Delejtű, 1858 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1858-09-21 / 12. szám
Megjelenik a lap Tflist*6>arott minden kedden. Előfizetési díj akár helyben, akár postai szétküldéssel. Egész évre .... 6 ft. pp. Fél évre.....................3 ft. pp. A helybeli előfizetők a lap házhozhordásáért rendelést tehetnek a lap kiadó hivatalában. Szerkesztői iroda: belváros, bécsi utca 69. szám, első emelet.DELEJTU. A tudomány, anyagi érdekek és szépirodalom közlönye. Kedd, September 21. 1888. 12 .szám. Első évi folyam. Előfizethetni helyben a szerkesztőségnél, vagy a helybeli könyvkereskedésekben ; vidéken minden cs. kir. postahivatalnál a szerkesztőséghez utasítandó bérmentes levelekben. Hirdetések minden közhasználatban lévő nyelven fölvétetnek. A beigtatásért minden három hasábos egyes sorért 40. krajcárnyi díj számitatik. Kiadó hivatal: belváros, elnöki utca 62. szám Heil Adolf könyvvonalazó intézetében. A fényűzés. Nyári vásárunk napjai lezajlottak, még csak a vele elégedetlenek panasza van fon belőle. Már évek óta nem volt oly vásárunk mely a kereskedők, iparosok megelégedését kivívta volna. Mindig csak a sok sátor, a vevők pedig: „raro nantes". Hanem a fényűzésig s főleg a pipere cikkek kivételt képeznek, ezek folyvást nagy kelendőségnek örvendenek, mert a fényűzés már áttört minden korlátokat. Egy nyári hölgykalap 40—50 pilon el tud kelni, még pedig a nélkül hogy főrangú főre kelljen váltnia. Így tovább arány szerint, a többi női piperék, abroncsok, ékszerek. A lélek elborul a jövendő felől ily jelenségekre. Az általánossá tett fény vagy — ezen fényes jelzője a belső ürességnek — semmi jót nem jelez a jövendőről. Ha meggondoljuk hogy nemzeti nagyságunk, dicsőségünk, egyfelől erkölcsi szellemi erőn, másfelől a vagyonosság lábán állhat meg egyedül, és csak ezeken fejlődhetik biztosan, méltó helyet elfoglalandó az egyetemes emberiség családkörében, melynek lenni vagy nem lenni féle versenye most inkább folyamatba indult mint valaha, lehetlen a nemzeti fölvirágzáson sürgő léleknek, el nem borulni a könnyelmű, és vétkes pazarlással karöltve járó és — ismétlem — már minden korlátokon túl csapongó s általánossá tett fényűzésen. Különös! — Sokan a régi bölcsnek leckéjét soha nem hallották s nem is olvasták, még is eléggé bölcsek csak annyi vagyonnal bírni mennyit magokkal hordozhatnak, sőt sokan ezen bölcsességben annyira haladtak hogy még az sem tulajdonuk a mit magukra ruháztak, adósak lévén annak árával. Nem túl csapong-e ez minden korlátokon ? — A történelem mely a világ tanító mestere, de melytől senki sem akar tanulni, azt mutatja hogy fegyver miatt egy nép sem pusztult el, de a fényűzéssel járó erkölcsi sülyedés, nagy, hatalmas, és dicső államokat rothasztott és enyésztetett el. Alig Róma nagyjai egyszerűen éltek, s az eke szarva mellől is hivattak az állam kormányára, míg a honfierényeknél egyéb fényt nem ismertek. — törvényt írtak a félvilágnak; mikor pedig a római nagyok egyetlen ebédje ezrekbe kezdett kerülni, akkor „Róma ledőlt s rabigába görbedt." A világtörténet folyvást ismétli magát, hasonló okok hasonló eredményeket hoznak elő, s e tekintetben valóban „nincsen új dolog a nap alatt." Ezért lehetne az életnek legbölcsebb tanítómestere a történelem, ha tanulni akarnának tőle. — Nem vagyok általános ellene a fényűzésnek, a kellő korlátok között, meg van ennek is jótékony hatása a közre nézve, ha szintén egyesek elszédülten buknak is általa. Egy népnek sincs több oka e korlátokra vetni szemeit mint min népünknek, kik a fényűzés minden cikkeit más népektől vesszük, és méregdrágán fizetjük, kik hogy a legvilágosb példát hozzam föl — selymet nem termelünk, s az egyetlent a mit — per eminentiam — termelünk, gabonánkat, a selyemért — mely nélkül legutolsó szolgálónk is boldogtalannak érzi magát, legalább százötven száztoli veszteséggel adjuk. — Napfény világos ’ t ‘.-y« ilyen ul, sem anyagi gazdagodásra sem szellemi nagyságra, nemzeti dicsőségre nem viszen. — A költő rémletes jóslata „a nagyszerű halál" még hagyna fön, és biztositna elmúlásunk után is dicsőséget nevünknek, de a fényűzés, kéjelgés, elpuhulás — s ezek nyomán az erkölcsi elsülyedés, olyan iszapba menthetnek, mely a dicsőségnek még füstjét sem hozná nevünkre. Gondolkozzunk és eszméljünk a jelekre a mig időnk van! ! Nem csak költői kép az amit Berzsenyi mély érzéssel megirt, hogy az erős tölgyet mely századok viharaival dacol a benne termő férgek megörlik. Legyünk bármilyen erőteljes és egészséges nép, de a fényűzés s az azzal együttjáró erkölcsi sülyedés, bizonyos veszélyre viendené, előbb az egyes családokat, aztán — mivel ezek alkotják az egészet — népünket. Már szükségesek a mentőszerek. —Akik volnának ezek? Törvények a fényűzés ellen? — Meghatározandó-e: ki milyen életmódot folytasson ? milyen ruhát viseljen az úr, a szolga, az úrnő, a szolgáló? — — Nem. — Törvények nem bírnak népeket átalakító erővel. — A fényűzés nem csak az újkor bűne. Sokszor küzdött már ez positív törvényekkel, és mindig diadalmasan, mert a törvénytevők nem adtak az ügyben jó példát. — Íme rá jövénk az orvosszerre: a nagyok, az elő- s kelők jó példája volna az egyedül, ami a már kórságos jelekben mutatkozó fényűzés ellen legbiztosabb gyógyszer lehetne. * „A példák ragadnak" — mondja egy latin szójárás. — Kiegészíthetjük e szójárást azzal, hogy a példák jóra és roszra egyaránt ragadják az embert .