igazán tekintélyes idő. Mégis úgy tűnik, nem árt feleleveníteni, mi volt annak a záróokmánynak a lényege. Sajátos módon, már a résztvevők száma utal az okmány „kemény magjára”, legfontosabb részére. Az a harmincöt ugyanis a „harminchárom plusz kettő” képletből állt össze. Harminchárom európai ország, valamint az amerikai kontinens két országa, az Egyesült Államok és Kanada állam- és kormányfői ülték körül azt az immár történelmi kerekasztalt. Hogy kerültek az európai biztonsági konferenciára a távoli földrész képviselői? Úgy, hogy az események alakulása folytán e hatalmak (persze, mindenekelőtt az USA) több szempontból is érdekeltek Európa történéseiben, sorsában. Lehet-e kétséges, hogy ez a tény nem tetszik a résztvevők mindegyikének? Aligha. De attól a tény tény marad, és ez volt Helsinki lényege: a valóság, a második világháború következményeinek, az azóta eltelt időszak fejleményeinek messzemenő figyelembevételével, két lábbal állva a realitások talaján továbbépíteni kontinensünk jövőjét. Ez Helsinki legfőbb öröksége — a záróokmány szelleme és betűje nem egyik, vagy másik csoport álmain-vágyain, hanem a tömény földrajzi-politikai — és társadalmi! — valóságon alapult, ezen a létező alapon tette meg megvalósítandó és megvalósítható ajánlásait. Ha Helsinki segített — márpedig sokat segített — az enyhülési folyamat kiteljesítésében, az mindenekelőtt ennek a realista megközelítésnek köszönhető. És ha most bizonyos körök magatartása komoly aggodalomra ad okot — márpedig, sajnos, ad! —, akkor annak éppen az az oka, hogy ezek a körök a valóság helyett saját, különbejáratú vágyaikból indulnak ki. Helsinki lényege annak elismerése volt, hogy a világon is, Európában is különböző társadalmi berendezkedésű országoknak kell békésen, sőt barátaian egymás mellett élniök, hogy vannak és erősödnek szocialista országok. A záróokmány aláírása után mindössze három évvel nincs groteszkebb, szomorúbb színjáték, mint az a mostanában nem ritka nyugati kísérletsorozat, amely rendszerük, jellegük miatt támadja a szocialista országokat, vagy egyszerűen azért, mert — mint minden más állam a világon — eljárnak azokkal szemben, akik megsértik törvényeiket. Pedig Helsinkit „Helsinki nevében” sem lehet megcsúfolni. HARMAT ENDRE SOROKBAN Vasárnap elutazott Budapestről az európai biztonság és együttműködés szovjet bizottságának küldöttsége, amely Alekszej Pavlovics Sityikovnak, a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsa, valamint az európai biztonság és együttműködés szovjet bizottsága elnökének vezetésével járt hazánkban. A vendégeket Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának elnöke búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. A libanoni kormánycsapatok első egységei hétfőn Bejrútból elindultak délre, hogy helyreállítsák a törvényes államhatalmat az izraeli támadók, majd a jobboldali fegyveres milicisták által jogtalanul megszállva tartott országrészben. A dél-libanoni határkörzetet törvényellenesen megszállva tartó jobboldali milicisták hétfő délután aknavető- és ágyútűzzel megakadályozták, hogy a libanoni hadsereg reguláris egységeinek első, 500 főnyi alakulata ellenőrzése alá vonja az ország déli határvidékét. Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára vasárnap Bukarestből hazautazott Párizsba. Marchais, aki szabadságát töltötte Romániában, megbeszélést folytatott Nicolae Ceausescuval, a Román Kommunista Párt főtitkárával, államfővel. Hétfőn reggel három ismeretlen fegyveres férfi behatolt Irak párizsi nagykövetségére. Két diplomatát megsebesítettek, ötöt pedig túszként fogva tartottak. A túszok szabadon bocsátásának pillanatában tűzpárbaj robbant ki, amelynek egy francia rendőrfelügyelő, s az iraki nagykövetség biztonsági szolgálatának egy embere esett áldozatul. A lövöldözésnek több sebesültje is van. Qaafar Nimeri szudáni elnök jelentős kormányátalakítást hajtott végre a hét végén. Leváltotta Nimeri többek között Mohamed Ali hadügyminisztert, aki egyben a szudáni fegyveres erők vezérkari főnöke tisztét is betöltötte. Rajta kívül még három minisztert váltottak le. Elfogadott dokumentumok BEFEJEZŐDÖTT AZ EL NEM KÖTELEZETT ORSZÁGOK KÜLÜGYMINISZTERI ÉRTEKEZLETE BELGRÁD Vasárnap, az előzetes elképzelésekhez és az elfogadott napirendhez képest egynapos késéssel véget ért az el nem kötelezett országok külügyminiszteri értekezlete. Joszip Vrhovec jugoszláv szövetségi külügyi titkár, külügyminiszter, a konferencia elnöke rekesztette be a tanácskozást, amelyet egyértelműen az el nem kötelezett mozgalom sikerének minősített. A délelőtti órákban a két munkabizottság — a politikai és a gazdasági — megegyezett a konferencia okmányainak végleges szövegében és az ezt követő plenáris záróülés ünnepélyesen elfogadta a dokumentumokat, a belgrádi külügyminiszteri értekezlet nyilatkozatát, az el nem kötelezettek akcióprogramját, valamint kiegészítő dokumentumként az arab országok jelenlevő küldöttségei által készített és előterjesztett két határozatot, amelyek a közel-keleti helyzettel, illetve a palesztin kérdéssel foglalkoznak. külpolitikai ^ ^ Peking és Délkelet-Ázsia A SZOVJET DIPLOMÁCIA hosszú éveken keresztül következetesen harcolt az ázsiai kollektív biztonság rendszerének megteremtéséért. Ez biztosíthatta volna a legnagyobb kontinens békéjét, és azt, hogy államai külső beavatkozás nélkül alakíthassák sorsukat. Az ázsiai kollektív biztonság gondolatát Washington és Peking (egymástól persze gyökeresen eltérő érv- és szóhasználattal) egyaránt visszautasította. Ennek háttere voltaképpen most kezd kibontakozni. A pekingi külpolitika szovjetellenes vonala méginkább egyeduralkodóvá vált, és eljutott addig a pontig, amikor látszik a közvetett és közvetlen hatalmi összjáték Washington és Peking között. Ennek állomása volt a „kemény politika” amerikai szószólójának, Brzezinski elnöki tanácsadónak pekingi és tokiói utazása. Ennek során nyíltan hangoztatta az érdekközösséget Peking és Washington között. Július közepén egy amerikai kongresszusi delegáció előtt Teng Hsziao-ping közölte: Kína hajlandó közvetlenül tárgyalni a tajvani rezsimmel a sziget jövőjéről. Ennek gyakorlati szempontból azért van jelentősége, mert egy bármilyen laza tajvani kompromisszum is lehetségessé tenné Washington és Peking teljes diplomáciai kapcsolatainak helyreállítását. EZEK A FEJLEMÉNYEK jelzik Kína hegemón törekvéseit: egyértelműen befolyási övezet létesítésére törekszik Délkelet-Ázsiában. S az utóbbi hónapokban kiéleződött vietnami—kínai feszültség igazi magyarázata az, hogy a több évtizedes függetlenségi háború után a szocialista Vietnam a maga önálló útját kívánja járni. Vietnam éppen ezért a délkelet-ázsiai kínai hegemón törekvések legfőbb akadályává vált. Ez vezetett a konzulátusok kínai részről kezdeményezett bezárásához, a Vietnamnak korábban nyújtott kínai segély leállításához és a kínai szakemberek visszahívásához stb. Pekingben, közismert módon, mindezt azzal indokolják, hogy „Vietnam üldözi a területén élő kínaiakat”, holott valójában a vietnami kormány a frissen szabadult déli országrészben uralkodó gazdasági káosz felszámolására, a fekete kereskedelmet kézben tartó burzsoázia ellen hozott korlátozó és kisajátító intézkedéseket. KÍNA délkelet-ázsiai hatalmi játszmájának szerves része volt a Kambodzsában létrehozott ultrabaloldali (az ottani burzsoáziát egyébként fizikailag is felszámoló) rendszer Vietnam-ellenes fegyveres agressziójának támogatása A kínai hatalompolitika ily módon azt remélte, hogy a háború utáni újjáépítés súlyos terheivel küzdő Vietnam két tűz közé szorul, és a Kambodzsától északre levő és Vietnammal baráti viszonyban levő Laoszt sikerül „leválasztani” Vietnamról. Ily módon — vélték Pekingben — viszonylag rövid idő alatt létre lehet hozni Kína befolyási övezetét az egész indokínai félszigeten. Ennek a nyomásnak logikus és természetes következménye volt, hogy Vietnam igyekezett még szorosabbra fűzni kapcsolatait a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Ebben az értelemben Vietnam belépése a KGST- be gazdasági fontosságán túlmenően egyértelműen világpolitikai jelentőséget is nyer. Peking hatalompolitikája viseli a felelősséget azért, hogy az imperializmus indokínai veresége után Délkelet- Ázsia nem juthatott közelebb a Szovjetunió által javasolt kollektív biztonsági rendszerhez, hanem éppen új ellentétek és feszültségek gócává vált. ENNEK az egész fejlődésnek egy távolabbi összetevője az, hogy miképpen foglalnak majd állást olyan délkeletázsiai országok, mint Thaiföld, Malaysia, Fülöp-szigetek és Indonézia. Ez a négy ország tagja az ASEAN-nak, a „Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének”. A vietnami kormány tárgyalásokat kezdeményezett az ASEAN vezető tagjaival, és normális, békés kapcsolatokat javasolt. Sok szempontból ezeknek a törekvéseknek a sikerétől függ az, hogy történelmileg hosszú távra eredményesen el lehet-e torlaszolni az utat a délkelet-ázsiai kínai „birodalmi befolyási övezet” létrehozására irányuló törekvések előtt. GÖMÖRI ENDRE KEDD 1978. AUGUSZTUS 1