Diósgyőri Munkás, 1948. május-július (4. évfolyam, 22-30. szám)

1948-05-29 / 22. szám

2. oldal nlg^GYGf?! Mt!VK K< * ' ' B , I <■ Solti András az új főbizalmi­ helyettes Jó Imre A bizalmi testület május 30-án tartott ülésén Kalas Béla főbizalmi megnyitó­ szavai után bejelentette, hogy mivel tanulmányait folytatja, ami nagy elfoglaltságot jelent szá­mára és felelősségteljes munkája miatt a főbizalmi tisztségről le­mond. Majd 'Kemecsei József he­lyettes főbizalmi köszönte meg a testület­­ eddigi támogatását, ő is le­mondott tisztségéről. Ezután (j bizív­mi- testület .Csíry* Hangúlag Solti Andrást főbizal­mivá. .Járta Imrét főbirdfmi­­hc­­ettesse választ írk­o. ynen • Solti" András főbizalmi 'Srmgkö-SÍÖUtC. % testület irÁUt-Sl­lTlf*!?Tign‘ vénült bizalmát, majd Székely László méltatta a távozó főbizal­miak érdemeit és egy-egy könyvvel ajándékozta mest oket. Bejelen­tette, hoer a szaks^ervek’ keretén belül­­ működő szabad­­olő^ írásor 10 helyett reí?­­gel 9,órakor lesznek roeertartva. — Tren­ffer üzemi, bizottsági em­ek­he­­lyettes a gyár def?citwiGfitességét jelentette be. Hangsúlyozta, hogy arra kell törekedni, hogy a mun­kásság 25 százaléka élrounkás le* versenyről tartott beszámolót Be­láss itt őrt­on eszterőfályos i&nfo­­lyam­ megindulását jelentetnie be,­fogásolja a pályafenntartásnál elő­forduló sok * kisiklási öss­zeterkö­­­zést, Kovács­ Tibor a Martin­ezá* mára kér munkásruhákat. A­ vas­u­ f öntödei munkád hiányról Bihari András beszélt. Sólymosi István a munka­versenyről számol be. Kóródi­ Mihály kézmosószert sür­get. Lada István a­­ gyári lakások l­ ßl­­ T0 állítás­át kéri. Czyttricsikó Im­­­re a kohászati építkezés problé­­máit ismerteti. Varga Pál a fűtő­­ház részére kér kézmosószert. Ju­hász János, Simonyi Ferenc és Joc$ János a görögöknek felaján­lott összegekről számol­t.­ Sttrópzt László a munkaversenyről tájé­­koz­tatja a teetfiletet, majd Junkó Ibolya ígéretet tett, hogy a kéz­mosószerek sürgős beszerzéséről gondoskodik. Péllek Gizella szak­szervezeti titkár kéri a bizalmi tes­tületet, hogy szólítsák fel a dolgo­zókat; segítsék a görög szabadság­­har­co^okst Kovács Gyul, Stroké István, Vörös József, Brimecz­ Já­nos, G­vadán­yi Károl­y, Kesler Győző felszólalásai után­ az egyes kérdésekre Retterer Alajos flh. el­­nökhely­ettes válaszolt. Dusek László országgyűlési kép­­viselő a vanulás kérdésével foglal­kozott. Kivizsgálták, hősre a sza­­nálásoknál nem történtek a sze­mélyeskedések. Ismertette még a szakszervezet feladatait, majd több tárgy -nem lévén, Solti András fő­bizalmi bezárta az ülést-. 1058 adag a 4-es Martin-kemen A kem­ény munka, a hősies kitar­tás és a legkomiszabb segítőtársnak, a tűznek a hazája a Martin. Csak akik benne élnek és éltek­ évtizede­ken át, azok tudják mi az, összeszo­>. . j­, a/ i­­ j ! —pi könnyező szemmel, de mégis szere­tettel csuromvizesen az izzadságtól, büszkén dolgoznak. Mázzuk meg,­­ milyen a Martin élete belülről. Hajnali egy óra. Ha­talmas daru mozdul meg lomhán­­ mellettünk. Hosszú karjával ki­nyúl a­­ Martin oldalfalában lévő rakodó­im­­ra, megragad egy hatalmas lá­dát és hirtelen fokozódó gyorsaság­gal rohan vele a kemence felé­. . Megkérdezzük Gácsi Sámuel ol­vasztárt, mennyit raknak be a ke­mencébe. —­ Az én kemencémbe? — és eb­ben a ecóban és ebben a hangsúly­ban, ahogyan ezt kimondja, érzik a ^*^■1 szocialista munkás önt­udata^ aki már tudja, hogy nemcsak a ke­mence, de a gyár is az övé és a többi dolgozóé — a­­ mi kem­en­­­­cénkbe 200 o. hulladék acélt és 150 <[ nyersvasat, amit folyékony álla­potban a Nagyolvasztótól kapunk, rakunk be. A kemence megtelt, az ajtókat lenngedik. A gáz fújtatva ömlik be a nyíláson a kemencébe.­ Az olvasz­tár éberen vigyáz a kemencére, ne­hogy a tető beolvadjon és besza­kadjon. Az acél olvad és fő. Próba. Az ajtó félig felemelkedik, hosszú­­nyelű kanál nyúlik be rajta, amit egy könyökig érő vastag b­örkesz­­­­tyű­s férfikéz tart. . , Felénk fordul az ember, megis­merjük* Szabó András­ elvtárs első- Segéd. Letérdel és így a térdére támaszkodva önti szép lassan a folyékony acélt a csészébe.­ Jenei Imre elvtárs hátsósegéd ku­­laccsal a kezében ■ vigyáz, nehogy salak kerüljön az acél közé. Még öntik a mintát, még szipor­kázik az a­cél, mikor felhangzik egy Újabb szó: „bontani!“ Erre megin­dul a munka. Jenői leteszi a kuta­­csot, hátramegy kibontani a csapóié nyilast. Elöl a daru felveszi a kapá­sét,­­amivel az ajtó feltárását fogja lehúzni. Kést! Szúrni! Négy ember az aj­tón kisugárzó fényezők­ben áll és erejének megfeszítésével löki a my­­ilat a hátsó falhoz. Hatalmas dör­düld és az acél vígan csobogva fo­lyik az üstbe. Az emberek arcán a boldog meg­könnyebbü­lés látszik. Az olvasztói izzadt, becsületes arca sugárzik s büszkeségtől. b­y A2 1058-ik adag folyik. 1051 WlQft. E/2&r$Z € T­hÚrOfflSZáZÖtvQTf, 0 K&er TdJinS'y ezer csapolás és k tudja *mennyi munka és menny izzadtság. De boldogok és büszkék, mer fcsoík 101p~txiTi volt fi­niúltbaV. vél­őt * <BfTTOi, hogy­­ egy kemence elérje c. ezredik *(id­&Qot. fflett ez a második. Ez mutatja hogy a Mártii­ munkás öntudatosan­­ dolgozik, tudatára ébredt atifiak hogy ez az ország az övé és hovu utói­ ebbft­ országban termel­­­i mind az ő és családja boldogulását , ahogy azt­ Sztálin elvtárs mem segíti elő. F.7.t mutatja az, hogy a I a­ becsü­let és a dicsőség dolga ! Martinban a munkásnak­ a munka, I­­ K. D. A gímüfóiítn dolgozó diákjainak ballagása Tpleintjsfhil­ v?-bíi (*rrv nillQnntZo _ verő- tüzérségi laktanya, az iskola egy száll ruhában menekült tanárai, t', a nagytudású, szüléslátó ftirií gyár­­i­ban lelkesen támogató üzemi bizott­ság és hatalmas tudásszomjjal ren­delkező, tanulni vágy­ó dolgozók­­ fektették le az iskola alapjait.­­ Mind cfiTVcikö-foltú Töltök. P­i§ mán a ?GTniTiiből, kitartó, szívód­nak olyan régen nélkülözöl* közép­látták a gyár és a párt minden fon­tos tényezőjét,, az érdeklődök ha­talmas táborát. Hesyi szép masycír­­ű főnökükkel az épületet az érettsé­­m síző diákok. Az intézet két oldalán Krút intézet vérfveskarával A T­im‘­lókkal búcsúzott János[Károly kard­a^v vezetősávéi rápuí­t- beii szénen fel^pízet­t. adott nekik jelképesen egy tar­solyt, egy vándorbotot és egy köny-F őr­dős László, az intézet­­ tója, Kovács János gyári­gazgató Moszkál Géza stb. tag. Zacskó Já­nos tankerületi főigazgató intézett buzdító beszédet a búcsúzó diákok­ Az ünn­epség után lampionos me­netben levonultak a Szabadság kertbe. Elénekelték a Szózat első versszakát, majd Cserhalmi Lajos szavalta végig a verset. A ball db o öregdiákok a Szfzbadságkertben ha­m tét­ tettek, hogy munkájukkal a de­­r­­okráciát fogják építeni , fiz isko­­l­ában szerzett szélesebbkörü tudásu­kat, ismerteiket a dolgozók társa­dalmának felemelésére fog­ják gy'l- A Jász­erencse maradt. Helyette* május 30-án 10 tel a­­ TtegS&tí Kultúrsiáy.ban tartja rendkívüli közgyűl­ését. Tekin­+ettr] a közgyűlés fontosságára, a tagok i V. cTtoiy 4Ä 22 Nyaraló munkások köszönete Május 17-tg 25 munkástár­sam­mal együtt egy héten át nya­raltunk Bükkszentkereszten a szo­ciális osztály ingyenes nyaraltatási akciója keretében, úgy az üdülő szállásviszonyaival, mint az étke­zéssel mindannyian a l­egteljesebb mértékben meg voltunk elégedve. Legtöbbünk 2—4 kg. h­ízással jött haza. Mint az üdülőcsoport bizal­mija,­­ valamennyiünk hálás köszönetét fejezem ki ezúton is a gyárigaz­­gatóságn­ak, üzemi bizottság­nak, szociális osztálynak és a gyárorvosoknak, amiért lehe­tővé tették számunkra a nyara­lást. Köszönetet mondunk az üdülő gon­dozónőjének és konyha­vezető­jé­nek. Mi munkások a múMban csek hízből tudtuk, hogy léteznek üdülő­telepek, azonban ott azok nyaral­tak, akik sohasem dolgoztak. Ma a demokrácia mindenben a dolgo­­zókat támogatja, egész évi munkájuk fáradalmait kipihenhes­sék. Visszatérve, még nagyobb el­határozással folytatjuk a­­ munkát, mert a demokrácia eddigi fejlődé** séből látjuk, hogy a jövő nyárort még­ több dolgozó és már hosszab­b* időn át nyaralhat a gyár uántófé­■­i Ratvai fatvan finomhengerdei gépént. Miért nem vesa rönk motorkerékpár­t? Nagyon sok dolgozó van a rr*-­­ban, aki a Konzum a következet ál­tal részletkedvezm­ényre­ árusított motorkerékpárt szeretné megvenni. Szomorúan kell tapasztalnunk azon­­ban, hogy ez a részlet kedveiő Búny [UNK] írem a dolgozók zsebéhez van mé­retezve. A munkások Százai dárnak be napi 2—S órát igénybevevő fá­rasztó útról, akiknek a motorkerék­pár nem cs­upán szórakozás, hanem a pihenési­­ idejének meghosszabbí­tását és kényelmét jelentené. Na­gyon jó volna, ha lehetővé tennék, hogy nem­ 6, hanem 12 havi kamat­­mentes részletre lehetne­­ megvesd rolni is motorkerékpárt. Visnyat íjászig Cf­T. Miért n­em éjszaka ? A­ délelőtti órákban a gyártó lep utcáit prcsavaró bűzükkel el­lepik a karavánátatón vonuló­­ WC-e kocsik úgy, hogy néha a közlekedést is gátolják, mert egyes utcasarkon Üetítboroznak. Minden nagyobb községben és városban egészségügyi rendelet ér­telmében ezen műveleteket a késő esti vagy hajnali órákban szabad csak végezni. Kérjük az illetéke­seket,­ hogy a rendeleteket tartas­sák be és gyártelepünk levegőjét­­ne rontsák ezek a kocsik nappali fuvarozásaikkal. Kázmér János a lakaié?. <1 Irodalmi pályázatunk sz­erdán délben lezárult. A bíráló bizottság megkezdte munkáját. A pályázat eredményeit, s közeljövő* tank •

Next