Délmagyarország, 1971. április (61. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

Kádár János felszólalása a Bolgár KP kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról.) nyelről adott számot, ugyanakkor még meglevő, nem kevés gondról is szólt, s nagy feladatokat állított dolgozó népünk elé. Az eredmények forrása pár­tunknak az a törekvése, hogy a marxizmus—leninizmus nemzetközi érvényű taní­tásait következetesen és alkotó módon alkalmazza hazánk viszonyaira. Ennek köszönhető, hogy a szocializmus alapvető kér­désében a párt és a nép, a kommunisták és a pártonkí­­vüliek között egység van, hogy a néptömegek köve­tik a pártot. Bízunk erőnkben, jövőnk­­ben. Kongresszusunk az ed­digi politika folytatását ha­tározta el és a szocialista társadalom felépítésének to­vábbi útját világosan kije­lölte. Megkezdtük az új, 1971-től 1975-ig szóló ne­gyedik ötéves tervünk vég­rehajtását, és április 25-én általános választások lesz­nek nálunk. Meggyőződé­sünk, hogy a magyar nép a választásokon, szavazatával is támogatni fogja pártunk, a Hazafias Népfront politikáját, a szocializmus felépítésének programját, és tovább erő­södik hazánkban a szocialis­ta nemzeti egység és össze­fogás. Kedves Elvtársak! A magyar kommunisták, a magyar nép munkájához nagy erőt ad, hogy pár­tunk a marxizmus,leni­nizmus, a proletár interna­cionalizmus elvei alapján, a kommunista és munkáspár­tokkal szoros összefogásra törekedve dolgozik. Erősít bennünket, hogy országunk a Varsói Szerződés tagálla­ma, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának szerve­zetéhez, a szocialista orszá­gok közösségéhez tartozik. Különösen nagy jelentőségű számunkra, hogy a Szovjet­unióval és kommunista párt­jával vagyunk szoros szövet­ségben, egységben és meg­bonthatatlan barátságban. A haladás híveinek örömére, ellenségeink bánatára a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXXV. kongres­­­szusa is megmutatta: Lenin dicső pártja magasra tartja az alkotó marxizmus—leni­­nizmus, a proletár interna­cionalizmus zászlaját. A történelmi tapasztalat, a jelen valóság egyaránt mu­tatja, a proletár internacio­nalizmus eszméje, az összefogás és az egység, a szocialista világrendszer­nek, a nemzetközi mun­kásosztálynak, a világ kommunista és munkás­pártjainak leghatalmasabb fegyvere. A Magyar Szocialista Mun­káspárt az egység, a szocia­lizmus és a béke, a népek alapvető érdekeinek védel­mében, a többi testvérpárttal együtt, a leghatározottab­ban és egyformán elutasítja a jobb- és a „baloldali” op­portunizmust, a nacionaliz­must, a szovjetellenességet, a kínai vezetők szakadár tevé­kenységét. Támogatunk min­dent, ami az egységet erősí­ti, elutasítunk mindent, ami az imperialistákkal szembeni közös frontunkat gyengíti. A kommunista és munkás­pártok, a szocialista orszá­gok nagy többségének sok­évi állhatatos erőfeszítése, az 1969-es moszkvai tanácsko­zás eredményeként az utóbbi időben egységünk erősödött A nemzetközi munkásmoz­galom, a haladás erőinek összefogása, küzdelme, a szabadságszerető népek har­ca keresztül húzza az impe­rialisták minden számítását. Az imperialista agresszorok ma még sok szenvedést okoznak a hősiesen harcoló vietnami népnek, Indokína népeinek, az arab népeknek és jogos aggodalmat kelte­nek a békét kívánó embe­rekben az egész világon. De semmiféle imperialista ma­nőver és az erőpolitika sem tud változtatni a világ fejlő­désének fő irányán: az em­beriség a kapitalizmusból a szocializmus irányába halad, a népek, a nemzetek szaba­dok lesznek, és a béke le fogja győzni a háborút. Kedves Elvtársak! Bolgár Barátaink! Kongresszusuk ismét bizo­nyítja, hogy a Bolgár Kom­munista Párt dicső hagyo­mányaihoz méltóan, maga­biztosan vezeti a bolgár né­pet a szocializmus építésé­nek útján. Meggyőződésünk, hogy a párt és a nép összefogá­sának eredményeként megvalósulnak a kongres­­­szus határozatai, és a népi Bulgária a szocia­lista fejlődés újabb magasla­tára érkezik. A magyar kommunisták, a magyar dol­gozók szívből sok sikert kí­vánnak a Bolgár Kommunis­ta Pártnak, a testvéri bol­gár népnek országépítő, szo­cialista munkájában. Éljen a Bolgár Népköztár­saság, és a harcedzett élcsa­pata, a Bolgár Kommunista Párt! Éljen a magyar és bolgár nép testvéri barátsága! Éljen a szocializmus és a béke! A ceyloni lázadásról­ ­ Kolombo (Reuter, DPA) Szepala Attigale vezérőr­nagy, a ceyloni fegyveres erők főparancsnoka a szi­getországban lezajlott álbal­oldali radikális lázadás rész­leteiről tájékoztatta szerdán a sajtó képviselőit. Közölte, hogy április 5-e, a lázadás kitörése óta a kormánykatonaság megölt 450 gerillát. Kétezerötszáz gyanús egyént elfogtak. Az április 5-re virradó éjszaka a lázadók egyidejűleg több mint száz rendőrőrszoba el­len intéztek t támadást, ezek közül húszat teljesen elpusz­títottak, vagy megrongáltak. A hadsereg hírszerző szer­veinek értesülése szerint a lázadók azt tervezték, hogy ugyanezen az éjszakán tá­madást indítanak Bandara­­naike miniszterelnök-as­­szony hivatali rezidenciája ellen is. E terv leleplezése nyomán házkutatásokat haj­tottak végre, amelyeknek során egyetlen helyen 65 robbanószerkezetet találtak. Attigale mintegy tízezer főre becsülte a lázadók szá­mát. Mint mondotta, a ge­rillák zöme középiskolás és egyetemista. Kihallgatásuk során kitűnt, hogy radikális politikai változásokat akar­nak. Álbaloldali jelszavaik­ban azzal vádolták Banda­­ranaike asszony kormányát, hogy „túlságosan vontatottan hajtja végre a szocialista re­formokat”. A parlament szerdai ülé­sén mind az ellenzéki, mind a kormánypárti képviselők bejelentették: együtt akar­nak működni az ország tör­vényes rendjének helyreállí­tásában. RADIOTELEX Bécs ötnegyed óra hosszat tar­tott a SALT-tárgyalások szerdai fordulója. Az ülést a szovjet nagykövetségen tar­tották Bécsben. A következő megbeszélést jövő szerdára tűzték ki. Egy szóvivő sze­rint most azért nem tarta­nak hetenként két ülést, mert alacsonyabb szinten naponta folynak tárgyalások technikai jellegű kérdések­ről, pL a Moszkva—Wa­shington forró drót korsze­rűsítéséről Phnom Penh Cheng Heng kambodzsai államfő — a korábbi jelen­tésekkel ellentétben — csak tegnap fogadta el Lon Nol miniszterelnök lemondását és ugyancsak ellentétben a korábbi jelentésekkel őt bízta meg az új kormány megalakításával, nem pedig Sirik Matak miniszterelnök­­helyettest — tűnik ki a Phnom Penh-i rádiónak az AFP által idézett közlemé­nyéből. A jelentésből nem tűnik ki, hogy Ion Nol a megbízást elfogadta-e vagy sem. Vientiane Luang Prabang laoszi ki­rályi székhelytől északra és északkeletre szerdán heves harcok robbantak ki a kor­­mánycsapatok és a laoszi felszabadító fegyveres erők között Saigon A saigoni kormánycsapa­­tok parancsnoksága újabb alakulatokat irányított szer­dán a Shau-völgybe. Ezek az ott már bevetett ameri­kai és saigoni erőkkel együtt, vadászbombázók védőernyő­je alatt, folytatták szerdán a völgy „felmérését”. Új-Delhi A pakisztáni kormány szerdán azzal vádolta Indi­át, hogy fegyveres erői a kora reggeli órákban akna­vetőkkel és gépfegyverekkel lőttek egy kelet-pakisztáni határállomást A napokban India vádolta a Kelet-Pa­­kisztánban állomásozó pa­kisztáni fegyveres erőket azzal, hogy tüzet nyitottak a határ közelében levő in­diai falvakra. Egyébként a a kelet-pakisztáni helyzetről továbbra is ellentmondó hí­rek érkeznek. Santiago A természeti kincsek álla­mosítása szuverén joga minden olyan országnak, amelyet az ENSZ elismer; ha a chilei nép nemzeti kincseinek visszaszerzésében az imperializmus ellenállá­sába ütközik, az nem aka­dályozhatja meg az álla­mosításban — jelentette ki Salvador Allende chilei el­nök, az európai és latin­amerikai országokból érke­zett újságírók, írók és kul­turális dolgozók számára rendezett sajtókonferencián. £ Washington (MTI) A „vietnami veteránok a háború ellen” elnevezésű mozgalom hétfő óta Wa­shingtonban tüntető előőrsei nagy felháborodással fogad­ták Warren Burger főbíró­nak azt a kedd esti dön­tését, amely megtiltja to­vábbi táborozásukat a kor­mányzati negyed központjá­­ban. A kormány kérésére Warren Burger szerda este életbelépő hatállyal ismétel­ten kitiltotta az Indokínai háború azonnali befejezését követelő veteránokat a kort­­mányépületekkel szegélyezett Maliról, a Fehér Ház és a Capitolium között húzódó parkövezetből. Szerdán délelőtt a veterá­nok egyhangúlag úgy dön­töttek, hogy a főbírói tila­lom ellenére a Manion ma­radnak. Egyébként szerdán több száz veterán vonult a Pen­tagon elé, hogy — mint hangoztatták — „önként fel­adják magukat a Vietnam­ban elkövetett háborús bű­nökért”. A kormány mindeddig te­hetetlennek bizonyult a há­ború ellen fellépő veteránok­kal szemben, akikre Nixon elnök „amerika legjobb fiai­ként” szokott hivatkozni. CSÜTÖRTÖK, 1971. ÁPRILIS 77.I Amerikai ! Huszonöt évvel veteránok tüntetése Az 1940. április 21-én megnyílt és április 22-én véget ért konferenciáról a világsajtó archívumaiban, a párttörténeti múzeumokban számtalan dokumentu­mot, fényképet őriznek. Egy kép ezek közül — bizton lehet állítani — valamennyi jelentős gyűjteményben megtalálha­tó. A felvétel Wilhelm Piecknek, Németország Kommunista Pártja elnökének és Otto Grotewohlnak, a Szociáldemokra­ta Párt elnökének kézszorítását ábrázolja. Egyetlen pilla­natba sűrűsödik a kétnapos tanácskozás lényege , és sok évtizedes nehéz küzdelem. Huszonöt évvel ezelőtt a konfe­rencia határozata kimondta a két német munkáspárt egye­sülését, a Német Szocialista Egységpárt megalakulását. Né­metország keleti felében megvalósult az, amit a munkás­­osztály legjobbjai olyan régen követeltek, ami Hitler meg­állítására egyedül lett volna alkalmas­­ a munkáspártok egysége. A kézfogás, az összekulcsolódott ujjak, a szövetség és a barátság szimbóluma az egyesült pártnak jelképévé vált. Jelvényén ma is ez látható. Huszonöt évvel ezelőtt még a polgári demokratikus át­alakulás megvalósítása, a gazdaság talpraállítása volt a cél. Azóta, negyedszázad alatt döntő változás történt. A Német Demokratikus Köztársaság ma a világ kilencedik ipari ál­lama. Az NSZEP megvalósította programját, hű maradt ah­hoz a célkitűzéshez, amelyet huszonöt évvel ezelőtt nehéz körülmények között magáénak fogadott. Megvalósult a munkásmozgalom egysége az NDK területén. Az NSZEP a szocialista és más országok kommunista és testvérpártjai­nak szilárd szövetségese. Politikai, gazdasági, kulturális té­ren egyaránt megszilárdult a demokratikus Németország. Sikerült megteremteni az évszázad leghosszabb békés idő­szakát Európában és német földön. Az NSZEP most VIII. kongresszusára készül. Néhány hét választja csak el a huszonötödik születésnap ünnepsé­geit a nagy tanácskozástól. A huszonöt év alatt megtett út pedig egyenes vonalban köti össze a két eseményt. Az ös­­­szefonódott kezek szocialista országot építenek. A magyar nép megbecsüléssel és bizalommal köszönti az NDK negyed­­százados vezető pártját és további sikereket kíván a békéért és a szocializmusért folytatott harcához. a kézfogás után Szovjet-EAK véleménycsere Közös nyilatkozat - Négyhatalmi tanácskozás Izrael szuezi terve • Moszkva (TASZSZ) A szovjet kormány meg­hívására április 15-től 20-ig Moszkvában tartózkodott Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság miniszter­elnök-helyettese és külügy­minisztere. Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke is fogadta Riadót, aki megbeszélést folytatott And­rej Gromiko szovjet külügy­miniszterrel. Szovjet rész­ről Kuznyecov külügymi­niszter-helyettes, Vinogradov kairói szovjet nagykövet és több más személyiség, az EAK részéről Gohar és Afra külügyminiszter-helyettes, Ghaleb moszkvai nagykövet vett részt a megbeszélésen. A teljes kölcsönös meg­értés és barátság légkörében folytatott tárgyalásokon megvitatták a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit és az időszerű nemzetközi problé­mákat. Megállapították, hogy teljes mértékben megegyez­nek nézeteik minden megvi­tatott kérdésben, mindenek­előtt az arab államok elle­ni izraeli agresszió kérdésé­ben. A két fél nagyra értékel­te a Mahmud Riad moszk­vai látogatása idején folyta­tott véleménycserét, a Szov­jetunió és az Egyesült Arab Köztársaság baráti viszonya és a közel-keleti, valamint az egyetemes béke szem­pontjából. • New York (MTI) A négy nagyhatalom ENSZ- kép­viselői kedden New Yorkban folytatták tanács­kozásaikat a közel-keleti helyzetről. A megbeszélések­ről nem adtak ki tájékozta­tót, csupán annyit közöltek, hogy a legközelebbi talál­kozót május 5-én tartják. % Jeruzsálem (AFP) Az Egyesült Államok állí­tólag elfogadta Izrael állás­pontját, amelynek értelmé­ben Egyiptom egy „részleges megállapodás” esetén nem vonulna be a Szuezi-csator­­na Izrael által kiürített ke­leti partjára. Ezt az érte­sülést az AFP hírügynökség „jól tájékozott” jeruzsálemi forrásból szerezte. Ezzel egyidejűleg viszont — mondják Jeruzsálemben — egyiptomi technikusok át­kelhetnének a túlpartra, hogy elvégezzék, illetve el­lenőrizzék a Szuezi-csator­na újramegnyitásával kap­csolatos műveleteket. Mint ismeretes, Anvar Szadat elnök a minap kije­lentette: ha Izrael kiüríti az egyiptomi területeket, az EAK-ot semmi sem akadá­lyozhatja meg szuverén jo­gainak gyakorlásában. • Kairó (MTI) A Jemeni Arab Köztársa­ság közölte az Arab Liga fő­titkárságával, hogy kész részt venni az arab államfők és uralkodók algíri csúcsér­tekezletén, melyeknek össze­hívását II. Hasszán marok­kói király kezdeményezte. Eddig hét ország, Marokkó, Algéria, Líbia, Kuwait, Li­banon, Jordánia és Jemen járult hozzá a csúcsértekez­let megtartásához. . A járási és a kerületi hivatalok A tanár­i szervezetben a járás Idlibből képviselte a legprob­lematikusabb szintet. A járási taná­csok és azok végrehajtó bizottságai a választás napjával, április 25-én meg­szűnnek. A kormányhatározat alapján a megyei tanács végrehajtó bizottsága 1971. január 26-i ülésén 13/1971. VB számú határozatával a makói, a sze­gedi és a szentesi járás területére 1971. április 26-tól kezdődően járási hivatalát létrehozta. Ugyanakkor meg­állapította a járási hivatalok létszá­mát — összesen 149 főben, a korábbi 264 létszámú apparátussal szemben — és béralapját: 2700 forint az egy főre jutó havi átlagbér, valamint a hiva­talok belső szervezetét. A járási hiva­talok belső szervezete így alakul: a) Pénzügyi, terv, munkaügyi; b) Élel­miszergazdasági és kereskedelmi; c) Műszaki; d) Igazgatási; e) Művelő­désügyi; és f) Egészségügyi osztá­y, továbbá titkárság, melyhez tartoznak: hivatalvezetés, titkárság és kisegítők. A hivatal feladatait, hatáskörét és hatósági jogkörét az illetékes minisz­terek — országos hatáskörű szervek vezetői — a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnöke vélemények kikérésé­vel állapították meg. A korábban em­lített kormányhatározat szerint a hi­vatal részére megállapított hatáskört a hivatal nevében annak elnöke, ezen belül a hatósági jogkört — az állam­igazgatási eljárás általános szabályai­ról szóló 1957. évi IV. törvény és a szabálysértésekről szóló 196B. évi I. törvény hatálya alá tartozó ügyekben — az érintett szakigazgatási feladatot ellátó belső szervezeti egységek (osz­tályok) vezetői gyakorolják. A járásokban tehát a tanácsi ha­táskörbe tartozó államigazgatási fel­adatok ellátására járási hivatal alakul, mely a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának önálló hatáskörű, egysze­mélyi — a hivatal elnöke — vezetése alatt álló államigazgatási szerve. A Hivatal a jogszabályokban Il­idtől meghatározott fel­adatkörében, hatáskörében és hatósá­gi jogkörében önállóan jár el. A kö­vetkező főbb feladatokat látja el: — végrehajtja a jogszabályokban előírt feladatait, valamint a raegym

Next