Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-23 / 70. szám
7 tonV cscsoportH K A IINAPILAP HI V. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM , 1973. MÁRCIUS 23., PÉNTEK IÁRA: 80 FILLÉR Lottó számok a hatodik oldalon Folytatta munkáját az országgyűlés Jóváhagyták a kormány beszámolóját A Minisztertanács beszámolója feletti vitával folytatta tegnap munkáját az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Az első hozzászóló Nagy Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára volt. Megállapította, hogy a kormány eredményesen munkálkodott országépítő céljaink megvalósításáért. Örülni kell mindannak — mondotta — amivel gyarapodtunk és őszintén felháborodni azon, amit nem teljesítettünk, amit megtehetünk volna, de szervezetlenség, felelőtlenség, önzés vagy hanyag munka miatt elmulasztottunk. Érthető, hogy mindez okkal nyugtalanít bennünket. De teremtő nyugtalanság legyen ez, ne csak egyszerűen felháborodás. Arra kell törekednünk, hogy azokat becsüljük jobban, a figyelem azokra irányuljon, akik a közösséggel együtt akarnak boldogulni. Ez még inkább aláhúzza a szocialista tervgazdálkodás, a tervszerűség fokozását, amely nélkülözhetetlen feltétele a szocializmus építésének. A tegnap délelőtti vitában felszólalt dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, megyénk képviselője is. Beszélt a párt Központi Bizottságának ifjúságpolitikai határozatáról és a másfél éve született ifjúsági törvényről, majd megjegyezte, hogy az elmúlt két esztendőben a kormány több intézkedéssel javította az ifjúság munka- és életkörülményeit, tanulási lehetőségeit, szociális és kulturális ellátását, mint a korábbi másfél évtizedben együttvéve. Tegnap késő délután ismét Fock Jenő emelkedett szólásra, hogy a kormánybeszámoló feletti vitában elhangzottakra válaszoljon. Nagy tetszéssel fogadott, a derűt és a kemény kritikát sem nélkülöző beszédében utalt rá, hogy népünk felelős vezetői látják a gondokat, de minden jogos kérést és kívánságot ebben az évben, sőt a mostani ötéves terv időszakában sem tudnak teljesíteni. A kormány elnökének zárszava után az országgyűlés Fock Jenő beszámolóját a Minisztertanács munkájáról, valamint a vitában elhangzott véleményekre adott válaszát jóváhagyólag tudomásul vette. A képviselők ma délelőtt a büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat vitájával folytatták tanácskozásukat. Napsütéses idő Várható időjárás: időnként megnövekvő felhőzet, csapadék nem valószínű. Napsütéses idő. Kissé megélénkülő szél. A nappali hőmérséklet 15 fok körül lesz. Bánkúton a hóréteg vastagsága 23 centiméter, sportolásra alkalmas. Taneszközök Több jut Borsodnak is Ülést tartott a Pedagógusok Szakszervezetének Központi Vezetősége. Az iskolák taneszköz-ellátottságának helyzetéről és az ezzel kapcsolatos feladatokról tanácskoztak többek között. Bár sok millió forintnyi összeget fordítottunk eddig ezekre a célokra, mivel településstruktúránk kedvezőtlen volta miatt fennmaradt az iskolák szétszórtsága, a befektetések ellenére sem értünk el kellő eredményt. Az iskolák ellátottsága szinte évek óta 50—60 százalékos. Az utóbbi 10 év során elsősorban a kémiai, földrajzi taneszközök hiánya volt zavaró. Szó volt az iskolai taneszközök fejlesztésének perspektíváiról is. Az általános iskolák fejlesztésére 125 millió forintot fordítanak. Ebből 65 millió forint a legrosszabb helyzetben levő hét megye (Bács, Borsod, Csongrád, Hajdú, Somogy és Szabolcs) oktatásügyi hálózatának fejlesztését — közöttük bizonyos részben eszközbeszerzését — is szolgálja, míg a másik 60 millió forint célhitelként az általános iskolák alaptaneszköz-hiányának pótlását hivatott részben felszámolni. Társadalmi kérdés A népszaporulat „A felnövekvő nemzedék, a szocialista Magyarország jövendő lakossága iránti mélységes felelősségtől áthatva biztosítanunk kell, hogy a népszaporulat kedvezőbben alakuljon” — mondta többek között Fock Jenő az országgyűlésen tartott beszédében. A lakosság elöregedésének jele, hogy a nyugdíjasok száma megközelíti az ipari munkások teljes létszámát. Húsz-harminc év múlva társadalmunknak már nemcsak a korösszetétele módosul erőteljesen, hanem a lakosság létszáma is csökken, ha nem változik a jelenlegi kedvezőtlen tendencia. A kormányelnök expozéjához kapcsolódva kerestünk választ Miskolcon a népszaporulat néhány kérdésére. „A tudatos családtervezést továbbra is népesedéspolitikánk alapjának tekintjük. Nem akarunk olyan megszigorításokat bevezetni, amilyenek régebben érvényben voltak.’’ Évente körülbelül 200 ezer művi vetélést hajtanak végre az országban. Az abortuszok száma fokozatosan csökken — Borsodban az országos átlagnál is jobban. Mindemellett továbbra is nagy gond, hogy a terhes nők — különösen a fiatalabb korosztályhoz tartozók — gyakran döntenek a terhesség megszakítása mellett akkor is, ha még nincs gyermekük. Más kérdés, hogy a műtétet eleve meg lehetne előzni, hiszen ma már az óvszerek széles választéka áll rendelkezésre. A műtétek rovására írható — más okok mellett —, hogy nő a koraszülések aránya. A koraszülött gyermekek pedig hajlamosabbak a különféle betegségekre. Másik káros következménye a művi vetélésnek, hogy a nők egy része meddő marad. A házasságok tíz százaléka meddő, és ez nemritkán válóok is. A családtervezés helyes útja tehát a terhesség megelőzése. Ennek ellenére nem lenne jó rendeletileg betiltani a műtéteket, hiszen ezzel az illegális beavatkozások számát szaporítanánk. Az 50-es években évente átlagosan 300 nő halt meg illegálisan végzett műtétek következtében. Miskolc azzal dicsekedhet, hogy az országban elsőként itt szervezték meg a nővédelmi gondozást, s nem vitás, ennek is része van abban, hogy az országos átlagnál valamivel jobban alakul nálunk az abortuszok száma. (Folytatás a 3. oldalon) +: Csinosítják az utcát (Ágotha felv.) Ifjúság a békéért Hogyan harcol a világ ifjúsága a békéért? Milyen szerepet játszanak a fiatalok a béke megtartásában? Erről a kérdésről tartott előadást tegnap délután dr. Zámbó János tanszékvezető egyetemi tanár a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. A rendezvényen részt vettek az egyetemen tartózkodó szófiai műszaki főiskola delegációjának s az egyetem KISZ-bizottságnak a tagjai is. Zsarolás a csapatkivonással Időhúzó amerikai taktika A legfrissebb reggeli hír szerint, Bunker, az USA saigoni nagykövete megbeszélést folytatott Thieu államfővel. Még nem tudni, miről tanácskoztak, annyi azonban tény, hogy az amerikaik újabb manővert alkalmaznak Dél-Vietnamban. Követelik, hogy a DIFK fogságába esett amerikaiakkal párhuzamosan bocsássák szabadon a laoszi hazafiak által őrizetben tartott amerikaiakat is, különben leállítják a csapatkivonásokat. A vietnami katonai vegyes bizottság VDK-tagozata erélyesen visszautasította az amerikai követelést, és a visszautasításhoz a DIFK-tagozat is csatlakozott. Mármár úgy látszott ugyanis, hogy néhány nappal a párizsi megállapodásban előírt határidő előtt befejezhetik a fogolycserét, és kivonhatják Dél-Vietnamból a még ott tartózkodó 6300 amerikai katonát. A saigoni kormányzat közben Dél-Vietnam két pontján is területszerző katonai akciót indított. Ez ellen a két vietnami fél belpolitikai rendezést célzó párizsi értekezletén is kénytelen volt a DIFK küldöttségének vezetője tiltakozni. Hírmagyarázat de „Dél-Vietnamban maradás”, ami mögött nyilvánvalóan azoknak a — főleg kaliforniai és közép-nyugati — tőkésköröknek óhaja áll, amelyeknek gazdasági kapitányai a kaliforniai Nixont hatalomra juttatták és menteni akarják befektetéseikből, amit az előző „vietnamizálás” idején még nem tudtak megmenteni. Nem lehetetlen — és erre már számos kommentár célzott a világ legkülönbözőbb lapjaiban —, hogy az USA-nak ezt a taktikáját elősegíti Kína Vietnampolitikája: benntartani az USA-t a fegyverszünet után is Indokínában, részben a Szovjetunió esetleges befolyása ellen, másrészt segíteni minél több tőke kimentését Dél-Vietnamból és ezt esetleg Kína számára megszerezni. MÁTÉ IVÁN Az első pillanatra látható, hogy az amerikai taktika lényege az időhúzás, akármilyen módon is, KÖZVETÍT AZ ARAB DIPLOMÁCIA Irak és Kuwait között folytatódik az arab diplomácia békeközvetítése. Ghaleb, volt egyiptomi külügyminiszter, Szadat államfő megbízásából Bagdadba érkezett, és onnan tovább megy Kuwaitba. — Kuwait emírje Mahmud Kiaddal, az Arab Liga főtitkárával, valamint Abdel Halim Khadda szíriai külügyminiszterrel tanácskozott. ÚJABB ELNÖKVÁLASZTÁSI VÁLSÁG Miután a török nemzetgyűlésben hét forduló során sem sikerült megválasztani az elnököt, az áthidaló megoldás is kudarcot vallott. A két legnagyobb párt által beterjesztett törvényjavaslat, amelynek értelmében Suray elnök további két évre helyén maradt volna, nem kapta meg a parlamenti többséget. A válság tehát tovább tart. NEM ALKOTMÁNYELLENES A nyugatnémet parlament jogi bizottsága úgy döntött, hogy nem alkotmányellenes, tehát azzal összeegyeztethető, éppen ezért jóváhagyható a két német állam közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló alapszerződés. A bizottság ezt szótöbbséggel döntötte el, valamint azt is, hogy a szerződés nem ütközik az NSZK államrendjébe sem. ALLENDE ÁTALAKÍTJA KORMÁNYÁT Platz tábornok, chilei belügyminiszter megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a népi egység kormányában változtatásokat hajtanak végre. Miután a jobboldal kormánybuktató kísérlete a választáson nem sikerült, Allende folytathatja munkáját. A kormány — amint szokásos — benyújtotta lemondását, és Allende átalakíthatja kabinetjét. TILTAKOZNAK A GIMNAZISTÁK Párizsban és vidékén terjed a középiskolások tiltakozó mozgalma a katonai szolgálatot szabályozó új törvény ellen. Ennek értelmében ugyanis a diákok nagy többsége elvesztené azt a lehetőségét, hogy csak főiskolai tanulmányai befejeztével vonuljon be katonai szolgálatra. Párizsban több tüntető felvonulást rendeztek a diákok.