Déli Hirlap, 1940. július-szeptember (16. évfolyam, 145-222. szám)
1940-07-01 / 145. szám
2 ..._____ ^Mi0íh4urb 1940. július 1. ...... ■ [UNK] [UNK] [UNK] ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]» ■ .....^■IW> ■ ■ ». .....——■ [UNK] Kicsoda De Gaulle tábornok? De Gaulle francia tábornok, vagy helyesebben volt tábornok, — mert hiszen a bordeauxi korány megfosztotta a zendülő tábornokot rangjától — nevétől hangos most a nemzetközi sajtó, különösképpen az angol. Da Gaulle rádióbeszédek sorozatában lazított Londonból a törvényes francia kormány ellen, nemzeti tanácsot alakított, ellenkormányról tárgyal és meglehetős önbizalomról tanúskodó beszédekben hívja fel honfitársait a hozzá való csatlakozásra. Ezek a beszédek mind azzal kezdődnek, hogy ,,én, De Gaulle tábornok’’, „lépjetek velem érintkezésbe”, „kövessetek engem”, „aki szabad akar lenni, kövessen engem”, stb. Kicsoda vajjon ez a francia katona, aki ilyen különös szerepben áll az angol és a francia nép s ezzel együtt az egész világ színe elé? De Gaullet 1940 júniusáig Franciaországban alig ismerték. Június 6-ig egyszerű kapitány volt a francia hadseregben. Reynaud csinált belőle hirtelen tábornokot s katonai irodájának főnökévé nevezte ki, amikor legutolsó kormányalakítását hajtotta végre. Katonai pályafutásának emelkedőit pedig annak az embernek köszönhette, akit most Londonból érthetetlen rágalmakkal és lekicsinylésekkel halmozott el: Petain, tábornagynak. Petain ajánlja be, szülei kérésére, Charles de Gaullet a saintcyri katonai iskolába s továbbá is szerető aggodalommal tartja rajta a szemét. Mint, fiatal alhadnagy, de Gaulle Petain 33. gyalogos hadosztályánál kezdi meg pályafutását. Könnyen hevülő, szangvinikus ember, amellett makacs és konok is. Egy alklommal majdnem kizárják a hadseregből, mert megtagadja az egyik feljebbvalója parancsának a teljesítését. Petain, az atyai jóbarát közbenjárására az ügy elsimul, de a fiatal hadnagyot áthelyezik az egyik tároló garnizonba. A világháborúban az első naptól kezdve résztvesz, augusztus közepén megsebesült a dinanti csatában. 1915-ben részt vesz Verdun védelmében, itt ismét Petain oldalán harcol, de ekkor a viszony már igen megromlott köztük. 1916 márciusában de Gaulle kapitány Douaumont környékén német fogságba esik és így végleg kikapcsolódik a nagy mérkőzésből. 1919 elején tér haza Franciaországba. Újból katonai szolgálatba lép , hogy magára vonja a figyelmet, lázas buzgalommal dolgozik a különböző katonai szakfolyóiratokba. 1924-ben bejut a vezérkari iskolába, (ottani megjelöléssel: hadiiskolába), kitüntetéssel elvégzi s előbb a rajnai hadseregnél, majd Petain seregénél lesz a vezérkar tagja. 1927 végén a közelkeletre, Beyruthba küldik az ottani haderő vezérkarához. De Gaulle mellőzésnek érzi ezt a küldetést, azt hiszi, el akarják távolítani, féltékenyek reá! Fogcsikorgatva megy Szíriába és mindent elkövet, hogy minél hamarabb visszakerülhessen az anyaországba. Az kétségtelen, hogy már ebben az időben ama kevesek közé tartozott, akik erélyesen sürgetik és követelik a haderő megfelelő gépesítését, ezért küzd, harcol, kapacítál cikkeiben, könyveiben, de katonakörökben de Gaulle egyénisége meglehetősen népszerűtlen, önmagát túlbecsülőnek és rendkívül becsvágyónak tartják és jóslásait, kitöréseit éppen ezért fölényesen megmosolyogják. Amikor Beyruthból néhány év múlva visszakerül az anyaországba, még nagyobb hévvel veti rá magát kedvenc témájára. Kapóra jön neki, hogy sikerül bejutnia a legfelsőbb védelmi tanácsba, melynek titkára lesz. Végre megfelelő szerephez és munkakörhöz jut, de elgondolásait itt sem tudja megvalósítani, legalább is nem olyan mértékben, ahogyan szeretné. Ezért újból mellőzöttségről panaszkodik és gyanakvó természete mindenütt ellenségeket szimatol. Már-már arra gondol, hogy nyugdíjba vonul, amikor kitör az 1939 szeptember 2-iki háború. Charles de Gaulle ékktor mindössze 49 éves s az egyik tankezred parancsnoka. Kezdettől fogva a főhadiszálláson, Gamelin környezetében dolgozik. Amikor a Daiadier-vonal ismeretes áttörése bekövetkezik s a német véderő fölénye mind nyomasztóbb lesz, de Gaullet hirtelen Párisba hivatja Reynaud és rábízza katonai irodájának vezetését, azonkívül a hadügyminisztérium államtitkári állásának vezetését is. Pétain tanácsolja ezt a lépést a kormányelnöknek, használja fel de Gaulle képességeit, kielégítetlen becsvágyát és a kapitány mutassa meg, hogy mire képes elméleti törekvései után. De Gaullet Reynaud rövid úton tábornokká is kinevezi és az újdonsült tábornok határtalan ambícióval kezd a munkához. De már néhány nap múlva neki is menekülni kell. Noha az előtt a leglemondóbban nyilatkozott a harc kimeneteléről, most ő az egyik leglelkesebb híve az utolsó csepp vérig való harcnak. Reynaudt lemondása után is követi, vele repül Londonba s most hazája törvényes kormányával szembeszegülve hirdet harcot Franciaország „megmentéséért”.! Buziás-Gyógyfürdő (Bánát) Páratlan szénsavas, sós, vasas fürdők és ivókúrák* Biztos gyógyhatás: SZÍVBAJ, NÍiLBETEGSÉg, idegbaj, rheuma eseteiben, stb. Szállodák: Muschong, Grand, Bazár. Villák: Adél, Antónia, Margitvilla, valamint magánvillák és házak. Szórakozást, üdülést nyújt: a Gyógypark, sport, strand, tenisz, az állandó zene, tánc, mozi, stb. Teljes kényelem. Kaszinó és jó éttermek. Mérsékelt árak. Fürdőidény: május 15. október 1. 50 - as utazási kedvezmény a C. F. R. vonalain* Információkat ad: a fürdőigazgatóság és az Oficiul Local de Cură si Turism. Anglia két évtizeden kereste: kit válasszon szövetségeséül? Félelem Németország tengeri készülődése miatt. Megvédik-e Angliát sziklás partjai ? ’ Robert Cecil, Salisbury őrgrófja, tizenhárom éven át angol miniszterelnök volt az utolsó hű követője — szabad akaratából — a „splendid isolement”, a „fölényes elszigetelődés“ elvének. Nem titkolta ezt a felfogását: —A franciák is, meg a németek is gyűlölnek bennünket. Angliának csak sziklás partjai és a tenger egyedüli, igazi szövetségesei. 109 Chamberlain a keserves délafrikai kaland idején Salisburyvel homlokegyenest ellenkező nézetet vallott s ezt mondotta Austen nevű fiának, a későbbi angol külügyminiszternek: — Ebben az elszigeteltségben tovább nem maradhatunk meg. Vagy Francia-, vagy Németországgal szövetségre kell lépnünk. Németország erősebb. Hadserege a mi hajóhadunkkal együtt olyan erőt képvisel, mellyel senki sem mer szembeszállani. Ez a szövetség háborúban, békében egyaránt teljes biztonságot nyújtanak. A Franciaországgal való szövetség ugyanezt a biztonságot adná meg, de valószínűleg csak hadviselés idején. Austen Chamberlain ellene vetette atyja kijelentéseinek : — Németország szövetségét nem lehet megszereznünk, mert Anglia miatt szakítania kellene Oroszországgal szembeni politikájával s ezt nem fogja megtenni. Joe Chamberlain mégis megkísérelte elgondolásának valóra váltását. 1899 novemberében tartott beszédében ezeket mondotta: — A jövőbe látó angol államférfiaknak már régen az a kívánságuk, hogy Anglia ne álljon elszigetelten Európában. Amióta a gondolat felmerült, mindig a legtermészetesebb kapcsolatnak a német birodalommal való szövetség tűnt fel. Közelednünk kell az Egyesült Államokhoz is. Leghőbb vágyam lenne az új „Triple Alliance” létrejötte, mely biztosítaná a világbékét. Németországban a délafrikai trransvaali brit betörés miatt angolellenes volt a hangulat. Ennek hatása alatt Bülow kancellár a birodalmi gyűlésben Chamberlaint elkedvetlenítő választ adott a próbálkozásra: — A kedvező külpolitikai helyzetet fel kell használnunk arra, hogy jövőnket biztosítsuk. Csak akkor válhatunk igazi hatalommá, de erősek vagyunk, ha megfelelő erejű szárazföldi hadseregünk és hajóhadunk van. A huszadik században dől el, üllő lesz-e a németség, vagy kalapács. Létrejött az entente cordiale és 1906-tól 1914-ig feltartózhatatlanul mélyült az Angliát Németországtól elválasztó szakadék. Az idők néha a világ számára nagy összecsapás kirobbanását rejtegette. II. Vilmos császár beszédeiben élénken megnyilatkozott a becsvágy: — A mi jövőnk a vizen van. Meg kell ragadnunk Neptun szigonyát! 1908-ban a birodalmi gyűlés húsz százalékos flottafejlesztő törvényt szavazott meg. A londoni német nagykövet tudtára adta a kancellárnak, hogy Angliában nőttön nő a Németország elleni bizalmatlanság. A császár a nagykövet jelentésére ezt a széljegyzetet írta: — Angliának meg kell szoknia, hogy a német birodalomnak hajóhada van s nekünk az a dolgunk, hogy időnkint megnyugtassuk a szigetország népét és kormányát, hogy a flottafejlesztés nem ellenük irányul. II. Vilmos írásban is utasította kancellárját: — Az angolokkal való jó viszonyt nem vásárolhatjuk meg a német hajóhad fejlesztésének beszüntetésével. A hajóhadfejlesztő törvényt az utolsó szögig végre kell hajtani. Tetszik, nem tetszik az angoloknak — nem fontos. Ha háborút akarnak, kezdjék el. Nem félünk! Harmickét évvel ezelőtt látták az angol sziget veszedelmét A költséges versengésnek csak az vethetett volna véget, ha tengeri fegyverkezést korlátozó megegyezést kötnek. Charles Hardinge angol külügyi államtitkár a hessen—nassaui Kronbergben 1908 nyarán kihallgatáson jelent meg a császár előtt, aki az üdvözlésnél rögtön azzal vezette be a beszélgetést, hogy az angol—német kapcsolatokat kifogástalannak tartja. Hardinge erre sajnálattal jegyezte meg, hogy ellenkező nézetet kell nyilvánítania. Kihangsúlyozta, hogy Anglia neheztel a német hajóhad fejlesztése miatt, mely rövidesen elérheti az angol hajóhad nagyságát. — Az teljes lehetetlenség — mondotta a császár. — Ki adhat hitelt ilyen meséknek? Az angol államtitkár az admiralitás hivatalos adataira hivatkozott. — Arra kell gondolnunk — érvelt Haröinge,^—ha Angliát Németország a tengeren legyőzné, a szigetország földjére rátörhetne a világ legerősebb hadserege. Kielben az angol partoktól huszonnégy órányira állomásozó hatalmú német hajóhad fenyegető veszedelmet jelent Nagy Britanniára. Ennek létezését sem a francia, sem az orosz tengeri haderő, sem a német tengerentúli kereskedelem védelme nem indokolja. Hardinge feltette a kérdést, nem lenne-e keresztülvihető a német flotta további növelésének beszüntetése s hangoztatta, hogy a nagy angol hajóhad nem veszedelmes Németországra nézve, mert Angliának nincsen jelentős szárazföldi hadserege. A császár lehetetlennek minősítette az államtitkár felfogását s azt a kijelentést tette, hogy birodalmában egyetlen komoly ember sem gondol arra, hogy a német hajóhad Anglia ellen forduljon. Hardinge makacsul kitartott álláspontja mellett: — Tudomásul veszem, amit Felséged mondott és mégis kifejezésre kell juttatnom azt az angol kívánságot, hogy a német flottafejlesztés leállíttassák. Vagy egészen abba kel hagyni. Vagy a tempót kell lefékezni. — Akkor hát, ha kell, megverekszünk — mondotta a császár. — Anglia, úgy látazufk, ezt akarja..!.»*! Ettől a naptól kezdve Goschen, a berlini angol nagykövet számolt azzal, hogy küldetése katasztrofális véget fog érni. Salisbury őrgrófja volt az angol „splendid isolement” utolsó önkéntes vezetője. Jött és é múlt a világháború. Úgy látszik, elfelejtette már tökéletesen, mert hosszú ideje ismét a fegyereké a szó. Anglia így egyedül maradt előkelő elarif felődésében. Sziklás partjai és a tenger vájt, megmaradniak-e mindvégig hű szövetségesenek?, - ~ Monay az amerikai köztársasági párt alelnökjelöltje Filadelfiából jelentik: Az amerikai köztársasági párt kongresszusa Monayt, a köztársasági párt szenátusi elnökét jelölte az Egyesült Államok alelnöki üsztcégére.