Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-01 / 77. szám
fiz Olasz KP folytatja nemzetközi tanácskozásait Luigi Longo Bukarestben . Róma (MTI) Luigi Longo, az OKP főtitkára Ceausescunak, a Román Kommunista Párt főtitkárának meghívására pénteken délelőtt Bukarestbe utazott, hogy megbeszéléseket folytasson az RKP vezetőivel a közös érdekű kérdésekről, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének problémáiról Rómából történt elutazásakor Longo a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy a bukaresti tanácskozások szerves részét alkotják az Olasz Kommunista Párt utóbbi időben folyó nemzetközi tanácskozásainak. Moszkvai és párizsi tárgyalásairól szólva Longo hangoztatta, hogy nagyon elégedett azok eredményeivel. VI. Pál pápa legutóbbi enciklikájával kapcsolatban elismeréssel szólt arról, hogy az elítéli a tőkés kizsákmányolást és a militarizmust fi tizedikkatoü'idiktatúra afrikéban 0 Freetown (MTI) Haladó afrikai politikai körökben tragikusnak minősítik azt a tényt, hogy Sierra Leonéban is a hadsereg kezébe került a hatalom. Ezzel immár tízre emelkedett azoknak az afrikai országoknak a száma, amelyekben az utóbbi két év alatt katonai puccsot hajtottak végre. Sierra Leone esete különös figyelmet érdemel, Anglia amikor megadta ennek a nyugat-afrikai területnek a nemzeti függetlenséget, gondosan ügyelt arra, hogy a hatalom a volt anyaország szempontjából teljesen megbízható elemek kezében kerüljön. Az elmúlt két évben azonban megromlottak Freetown és London kapcsolatai. Sir Albert Marsallok kellemetlen percet okozott Wilson angol miniszterelnöknek azzal, hogy élesebben bírálta rhodesiai politikáját. Ennek fényében érthető, hogy a brit főkormányzó, meg sem várva a parlamenti választások végső eredményét az ellenzéki Népi Kongresszus Párt vezérét, Staka Stevenst bízta meg az új kormány megalakításával. Sierra Itone lett volna az első olyan egykori afrikai angol gyarmat, ahol a haladó elveket valló ellenzék békésen a parlamenti választás eszközével jutott volna hatalomra. Eladó t o. fémzárolt é. n. •. LÜCVBNAMAO, valamint zöldfejfl takarmAnt-CITKORRPPAMAO. Táncsics Mgtsz, Deszk, telefon : M. x A megeOi vendéglátóMoszl szakácstanulók hazánk felszabadulása tiszteletére rendezett versenymunkálból hidegkonyhai bemutatót rendezünk április 2-án vasárnap az Expressz bisztróban Tekintse meg és vásároljon a bemutatott termékekből ! Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat S. 5997« 0 nemzetközi jogászküldöttség vietnami vizsgálatairól • Moszkva (MTI) Sárga amerikai „ananászbombát” és annak 300 fémgömböcskét tartalmazó tökéletesített változatát mutatta be az állandó vietnami vizsgálóbizottságnak a VDK- ban járt küldöttsége pénteki moszkvai sajtóértekezletén. Az állandó vietnami vizsgálóbizottság, amelynek elnöke Henri Rolin belga államminiszter, az amerikai bombázások jellegének megállapítására küldte ki delegációját Vietnamba. A több mint kéthetes helyszíni vizsgálat zárónyilatkozatát a küldöttség egyik tagja, Joe Nordmann, a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének főtitkára ismertette Moszkvában több mint száz szovjet és külföldi újságíró előtt. A nemzetközi jogászokból és egy orvos-szakértőből álló héttagú küldöttség néhány órával az amerikai bombázásokat követően végzett helyszíni vizsgálatokat Észak-Vietnam különböző pontjain. A jelentés drámai hangon számol be arról, hogy a bombázások eltöröltek a föld színéről olyan 60—70 000-res lakosú városokat, mint Than Hoa és Vinh, leírja az amerikai bombázás és tüzérségi tűz pusztításait katonai célpontoktól távoleső helyeken. „A terrort politikai fegyverként használják az amerikaiak a békés lakosság ellen” — áll a jelentésben. Az agresszió bűncselekményét, béke elleni bűntetteket, háborús bűncselekményeket, az emberiesség törvénye ellen elkövetett bűncselekményeket ró fel a küldöttség az amerikaiaknak, akik Vietnamban megszegték az 1899-es és 1907-es hágai konvenciókat, az 1925-ös genfi jegyzőkönyvet, az 1949-es genfi konvenciót, a nürnbergi és tokiói törvényszékek elveit, az ENSZ alapokmányát, a népirtásról szóló 1948-as konvenciót, az 1954-es genfi egyezményeket. Úszó záróövek az olajszennyeződés ellen • London (MTI) A délnyugat-angliai partok mentén úszó záróövekkel veszik körül a nagyobb kikötőket és fürdőhelyeket, hogy ily módon védjék azokat az olajszennyeződés ellen. A Torrey Canyon tankhajó roncsainak bombázását csütörtökön befejezték, miután a zátonyok környékén már nem észleltek nagyobb mennyiségben feltörő olajat. Becslések szerint összesen 90—100 000 tonna kőolaj úszik hatalmas foltokban a brit partok közelében, s a továbbiakban már a szelek és tengeráramlatok játékától függ, hogy hol és mikor csapódik partra. A helyenként több kilométer hosszú úszó védőzárakkal az az elképzelés, hogy a gátnál felgyülemlő sűrű nyersolajat szívócsapokkal leszivattyúzzák és tartályokba gyűjtik. A partvédő munkálatok költségei már meghaladják az egymillió font sterlinget. Az olajszennyeződés elhárítása becslések szerint tízmilliókra rúg majd, nem számítva a halászatnak és az üdültető iparágaknak okozott kiszámíthatatlan nagyságrendű károkat Már most rendelje meg... Új cserépkályha beépítését, átrakását, javítását, tisztítását. Rövid Időn belül elvégzi. ■ Szegedi Cserépkályha Rt*z. Szeged: Outenberg dt 1*. Telefon: 13S-74. ff. K. St Kemény és lágyferfi szakmunkásokat azonnal! belépéssel megyei szintű munka elvégzésére a Ca. ni. Tanácsit építőipari Vállalat. Jelentkezés Hódmezővásárhely, Tanácsköztársaság tér W. sz. alatt. * A Szegedi Textilművek keres azonnali belépéssel lakatos szakmunkásokat, valamint férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezhetnek 18. életévüket betöltött férfi és női munkavállalók a textilművek személyzeti osztályán. x S. 59 870 Megszökött egy tanú Merényletkísérlet egy dallasi rendőrtiszt ellen — Mark Lane cikke Garrison bizonyítékairól lap „szavahihető körökre” hivatkozva közli, hogy az amerikai szervek Kanadától Novel kiadatását fogják kérni. A Texas állambeli Legague City rendőrségéről kiszivárgott a hír, hogy szerdán este merényletet kíséreltek meg Norman Hooten volt dallasi rendőrtiszt ellen, akinek a dallasi börtönben bejárása volt Rubyhoz. Nemrég hozta nyilvánosságra, hogy könyvet akar írni Rubyval folytatott beszélgetéseiről, amelyek „fényt fognak vetni sok olyan dologra, amiről az emberek most beszélnek” a Kennedy-gyilkossággal összefüggésben. Hooten szerdán este League City közelében az országúton vezette kocsiját, amikor valaki tüzet nyitott rá. A kocsi ablakai betörtek, neki nem történt baja. Koppenhága (MTI) A koppenhágai Estrabladet című lap pénteki számában Mark Lane amerikai ügyvéd cikkét közli. A jelenleg New Orleans-ban tartózkodó ügyvéd az „Elhamarkodott ítélet” című könyv szerzője így ír: „Tudom, milyen erők álltak az elnök gyilkosa mögött, de még nem érkezett el az idő az adatok közlésére”. I^ine cikkében azt is elmondta, hogy látta Garrison bizonyítékait. Lane szerint a gyilkos megnevezése politikai káoszhoz vezetne az Egyesült Államokban. Hozzáfűzte, hogy Garrison bizonyítékait fel fogja tárni a bíróság, az amerikai nép és az egész világ előtt. A hatóságok akkor majd kénytelenek lesznek felderíteni azt a bűnt, amelyet oly sokáig nem vettek tudomásul. Lane elmondta, hogy Castro-ellenes elemek fontos szerepet játszottak a merényletben. A Montreal (MTI) A New Orleans-i State Item című lap csütörtökön közölte, hogy a Kennedy meggyilkolására szövetkezett összeesküvők után nyomozó Jim Garrison kerületi ügyész egyik fontos tanúja, Gordon Novel, Kanadába szökött A 2 D&L-MAGYARORSZÁG Szombat, 106L április 1. Szovjet—EAK megállapodás • Kairó (MTI) A Kairóban csütörtökön aláírt szovjet—egyiptomi jegyzőkönyv szerint tovább mélyül a Szovjetunió és az EAK gazdasági-műszaki együttműködése. A megállapodás szerint a Szovjetunió 145 millió rubeles hitellel segíti Heluan acélműveinek felszerelését. Sárga oltok K Kellemetlen incidens zavarta meg a csütörtökön **■ Bonnból Rómába érkezett Humphrey amerikai alelnök esti programját. A római operába tartó alelnököt a színház épülete előtt az amerikaiak vietnami agresszióját elítélő tüntetők fogadták, s egyikük sárga festékkel teli plasztikzacskót dobott felé. A dobás célt tévesztett, s a festékből csupán néhány csepp jutott az alelnök sötétszürke öltönyére. A rendőrség nyolc tüntetőt — köztük egy amerikai állampolgárt — őrizetbe vett. Az előadás végére mintegy 100 főnyi rendőrerősítés érkezett a helyszínre. Nem az első eset, hogy a vietnami agressziót elkövető amerikai kormány vezetőit tüntetők fogadják a világ különböző térségében: így járt Johnson az „Amerika-hű” Ausztráliában is, amikor ugyancsak sárga festéket tartalmazó plasztikzacskó repült az elnöki kocsisorra, vagy a „szövetséges” Fülöp-szigeteken, amikor ottjártakor a vietnami háború ellen tiltakozók százait tartóztatták le. Most Rómában rendőrkordonnal kellett megvédeni az alelnököt , de a sárga foltok ottmaradtak Humphrey ruháján. Ugyanilyen megszégyenítő folt vár a „háború követére” Európa más fővárosaiban: Párizsban, Londonban még Bonnban is. Mert hiába tárgyal Humphrey az Amerika-barát olasz kormánnyal a vietnami eszkalációról , az olasz emberek békét akarnak. Állíthattak tegnap délelőtt a Palazzo Chigi körül több mint száz egyenruhás rendőrt, akik őrizték az amerikai alelnököt, Moro olasz miniszterelnök és Fanfani külügyminiszter találkozóját. A szigorú biztonsági intézkedések azt jelzik, hogy nem az emberek érdekében, hanem ellenére folynak a bizalmas megbeszélések. A kormányrezidenciákon lehet ugyan döntéseket hozni és nyilatkozni, a vietnami háború iránti „megértésről”, de ez nem találkozott néhány nappal ezelőtt sem a nyugatnémet, sem most az olasz dolgozók megértésével. Hasonló ellenállás várja Humphey-t a jövő hét első napjaiban Londonban, ahová az amerikai alelnök európai körútja során vasárnap este érkezik. A Wilsonnal és Brown külügyminiszterrel folytatandó tárgyalások fő témája itt is a vietnami háború lesz. A munkáspárt baloldali köreiben attól tartanak, hogy az amerikai haderők a vietnami háború további kiszélesítésére akarják előkészíteni a brit kormányt, s rajta keresztül az angol közvéleményt. A közvélemény viszont Európa-szerte is azt kívánja, hogy szűnjön meg a háború Délkelet-Ázsiában. És amíg ez be nem következik, szégyenteljes sárga foltok jelzik az amerikai agresszorok lépéseit M. T. Különös háromszög 0 Moszkva (TASZSZ) A pénteki Pravdában Jurij Zsukov Japán saigoni és pekingi kapcsolataival foglalkozik. A geometriai ábrák alkalmazása a politikában nem újdonság. Most is valami figyelmet érdemlő dolog bontakozik ki szemünk előtt a politikai geometriából. Értem alatta azt a nagyjából egyenlőszárú háromszöget, amelynek a, b és c metszőpontjaiba beírhatjuk, hogy Tokió, Peking, Saigon. A háromszög egyik szára Tokió—Saigon. Nem titok, hogy a japán monopóliumok ezt a vonalat már jó ideje legalább olyan leleménnyel használják ki, mint a Tokió—Szöul vonalat, amikor mesébe illő jövedelmeket préseltek ki a koreai—amerikai agresszióból. A New York Times szerint 1966-ban a japán monopóliumok a jelenlegi vietnami amerikai agresszióval kapcsolatos szállításokon kereken 800 millió dollárt kerestek. A háromszög másik szára Tokió—Peking. Március 24-én egyhónapos pekingi tartózkodás után hazaérkezett Japánba a nemzetközi kereskedelem fejlesztését előmozdító japán társaság küldöttsége, amely bejelentette, hogy tovább bővültek ezek a kapcsolatok. A pekingi tárgyalások után kiadott közös közlemény túllép minden szokásos kereskedelmi szerződés keretein. A szerződés szövege „dicsőíti a nagy proletár kulturális forradalmat Kínában", „Mao Ce-tung nagy eszméit”, továbbá „a rendkívül kedvező nemzetközi helyzetet” és ugyanakkor bírálja a Szovjetuniót és a Japán Kommunista Pártot. Ami a vietnami amerikai agressziót és a japán monopóliumok közreműködését illeti, arról ebben az okmányban egy hang sincs. Nincs említés Csang Kaj-sek cselszövéseiről sem és arról sem, hogy a japán monopóliumok együttműködnek a kínai népnek ezzel az ellenségével, hiszen három nagy japán fémkohászati cég éppen ezekben a napokban kötött szerződést arról, hogy évi egymillió tonna acél kapacitású kombinátot épít Csang Kaj-seknek. A pekingi tárgyalások résztvevőinek az volt a legfontosabb, hogy közösen szidalmazzák a Szovjetuniót és a japán kommunistákat. Az Új Kína hírügynökség repesve közölte, hogy a „közös nyilatkozat” aláírása után a „két fél kórusban olvasott fel kivonatokat Man Ce-tung műveiből kínai és japán nyelven" és elénekelték „A nyílt tengeren nehéz kormányos nélkül" című dalt Ezalatt a nyílt tengeren a japán partoktól a vietnami partok felé hajóztak az amerikai hajók, fedélzetükön a vietnami nép pusztítására szánt japán rakományokkal. Ennek az egész ügyletnek az erkölcstelensége régóta közismert és talán említést sem kellene tenni róla — írja befejezésül Zsukov —, ha nem állna elő az a helyzet, hogy ez a különös politikai háromszög, amelynek sarkai Tokióra és Pekingre támaszkodnak, Saigonban zárui be. És ez az egész geometriai ábra akaratlanul is arra figyelmeztet, hogy hol és milyen barátokat keres magának a jelenlegi pekingi vezetőség. j sl. 0 Athén (Reuter. AFP) A görög uralkodó pénteken tárgyalt a politikai pártok vezetőivel a kormányválság megoldásáról. Papandreu, a Centrum Unió veterán vezetője több mint két órát töltött a királyi palotában. Kanellopulosz, a Nemzeti Radikális Unió (ERE) és Passzalidesz, az EDA vezetője is kihallgatáson járt a királynál. Jólértesült körök úgy tudják, hogy az uralkodó minél hamarabb véget akar vetni a válságnak — két éven belül immár az ötödiknek — és az új kormányt esetleg már szombaton este felesketik. Kairó Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken vacsorát adott Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter tiszteletére. Az NSZEP Központi Bizottsága mellett működő társadalomtudományi intézet kétnapos tudományos konferenciát tartott Berlinben „Az antikommunista ideológia elleni küzdelem — harc a békéért és a szocializmusért” címmel. Jelen voltak a konferencián magyar, szovjet, lengyel, csehszlovák, román tudósok és több tőkésországból meghívott vendégek is. A konferencia résztvevői egyhangúlag kiemelték, hogy az imperializmus és szocializmus mai világméretű harcában nagy jelentőségű az erők összehangolt fellépése az antikommunizmussal szemben. New York Dr. Georg Prader osztrák hadügyminiszter csütörtökön 10 napos látogatásra New Yorkba érkezett Helsinki Dánia, Izland, Norvégia és Svédország miniszterelnökei és külügyminiszterei pénteken Helsinkibe érkeztek, ahol szombaton kezdődik az Északi Tanács hatnapos ülése. Új Delhi Súlyos fegyveres összetűzések robbantak ki az elmúlt napokban a Bengália Calcutta városában, az ott élő szikhek és más csoportok közöttt egy templomhoz vezető átjáró útvonal használata miatt. A zavargások során 13 ember halt meg, igen sokan megsebesültek. Berlin