Délmagyarország, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)
1949-07-01 / 150. szám
2 A Szakszervezeti Világszövetség kongresszusa megbélyegzi a szakadárok munkásárak aknamunkásét /pró Antal elvtárs beszéde a kongresszus második napján A Szakszervezeti Világszövetség második kongresszusaerek csütörtöki ülésén Cyprus kiküldötte vázolta a cyprusi munkásság helyzetét, a tuniszi kiküldött pedig arról beszélt, hogy a tuniszi munkásosztályt az imperializmus valósággal rabszolgasorba süllyesztette. A következő szónok Szolovjev, a szovjet Szakszervezetek egyik kiküldötte volt, akit nagy tapssal üdvözöltek a kongresszus résztvevői. Sz.Olovjev hangoztatta, hogy a szakszervezeti világszövetség tevékeny harcot folytat a munkások jogaiért, a szakszervezeti jogokért, harcol a fasiszta terror ellen. A szakszervezeti világszövetség erősíti és fejleszti a nemzetközi proletár szolidaritást. A világszövetség következetesen harcol a fasizmus minden megnyilvánulása ellen, harcol a tartós békéért és demokráciáért, síkraszáll a munkásság jogaiért. A világszövetség síkraszáll Némteország demilitarizálásáért és nácítlanításáért, az egységes német szakszervezet megalakításáért, de csak a szovjet övezetben kapott meszemenő támogatást a megszálló hatóságok részéről, a nyugati övezetekben minden módon akadályozták a világszövetség tevékenységének kibontakozását. 9 MarshalMerv ’*ékbven ve*i az országok gazdsági életét Az imperialisták, a munkásosztály egységének megbontói arra törekszenek, hogy egyengessék az utat a háborús uszítók számára. A kapitalisták általános támadást indítottak a demokraikus szabadságjogok ellen. A Marshall-terv béklyóba veri a marshoMzált országok gazdasági életét és a munkások vállára újabb súlyos terheket ró. A nyugati unió, az atlanti szövetség egyaránt a dolgozók terhére tör, a munkásság azonban mind nagyobb erővel küzd jogaiért. A haladás és a reakció, a demokrácia és az imperializmus, a béke és a háború erőinek küzdelme a szakszervezeti világszövetségben is megmutatkozott. A brit szakszervezeti főtanács az amerikai CIO szakadár vezetői, az imperialisták segítőtársai megkísérelték a Világszövetség felrobbantását. MacArthur tábornok foglozása elen és tiltakozó táviratot küld tiltakozó táviratot küld az ENSZ főtitkárához is, a demokratikus szabadságjogok megsértése miatt. Ezután a francia CGT nevében Monmousseau lépett a szónoki emelvényre és rámutatott arra, hogy a dolgozó tömegek akcióegységére van szükség a nyomor és a háború sötét erői ellen. Eesedik a híre az imperialista laboron belüi, is A kubai kiküldött az amerikai imperializmus féktelen kizsákmányolásáról beszélt A kubai munkások sohasem harcolnak a Szovjetunió, vagy a népi deomkráciák ellen — mondotta. Ezután Lombardo Toledano beszélt a latin-amerikai dolgozók nevében. Rámutatott arra, hogy a harc a monopolisták és a munkások, a gyarmatostók és gyarmati népek között élesedi,de élesedik a harc az imperialista táboron belü is. Ezután hangoztatta, hogy a Szakszervezeti Világszövetség előtt a többi között a következő feladatok állnak: 1. Meg kell erősíteni a nemzetközi szakszervezeti egységet. 2. Amerika, Kanada, Anglia munkásaival, a széles tömegekkel szoros kapcsolatot kell létesíteni. 3. A Világszövetségnek sejtenie és támogatnia kell a függetlenségükért és demokratikus szabadságukért vivőit küzdelemükben a gyarmati országok dolgozóit. A délutáni ülésen Apró Antal, a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke volt az első felszólaló. — Boldogok vagyunk — mondotta többek között, — hogy a Szakszervezeti Világkongresszuson résztvevő kiküldötteken keresztül tolmácsolhatjuk a világ összes dolgozójának, szabadságszerető népeinek a magyar nép testvéri üdvözletét, békeakaratát, azt a szilárd elhatározását, amellyel hazánkban a szocializmust építjük. A mi országunk szabadságát, függetlenségét, az újjáépítésben elért eredményeit, felszabadítónknak, a nagy Szovjetuniónak köszönheti. A felszabadulás óta országunkban soha rem látott fejlődés ment végbe. Ismerefte az eddig elért eredményeket, majd beszédét így folytatta: Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja és a kormányzat különös gondot fordít arra hogy a munkások minél nagy.’öbb számban kerüljenek be az állam vezető tisztségeibe, a gazdasági élet kulcsáltfisaiba, a hadsereg tiszti karába. Országunkban nemcsak a gazdasági helyzet változott "i" alapvetően megváltozott a politikai helyzet is. A másfél hónappal ezelőtt elért választási győzelmünk súlyos veszteség a reakció számára Amíg a kapitalista országokban éhség, nyomor, munkanélküliség vár a dolgozókra, addig például nálunk kétév és öt hónap alatt fejezzük be hároméves gazdasági tervünket. 1950-ben kezdjük el ötéves tervünket, amely országunkból fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országot teremt. Kormányzatunk minden támogatást megad a szakszervezeteknek, hogy munkájukat a szocializmus építésében eredményesen tudják végezni. A magyar munkásosztálynak, a magyar szakszervezeteknek komoly gazdasági, szociális vívmányai vannak. Biztosak vagyunk benne hogy a dolgozók szerte a világon megértenek bennünket és nem hiszik el az imperialista sajtó esztelen hazugságait, amelyeket a békéért, a nemzetközi munkásmozgalom egységéért, a Szocialista Magyarország felépítéséért harccló munkásosztályunk ellen is ngoztatnak. Ezután kijelentette, erőnkhöz mérten teljesítjük mindenokát a nemzetközi kötelezettségeket, amelyek ezekből a határozatokból reánk hárulnak. Még ellenségeit, a munkásosztály árulóit, a jobboldali szociáldemokratákat. Majd közölte, hogy a magyar szervezett munkásság, a magyar szakszervezetek nagy örömmel bósziatok a szakszervezetek ma A Világszövetség él és élni fog. 54 munkásárulóknak ez a terve azonban csúfos kudarcot vallott. A Szakszervezeti Világszövetség szilárdabban áll, mint valaha. A Szakszervezeti Világszövetség él és élni fog — jelentette ki emelt hangon Szelóvjev, a kiküldöttek lelkes tapsa közben. Szólóvjev a továbbiakban a Szovjetunió delegációja nevében javasolta a főtitkári jelentés elfogadását. Majd javasolta, hogy a kongresszus intézzen felhívást a brit, az amerikai, a holland, a norvégiai, a dániai, a belgiumi és más országok munkásságához, felszólítva őket. alakítsanak bizottságokat a Szakszervezeti Világszövetséggel való együttműködés érdekében a dolgozók érdekeinek védelmében. Meg kell állapítanunk — mondotta —, hogy a Szakszervezeti Világszövetség a tóta nyitva áll minden ország szakszervezete számára, azok számára is, amelyeknek áruló vezetői elhagyták a Világszövetséget. Teljes jogú képviseletet kell követelni a Világszövetségnek az Egyesült Nemzetek szervezetében. Testvéri udvare a fajién dolgozóinak Szolovjev beszédét óriási tapsvihar fogadta. A kiküldöttek helyükről felállva ünnepelték a szovjet szakszervezetek kiküldöttjét. Ezután Louis Saillant bejelentette, hogy a 6 millió 700 ezer szervezett dolgozót képviselő japán szakszervezeti bizottság táviratot intézett a kongresszushoz. Ebben közölte, hogy MacArthur tábornok megakadályozta a japán szervezett dolgozók szakszervezeti szövetségét abban, hogy képviselőit elküldje a kongresszusra. A kongresszus Saillant javaslatára egyhana puan úgy döntött, hogy testvéri üdvözletet küld a japán dolgo A magyar szakszervezet! mozgalom a világszövetség egységének állandó szilárdítását nemcsak állásfoglalásaiban fejezte ki, hanem saját országunkon belül eltávolítottuk a szakszervezeti mozgóknak, ugyanakkor tiltakozik aalomból a szakszervezeti env- Eredményeinket a Szovjetuniónak köszönhetjük A mi oldalunkon van az igazság és az erő Péntek, 1949 július 1. sodik kongresszusára. Üzemeinkben a dolgozók munkafelajánlással, több és jobb munkával mnnnepük a második világkongresszust. Mi biztosak vagyunk abban, hogy a kongresszus jelentős mértékben hozzájárul a munkásmozgalom nemzetközi egységének további megszilárdításához. Meggyőződésünk, hogy a kongresszus hasznos munkát végez a világ dolgozóinak érdekében, akik mindenütt küzdenek a szabadságért. A mi oldalunkon van az igazság, de a mi oldalunkon van az erő is — fejezte be beszédét. Apró Antal beszédét a kiküldöttek lelkes tapssal fogadták, a taps ütemes tapsviharba ment át és Apró Antalt felállva ünnepelték a kongresszus résztvevői, Elindult haza a magyar parasztküldöttség A Szovjetunió mezőgazdasági minisztéruma vacsorát döft a magyar vendégek tiszteletére A Szovjetunió mezőgazdasági minisztériuma szerdán este vacsorát adott a magyar parasztküldöttség tiszteletére. A Szovjetunió külügyminisztériumát Kiszeljev, a Balkán-osztály vezetője, Grigorjev és Bubiski tanácsosok képviselték. Ugyenesek jelen voltak a magyar nagykövetség tagjai, Molnár Erik nagykövet vezetésével. A bucsuvacsorán Lovanov miniszterhelyettes és Keresztes Mihály államtitkár mondott polgárköszörtőt. A vacsora a késő esti órákig tartott. A magyar parasztküldöttség június 30-án este 6 órakor indult haza Moszkvából. £k kínai néphadsereg újabb sikerei A felszabadító néphadseregnek Közép-Sensziben működő hadoszlopa június elseje óta teljesen felmorzsolta a még ott tartózkodó kuomintang csapatokat. 9700 kuomintang katona elesett vagy megsebesült, 3400 fogságba esett és többszázan átpártolták a néjjfe hadsereghez. A néphadsereg parancsnoksága elhatározta, hogy szabadlábra helyez sék fogságba esett kuomintang ha nem vettek részt háborús bűncselekményekben. A néphadsereg még a hazautazási költségeiket is fedezi. Július 2-án több mint 600 kínai író, költő, zenész és festő találkozik, hogy megtartsák a művészek első összkínai értekezletét. Július 1-én lesz a kínai kommunista párt megalakulásainak évfordulója A kínai munkások elhatározták, hogy e f a nanot a termelés fokozásával ünneplik. A sűrűn pinszlt nem hajlandók levert lopj a szabadságharcosok ellen A szabad görög rádió jelentése szerint Rumenában élénk harcok fokynak. Lidoriki-Amfosza helység közelében a monarchofasiszták 163 embert vesztettek. A Szinincike térségében lefolyt heves harcokban a monarchofasiszták 276 embert vesztettek. Papagosz tábornok, a monarchofasiszta csapatok főparancsnoka megszemlélte a hírhedt kozanii gyűt "tábort ahol az otthonukból erőszakkal elhurcolt parasztok ezreit őrzik. Papagosz a tábor fegy elfogható foglyait mozgósítani akarta a szabadságharcosok ellen. A parasztok azonban megtagadták a harcot és béketüntetést rendeztek, majd követelték, hogy bocsássák őket vissza otthonukba. A tefkopigi és orevenai táborok parasztjai szintén kereken elutasították a hadbavonulást. Tito Jugoszláv*álét nem lehet népi demokráciának tekinteni — állapítja meg a bukaresti rádió A Tájékoztató Irodának a Tito-klikk árulását leleplező határozata első évfordulója alkalmából a bukaresti rádió megállapítja, hogy a jugoszláv kommunista párt áruló vezetői teljesen szakítottak a szocializmus táborával és az angol-amerikai imperialisták zsoldjába szegődtek. Az elmúlt esztendő bebizonyította, hogy az áruló trockista Tito-klikk teljesen letért a marxizmus-leninizmus útjáról és szakított a szocializmus táborával. A belgrádi árulók árulása következtében Tito Jugoszláviáját már nem lehet népi demokráciának tekinteni, hanem a nyugati irberializmust a Marshall-terv szekérto öjának. Az áruló trockisták ellen küzdenek az igazi jugoszláv kommunisták, a becsületes hazafiak. A jugoszláv dolgozók, a becsületes kommunisták fokozódó harca bizonyítéka annak, hogy a Judás-klikk terrorja pusztulásra van itél-e. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET Mérsékelt, időnként élénk északnyugati, északi szél. Felhős idő, többfelé záporeső vagy zivatar. A hőmérséklet nem változik lényegesen. Ep lséflap slat 3 sulié 200 ezer RKM talBn-visztesít az Epesült Kaotéban a szríjkok miatt Az Egyesült Államokban a sztrájkok és munkamegszüntetések száma tetemesen emelkedett. A Sztrájkok folytán elveszett munkanapok száma májusban 3 millió 200 ezer volt, az áprilisi 1 millió 800 ezerel szemben.