Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-01 / 126. szám
2 Százezrek a Kárpát-medencei magyarok találkozóján Európáért imádkoztak a csíksomlyói búcsún Több százezer zarándok vett részt a csíksomlyói Mária-kegyhelyen lezajlott pünkösdszombati búcsún, amelyen Erdő Péter bíboros, prímás, budapest-esztergomi érsek celebrálta a szentmisét és mondott ünnepi beszédet. CSÍKSZEREDA (MTI) A Kárpát-medencei magyarság hagyományossá vált legnagyobb találkozójára az idén - helyi becslések szerint - 350 ezren gyűltek egybe. A zarándokokat köszöntő beszédek után Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek emlékeztette a csíksomlyói kegytemplom előtti hegynyeregben egybegyűlteket, hogy az idei búcsú „a 438. nemzeti fogadalomból megtartott zarándoklat". A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye első számú elöljárója Erdő Péter bíborost, prímást üdvözölve rámutatott, hogy a budapest-esztergomi érsek tulajdonképpen haza érkezett. Hiszen Erdő Péter nagyszülei székelyek voltak, és a székely szimbólumok, a Nap és a Hold bíborosi címerébe is bekerültek. Jakubinyi György felolvasta II. János Pál pápa üzenetét, amelyben a szentatya tanúságot tett A REMÉNYHEZ Erdő Péter érsek az Európai Unió bővítéséről szólva kiemelte: „Nagy a reménységünk a nemzetek közötti megbékélésre az egységesülő Európában, mert az unióban mind a türelem, mind az azonosság tisztelete otthonos. Csak azonosságunk vállalásának és kölcsönös elismerésének az alapján valósíthatjuk meg az igazi toleranciát, a testvéri szereteten alapuló türelmet”, „az erdélyi nép évszázados hűségéről az Evangéliumhoz". Üzenetében a pápa apostoli áldását adta a búcsú részvevőire. Szentbeszédében Erdő Péter bíboros, prímás kijelentette: Népünk azonosságának, méltóságának, katolikus hitéhez való ragaszkodásának és a Szűzanya iránti bizalmának és tiszteletének hirdetője és tanúbizonysága ma is ez a világhírű csíksomlyói búcsú, ahol együtt imádkozunk jelenlévők és a zarándoklatunkat távolból kísérők. Imádkozunk népünkért, a többi népért, imádkozunk egész Európáért. Zarándokok vonulnak a székelyek szent hegyéhez, a Kis-Somlyó oldalához MTI Telefotó/Koszticsák Szilárd KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy a MatávkábelTV Kft. Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) módosulnak. A módosítást az indokolja, hogy a makói szolgáltatási területen új csatorna kerül bevezetésre. A MatávkábelTV Kft. az ÁSZF 7.8. számú mellékletének 2004. június 4-től hatályos változása értelmében elindítja a Heti Plusz helyi csatorna sugárzását. A műsor az S09 programhelyen kerül elosztásra, mind a három programcsomagban. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az ÁSZF 8.2.1. pontja értelmében az előfizető jogosult a módosítás tárgyában megküldött értesítést követő 8 napon belül a szerződés azonnali hatályú felmondására. A MatávkábelTV Kft. Általános Szerződési Feltételeinek teljes szövege megtekinthető ügyfélszolgálati irodáinkban és a www.matavkabel.hu weboldalon. matáv-ká-bel-TV) BEL D ■_____________________________________________________ KEDD, 2004. JÚNIUS 1. svloiöí íödé^nérnollc Al-kaidás terroristák követték el a huszonkét halálos áldozattal járó akciót Túszdráma Szaúd-Arábiában Muzulmán szélsőségesek megtámadtak egy olajipari dolgozók szállásául szolgáló épületegyüttest a szaúd-arábiai Hobarban. A szombat-vasárnapi mészárlás és túszejtő akció 22 halálos áldozatot követelt. A terrortámadást egy al-Kaidával szövetséges terrorszervezet tagjai hajtotta végre. HOBAR (MTI/AFP) Nem egészen egy hónapon belül ez már a második súlyos terrortámadás volt szaúdi olajlétesítmény ellen. A gépfegyverekkel és robbanóanyagokkal felszerelkezett terroristák akciója ezúttal azzal kezdődött szombaton, hogy lövöldözni kezdtek az alkalmazottakra több nyugati olajipari cég képviselete és az alkalmazottak lakóházai környékén. Megöltek kilenc szaúdi és hét külföldi állampolgárt, majd bevették magukat a lakóépületekbe, és túszul ejtettek 50 embert. A túszejtésnek a szaúdi biztonsági erők közép-európai idő szerint vasárnap hajnali fél öt órakor indított rohama vetett véget. Kállai Miklós rijádi magyar konzul tudomása szerint sem halálos, sem sebesült magyar áldozata nincs a terrortámadásnak és a túszdrámának. Az egyik nyilatkozó kiszabadított túsz arról számolt be, hogy kilenc sorstársának elvágták a torkát. Közülük heten ázsiaiak voltak, rajtuk kívül egy olasz és egy svéd állampolgár halt meg - mondta. A brit külügyminisztérium közleményben jelentette be, hogy a terrortámadásban meghalt a brit Michael Hamilton, aki a brit sajtó szerint az Arab Petroleum Investment (Apicorp) olajipari cég magas beosztású alkalmazottja volt. Holttestét egy gépkocsi hátuljához kötve találták meg az utcán. A szaúdi biztonsági erők még vasárnap elfogták a terrorszervezet vezetőjét, a túszszabadítás közben megsérült Nimr al-Bakrit. A másik három terrorista több túszt emberi pajzsként használva még aznap gépkocsin elmenekült. A szaúdi hatóságok magas fokú riadókészültséget tartanak az ország minden olajlétesítményénél, és kijelentették, hogy az energiaipar zavartalanul működik tovább a hobari terrortámadás után. A SZAKÁCS IS MEGHALT . Az olasz Külügyminisztérium megerősítette egy olasz állampolgár halálhírét. Az illető a 25 éves Antonio Amato volt, aki néhány hete dolgozott szakácsként a lakóparkban. Az olasz kormány nevében Franco Frattini olasz külügyminiszter fejezte ki részvétét Amato családjának, és a leghatározottabban elítélte a terrorizmust, amely - mint mondta - megkülönböztetés nélkül sújtja a nyugati és az arab országokat. Ez arra készteti a nemzetközi közösséget, hogy mindenütt harcoljon a terrorizmus mindenféle formája ellen - mondta. Szaúdi járókelők aggódva figyelik a fejleményeket a megtámadott Oasis épületegyüttes közelében MTI Telefotó/EPA Nyolcvanegy katona hazajött Irakból Megérkezett a taszári katonai bázisra vasárnap a Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj második váltása: Irakból 81 magyar katona tért haza egy amerikai DC 10-es személyszállító gépen. TASZÁR (MTI) Irakban mérnek. A mostani vál------------------------------------------- tással a missziót kezdő 300 kato-A magyar katonák, akik kilenc nő cseréje, azaz a teljes váltás hónapig szolgáltak Irakban, siva megtörtént. „Ez egy veszélyes tagi gyakorlóruhában, lebarnul- misszió volt, amit tisztességgel, tan, magyar zászlókat lengetve becsülettel, vigyázva önmagunkszálltak ki a gépből. Többen rá és vigyázva a magyar honvédmegjegyezték, hogy kissé hűvösség hírére, végrehajtottunk" - fovan, ami nem csoda, hiszen azgalmazott Sramkó Mátyás panthoni 20 fokos hőmérsékletiprancsnok, az iraki misszió első pen fele annak, amit ilyenkor csoportját vezető alezredes. Már idehaza búcsúznak egymástól az Irakot megjárt magyar katonák MTI Telefotó Tavaszi öltöny és kosztümcsere akció Szegeden ! Régi öltönyét, kosztümjét beszámítjuk KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy a MatávkábelTV Kft. hódmezővásárhelyi szolgáltatási területén megszűnt a SIGNAL TV műsorának elosztása. A SIGNAL TV csatorna megszűnésének oka, hogy 2004. május 7-én a SIGNALTV Reklám és Produkciós Iroda befejezte műsor-szolgáltatási tevékenységét. ‘ matáv-ká-be l' Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN* Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek: MISKOLCZI RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZI ILONA (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegía delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8 Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958. • Hirdetési igazgató: SZABÓ PÉTER. Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821 -821. Előfizetési díj egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarország), 1255 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.