Csongrád Megyei Hírlap, 1978. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-01 / 206. szám
A Dél-Libanont ellenőrzésük alatt tartó jobboldali milíciák csütörtök reggel tüzet nyitottak a körzetben állomásozó ENSZ-erő norvég katonáira. A Rasaja Alfukharban állomásozó „kéksisakosok” viszonozták a tüzet, s a tűzpárbaj másfél órán át tartott. Bogorodcsányban, az Orenburgból induló Szövetség gáztüvezetek legnépesebb magyar telephelyén csütörtökön reggel építők és szovjet lakosok százai részvételével iskolát, óvodát, lakóházat avattak, s adtak át használóiknak. * Elsősorban orvosi-biológiai kísérletek szerepeltek napirenden csütörtökön a Szaljut -6 űrállomáson, ahol vasárnap este óta dolgozik az állandó személyzet mellett Bikovszkij és John nemzetközi űrkettőse. Ezek a kísérletek elsősorban számukra jelentenek feladatot, végrehajtásukban azonban részt vesz a harmadik hónapja dolgozó Kovaljonok és Ivancsenkov is. * A szovjet—görög kapcsolatok történetében első ízben látogat el Athénből a kormány külügyminisztere Moszkvába. Georgisz Ballisz külügyminiszter szeptember elsején kezdődő látogatása során Moszkván kívül Leningrádot és Kijevet is felkeresi. * Az izlandi fővárosban csütörtökön bejelentették, hogy szerdán este három párt részvételével koalíciós kormány alakult. A három párt koalíciójának létrejöttével a jelek szerint véget ért a két hónapja tartó kormányválság. 2 Hazaérkezett a delegáció J Buda Gábornak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettesének vezetésével csütörtökön hazaérkezett a Bolgár Népköztársaságban járt tanácsi küldöttség. Kinevezés A Minisztertanács dr. Juszt Lajost egészségügyi miniszterhelyettessé nevezte ki. GENF Leszerelési értekezlet Genfben befejeződött a 30 ország képviselői részvételével folyó leszerelési értekezlet nyolchetes nyári ülésszaka. A tanácskozást januárig elnapolták. Az értekezlet kezdete, 1902. március 14-e óta a résztvevők összesen 805 ülést tartottak. Kezdetben 17 állam képviseltette magát, majd ez a szám 23-ra, később pedig 30-ra emelkedett. A UPI amerikai hírügynökség értesülése szerint elképzelhető, hogy Franciaország és Kína, amely eddig soha nem vett részt az értekezleten, januártól kezdve képviselteti magát. Az ENSZ közgyűlésének tavasszal megtartott rendkívüli leszerelési ülésszakán a résztvevők határozatot fogadtak el, hogy a genfi értekezleten résztvevő államok számát 40-re emelik. Franciaország jelezte, hogy részt vesz a kibővített fórumon. Kína azonban még nem jelezte csatlakozási szándékát. A genfi értekezlet az elmúlt 16 év során közreműködött az atomsorompószerződés, a világűrben és a tengerfenéken folytatott atomkísérletek betiltásáról szóló egyezmény, az 1963. évi részleges atomcsendegyezmény kidolgozásában, és Genfben született határozat a Moszkva és Washington közötti „forró drót" létesítéséről is. Az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásáról és a vegyi fegyverek eltiltásáról azonban mind ez ideig nem született megállapodás. Szovjet—szíriai tárgyalások MOSZKVA A szovjet—szíriai kapcsolatokról és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi kérdésekről, köztük a közel-keleti rendezésről volt szó Alekszej Koszigin és Abdel Halim Khaddam csütörtöki moszkvai megbeszélésén. A tárgyszerű, baráti légkörű találkozón mindkét fél megelégedését fejezte ki a Szovjetunió és Szíria közötti kapcsolatokat illetően. Rámutattak, hogy a szüntelenül fejlődő szovjet—szíriai baráti együttműködés megfelel mindkét ország népes érdekeinek, és az igazságos és tartós közel-keleti béke megteremtését szolgálja. A Szovjetunió és Szíria, elvetve a részleges különmegállapodások útját, a jövőben is következetesen az izraeli agresszió következményeinek felszámolására, a közel-keleti probléma olyan alapvető, átfogó rendezésére törekszik, amely megfelel a térség minden népe törvényes érdekeinek. Kormányküldöttség utazott Líbiába A Líbiai Legfelső Népi Bizottság meghívására — Polinszky Károly oktatási miniszter vezetésével — csütörtökön magyar kormányküldöttség utazott Tripoliba, Líbia nemzeti ünnepe, a szeptember 1-i forradalom 9. évfordulóját köszöntő ünnepségekre. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Muammar Al-Kadhafi ezredes, líbiai államfőnek Líbia nemzeti ünnepe alkalmából. ngerült, szinte felháborodott hangon csattan fel mellettem valaki az autóbuszon: „Már megint háborús film!" Indulatából érezni: nem akar többet hallani a 33 évvel ezelőtt befejeződött világégésről. Pedig az ő számára aligha lehet más a háború, mint olvasmányélmény, néhány film. Másik kortársam harmincéves és boldog apa. Négyéves kisfia élethű, fahangon kereplő játékgéppisztollyal rémiszti a ház lakóit. A statisztikák szerint ma már mi, háború után születettek vagyunk többségben a világon. Vannak országok, ahol az átlagéletkor a harminc alatt van. A harminchárom évvel ezelőtt befejeződött, harminckilenc éve kezdődött háború számunkra, számukra egyértelműen történelem. Vagy talán mégsem? A háború utáni években születettek is csontjukban hordják a pusztító évek iszonyatát. Szülők, nagyszülők elbeszélései, a deportálások, hadifogság, front és az ostrom emlékei sokunk első emlékezetes meséi. De talán már valóban nem kellene annyit emlékezni, talán ideje már, hogy a háború valóban végleg történelemmé váljon? Aligha. Hiszen tény: az elmúlt harminchárom évben sem volt egyetlen olyan nap, amikor Földünkön ne ropogtak volna a fegyverek, valahol mindig háborúztak, valamelyik kontinensen mindig gyilkolt az erőszak. Igaz, világháború, általános, mindent elpusztító fegyveres küzdelm nem robbant ki, s Európa szintén „háborúmentes” maradt. Intő figyelmeztetés A veszély azonban nem múlt el. A Föld lakói számára soha nem volt ennyire világos mint ma a világháború kirobbanásának veszedelme. Az atomkorszak fegyverei elől nem lehet elbújni, nincsenek többé olyan „félreeső helyek”, amelyeket elkerül a pusztítás. A hirosimai és nagaszaki atombomák mai utódai sokezerszeres pusztításra, képesek, a nagy hatósugarú rakéták, bombázó repülőgépek rövid, pillanatok alatt a Föld legtávolabbi sarkaiba is eljuttatják a halált. Az elmúlt évtizedben született meg az angol szó: overkill. Ez azt jelenti, többszörösen képes az emberiség egyik fele elpusztítani a másikat. A hatalmas mennyiségű atomfegyver, a rakéták egyre korszerrűbb változatai önmagukban hordják a háború kirobbanásának lehetőségét. Ez a veszély tudatosodott az emberiségben. Az elmúlt évtizedekben a Szovjetunió és a szocialista országok egymás után tették meg békejavaslatukat, leszerelési indítványaikat. Az, hogy ezek nem lehettek eredményesek, nem rajtuk múlott. Az viszont igen, hogy erejükkel megakadályozták a háború legagresszívebb híveit a végzetes gomb megnyomásában. Több mint egy évtizede már, hogy a nyugati világ józanabb politikusai számára is világossá vált: a békés egymás mellett élésnek nincs alternatívája. A Szovjetunió aktív békepolitikája, s ez a felismerés vezetett el ahhoz a folyamathoz, amelyet enyhülésnek nevezünk. Ma ez a folyamat került veszélybe. Jól látható, vannak olyan, igen jelentős erők az Egyesült Államokban, amelyek nem az államok és állampolgárok közötti sokoldalú, kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztését, kívánják, hanem egy új hideg, vagy ,,langyos” háborút akarnak. Erre mutat a fegyverkezési verseny foltozása a Nyugat országaiban, a szocialista országok elleni sajtókampány az „emberi jogok védelmének’" ürügyén, s az a viszony, amely ezeket a köröket a „NATO 16. tagállamához", Kínához fűzik. Ma ugyanis egyedül Peking vezetői azok, akik nyíltan az új háborút hirdetik, s a kínai társadalom militarizálása, a szomszédokkal szembeni hegemonisztikus politikájuk valóban iszonyú következményekhez vezethet. A szomszédom, aki kattogó géppisztolyt ad csemetéje kezébe, aligha akar belőle katonát nevelni — de biztos, hogy nem neveli a békére sem. S az ingerült utastárs, aki lezárja a televíziót, ha ott háborús filmet mutatnak, elzárja magát a történelem mának szóló tanítása elől is. 1939. szeptember 1. a legpusztítóbb világháború első napja volt. Azoknak, akik még fülükben hallják a szirénák sikoltását — mindmáig a rombolás, a halál napja. Azoknak, akik számára „csupán” történelem, legyen intő figyelmeztetés. PALOTAI GÁBOR Eltemették Kenyattát Csütörtökön eltemették társasági elnök holttestét a Jomo Kenyattát, a Kenyai nairobi parlament épülete- Köztársaság első és az űrben felállított üvegfalú ízág függetlenségének 1963- mauzóleumban helyezték ban történt elnyerése óta . . egyetlen elnökét, Kenyatta ölokalomra. A gyászi múlt hét keddjén halt meg szertartáson 82 ország képletének 87. évében. A képviselői vettek részt. Kék a hua-caiaókr ? Kínaiak - Kínán kívi Egy évtizednyi hallgatás után Peking újra felfedezte a Kínán kívüli kínaiakat és visszatért ahhoz, a hatvanas években már megfogalmazott és követett politikához, amellyel saját szolgálatába kívánta állítani a „honfitársakat’. Pontos adatokkal soha senki sem tudott szolgálni. Legfeljebb becslések vannak: ezek szerint több mint 22 millió kínai él az anyaországtól távol, elsősorban Délkelet-Ázsiában, Amerikában és Nyugat-Európában. Ők a pekingi szóhasználat szerint a hua-csiaók, vagyis azok, akik távoztak, de majd Visszatérnek. Rajtuk kívül 15 millióra teszik azok számát, akik távoztak, de már aligha térnek vissza, mert többé-kevésbé asszimilálódtak a befogadó országokban. Természetesen a 22 millióba nem számítottuk be Tajvant 15 millió lakosával. 2200 éve Már időszámításunk előtt 200 évvel — nem sokkal a Nagy Fal megépítése után — megindult a kivándorlók áradata. A Sárga-folyó túlnépesedett völgyéből keltek útra, hogy új hazát keressenek. Hódítások, háborúk, elbukott népfelkelések nyomán újra-újra magasba csapott a kivándorlási hullám. Kína délkelet-ázsiai katonai hódításai idején a meghódított területeken telepedtek le, s amikor a közvetlen kínai hatalom megszűnt, maradtak, vagy éppen ismét útrakeltek. Feljegyezték, hogy a XVIII. században császári rendelettel próbálták meg elejét venni a kivándorlásnak. Sikertelenül. A múlt században a tajping-felkelés, a nagy népmozgalom leverése után elsősorban Dél- Kína, megtorlásoktól joggal tartó, nyomorral és földhiánnyal küszködő parasztjai fogtak vándorbotot. E folyamathoz sajátos hivatkozási alapot, adott az ópiángháború után a győztes gyarmatosejtők által Kínára kényszerített tonkini szerződés, amely arra kötelezte a meggyötört, letépett birodalmat, hogy ne korlátozza állampolgárai kivándorlását. A magyarázat: a gyarmatosítóknak szükségük volt a szorgalmas kínai parasztokra, az ügyes kézművesekre és a találékony kereskedőkre, így alakultak Délkelet- Ázsiában, de bárhol másutt is, a látszatra rendkívül homogén kínai közösségek. Ránézésre jószerivel aligha van különbség a szingapúri és a New York-i Chinatown, az Indonéziában vagy Torontóban, a Japánban vagy a Fülöp-szigeteken létező kínai kolóniák között. E közösségek zártságát segíti az ősi földhöz, a nyelvhez, a szokásokhoz való ragaszkodás, az öltözködés, az étkezés, a hagyományos ünnepek betartása. A Kínán kívüli kínai negyedben élők — még akkor is, ha őseik már több száz éve elhagyták az anyaországot , kínai iskolákba járatják gyerkeiket, saját újságjaik, színházaik, kiadóik vannak és többnyire egymás közt házasodnak. Nem mindenki kereskedő Egyfajta védekezésül is szolgált ez, hiszen elsősorban Délkelet-Ázsia befogadó országainak uralkodó osztályai saját céljaik érdekében nem egyszer éltek a kínaiak elleni gyűlölet felkorbácsolásával, programhangulat szításával. Indokként a kínai közösségeknek a gazdaságban, a kereskedelemben betöltött szerepét hozták fel. A legnagyobb történelmi tévedés lenne azt hinni, hogy ezekben a zárt közösségekben mindenki kereskedelemmel foglalkozik és gazdag. Délkelet-Ázsia kínai negyedei éppoly rétegezettek voltak, mint a befogadó országok társadalma. Csak legfeljebb kifelé kevésbé tűnt annak. Minden új kínai kivándorló a kínai közösséget kereste meg, s a szegények — érthetően — honfitársaiktól vártak segítséget. Kaptak is, uzsora, nem egyszer 100 százalékos vagy még magasabb kamattal pénz- ésárukölcsönt. S ha a „honfitársaknak" ez jutott, elképzelhető, hogy nem jártak jobban a befogadó ország lakosai. De e tekintetben sem volt különbség kínai vagy indonéz Uzsorakereskedő között, egyformán nyomorgatták az indonéz parasztot, aki kénytelen volt még: „lábon eladni, elzálogosítani gabonáját. Tagadhatatlan viszont, hogy számarányukhoz képest a kínaiak nagyon nagy befolyásra tettek szert az egyes országok gazdaságában. Indonéziában 3 milliós a kínai közösség és uraljaa magántőke jórészét. Malaysiában négymillióra teszik számukat, és ők tartják kezükben a fő exportcikkek, a kaucsuk és az ón termelését. A, egymilliós Fülöp-szigeteki, kínai kolónia pedig az ország hisz kereskedelmi hálózatát. Szingapúr kivételével, itt nem kínai kisebbségről kell beszélni, minden négy lakosból három kínai. És természetesen más a helyzet Hongkonggal, vagy éppen Makaóval, ahol a néhány ezer gyarmatosító tisztviselőtől, katonatiszttől, telepestől eltekintve mindenki kínai. (Y. K. Pao is az, aki a világ egyik legnagyobb hajóflottájának tulajdonosa. Hongkongi bázisú flottája a görög riválisokéval birkózik. Robin Loh hol Szingapúrban, hol Hongkongban bukkan fel, valóságos multinacionális biroddalmat irányít. Nyilvánvaló, hogy ők állanak reflektor- Lényben és nem a szegény gyári munkások, ónbányászok, parasztok és tanítók. Pedig ők is kínaiak — Kínán kívül. Pekingnek azonban elsősorban azok a hua-csiaók kellettek, akiknek pénzük volt is nem kevés. A Kínai Népköztársaság megalakulását követően, nagyon hosszú időn át az ország éppen rajtuk keresztül kereskedett olyan államokkal, amelyekkel nem volt normális kapcsolata. Hongkongnak különleges szerepe volt, ma is nagyon fontos. Peking arra is bátorította a külföldi kínai tőkét, hogy garanciák ellenében az anyaországban ruházzon be, s erre a Célra külön pénzügyi alapokat létesített. A népi Kína történetében mindig is jelentős valutaforrásnak számított e külföldön élők által az otthoni rokonoknak hazaküldött pénz. Volt év, amikor az adományok elérték az 1 milliárd dollárt. Kína arról sem mondott le soha, hogy e közösségeket saját politikai céljaira használja, rajtuk keresztül közvetve vagy közvetlenül gyakoroljon nyomást helyi kormányokra. Töke a„négy modernizáláshoz” A „kulturális forradalom’’ ,zűrzavaros, éveiben e kapcsolatok meglazultak, és most Peking újra erőfeszítéseket tesz felújításuk, minden eddiginélkiterjedtebb hasznosításuk érdekében. A meghirdetett modernizálási program végrehajtásához a jelenlegi kínai vezetés szeretné felhasználni a külföldön élő kínaiak tőkéjét,a szakértelmét. Jó példa ez utóbbira, hogy csak 1978 első felében több mint 300, az Egyesült Államokban élő kínai tudós tért haza, előadni vagy visszatelepülni. Köztük nagyon sok olyan, aki hadiiparral, űrkutatással kapcsolatos tudományok művelője, oktató vagy kutató. Annak is megvan az oka, hogy az amerikai hatóságok, akik kb n, lábban akadályozták, már miért ösztökélik nyíltan a „hazalátogatásokat”. Nyilvánvalóan amerikai—kínai érdekek egyeztetéséről van szó — szövjetellenes alapon.. Az is nyilvánvaló, hogy a pekingi vezetés, amely vallja a régi Mao-mondást — „Ahol kínaiak vannak, ott van Kína” — a külföldi kínai közösségeket nagyhatalmi, terjeszkedő céljaira kísérli meg felhasználni. A legjobb példa a Vietnamban élő kínai közösség esete. A szocialista Vietnam döntése a magánkereskedelem teljes átszervezéséről, a spekulánsok, árufelhalmozók megtöréséről." kétségtelenül, érzékenyen érintette az országban",, főleg Délen élő kínai kereskedő burzsoáziát De ez az intézkedés nem a kínaiak ellen irányult, épp úgy érintett vietnamiakat, franciákat, vagy indiaiakat Peking mégis elindította a suttogó propagandát. „A kínai kormány hazahívja a tengerentúli kínaiakat a haza építésére, és aki nem engedelmeskedik, az áruló.” A Vietnamban élő kínaiak megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, ugyanolyan jogokkal élhettek, mint a vietnamiak. Sokan közülük el harcoltak a felszabadító hadseregben, fontos politikai pozíciókat tölthettek be. Vagyis Pekingnek ez a hirtelen támadt ,,aggodalma” egyszerűen a Vietnamra gyakorlati eenyomás része. És erre bizonyíték: a kínai vezetés egyetlen egyszer sem emelt szt annak az 500 ezer Kambodzsában élő kínainak az erdikében, akiket a háború óta elűztek otthonukból és sorsuk azóta nagyon is kétséges. ZALAI ISTVÁN ) Együttműködés mezőgazdasági gépek gyártásában A magyar mezőgazdaság kötött egyezmény szabályozóit alkalmazott gépek, beza a két ország között, rendezések több mint fele A Szovjetunióból 1976—80 importból származik. Ezen közöttmintegy 300 millió rubelül is meghatározó szerepe belértékű mezőgazdasági gép van a Szovjetunióval létre- érkezik Magyarországra, hozott együttműködésnek, a Mindez folytatása annak a magyar mezőgazdaság ma- 30 éves együttműködésnek, északi bázisát ugyanis egy ér- amely azzal kezdődött, hogytelműen a szovjet mezőgaz- a szovjet mezőgépgyárak tordasági gének alkotják. veket és gyártási dokumer" A mezőgazdasági gépesítési rációkat adtak a magyar üze kapcsolatot az 1971-ben meg- meknek. PÉNTEK,1958. SZEPTEMBER .