Délmagyarország, 1930. május (6. évfolyam, 97-121. szám)
1930-05-01 / 97. szám
Jt 11 £ Of a av ♦ ra t * n II>30 «május 1 MóJuSl ^ 45e/o zsírtartalmú HORTOBÁGYI Juhtúró viszonteladói ára M-48 20%-kal olcsóbbodott Tejszövetkezeti Központ, Budapest 4. postafiók 20. Ezután részletesen beszél a vámkérdés problémájáról. — A vámtörvény tárgyalásán betegségem miatt nem vehettem részt, betegágyamban adtam hálát Sándor Pálnak, aki sziszifuszi munkát végzett. A védvámokkal régi vevőinket magunk szoktattuk le arról, hogy magyar búzát vásároljanak. Ezután nagy érdeklődés mellett az összeférhetetlenségről beszélt . Majdnem valamennyi problémának ugyanegy magyarázata van: egyes vállalatoknak százszázalékos nexusa van a kormánnyal. Ez a legnagyobb összeférhetetlenség. Nincs szükség új összeférhetetlenségi törvényre, de tessék a mostanit végrehajtani. A legmesszebbmenő közjogi összeférhetetlenséget a kormány követte el, amikor megengedte, hogy für^ő emberek, állami tisztviselők képviselők lehessenek. Amellett, hogy függő helyzetben vannak, dupla fizetést húznak az államtól. — Mindent összevetve, a mai helyzettel kapcsolatban kénytelen vagyok levonni a konzekvenciákat, látom az ország elbürokratizálódását. A bürokrácia egyre jobban elhatalmasodik, a legtöbb bajt ennek köszönhetjük. Ne felejtsék el, hogy a bürokrácia nagy középeurópai hatalmakat rombolt össze. Vessen véget a kormány a mai állapotnak. Álljunk meg, mert ha nem így lesz és nem szabadulunk meg a bürokráciától, akkor az ország pusztul el. A mai állapotok rongyokba öltöztették a falu népét, az egyik kereskedőház a másik után csuk be, az iparosok visszaadják iparigazolványaikat. Ne feledjék el, ha a paraszt vásárlóképtelen, elpusztul az ország. A kormány közgazdasági politikájával abszolúte nem vagyok megelégedve, mert nemcsak hogy hibás úton halad, de ebben a hibájában még átalkodott is. Bethlen István gróf miniszterelnök Gaál Gaszton néhány megjegyzésére kíván reflektálni. — Egyetértek abban a képviselő úrral, hogy a vámvédelem, amellyel a magyar ipar rendelkezik, bizonyos revízióra szorul. Többizben kifejtettem és ma is ismétlem, hogy itt revízióra van szükség. — Képviselőtársam felemlítette, hogy román területről a fa importja olcsóbb, mint az ország belső területén való szállítása. Intézkedtünk, hogy ilyen tarifális megállapítások módosíttassanak. A magam részéről is helytelennek tartom, hogy például Budapesten a somogyi vagy zala megyei fa drágább legyen, mint a külföldi. Igaza van képviselőtársamnak abban, hogy az inkompatibilitási törvény nem szorul revízióra, hanem csak végre kell hajtani. Az inkompatibilitási törvény a Ház autonómiájának pregnáns részét illeti. Soha sem állottam útját annak, hogy eljárás lefolytattassék és ha vannak inkompatibilitási esetek, azok megszűnjenek. Nagy tévedésben van képviselőtársam akkor, amikor a kormányt teszi felelőssé azért, hogy a kormány tette lehetővé a köztisztviselők inkompatibilitását a tisztviselők megválasztásának lehetőségével. (Nagy zaj a Ház minden oldalán.) Friedrich István (a miniszterelnök felé): Együtt csináltuk a törvényt! Gáspárdy Elemér sürgette a mezőgazdaság átszervezését és az iparosítás megindítását Véleménye szerint a külföldi kölcsönt csak igen fontos célokra szabad fordítani, a városok pedig ne létesítsenek olyan vállalatokat, amelyek versenyt támasztanak az adózó polgároknak. Jánossy Gábor a mammutfizetésekért azokat hibáztatja, akik azt megszavazták. Szerinte az ezer pengőnél nagyobb jövedelmű embereknek a hadirokkantak segélyezésére kellene sietni Kijelenti, hogy híve a tanszabadságnak, helyteleníti a numerus clausust. Gyulai Sándor az adókivetés módjával foglalkozott. Kórsán Károly hangsúlyozta, hogy a feleslegessé váló tisztviselőket ne tegyék ki egyenesen az utcára, hanem igyekezzenek őket más pályákon elhelyezni Ezután elfogadták az elnök napirendi indítványát. A legközelebbi ülést csütörtökön tartják. Scitovszky Béla belügyminiszter állott fel szólásra. Tíz esztendő eltelte után is a helyzet olyan, hogy május 1-re semmiféle némyülést, vagy felvonulást nem lehetett engedélyezni. A belügyi kormányzat tudomást szerzett arról, hogy a rendbontó elemek a vörös május helyett most véres májust kívánnak felidézni. Ez ellen nem volt más mód, mint a legszigorúbb intézkedések elrendelése. Ha olyan esemény történik, amely a főváros rendjét, nyugalmát, az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztetné, a rendőrség kellő tapintattal ugyan, de a legszigorúbb intézkedéseket foganatosítja. A Népszava ennek tudatában mégis mai vezércikkében felszólítja a munkásságot, hogy holnap az utcákon tüntető sétát rendezzenek. Felhívja a szociáldemokrata párt figyelmét arra, hogy ez a tüntető séta zavargásoknak és rendbontásnak lehet az oka. A szociáldemokrata párt jóhiszeműségében nem kételkedik, de lehetnek olyan törekvések, amelyek megzavarják az uccák békéjét. Csik József a mezőgazdasági munkásság nehéz helyzete tárgyában interpellált A mezőgazdasági munkáskérdés az ország legnagyobb problémája. Több, mint 200.000 mezőgazdasági munkás van munka nélkül. A nagy munkahiány következtében a munkabérek olyan alacsonyra redukálódtak, hogy a mezőgazdasági munkásság egész keresményéből nem képes megélni. Sürgeti a munkabérmegállapító bizottságok felállítását. ( Mager János földmivelésügyi miniszter válaszában azt mondotta, hogy a mezőgazdasági munkanélküliség a tavaszi munkálatok megindításával már lényegesen enyhült. A munkanélküliség enyhítése érdekében az ármentesítő és vízszabályozó társulatok részére jelentős összegeket bocsájtott rendelkezésre. A minimális munkabéreket már igen sok járásban megállapították. Azok ellen a munkaadók ellen, akik alacsonyabb munkabért fizetnek, a törvény szigorával fog eljárni. Az ülés 7 órakor ért véget Május 1. Hajmáskéren is nyomoznak a katonai szállítási panama ügyében Feltünést keltő kihallgatások Komáromban (Budapesti tudósítónk telefonjelentésr.] A katonai szállítási panama ügyében szerdán a nyomozást vezető dr. Müller őrnagy ügyész Lohnsdorf Ferencet hallgatta ki. Vallomása után a nyomozást Hajmáskérre is kiterjeszttették. Komáromból jelentik, hogy ott is nyomoznak az ügyben és egy százados, valamint egy főhadnagy egyelőre szobafogságban vannak. A kihallgatások folynak. A MTI jelenti: Illetékes helyről kapott értesülés szerint a csendőrlaktanya építésének elszámolása körül messzebbmenő szabálytalanságokról és visszaélésekről nincs szó. A visszaéléseket Balásfi László gazdasági százados követte el, úgy, hogy a felülvizsgált és jóváhagyott kimutatásokban egyes számjegyeket megváltoztatott és így egyes vállalkozók a számlák tulajdonképeni összegénél több pénzt kaptak. Természetes, hogy mindazokat az elszámolásokat, amelyek Balásfi kezén mentek keresztül, most visszamenőleg újabb felülvizsgálat alá veszik, előrelátható azonban, hogy a kincstárt jelentékeny károsodás nem érte. A Sziva Lajos csendőrségi főszámvevő letartóztatásáról szóló hírek tévedésen alapulnak, már csak azért is, mert ilyen nevű csendőrségi főszámvevő egyáltalán nincs. Cigányok különös gáláns kalandja ítélet: rablásért háromévi fegyház (A Délmagyarország munkatársától.) Érdekes bűnügyet tárgyalt szerdán a szegedi ítélőtábla Skultéty-tanácsa. Ajtag László félegyházi cigánylegény szökésben lévő társával, Sárközi Sándorral a múlt év júliusában kirabolta Dobos Mihály félegyházai legényt. A cigányok megtámadták Nagy Pál János legényt is, de a segélykiáltásokra elszaladtak. Ajtay László és Sárközi Sándor ezen a napon az egyik csongrádi kocsmában ittak az éjféli órákig Amikor a kocsmából kijöttek, késsel nekitámadtak Dobos Mihálynak, ráparancsolta, hogy emelje fel kezét, aztán elvették 28 pengőjét és lehúzták róla szockerét. A törvényszék előtt Ajtay elmondotta, hogy aznap délután találkozott Dobossal az egyik félegyházai kocsmában. Dobos azzal állott elő, hogy menjenek át Csongrádra ismerőséhez, Frizsás Máriához. Dobos még azt is mondotta, hogy jelenleg haragban van a nővel és ezért hívja Ajtayt magával, hogy békítse ki. Ajtay erre levette saját szvetterét és ráadta Dobosra, hogy tetszetősebbé tegye a legényt Frizsás Mária előtt. Aztán mindketten átmentek Csongrádra. Dobos megígérte, hogy visszafelé is fizeti Ajtay vasúti jegyét. Frizsás Máriával is beszéltek, de a leány hallani sem akart Dobosról. Elkeseredésükben bementek az egyik kocsmába és éjfélig ittak. Itt csatlakozott hozzájuk Sárközi Sándor és Nagy Pál János. Éjfélkor felkerekedtek és az állomásra indultak. Azután Dobos megkötötte magát és kijelentette, hogy nem megy még vissza Félegyházára, még inni akar. Atay erre belenyúlt a zsebébe, kivette az útiköltséget, lehúzta róla a kölcsönadott szvettert és kiment az állomásra. Ajtay előadása szerint Nagy Pál Jánost maga Dobos támadta meg, ő csak szétválasztotta őket. Dobos Mihály kijelentette, hogy mindaz, amit Ajtay előadott, mese. Félegyházán találkozott Ajtayval, akivel együtt ivott. Nem ismer semmiféle Frnkás Máriát és azt sem tudja, hogy került át Csongrádra. Arra határozottan emlékszk, hogy a két cigány bicskával kövelelte tőle a pénzét, sőt lehúzták róla saját szvetterét is. -------A törvényszék Ajtay Lászlót egyrendbeli ráblás és egyrendbeli rablás kísérletében mondotta ki bűnösnek és kétesztendei fegyházra ítélte. Ajtay László az ítéletet megfelebbezte, így került az ügy az ítélőtábla elé. A bíróság az iratok ismertetése után ítéletet hozott, amelyben a törvényszék által kiszabott kétévi fegyházbüntetést három évre emelte fel. Ajtay védője az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be a Kúriához. A tábla felmentette a Rombach-uccai gyilkosság vádlottjait Budapest, április 30. A Rombach-uccai gyilkosság bűnperében ma délben hirdette ki ítéletét a budapesti tábla. A tábla az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és Wallenstein Manót, valamint Wallenstein Ödönt az ellenük emelt vád alól felmentette és elrendelte azonnali szabadlábra helyezésüket. Nyílt női katapujdonságok megérkeztek Steiner Sománénál 902 CHH Apponyi Albert acca 21. »ito. Teeln <3—W. 41 kenyér ArÁt, a minőség változatlan — Központi Tejcsarnok Rt. fiókjaiban. «a Kenyér üzem. fillérrel leszállítottuk a