Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)
1937-11-03 / 250. szám
2 gyalt Normann Davis amerikai főmegbízottat, majd Spaak külügyminisztert kereste fel. Az angol külügyminiszter hosszasabban tárgyalt az angol lendhatalmi értekezletre val is. Női kabátok és ruhák óriási választékban Délmagyarország legnagyobb női divatáru üzletében P. Reich Erzssi Főpostával szemben. Unió könyvek érvényesek. Izgatásért két hónapra ítéltek egy nyilas agitátort, társát egy hónapra ítélte a szegedi tábla (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi tábla Kovács-tanácsa kedden foglalkozott Helmeczy István zalaegerszegi állásnélküli tanár és Lavatics László ügyével. Helmeczy azért került a bíróság elé, mert itató tartalmú nyilas röpcédulát készíttetett Mezőberényben. Lavaticsnak az volt a szerepe, hogy a hozzá eljuttatott röpcédulák kéziratát elküldötte a mezőberényi nyomdásznak, majd a kész röpcédulákat továbbította Helmeczynek. A törvényszék előtt az állásnélküli tanár azzal védekezett, hogy nem követett el izgatást, kijelentette, hogy „a kúria illetékességét nem ismeri el“, mert annak az elbírálása, hogy a zsidóság faj-e, vagy felekezet, nem tartozik szerinte a kúria illetékessége alá. A törvényszék Helmeczyt hitfelekezet elleni izgatás vétsége címén kéthónapi fogházra ítélte, míg Lavaticsot felmentette a vád alól. A táblai tárgyaláson érdekes jelenet játszódott le. A keddi napra kirendelt közvédő, dr. Vadász Imre ügyvéd volt, aki összeférhetetlenség címén kérte, hogy mentsék fel a közvédői tisztség alól. A védelmet ezután egy csongrádi ügyvéd látta el. A tábla helybenhagyta a nyilas izgalom büntetését, elitélte Lavaticsot is egy hónapi fogházra. A tábla megállapította, hogy Lavatics nem volt megrendelője a cikknek, mint ahogy a vádirat mondotta, ellenben terjesztője volt az izgató nyomtatványnak és a törvény a terjesztést is bünteti. Az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentettek be. _____ BECZASSY JUDIT DEIWOFV'JÜSMB m mmifEHÉRT * FIZESHI DELL KICSIlMYMR PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT. IZROID. eseKONICS és KISS UCCU SAROK Méteráru Tennisz flanell 1 méter 68 fill. Szürke ingflanell 1 méter 88 fül. Fekete <;sikos flanell 1 méter 88 fill. Virágos ruha flanell 1 méter 148 fill. Sima fehér flanell 1 méter 128 fill. Sima kék barbet 1 méter 98 fill. Sárga molino 1 méter 58 fill. Színes extra la nanszu 1 méter 118 fill. Színes toll 1 méter 138 fill. Freskó férfi inganyag 1 méter 98 fill. Inlet 1 méter 88 fill. Sima műselyem, vegyes színekben 1 méter 58 fül. Színes kötény karton 1 méter 82 fill. Fekete klott 1 méter 178 fill. Csikós futószőnyeg 61 cm széles 1 m. 198 fill. Csikós futószőnyeg 85 cm széles 1 m. 268 fill. Viaszos vászon flanell háttal 78 cm széles 1 méter 438 fill. Színes flanell takard 498 fill. Flanell fejkendő 98 fill DÉLMAGYARORSZÁG domíniumoknak a kiérkezett megbízottai- II szegedi tábla új elnöke: Konczwald Endre Budapest, november 2. Az igazságügyminiszter Konczwald Endre pécsi ítélőtáblái elnököt saját kérelmére a szegedi Ítélőtábla elnöki állására, Kovács Rókus szegedi ítélőtáblai tanácselnököt pedig beleegyezésével a budapesti Ítélőtáblához helyezte át. (Dr. Konczwald Endre mielőtt a pécsi tábla élére került, a szegedi törvényszék elnöke volt.) VilágöbU svájci márkás zseb- és karóráit, 15 kérés /Inker szerkezettel előleg nélkül 6 havi részletre. ABC és Nemzeti Takarékosság könyvre TÓTH ÓNASNAC. Kárász u. 13. Nagy Gra-„ ékszeravítóműhely. Téli arany, ezüst, zá'oil fénybevált és. »Katolikus ember nem csatlakozhat az erőszak mozgalmához« Halász Pál plébános beszéde a győri eucharisztikus ünnepségen Budapest, november 2. Vasárnap az ország különböző városaiban eucharisztikus ünnepségeket tartottak. Győrben az egyházmegye területéről felvonultak a hívők a Breyer István püspök elnökletével megnyiló díszgyülésre. Telbis Miklós vármegyei főjegyző mondott beszédet, majd Mihalovics Zsigmond, az Actio Catholica országos igazgatója beszélt. Halász Fál püspöki tanácsos, szeged-móravárosi plébános szólalt fel és ezeket mondotta: — A tisztességes élet fogalma ma devalválódott. Egész sereg ember ágál a fórumon, aki megköveteli embertársai tiszteletét és megbecsülését anélkül, hogy arra jelleme szerint érdemes volna. A katolikus ember nem lehet lázadó és nem csatlakozhat olyan társadalmi, vagy politikai irányokhoz, amelyek az erőszak jegyében dolgoznak és akarnak érvényesülni. —oOo— ' A közúti hídról a Tiszába ugrott egy 20 éves leány A halászok kimentenék , Délmagyarország munkatársától. Hétfőn délután a közúti hídról a Tiszába vetette magát Takács Irén 20 éves, Földműves ucca 5. szám alatt lakó leány. A hídon járókelőknek feltűnt a fiatal leány, amint gyanúsan készülődött a hid közepén, de még mielőtt valaki is közbeléphetett volna, egy elszánt mozdulattal átvetette magát a hid karfáján és hangos sikoltással lezuhant a mélybe. A hid alatti halászok figyelmesek lettek a sikoltásra, csónakba ugrottak és a leány felé eveztek. Éppen akkor értek oda, amikor az öngyilkosjelölt leányt másodszor vetette fel a Tisza. Hajánál fogva megragadták, a csónakba emelték, majd a partra vitték, ahol mesterséges légzést alkalmaztak, közben pedig az őrszemes rendőr által értesített mentők megérkeztek, akik azután a leányt a belgyógyászati klinikára vitték. Megállapították, hogy a leány állapota súlyos ugyan, de egyelőre nem életveszélyes. A 20 éves leány elmondotta, hogy szerelmi bánata miatt kereste a halált. A rendőrség a nyomozást megindítota. Az idő A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. IDŐJÓSLAT: Délkeleti, keleti szél, változó felhőzet, néhány hc flyen cső, a hőmérséklet nyugaton kissé emelkedik. Szerda, 1957. november 5. MODERN SZEMÜVEGEK LIEBMANN fAlszerésznél, Kelemen-ucca 17. Halálos szerencsétlenség a nagybecskereki repülőtéren Belgrád, november 2 Borzalmas szerencsétlenség történt hétfőn délután a nagybecskeneki repülőtéren. A város sportrepülőgépe, amelyen sétarepüléseket szoktak tartani, éppen utolsó felszállásra indult, a futógép elé kanyarodott kerékpárjával Hilbert Gizella 14 éves diákleány. A diákleány későn vette észre a gépet és nem tudta kerékpárját a repülőgép elől elforgatni. A légcsavar elkapta és valósággal darabokra szaggatta. A vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenséget a leány önmaga okozta. A diákleány attól való félelmében, hogy a sétarepülésről elkésik, szabálytalanul keresztül akart hajtani a repülőtéren és az induló gép elé került. ^o/mó ‘távoli Hősök emelője Tekintetes Szerkesztőség! A közelmúlt napokban Szőregen jártam. A vasúti állomástól téglával kirakott út vezet a faluba. Az első, ami szemeidbe tűnt, egy jókora bekerített te i rület: a sporttelep. Mellette a palánkon túl vart a Hősök temetője. Ilyen elhanyagolt hősi termelő talán sehol nincs. Néhány karóra függesztett vastábla mutatja, hogy itt a hazáért elesett hősök nyugszanak. Sehol egy sirdomb, sehol itt nincsen, bekerítve, még körülárkolva sincs. Elvadult gyom, burján, szamár tövis... A vastáblás karók egy része már kirothadt és ott fekszik, amíg elődei sorsára nem jut és fel nem tüzelik. Ma, amikor a tűzharcos javaslatról tárgyal a parlament, bajtársi kötelességemnek tartom az illetékesek figyelmét erre a tűrhetetlen állapotra felhívni. Becsüljük meg hőseinket haló poraikban is! Soraim szives közlését kérem és előre is köszönöm'. Hr. Jő., népfelkelő százados. 1. filharmonikus hangverseny ma este 8-kor a Színházban. Vezényel: DEFAUW Jegy a Délmagyarországnál. EGÉSZSÉGÉT» ^TöörömJőrJöH KipKerele K leöolésiHibaH Tóflindl, Tisza latos hátul 47 Keveset használt mmn zsen, pontos járású svájci karórák, disz ébresztőórák olcsó áron kaphatók, óra és ékszertartás pontosan és megbízhatóan. VESZEK brilliáns ékszert, aranyat, zálogjegyet. Gáspár Ferenc Oroszlán-ucca 5. szám, zálogházzal szemben..\