Déli Hírlap, 1994. július (26. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-01 / 152. szám
Forráság, kábelszakadtáig... Kábelszakadtáig forrósította a levegőt a nap tegnap kora délelőtt, Miskolcon. Addig-addig tűzött, amíg már nemcsak az élő ember, hanem a villamosvezeték sem bírta épen elviselni. A Selyemréten elszakadt a felsővezeték, s rövid időre megbénította a villamosközlekedést. A Miskolc Városi Közlekedési Rt. azonnal intézkedett: egy szakaszon villamospótlókat indított, illetve a szerelvények több megállóval a vezetékhiba előtt fordultak meg. A Zenepalota előtt, a Malomközben évek óta kihasználatlan váltót most oda- s visszaállítgatva tudtak közlekedni a villamosok. (Czakó felv.) halálozás Mély fájdalom "iól tudatjuk, hogy súlyos betegség után. .34. június 28-án elhunyt V*1 AN A ÍO F.1 Miskolc -rós Reményi Üde-díjasa, a Miskolci Szimfonikus Zenekar örökös tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreni Tagozatának tanszékvezetője. Temetése 1994. július 4- én, 14 órakor a bábonyibérci temetőben lesz. A gyászoló család HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen halottunk, BECSEI LÁSZLÓNÉ, a TIGÁZ volt dolgozója életének 54. évében elhunyt. Temetése 1994. július 4-én, 9 órakor lesz a Törkölyösi temetőben. A gyászoló család HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR SÁNDOR frontaknász életének 60. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1994. július 5-én, 15 órakor a vasgyári temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család EXPRESSZ HIRDETÉSEK KIADÓ külön bejáratú lakás Perecesen. Szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba található benne. Cím: Miskolc, Erenyő út k0. szám. Érdeklődni egész nap a helyszínen lehet. FIATAL házaspár bútorozatlan garzont, vagy egyszobás lakást bérelne a Bulgárföld és Diósgyőr közötti városrészben. Ajánlatokat a 375-265, a 337-530- as telefonon az esti, vagy reggeli órákban várunk. HALÁLESET miatt eladó főútvonalon 3 szobás, összkomfortos, telefonos lakás, 700 négyszögöl telekkel, bevezetett italnagykereskedéssel. Érdeklődni: 48/345-540, 6—16-ig, szombaton 6—12-ig. ÚJ VIDEOTÉKA az avasi lakótelepen, Miskolcon, az avasi Klapka György út 17. sz. alatt, a Videosarokban. Bevezető árként már 25 forinttól kölcsönözhető. Nyitva: mindennap 9—20 óráig. ELADÓ eszpresszó berendezéssel. Báthori sor 59. sz. Telefon: 377-008. KILIÁN-DÉLI tehermentes, telefonos, felújított garzon eladó. Telefon: 375-884. MISKOLC, Kilián-déli, 57 nmes, 2 szobás, I. emeleti, gázfűtéses, nagyerkélyes lakás eladó. Tel.: 46/336-909. ELADÓ Sajószentpéteren, a Patak utcán 665 nm-es építési telek. Tel.: 48/345-812. MISKOLCTÓL 9 km-re kétszintes, befejezetlen ház eladó. Ára: 1 millió 600 ezer Ft. Érdeklődni 14 órától: 46/369-561. A VASGYÁRI lakótelepen saroktelken lévő, komfort nélküli, kertes, kétszobás, telefonos lakás eladó. Érdeklődni a 374-114- es telefonon. BEVEZETETT mini ABC, 42 nm-es eladótérrel, 80 nm-es raktárral betegség miatt kiadó. Érdeklődni a 346-339-es telefonon. ZENIT 16 programos varrógép jótállással eladó. Tel.: 381-552. ELADÓ Volkswagen Golf 1,1 benzines, tolótetős, friss műszakival. Sátoraljaújhely, Révész u. 2. fszt. 3. VENNÉK 50 köbcentis robogót, maximum 15 ezer Ft-ért. Simson előnyben. Telefon: 324-813, 20 óra után. Jó Állapotban lévő Trabant kombi eladó. Érdeklődni egész nap: 337-197. 3 ÉVES Volkswagen Golf II., és négyhónapos 21 053-as Lada eladó. Érdeklődni: 333-755. AUDI 100-as, turbódízel, 1988- as, grafitmetál, tele extrákkal eladó. Irányár 800 ezer forint. Érdeklődni: 46-378-474. A VÉDELEM Autósiskola legközelebbi személygépjárművezetői tanfolyamát 1994. július 4-én, hétfőn délelőtt 9 órakor indítja. Jelentkezés: Miskolc, Középszer 11. Telefon: 365-828. Szolid árak, keleti, nyugati márkájú autók. A tanfolyam helye: MÁv Oktatási Központ, Miskolc, Bocskai u. TELEVÍZIÓ- VIDEO JAVÍTÁS AZONNAL: 412-012. Corvin 13. FABIÁN ZOLTÁN első osztályos általános iskolai tanuló igazolványa és biztosítási kártyája az Augusztus 20. strandfürdőn elveszett. Jutalom ellenében kérem az igazolványban szereplő címre elküldeni. WESTEL RÁDIÓTELEFON-ÜZLET, Miskolc, Széchenyi u. 5. (Pátria-ház), telefon: 06-60-350-150; 06-46-412-260. 450-es és 900-as GSM rádiótelefon-készülékek nagy választéka: ERICSSON OH 197 GH 197-1511 telefonkészülék (töltő + tápegység) MOTOROLA MICRO TAC 5200 MT 5200 telefonkészülék (multitöltő + tápegység) MOTOROLA MICRO TAC 7200 MT 7200 telefonkészülék (multitöltő + tápegység) MOTOROLA INT. 2000 telefonkészülék + autóba szerelési egységcsomag SIEMENS Sí Sí telefonkészülék -f töltő NOKIA személyhívók CSERKÉSZCSAPATOK ÉS TÁBOROZÓK, FIGYELEM ! TÁBOROZÁS A CSORBA-TELEPI TÓ PARTJÁN I Úszóvizsga megszerzése, kajakozás-kenuzás technikájának elsajátítása szakemberek irányításával Teljes ellátás — napi háromszori étkezés és minden felsorolt szolgáltatás: 650 forint naponta Érdeklődni: Kiss Lajos, 364-040, 369-425-ös telefonon egész nap, vagy a helyszínen 2 Déli Hírlap Dolgozókat alkalmaznak Üzletvezetőt és pultoslányt fölveszek. Jelentkezés az Arany Korona vendéglátóházban. Telefon: 358-400. Jó kereseti lehetőséggel keresünk ács-állványozó, vasbetonszerelő, kőműves szakembereket. Jelentkezés személyesen. Miskolc, Harmat u. 7. szám alatt, reggel 8 órától 12 óráig. Mályi sörözőmbe pultost felveszek. Tel.: 46/412-636. Fiatal, megbízható üzletkötőt keresek, lehet másodállásban is. Telefon: 17 után: 389-576. Főállású háztartási alkalmazottat felveszünk. Érdeklődni: 46-326-988. Szobafestő szakmunkásokat felveszek. Telefon: 382-854. Önállóan dolgozó, megbízható, szobafestő-mázolót felveszek. Érd.: az esti órákban: 333-435. Sörözőbe pultoslányt felveszek. Érdeklődni: Miskolc, Széchenyi u. 5. (R&Zs butik). Látszerészeti kft. Tiszaújvárosban, magas színvonalú és felszereltségű orvosi rendelőjébe magánorvosként praktizáló szemész szakorvost keres munkatársként. Érd.: 49/341-820. Gépi kötésben jártas fiatal munkaerőt keresek. Ugyanott kötöttáru-összeállítót felveszek. Érdeklődni a 396-735-ös telefonon, 18—20 óra között. Ünnep az erőművekben Villamos napok Hagyományt kíván teremteni a Magyar Villamosművek Rt. az energetikai ipar munkavállalói számára, amikor a tradicionális bányásznapok mintájára első ízben rendeznek villamos napokat hazánkban. Amíg a központi ünnepség színhelye Tatabánya lesz, addig az ország különböző erőművei telephelyükön színes programsorozatokkal készülnek az ünnepre, amelyet ezt követően minden esztendő 26. hetében kívánnak megrendezni. Régiónkban július elseje és harmadika között lesznek a megemlékezések, a Borsodi Energia Kft., a tiszapalkonyai, a Tisza—II., a kiskörei, a tiszalöki és a kesznyéteni egységekben. A kulturális műsor színhelye a tiszaújvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ és a Tiszai Erőmű szabadidőközpontja. Július másodikén egész napos sportprogram, harmadikén pedig „nyitott kapuk” néven a munkavállalók családtagjai ismerkedhetnek az erőművek belső életével. Első ízben adják át az „Életműért” emlékérmet. Autosol Kft. Volkswagen és Audi. Audis A biztonságot, megbízhatóságot, kényelmet és értékállóságot választja, amikor Európa legtöbb autójához hasonlóan Volkswagen vagy Audi autót vásárol. A két márkához méltó színvonalú környezetben és szolgáltatásokkal várjuk. AUTOSOL Kft. 3508 Miskolc Téglás u. 8. Tel.: 46/368-177 Fax: 46/314-348 1994. július 1., péntek Nyári nyitva tartás a megyei könyvtárban A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár 1994. július 1-től augusztus 29-ig nyári rend szerint üzemel. Ezen belül: júliusban 1—31. között naponta 8—16 óráig csökkentett szolgáltatás: információ, könyv visszavétel, sürgős kérések felvétele, illetve kielégítése, augusztus 1—27. között teljes szolgáltatási rend naponta 8-tól 16 óráig, szombaton zárva. Augusztus 29-től (hétfő) a megszokott nyitva tartási rend szerint üzemel a könyvtár. A nyári üzemelési rendidején belső revíziós, álományvédelmi, pótlási munkák folynak. Ezek része az olvasószolgálat egyidejű, teljeskörű működtetésével nem végezhető. Pályázati felhívás Az ózdi állandó ipari termékbemutató bázissal, valamint Ózd ’94 kiadvánnyal kapcsolatos pályázatok benyújtási határideje meghosszabbításra kerül. Az AlTB-re 1994. július 15-ig, az Ózd '94-re június 30-ig lehet pályázni. Érdeklődni: Ózdi polgármesteri hivatal munkaügyi osztály, Sebők Ottó osztályvezető, telefon: 48-471-766 Strohmayer László Ózd város polgármestere MAGYAR NEMZETI BANK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG az Államkötvények VÉTELI ÉS ELADÁSI ÁRFOLYAMA A MAGYAR NEMZETI BANKNÁL ÉRVÉNYES: 1994. JÚLIUS 1. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség napjáig felhalmozott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap, átutalással történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5. naptári nap. A megjelölt árfolyamok az 1994/A kötvény esetében maximum 1 000 000 Ft névértékű kötvény vételére, ill. 1 000 000 Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénynél a vételi limit 1 000 000 Ft, az eladási limit 3 000 000 Ft. A kötvények megvásárolhatók az MNB B.-A.-Z. Megyei Igazgatósága pénztáránál. Cím: 3525 Miskolc, Hősök tere 3. Telefon: (46) 412-512. További információkkal és tanácsadással az igazgatóság munkatársai személyes felkeresésre a székház III. emeletének 327-es szobájában, vagy a (46) 411-658-as telefonszámon munkanapokon 8—15 óráig állnak a befektetni kívánók rendelkezésére. Kempingezők , horgászok! Töltse a hét végét vagy szabadságát a Csorba-telepi tó partján levő kempingben SÁTOR, LAKÓKOCSI-HELY, MOTELSZOBA BIZTOSÍTOTT, fürdési, kajakozási, horgászási lehetőség Érdeklődni a helyszínen: Kiss Lajosnál, vagy a 364-040 és a 369-425-ös telefonon