Szeged, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-01 / 48. szám

­berfceftit6«é0 és kiadólista* 31. Kölcsey­ utca 6. (Próféta* Málló, I. emelet 6.) Telefon IS—33. A­­ Szeged* megjele* «ft hétfő kitételével minden Egyes szám ára 20 ko­ma. Előfizetési árak: Egy hónapra Szegeden 400, Buda­­$*sten és vidéken 420 kor. Egyes szám ára 20 korona Hirdetési árak: Félhasábon 1 mm. 9, egy hasábon 16, más­fél hasábon 23 K. Szövegközt 25 százalékkal drágább. Apró­hirdetés 8, kövér betükkel 16 K. Szövegközti közlemények soronként 100 K. Nyilttér, csa­ládi és orvosi hir 100 K. Több­szöri feladásnál árengedmény. IV. évfolyam, Szeged, 1923 március 1. CSÜTÖRTÖK. 48-ik szám. Magyar gazdaságpolitika. Irgalmat­an bírálatát olvassuk ma a magyar gazd­ságpoli­tkának, mellyel mi se éppen szőr­mentében szoktunk fo­glalkozni, ha kötelessé­günk erre a témára kényszerít. De a mi kri­tikáink apológia számba mennek amellett a kegyetlen bírálat mellett, amelyet nagyon ille­tékes helyen nagyon illetékes szakember mon­­d itt el g­zdaságpolitikánk rendszertelenségeiről, kapkodásáról, iránytalanságáról, nyilvánvalóan az utolsó két-három esztendő tapasztalatai alap­j­án. Ha mi mondanánk ennyi rosszat, a haza­­ias sajtó mindjárt akasztófát kiabálna és saját­­kezűleg kívánna bennünket felakasztani, inkább valóságban, mint in effig­e. A kiváló szakem­bert azonban, akit bátrak vagyunk aposztrofálni, nem lehet hurokkal megkínálni. Mert ő nem forradalmár, ő nem kommunista, sőt még a vasárnapot se szombaton tartja. Nagyon rendes ember ez a szakember, rendes foglalkozása is van neki, lévén ő a mostani közélelmezési mi­niszter. Rendes embernél ez valóban rendes, sőt mondhatni előkelő és nemes foglalkozás, hiszen a közélelmezési miniszternek nyolc millió em­ber kenyeréről kell gondoskodni, de éppen azért sokkal nehezebb foglalkozás is, mint például a fejbeverés, vagy a részegség, vagy a káromko­dás, vagy a részegen való káromkodás, amit némelyek szintén foglalkozásul űznek, mint publicisták. A részeg publicistának könnyű, mert ő minden körülmények közt biztos benne, hogy kielégíti közönsége igényeit, de a magyar közélelmezés minisztere nem lehet ilyen biztos a maga közönségében. S mi sem vagyunk egé­szen bizonyosak benne, hogy fognak-e min­denütt tapsolni annak az aktív miniszternek, akinek van bátorsága kimondani, hogy elődei, vagyis a kurzus eddigi gazd­sági poltikája rendszertelen kapkodásaival, elhibázót export­jaival mennyit elpocsékolt az ország értékeiből. A közélelmezési miniszter acbból az alkalom­ból mondta ezt a kritikát, hogy a jövő tél közélelmezésébe nézett bele, amelyet nem nehéz rémesebbnek jósolni az eddig való teleknél is, hiszen még eddig minden tél csúffá tette az elődjét. Igaz, hogy ezt a miniszterek is így szokták csinálni, de leginkább csak akkor, ha politikusok , a közélelmezési minisztert nem politikai erők emelték mai pozíciójába, nem is azok tartják ózt, ennélfogva ő nem szolgál se pártokat, se vezéreket, csak a maga hivatá­sát: javítani az ország közélelmezési helyzetén. Elhisszük neki, hogy amennyiben rajta áll, ezt meg is fogja tenni; bátor kritikája az eddigi gazdálkodás felett, céltudatos programja s a jelszópolitikával való szembeszállás a maga objektív igazságaiért, amelyektől nyolcm­ilió ember kenyere függ, azt mutatja, hogy ez az ember nem azért szolgál, hogy miniszter lehes­sen, hanem azért miniszter, hogy az országnak szolgálhasson. Hogy fog-e neki sikerülni, amit akar, hogy ő lesz-e erősebb, vagy azok a nem nagy, de falánk, telhetetlen és végtelen szívós érdek­csoportok, amelyek annyi jószándékot elgán­csoltak már, ha el akarta előlük húzni az etető­­vályút, azt nyilván maga a miniszter se tud­hatja. Hogy több lesz-e, vagy olcsóbb lesz-e a kenyerünk jövő ilyenkorra, mint most, azt nehéz lenne megjósolni, vagy kiszámítani a mai időkben, ahol minden ingadozik, minden homokra van építve és egy hét horoszkópját se lehet felállítani, nemhogy egy esztendőét fel lehetne. Egy érdeme azonban mindenesetre megvan a közélelmezési miniszternek, az, hogy az a politika, amelyet meg akar valósítani, tel­jesen ment minden­napi politikától s ezzel utat mutat az egész kormánynak, amelynek ő a leg­szerényebb és a legkevesebbet emlegetett tagja. Minden miniszter szakminiszter, egynek se az a hivatása, hogy pártok fölött álló pozíció­jában pártvezérektől rángattassa magát, hanem az, hogy objektív igazságokért szá­llon szembe minden jelszóval és minden jelszópolitikussal, még ha a pozícióját veszélyezteti is vele. Ez a veszély tisztára látszat, Ezért ha a kormány minden tagja mindenre elszántan szembe merne szállni a jelszó-politikusokkal, akkor kitűnne, hogy az egész ország a kormány mögött van. A kormánytól azonban nem várunk annyi er­kölcsi bátorságot, hogy ki merné egyszer saját magán próbálni, vannak-e hát csakugyan tö­megek amögött a rikoltozó jelszó-politika mö­gött, amely mindig az országra hivatkozik. S épp azért mi pesszimisztikusabban nézünk a jövő elé még a közélelmezési miniszternél is ebben a tohuvabohuban, amelyben recseg ropog most egész Európa Nyerni itt az fog, aki első­nek talál fixpontot önmagában s ezt a f xpomtot c­ak az okos gazdaságpolitika adhatja meg, annak alapföltétele pedig az, hogy egy önma­gával megbékélt társadalomban megszülessen a nyugodt termelő munka lehetősége. Több jel azt mutatja, hogy ezzel ma már a kormány is tisztában van, talán szeretné is megcsinálni, de nem meri és nem tudja attól a jelszó­politikától, amelyet addig támogatott, hogy az végre föléje került. Ez a jelszópolitika tart bennünket egy szörnyű közgazdasági rom­ás viharában, amelynek még nem értük végét Nem horoszkópként, csak mint elsárgult nap­i­­jegyzetet írjuk ide, másfél évvel ezelőtt nevetve mondogattuk: „őrület, Bécsben húszezer koro­nába kerül egy öltözet ruha!“ S őrültnek mond­tuk volna azt, aki azt jósolja, hogy mi is ide érünk. S hol vagyunk már ma a húszezer ko­ronás ruhától s hol leszünk jövő ilyenkorra a hatvanezrestől ! Amerika tiltakozik a Ruhr-akció ellen­ A Gazette del Popolo jelenti Londonból, hogy Angliában és Amerikában mozgalom in­dult meg a ruhrvidéki akció ellen. Az Egyesült­ Államok 150.000 protestáns templomában Har­­dinghoz és Hugheshez intézett kérvényeket írtak alá, amelyekben tiltakoznak a ruhrvidéki akció ellen. A német birodalmi gyűlés elfogadta a deviza­alap megteremtéséről szóló törvényjavaslatot. A javaslat felhatalmazza a pénzügyminisztert arra, hogy 50 millió márkát folyósítson a kincstári utalványok kibocsátása céljából. A kölcsönt 3 évre tervezik. Az eddigi megállapítások szerint a visszafizetés alkalmából 100 dol­árra 120-at fizetnek. A kölcsönért a birodalmi bank vál­lalja a szavatosságot. Az Echo de Paris hírt ad arról, hogy De­­goutte tábornok a legközelebbi napon a Rubr­­területen lefoglaltat minden szénkészletet, hogy elszállittassa Franciaországba. Minden szén­bányában katonákkal fog rekviráltatni és ettől még az sem fogja visszatartani, ha a német bányászok kihirdetik az általános sztrájkot. Düsseldorfból jelentik: A vasúti forgalom ren­desen bonyolódik le. Kapellen közelében a vas­utasok szabotázsa folytán kisiklás történt, mely alkalommal 5 vasutas könnyen megsebesült. A rajnai telefonkábelt újból szabotálják. Essennel és Duisburggal a telefonösszeköttetés megszakadt. Kállay beterjesztette a költségvetést. A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 11 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. A mérnöki rendtartásról szóló törvényjavasla­tot fogadják el harmadszori olvasásban Hermann Miksa előadó kisebb módosításával. Ezután Kállay Tibor pénzügyminiszter beter­jeszti az 1922—23. évre szóló állami költség­­vetést, melyről lapunk más helyén számolunk be. Majd a következőket mondotta: Ha összehasonlítjuk a békebeli költségvetést a mostanival, három figyelemreméltó momentu­mot találunk. A békebeli költségvetésben fel van véve az állam kölcsönszolgálata, a jelenlegibe is beállítottuk az állam kölcsönszolgálatot, de le is vontuk belőle a 11 milliárdot azért, mert a felosztási munkálatai ennek a régi államadós­ságnak még nem fejeződtek be. Ez lényeges különbség. A másik különbség az, hogy a béke­beli költségvetés idején nyugodt gazdasági hely­zet elé néztünk és nem meredtek reánk olyan képek, mint ma. Nem volt meg a kielégíthetet­len tisztviselői illetmény kérdése. Nem voltak a különböző kívánságok és törekvések, amelyek a mai gazdasági helyzetet megváltoztatják. Lénye­ges különbség az is, hogy akkor azt a defici­tet, ami felmerült, kölcsönökből fizetni lehetett, ma pedig ilyen kölcsönök felvételének lehető­sége ez idő szerint nem áll módunkban. Az adók. Kálllay: A jelenlegi költségvetésben a forgalmi adó bevétele 34 milliárd koronával van előirá­nyozva. Ez a legkiadósabb bevétele az állam­nak. A fogyasztási adó bevétele 10 milliárd ko­ronával van felvéve, az egyenesadó szintén 10 milliárddal, a házadó és a társulati adó bevé­tele a költségvetésben még csak kisebb össze­gekben szerepel, mert ezek végrehajtása csak most van folyamatban. Az adófelszólamlási bi­zottságok márciusban országszerte megkezdik működésüket és remélhető, hogy sikerülni fog igazságos és arányos megoldást biztosítani és kiegyenlíteni az itt-ott mutatkozó nehézségeket. Reméli, hogy a költségvetés második felében más felsorolt jövedelmi források fedezni fogják a kiadásokat. A vám- és dohányjövedéki illeté­kekről megállapítja, hogy ma a dohányjövedéki illetékekből befolyó összeg 3­4 milliárd koronát tesz ki, a vámilletékek pedig 9,7 milliárd koro­nát. Ezek a jövedelmek a békebeli viszonyok­hoz képest lényegesen csökkentek, fejlődés azon­ban már itt is mutatkozik. Hangsúlyozni kí­vánja, hogy még legalább egy évet kívánt volna adni az új berendezkedésnek és az első költ­ségvetésben erre meg is adja a lehetőséget. Amint már mondotta, meg kell állapítani, milyen irányban óhajt előrehaladni az állam bevételi forrásainak fokozásában. Még csak arról óhajt beszélni, hogy a jöve­delmi­adó-rendszert és a községi adózást hogyan lehetne helyes irányba terelni. Ami a jövedelmi adót illeti, ma vagy holnap szétküldi az érde­keltségeknek azt a törvényjavaslatot, melyben ezzel a kérdéssel foglalkozik. Az új törvény­­javaslatban már figyelembe vette, hogy a jöve­delmi adózás eddigi rendszerét szertelenségbe és aránytalanságba vitték. A tisztviselők­­ és a lakások fölszabadítása. Nem téveszti szem elő­ a tisztviselő-kérdést sem, különösen most, amikor a lakások fölsza­badításáról tárgyalnak. Tudja, hogy a lakások fölszabadítása a tisztviselőkre újabb terhet je­lent, tehát náluk is fizetésrendezésről kell gon­doskodni, ami az államra nézve újabb több­kiadást jelent. A trianoni békeszerződés követ­keztében a nemzetnek meg kell ismerkedni a lemondással. Be kell vinni a közszellembe a takarékosság gondolatát, hogy megteremtsük a jövő generáció létalapját. A parlamentnek kell megadni az irányt, még­pedig úgy, hogy az

Next