Délmagyarország, 2017. október (107. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-14 / 241. szám
Szombat, 2017. október 14,107/241.> www.delmagyar.hu ALAPÍTVA 1910-BEN Ciceró a könyvtár őre Volt, aki Pistának, más Ördögszemnek nevezte volna el a mártélyi könyvtároicat. A többség azonban úgy döntött, Cicerónak hívják a kis kandúrt. 4. Mosolyogj, Z generáció! Tari Annamária szerint fél a kudarctól a fiatalok 59 százaléka. Mosolyogj, Z generáció! - üzeni a népszerű pszichológus. 7.» Hosszú Katinka Vásárhelyen Ma megkezdődik a II. Hód-kupa rövidpályás nemzetközi úszóverseny. Vásárhelyen úszik az olimpiai bajnok Hosszú Katinka is. 22.» EGÉSZSÉGKERÉKPÁROZÁS VÁSÁRHELYEN ÉS MAKÓN Tekertek az emlőrák ellen HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, MAKÓ IMRE PÉTER-SZABÓ IMRE Vásárhelyen 350-400, Makón 70-80 ember pattant nyeregbe, hogy egy rövid kerékpártúrával hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Az előbbi városban kilencedszer, az utóbbiban harmadszor tartották meg az egészségkerékpározás nevű rendezvényt. Vásárhelyen, a Kossuth téren Kallai Árpád, a vásárhelyi és makói kórház főigazgatója köszöntötte a résztvevőket, maga is letekerte a távot. Elmondta: az utóbbi egy évben a meghívót kapók közül sokan elmentek az emlőszűrésre, de 2000 nő még így is otthon maradt. Több százan pattantak nyeregbe Vásárhelyen a mellrák elleni küzdelem jegyében. FOTÓ: IMRE PÉTER Ára: 199 Ft Előfizetőknek hűségkedvezménnyel: 118 Ft Napos száraz idő. Csapadék ma nem várható. 24.» Szereti a fűszerpaprika a vénasszonyok nyarát Az utóbbi napok időjárása jót tett a fűszerpaprikának és a szedőknek is, idén az átlagosnál több és jobb termést takaríthatnak be a melegigényes növényből. Az üllési paprikatelepen is szezon van, ezer tonnát dolgoznak fel másfél hónap alatt. CSONGRÁD MEGYE KOVÁCS ANDRÁS Több és jobb is az idei termés a korábbi évekre jellemzőnél, rendben van a szárazanyag-tartalom is - mondja Molnár Anita, a röszkei Paprika Molnár Kft. ügyvezetője, hozzátéve, hogy elég volt a nyári csapadék, ősszel meg nem esett sok, minden jól alakult. B A KÉZMŰVES TERMELÉS AZ IGAZI Vasúttal Az üllési paprikatelep. Ezer tonnából lesz féltermék. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS Ma és holnap itt méri a sebességet a rendőrség. Ma 6-8 óra: Hódmezővásárhely, Jókai utca; 14-16 óra: Balástya, Őszeszék tanya; 16-18 óra: Csanytelek, Pusztaszeri utca. Vasárnap 8-10 óra: Deszk, Alkotmány utca; 10-12 óra: Csongrád, Kolozsvári utca; 12-14 óra: Makó, Aradi utca; 18-20 óra: 47-es főút Hódmezővásárhely-Algyő között. kötnék össze Rijekát és Konstancát Építési engedélye van a Szegedet az országhatárral összekötő vasút felújításának. Az Adria és a Fekete-tenger közti nemzetközi vonal 1582 kilométeréből nálunk kellene a legtöbbet építeni. SZEGED, RÖSZKE, SZABADKA DOMBAI TÜNDE - Megkapta a MÁV az építési engedélyt a szegedi rendező pályaudvart, Röszkét és az országhatárt összekötő vasútvonal felújítására. Ezzel egyedülálló ez a szakasz, mert Európában nincs még egy ennyire előrehaladott állapotban lévő határon átnyúló vasútvonal-fejlesztés - tudtuk meg Csókási Esztertől. A DKMT Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője elmondta, ez annyit jelent, ha a vasúttársaság elkezdené a munkát, bármelyik pillanatban megteheti. Megírtuk, a határon áthaladó vonatokat, később pedig a Szegedet Röszkével összekötő járatot két éve a menekültáradat miatt szüntették meg (2017. október 2.: Újranyitnák a Szeged-Szabadka vasútvonalat). PÁLYATÁRSAI CSODÁLTÁK ARADSZKY OPTIMIZMUSÁT Isten véled, édes Lacikám! MAGYARORSZÁG. Fiatalságunk egy darabja száll sírba vele. Nyugodjon békében! - ezzel a gondolattal búcsúztatta Veszelka Valéria kedvencét, a múlt vasárnap elhunyt Aradszky Lászlót. Olvasóink mellett pályatársai is gyászolják a legendás énekest, aki a töltőtolljavítóból került - mondhatni egy huszárvágással - a színpadra. - Isten véled, édes Lacikám! - köszönt el a legendától pályatársa, Dévényi Tibor lemezlovas is, aki csodálta barátját optimizmusáért és végtelen energiájáért. Aradszky László 82 éves volt. 9.» Aradszky László lapunk vendégeként is többször fellépett, nagy sikert aratva olvasóink körében.