Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-29 / 75. szám
!^7 L Válaszok lakásügyekben (CIKK A 3. OLDALON) Garázda a bálon (BÍRÓSÁGI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) Lottószámok a 6.oldalon VI. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM 1974. MÁRC. 29., PÉNTEK ORA: 80 FILLÉR Kádár János Szabolcs-Szatmár megyei látogatása Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap a délutáni órákban befejezte Szabolcs-Szatmár megyei látogatását és visszautazott a fővárosba. Kádár János csütörtökön Nyíregyházán részt vett a megyei pártaktívák tanácskozásán. A nagy aktívaülésen dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára számot adott a X. kongresszus Határozatainak helyi végrehajtásáról, Szabolcs-Szatmár megye politikai, gazdasági, kulturális fejlődéséről, a XI. kongresszusra való felkészülés megkezdéséről. A beszámoló után szót kért Hildák Sándor, a Taurus Gumigyár munkása, Czeglédi Lászlóné, a tiszaberceli Bessenyei Termelőszövetkezet alapszervezetének párttitkára, Varga Gyula, a Nyíregyházi városi Pártbizottság első titkára és Csora Tiborné, Baktalórántháza egyik általános iskolájának igazgatója. Az aktívan felszólalt Kádár János, aki időszerű bélés külpolitikai kérdésekről beszélt. A Központi Bizottság első titkára az értekezlet után ebéden találkozott a megye párt- és állami vezetőivel, majd a délutáni órákban visszautazott Budapestre. + Nagyaktíva-ülés a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Pártbizottság titkárok értekezlete Ma délelőtt értekezletet tartottak az üzemi, intézményi pártbizottságok titkárainak részvételével. A házigazda ezúttal a December 4. Drótművek volt, amelynek pb-titkára, Madarász János — az első napirendi pontnak megfelelően — beszámolt a pártbizottság megalakulása óta végzett munkájának tapasztalatairól. A titkárok a továbbiakban a politikai vitakörök munkáját értékelték, megbeszélték az időszerű feladatokat, végül tanácskoztak az 1974. évi gazdasági munkát segítő politikai teendőkről. A titkárok értekezletén és a munkában részt vettek Moldován Gyula és Drótos László, a városi pártbizottság titkárai is. Lapzártakor az értekezlet még tart. 20 fok Csendes, nyugodt éjszaka után, ma helyenként megnövekvő felhőzetre számíthatunk, néhány helyen délután záporok lehetségesek. Délkeleti szél: Az évszakhoz képest meleg idő várható. Nappal 20 fok körül, este 10—15 fok között alakul a hőmérséklet. Mi lesz a demográfiai apály után? Borsod fiatal megye Ha a demográfiai prognózisnak hinni lehet, hazánk lakossága még 2000-ben sem lesz 11 millió. A legoptimálisabb becslések szerint az ezredfordulón 10 millió 90 000- ren leszünk. Ha viszont a jelenlegi, aggasztóan alacsony népszaporulattal számolunk, akkor 1985-től fogyni kezd a lélekszám. Ezt tudva, de ezt megelőzendő, Borsod megye tanácsa az elsők között tűzte napirendre a megye népesedési helyzetét, és a Politikai Bizottság, valamint a kormány határozatából adódó helyi tennivalókra konkrét feladattervvel felérő elemzést készített. A megyei tanács tegnapi ülésének fő témája ez volt, s amint azt dr. Zsögön Éva egészségügyi minisztériumi államtitkár elmondotta, semmilyen áldozat nem sok, amely megszünteti a demográfiai apályt. Jó úton jár az a megye, amely" a népesedéspolitikai célkitűzéseket megvalósítva tervezi a jövőt. Mint ismeretes, Borsod az elsők között van a megyék közötti népszaporulati listán. A természetes szaporodás mutatója 6,2 ezrelék, csaknem kétszerese az országos átlagnak. Megyénk lakóinak korösszetétele alacsonyabb az országos átlagnál, tehát Borsod aránylag „fiatal” megye, bár már itt is észlelhető a korcsoportok közötti arányeltolódás az időskorúak javára. Évről évre csökken a 14 éven aluliak, és növekszik a 60 éven felüliek száma. (Folytatás a 3 oldalon.) It. Ahol ez a felvétel készült, ott háromhavinként cserélődnek a dolgozók. A nagy fluktuáció magyarázata: a szülés előtti hónapkat a gólya-üzemben töltik a miskolci pamutfonó munkásnői. (Kerényi felv.) Washingtonban, majd ismét Moszkvában folytatják Kissinger hajnalban hazaérkezett Magyar idő szerint hajnali négy órakor érkezett haza Kissinger Moszkvából, és azonnal jelentést tesz Nixonnak. A Magyar Rádió amerikai tudósítójának értesülése szerint Gromiko két hét múlva Washingtonban, Kissinger pedig májusban Moszkvában tárgyal tovább, mielőtt sor kerül Nixon júniusi látogatására a Szovjetunióban. Kissinger, aki Moszkvába tartva megállt Bonnban, hazafelé Londonban szakította meg útját, s Wilson miniszterelnökkel, valamint Callaghan külügyminiszterrel tárgyalt.— Rendkívül elégedett vagyok moszkvai utaxmmal, a tárgyalásokkal, amelyek jók és tárgyilagosak voltak — mondotta elutazása előtt az újságíróknak Moszkvában. (Folytatás a 6. oldalon) Ülést tartott a Minisztertanács Tegnap ülést tartott a Minisztertanács. A kormány megtárgyalta és tudomásul vette Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökhelyettesének jelentését az MSZMP KB 1972. novemberi ülésének határozataiból adódó állami feladatok végrehajtásáról. A kormány megtárgyalta a külkereskedelmi miniszter jelentését hazánk és a többi szocialista ország közötti áruforgalomról. A Minisztertanács megtárrgyalta a szabálysértési törvény végrehajtásáról szóló jelentést, valamint az árhatóságok árellenőrző tevékenységéről szóló beszámolót. Az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnöke a bányászat biztonsági helyzetéről terjesztett jelentést a kormány elé. SZADAT—TITO TALÁLKOZÓ Szadat egyiptomi államfő — Tito elnök meghívására — háromnapos baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett. Brioni szigetén már meg is kezdte tanácskozását a két államfő. A két országot érintő kérdéseken kívül az el nem kötelezett országok szerepe a közel-keleti válság megoldásában a megbeszélések témája. KÜLPOLITIKAI VITA BONNBAN Egész napos vitát tartott a szövetségi gyűlés Bonnban. Scheer külügyminiszter kifogásolta, hogy a nyugat-európai integráció egyesek nemzeti aspirációi miatt „bizalmi válságban” van. Ez félreérthetetlenül Franciaországnak szólt. Hasonló módon értékelte a helyzetet Brandt kancellár is. TART A FESZÜLTSÉG ETIÓPIÁBAN Ma reggeli jelentések szerint Etiópiában tovább tart a feszültség. A kormányhű és az ellenzéki katonai csoportok közül az előbbiek a fővárosban, az utóbbiak viszont Eritrea tartományban tartják kezükben a hatalmat. Hírek szerint a légierő államcsínyre készült, amit az utolsó pillanatban lepleztek le. SZOVJET JEGYZÉK KÍNÁHOZ A szovjet külügyminisztérium jegyzékben tiltakozott amiatt, hogy a kínai hatóságok kohóit vádak alapján továbbra sem akarják kiadni annak a kényszerleszállást végzett szovjet helikopternek legénységét, amely egy beteg katonát akart kórházba szállítani. A kínaiak szovjetellenes légkört akarnak ezzel teremteni. KÉT ROBBANÁS ÉSZAK-ÍRORSZÁGBAN Két súlyos bombamerénylet történt Belfastban, illetve Londonderryben. 24 járókelő sérült meg Belfastban attól a robbanástól, amelyet egy lopott gépkocsiban levő bomba okozott. — Londonderryben „eltérítettek” ugyan a hatóságakt egy robbanószerkezetekkel felszerelt gépkocsit, de amíg egyik szerkezetet hatástalanítottak, a másik felrobbant. ~r