Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-02 / 222. szám
(BOEO, SierhentO*Gg: Somogyi ucca 72.,l.em. Telefon: 23-33.^Kiadóhivatal küldönkönyvtAr é* Jegyiroda • Aradi ucca L. Telefon : 13-00. Nyomda : LOW LipOf ucca lO. Telefon i 13-*oO. Tovirafl leveleim ! Délmagyarosszag Szeged Kedd, 1934 okt. 2. Ara 12 fillér X. évfolyam, 222., sas. ELŐFIZETÉS: Raventa helyben 3.20 Vidé len M Budapesten 3.00, külföldön 3.40 pengd, r Egyes szAm Óra hétköznap 12, vásár- és Ünnepnap 20111. Hirdetések felvétele tarifa szerint. Megjelenik hétfő kivételével naponta reg ok Nemzeti Színház, nemzeti kulturpolidUo Amikor a napokban megalakult a Nemzeti Színház Barátainak Egyesülete, Marton Béla ügyvezető elnök azzal fejezte be magas szárnyalású megnyitó beszédét, hogy törekvéseinek sikere érdekében számít a nemzeti kultúrpolitika egyik legfontosabb tényezőjének, a sajtónak megértő segítségére.* Nehéz lenne hamarjában megmondani, hogy az irodalom- és művészeti barátok mostanában megalakult egyesületeinek a sorában hányadik a Nemzeti Színház Barátainak Egyesülete. Annyi bizonyos, hogy az utolsó előtti alakulás a salzburgi szabadtéri játékok budapesti barátait tömörítette ép abban az évben, amelyben a boldogulás, mit boldogulás, a fennmaradás minden megfoghatónak látszó eszközéért az önfenntartási ösztön leplezhetetlen hevességével rohanó vidéki városok sorra kísérleteztek a szabadtéri játékokkal s amelyben Szeged legalább is európaivá, bizonyos fokig azonban világhírűvé ményí tette dómtéri játékainak értékét, sikerét és dicsőségét. A vidéki színházak stagnálnak. A Szegedi színház a válságok hosszú során bukdácsolt keresztül nemrég is. Az, amit a rendelkezésre álló erőforrások mellett az egyes társulatok nyújtanak, igen gyakran hősi cselekedetek gazdag sora a nemzeti kultúrpolitika huszadik századbeli történetében. A hősi emelekedettség és kifogyhatatlan kultúrérzék ezernyi társadalmi megnyilvánulását is föl lehet és föl is kell jegyezni. Hiszen ennek a társadalomnak kulturlobogása nélkül nem lehetne Szegeden magasnívóju operaelőadásokat rendezni s nem szerepelhetnének hangversenydobogóin minden szezonban világhírű művészek. De Szegedet az ág is húzza. Hát még a kormány. A folyton centralizáltabbá zsugorodó „kulturpolitika" a legerőteljesebb önvédelmi harcot kényszeríti a városokra. Szeged erejének végső megfeszítésével a legnagyobb áldozatot hozta az egyetemért. Tizenkét milliós adósság kamatai és tőketörlesztési kötelezettségei terhelik s most minderre való tekintet nélkül — megfosztván a teremteni remélt erőforrások teljességétől — egyetemét leépítik. Színházra is hatalmas összegeket költött és költ a vidék. A kulturerőfeszítéseknek ezen a terén is vezet Szeged. Érdeklődjön csak a Nemzeti Színház Barátainak Egyesülete, hogy az utolsó tíz évben mennyit költött színházra Szeged, mennyit Budapest s mennyit költött az állam a Nemzeti Színházra és mennyit nem a szegedi színházra, hanem az összes vidéki színházakra? A hétmilliós ország áll szemben az egymilliós Budapesttel, amelynek szépségét, gazdasági és kulturális életét fejleszteni közös érdek és közös kötelesség. De a főváros kizárólagos fejlesztésének az országot tovább sorvasztó egyoldalúságába kiemelkedés helyett az eddiginél is jobban belesülyedni nem nemzeti kultúrpolitika, hanem kultúrpolitikai öngyilkosság. A vidéki városok éppen most készültek a magyar színészet számára a kormány támogatását kérni. Legalábbis Szeged készült és hasonló megmozdulásra akarta fölkérni a társtörvényhatóságokat. És most jön annak a híre, hogy a Nemzeti Színház Barátainak Egyesülete egészben vagy részben el akarja vonni azt az erőforrást is, amelyből a vidéki színházak eddig tengődtek, az ország önkormányzatai, tanintézetei, nagyobb szervezetei, intézményei, vállalatai körében bérlő tagokat gyűjteni s kulturvonatok beállításával hatalmas tömegeket akarván a fővárosba vinni. Az elgondolásban van koncepció. De ez a koncepció az erőviszonyok és erőforrások figyelembe vétele nélkül épült fel. Nem szeretnők, ha gondolatmenetünk folytán bárki arra a téves következtetésre jutna, hogy agitálunk a Nemzeti Színház ellen. Nem agitálunk. Az ország első drámai műintézetét — színi kultúránk egyik első reprezentálóját — szerintünk is támogatni kell. A legbőségesebb erőforrást azonban a hivatása magaslatán álló vezetés nyissa meg részére. Ez a kijelentés viszont nem irányul a mai vezetés ellen. Hiszen Voinovich Géza kifinomult ízlésű kultúrember, sokat tudó és sokat dolgozott kiváló esztétikus. De épp ezeknél a tulajdonságainál fogva bizonyára ő is osztja azt a véleményünket, hogy se a nemzeti géniusz kiteljesedésének, se a nemzeti kultúra teljességének érdekeivel nem egyeztethető össze a színi kultúra fejlesztésének eddigi egyoldalúsága, még kevésbé annak esetleges fokozása. * Marton Béla értékes vezető ember. A Nemzeti Színház támogatásának eszközeit azonban sokkal közelebb kell keresnie. Például a budapesti költségvetésben. És figyelmét ne vonja meg az egész magyar színészettől. Sőt segítsen megmenteni. Az lesz nemzeti kultúrpolitika és nagy nemzeti kultúrpolitikai cselkedet. Lemondott a román kormány Bukarest, október 1. Tatarescu miniszterelnök ma délután a minisztertanácson közölte minisztertársaival, hogy a parlament megnyitásával kapcsolatban alkalmat akar nyújtani a királynak arra, hogy megvizsgálja az általános politikai helyzetet és éppen ezért benyújtotta a maga és az egész kormány lemondását. A király a lemondást elfogadta és ismét Tatarescut bízta meg az új kormány megalakításával. Gömbös miniszterelnök kormányzása eredményeiről, külpolitikáról és titkos választójogról beszélt a rádióban Budapest, október 1. Gömbös Gyula miniszterelnök kormányra lépésének második évfordulóján közel egyórás szózatot intézett a magyar rádió mikrofonján keresztül a nemzethez. Előadása elején megemlékezett arról, hogy most van a tizenötödik évfordulója a kormányzó és a nemzeti hadsereg bevonulásának. Az elmúlt két évtized, amely megteremtette Magyarországon a konszolidációt, máris a történelemé. Ezután így folytatta a miniszterelnök: — Két esztendőt töltöttem immár a kormány élén. Amikor ávettem ezt a felelősségteljes tisztet, mindjárt az első napokban részletes kormányprogramot adtam. Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy a mai rendkívül nehéz és amplikált nemzetközi helyzetben az óriási világerők ütközése közepette; a súlyos belső problémák egész sorával megterhelt kicsiny Magyarország csak akkor tudja megállni helyét, ha lélekben, törekvésekben és célokban összeforrva egyöntetű falanxként áll azok mögött, akik alkotmányos tényezők állnak az ország élén. Az európai diktatúrákat nem a hatalmas kormányzati többségek uralma, de az a körülmény hozta létre, hogy az ezerfelé húzó, a nemzet magasabb érdekeihez felemelkedni nem tudó személyek, pártok és pártocskák meddő tusakodásában elsikkadtak az egységes nemzeti érdekek. Rá kell mutatnom arra is, hogy az érdekképviselteknek és hasonló szervezeteknek nem lehet feladatuk minden kormányintézkedéssel szembeszállni. Amikor átvettem a kormányelnöki széket, meglehetős súlyos gazdasági és szociális helyzetet és ennek nyomán veszedelmes lelki defektust találtam. Az államháztartásban jelentkező deficit aggasztó méreteket öltött. A gazdasági élet reménytelen állapotban nézett a sivár jövő felé, a munka, vállalkozás, forgalom pedig meg volt bénítva. Kormányom első perctől fogva tudatában volt annak, hogy a boldogulásnak lélektani feltételeit csakis a rendes gazdasági élet újbóli megindításával, új munkaalkalmakkal, a forgalom fejlesztésével, az áruelhelyezési lehetőségek fokozásával lehet megteremteni. Az államháztartás helyzete a bevételek fokozását és a kiadások csökkentését tette szükségessé. Az állam pénzügyi helyzetének további javulására megvan minden remény. Helytelen volna azonban ebből arra következtetni, hogy most már derűre, borúra indíthatunk beruházásokat. — Kormányomnak nagy gondja volt a külkereskedelem fejlesztésére. Külpolitikai erőfeszítéseink jórészét erre a célra állítottuk be és sorjában létesítettünk külkereskedelmi szerződéseket. — Minthogy kormányom gazdasági politikája, valamennyi gazdasági ágazat boldogulását kívánja, mellőzhetetlennek tartom az egészséges iparfejlesztést. Gondunk lesz arra, hogy a magyar hitelszervezet egynémely vonatkozásában mutatkozó túltengése megfelelő szervezeti módosításokkal korrigáltassák. A hitbizományok kérdésének reformja arra lesz hivatva, hogy a földműves magyar nép széles rétegeit földhöz juttassa. — A telepítés ügyén kívül erőteljes munka folyik a közegészségügy, különösen a vidék közegészségügyének rendezésére és az ország úthálózatának szerves kiépítésére. Folyik a munka az erdőtörvény, a szőlő- és a borgazdatörvény, az energia-gazdálkodás reformjának, a cseléd-