Diósgyőri Munkás, 1962. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1962-07-03 / 27. szám

2 •[° Seí ° M'í ° Na Yaí ° fC............ n­amo^anamÉ· Békét, békét a világnak! — hangzik a földkerekség minden pontján. Békét követelnek Amerikában, Japánban, Né­metországban, a Szovjetunió­ban, Mexikóban egyaránt. Bé­két követelnek a feketék, fehé­rek, békét követelnek a mun­kások, parasztok, értelmiségiek. S a világbékét óhajtó­­ népek trillióinak tábora fontos ese­ményhez érkezett. Július 9-én Moszkvában rendezik meg ugyanis a leszerelési és béke világkongresszust. A kongres­szust a Béke Világtanács hív­ta össze, fajra, nemre való te­kintet nélkül. A moszkvai le­szerelési és a béke-világkong­resszus lesz hivatva, hogy ös­­­szefogja a világ népeinek til­takozó szavát, s ott, a békesze­­rető emberek tiltakozhassanak a nukleáris fegyverek, az atombombarobbantások ellen. A július 9-i kongresszus lesz hivatva, hogy követelje a vi­lág nagyhatalmaitól a „kér­dések kérdésének” megoldását, az általános és a teljes lesze­relést. Hogy a békét óhajtó népek milliói mennyire, komolyan ve­szik a háború kiküszöbölését életünkből, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a július 9-én­­ összeülő béke­­világkongresszusra eddig 113 országból több mint 2 ezer kül­dött jelentette be részvételét, azt, hogy ott kívánnak lenni e világméretű béked­emonstráci­­ón s tiltakozni kívánnak az amerikai imperialisták hábo­rús készülődése ellen. Növeli a július 9-én össze­ülő béke-világkongresszus fon­tosságát az a tény­­ is, hogy Hruscsov elvtárs bejelentette: a kongresszuson ismertetni fog­ja a szovjet kormánynak az ál­talános és teljes leszerelési kérdésben követett politikáját. Bízunk benne, hogy a békét óhajtó népek millióinak szava, amelyet a béke-világkongres­­­szus összegyűjt majd, jobb be­látásra bírja a nyugati háború­ra acsarkodó imperialistákat s meghajlanak a világ népeinek követelése előtt, azelőtt, hogy békét a világnak! * Vasárnap népszavazás volt Algériában. Mintegy hatmil­lió algériai lakos vonult az ur­nák elé, hogy eleget tegyen ha­zafias kötelességének, s tilta­kozzon a francia gyarmatosí­tás, az OAS aljas gyilkosságai ellen. Pontos adatokat még nem lehet mondani a népsza­vazás eredményeiről, mert hisz ezekben az órákban folyik a szavazócédulák összeszámlálá­­sa, de annyit máris lehet tud­ni, hogy a szavazatok túlnyomó többségét az algériaiak a füg­getlenné válásra adták le. Az algériaiak nagy többsége igen­nel szavazott! Az 1962. július 1-i algériai népszavazás a gyarmatosítás történetének egy igen csúnya fejezetét zárta le. Az OAS ga­rázdálkodása a legutóbbi hóna­pokban akár a szimbóluma is lehetne a csaknem másfél év­százados, egészen pontosan 132 éves francia kolonizációnak. Algéria nem volt más ezekben az években, mint Franciaország néhány „tengeren túli megyé­je” S ez a státus minden más formulánál nagyobb lehetősé­get biztosított a francia tőkének Algéria kirablására, az algé­riai nép elnyomására. Algéria nem kér többet a franciák gyarmatosító politiká­jából. Nem kér többet ebből, ezt bizonyítja fényesen a július 1-i népszavazás. Az algériaiak igennel szavaztak, s ezzel egy sokat szenvedett nép küzdelme győzedelmeskedett, s egyben szétoszlott egy olyan góc is, amely az egész nemzetközi helyzetet mérgezte. Tiltakozó röpgyűlések a Nehézszerszámgépgyárban Tudósítónktól. Az­­ Egyesült Államok ag­resszív külpolitikájának egyik megnyilvánulása az a nukleá­ris fegyverekkel végrehajtott kísérletsorozat, melynek kere­tében folyamatosan végeznek magaslégköri atomrobbantá­sokat. Dolgozóink aggodalom­mal és a legnagyobb ellen­szenvvel kísérik figyelemmel az USA agresszív köreinek ezt a tevékenységét, mely kön­­­nyen katasztrófába sodorhatja az emberiséget. . Amíg a Szovjetunió a meg­egyezés lehetőségeit szorgal­mazza és a 17 hatalmi leszere­lési tárgyalások keretén belül is az általános és teljes lesze­relésre törekszik, a tartós vi­lágbéke megvalósításán fára­dozik, nem véletlenül ugyan­ebben az időben a békés meg­egyezés ellenségei az erőpoli­tika módszereivel akarják megtorpedózni a szocialista tá­bor békés törekvéseit. A Nehézszerszámgépgyár üzemeiben és osztályain a dol­gozók mindenhol gyűléseken vitatták meg ezt a kérdést és együttesen tiltakoztak az ag­resszív célokat szolgáló kísér­leti robbantások ellen. A megmunkáló üzemben a röpgyűlést az üzem főorvosa, dr. Vörösváry Ferenc tartotta meg. Előadásában részletesen ismertette a nukleáris fegyve­rek hatását és azt a veszélyt, amit a robbantások nyomán keletkező sugárveszély az egész emberiség számára jelent. Mint mondotta: „ez a ve­szély nemcsak a ma emberére lehet végzetes hatású, hanem öröklődés alapján, a jövő nem­zedékre is kihat.” Ez az ismertető előadás még inkább megerősítette a dolgo­zókat abban a meggyőződésé­ben, hogy meg kell találni az utat az atomfegyver-kísérletek eltiltásához. Tiltakozásuk ki­fejezéseképpen az üzemek és osztályok táviratban hívták fel az USA illetékes köreit a kísérletsorozat megszünteté­ A távirat továbbítására az Országos Béketanács központ­ját kérték fel, ahol is találko­zik és csatlakozik a gyár dol­gozóinak tiltakozása az orszá­gos méreteket öltő hasonló jellegű követelésekkel: A minőségvédelem új rendszere Új miniszteri rendelet lépett érvénybe a napokban a kohó-­­ és gépiparban a minőségrvéde­­lem és a minőségellenőrzés új,­­ a mai követelményeknek meg­­f­felelő­ rendezéséről. Az új rendelkezés egységes rendszerbe foglalja, lényegesen egyszerűbbé, áttekinthetőbbé­­ teszi a minőségvédelemmel, an­nak ellenőrzésével kapcsolatos­ feladatokat. DIÓSGYŐRI MUNKÁS Határidő előtt elkészült a mezőgazdasági gépek alapanyaga Fokozott gondot fordítanak a Lenin Kohászati Művek dol­gozói a mezőgazdasági gépipar ütemes anyagellátására. De ezen kívül rendszeresen és eredményesen 24 Borsod me­gyei termelőszövetkezetet pat­ronálnak a gyár dolgozói. A mezőgazdaságnak nyújtott nagy segítség abban is megmu­tatkozik, hogy a mezőgazdasá­gi­ gépipar részére szükséges anyagokat soron kívül készítik el. Legfőbb bizonyítéka ennek az, hogy a mezőgazdasági gép­gyárak első félévi, több mint ötezer tonna hengerelt és hú­­zott árut kitevő anyagigényét jóval a határidő előtt kielégí­tették. Kettőszáz gyermek öröme Az időjárás néha hiába akar­ja megcáfolni, hogy elérkezett az igazi nyár, a naptár mégis azt mutatja, hogy elérkezett július, az üdülés , és nyaralás „főszezonja”. Nemcsak a felnőtt üdülőkre kacsingat, néha a naptári idő­szakot meghazudtolva a jó öreg Nap, hanem a kis emberpalán­ták, gyermekeink is aggódva figyelik, vajon milyen idő lesz holnap... Ilyen aggódással s az izga­lomtól szorongó érzéssel várta a DIMÁVAG főbejárata előtt szombaton reggel negyven fiúcska — mivel még csak 6— 10 évesek — hogy a vállalat autóbuszának ablakából inthes­sen búcsút szüleinek és Bükk­­szentkereszten, a bükki erdő ózondús levegőjét szíva tíz nap­ra „önálló” legyen. Tíz nap játék, szórakozás, jó étvággyal elfogyasztott napi négyszeri étkezés, — olykor­olykor „repetát” is kérve — újabb erőt adjon a jövő évi ta­nulási feladatok végrehajtásá­hoz. Augusztus végéig öt ilyen turnus indul Bükkszentkereszt­­re. A gyár dolgozóinak gyerme­kei közül ez idő alatt több mint kétszázan fognak tíznaponként búcsút inteni a gyárkapuban szüleiknek. Szüleik könnyes szemmel vesznek búcsút még a rövid tíz napra is. Boldogan integetnek, hiszen ők gyermekkorukban nem igen üdülhettek ilyen kö­rülmények között. Boldogok a gyerekek is, hiszen ők nem tud­ják, hogy tizenhét évvel ezelőtt ez nem is volt olyan természe­tes. —k —a Még többet tenni a gyárért Az újítási hónap hétköznapjaiból Az ember el sem hinné, milyen kacskaringós utat jár meg egy újítás, míg megvalósul. Persze, vannak olyan újí­tások is, amelyek nyílegyenesen a bevezetés terére lépnek, közérthetően szólva, máról­ holnapra alkalmazzák, úgy az üzemvezető mint az újító általános örömére, így nagyon egyszerűnek tűnik ez a szó, hogy újítás. Pe­dig rengeteg munka, gond, tépelődés előzi meg, természete­sen azokra gondolunk, amelyek jelentősek, úgy a gyárrész­leg, mint az újító részéről. Nem közömbös egy ilyen hatal­mas gyár életében, hogy a dolgozók mennyire veszik ki ré­szüket ebből a munkából. Mennyire igyekeznek olcsóbbá, jobbá, szebbé tenni a gyár termelvényeit, milyen aktívan igyekeznek valóban megmutatni, hogy szívvel-lélekkel a magukénak vallják a gyárat és okos elgondolásaikkal mennyire segítik a terv teljesítését. Mint ahogy már megírtuk, 1962. június 15-től július 15-ig újítási hónapot tartanak az LKM-ben. Hogy ez men­­nyire sikerül, azt még nem tudjuk. De figyelemmel kísér­jük ezt a hónapot is, beszámolunk olvasóinknak az eddig el­ért eredményekről, hibákról, hiszen nagyon sok az érde­kelt. S ez így van jól, így a helyes. Mi történik a „hadiszálláson” ! A hivatalház földszintjén két kis szobában húzódik meg az újítási iroda. Szerettem volna, ha a vezetővel, Pallai Gyula elvtárssal beszélhetek, dehát ez nem sikerült­. Pallai elvtárs­nak értekezletre kellett men­­nie. Az osztályvezetőkkel rit­kán beszélhet az ember, s ma­rad a helyettes vezető, jelen esetben Agócs János elvtárs, aki agilis és szakmaszerető ember hírében áll. Ez az újítási iroda ma az úgynevezett „hadiszállás”. Az újítási hónapban sokkal többet cseng a telefon, több az érdek­lődő, mint máskor a szimpla hónapokban. Megszaporodott a munka, többet kell dolgozni, az újítási hónap sikere ettől is függ. Aziránt érdeklődöm, hogy az újítási irodának mi a legfonto­sabb feladata ebben a hónap­ban. A válaszból kitűnik, hogy: — Komoly munka előzte meg az újítási hónapot. Első­sorban is egy intézkedési ter­vet kellett kidolgoznunk. Ez nem ment máról holnapra, de megcsináltuk. Hogy mi a fel­adatunk ebben a hónapban, vagyis június 15-től július 15-ig míg a kampány tart? Nos, el­sősorban az intézkedési terv végrehajtásának az ellenőrzése. Azután a fontosabb problémák ismertetése a dolgozókkal az újítási előadókon keresztül. De a mi kötelességünk volt az is, hogy plakátokon keresztül is értesítsük a dolgozókat, hogy, egyes üzemrészlegek, technoló­giailag milyen fontos megoldá­sokat várnak. Ezen kívül a most befutó újítások bevezeté­sének anyagi alapjának a megteremtése is a mi felada­tunk, s ezt mondanom sem kell, hogy nem könnyű. De itt van a szakvéleményezők népes tábora is. Egy részük gyorsan dolgozik, egy részük azonban túl lassú. Nekünk kell intenzívebb­­ munkára serken­teni őket, s ez nem éppen hálás feladat." Az­ újítási hónap­­ be­fejezésével viszont ugyancsak sok munka vár ránk, értékel­Ezek után érthető, hogy a legtöbb újítást benyújtó hen­gerdei gyárrészleg újítási elő­adóját kerestem fel. Cserhalmi József elvtárs kiváló dolgozó, nagyon szívélyesen fogadott, s néhány olyan adattal egészí­tette ki ezt a riportot, amely megérdemel némi figyelmet, íme néhány lelkes újító, akik komoly,­­jelentős hasznot adnak a gyárnak. Ormai Gyula hen­gerdei termelési főnök, Vértesi Tibor TMK vezető és Dobó Jó­zsef FHG gépészeti vezető, az évi finomsori javításokat a 13 nap helyett nyolc napra csök­kentették. Újításukkal körül­belül négy millió forint terme­lési többletérték jelentkezik. Nem sokkal kisebb újítás Fényes Tibor normál és Nagy István munkaügyi osztályveze­tő I-tartó készítési munkame­netének módosítása sem. Itt évi 300—400 ezer forintos mun­kabérmegtakarítást érnek el. Soós József a finomhenger­mű hengerkormányosa június 15-e óta húsz újítást nyújtott be. Igaz, hogy kisebb jelentő­ségűek, de meg kell dicsérni az akaratot, a törekvést és a szőri­galmát. Sajnos, nincs helyünk a hen­germűi gyárrészleg június 15-e óta beadott 61 újítását elemez­ni, a lényeg azonban az, hogy az LKM-ben itt a legaktívab­bak a dolgozók. Persze ez bi­zonyos többletmunkát is ró az újítási előadókra, nemegyszer azt, hogy ebben a hónapban az intézkedési tervnek megfelelő­jük a legjobb szakvéleménye­zőt, újító előadót és a legtöbbet újítókat. — Jelenleg mi a helyzet eb­ben a munkában? — Június 25-én megnéztük, hogy az intézkedési terv alap­ján mit tettek a gyárrészlegek­. Azt néztük meg, hol van pa­nasz, hol akadozik az újítások elbírálása. Ugyanakkor össze­geztük a június 15-től 25-ig el­ért eredményeket, pontos ki­mutatásit készítünk, melyik gyárrészleg mennyi újítást adott be. — Ki a legelső? — A hengerdei gyárrészleg. Június 15-től 61 újítást adtak be, ebből 14-et elfogadtak és hetet már be is vezettek, ös­­­szegezve: a Lenin Kohászati Művek 17 főosztályáról eddig 166 újítást adtak be, ebből 39-et elfogadtak és 32-őt már be is vezettek. Érdemes megje­gyezni, hogy például az úgyne­vezett „szimpla” hónapban, áp­rilisban összesen 214 benyúj­tott újítás volt, míg most alig kilenc­ munkanap alatt 166-ot adtak be, en nem engedi ,,elfelküd^?,, az újításokat. Nem egyszer sze­mélyesen keresd fel a szakvé­leményezőket, érdeklődik az általa naplózott és kiküldött anyagok iránt . Ma még nem tudunk végle­ges képet adni az újítási hónap eredményéről, hiszen le sem telt. De az eddigi eredmények alapján már elmondhatjuk: az LKM dolgozói, fizikaiak, mű­szakiak megértették az újítási hónap jelentőségét. Egyre többen igyekeznek, hogy szo­kott napi munkájukon kívüli még többet tegyenek a gyárért, termelést elősegítő, önköltséget csökkentő észrevételeiket kö­zöljék, ezzel is mintegy bebi­zonyítsák ragaszkodásukat, se­­gíteni akarásukat a második otthon, a gyár iránt, m­­eJt Ahol nem lehet „elfektetni^ Néhány hete tör­tént a reggeli órák­ban. Detvai Gyula, a DIMÁVAG ká­belüzemének MEO- _______ . — sa reggelit akart melegíteni gázon. Nem vette azonban észre, hogy a gázpalack szivárog, gyu­fát gyújtott, s a következő pillanatban hatalmas robbanás történt. Tűz támadt, a falak leomlottak, őt magát pedig har­madfokú égési sebekkel életveszélyes állapotban szállították a kórházba. Szerencsére a házban csak egyedül tartózkodott, a felesége a piacra ment bevásárolni, különben még több lett­ volna a baj, a bánat. Detvai Gyula lá­togatásunk alkalmával még a kórház­ban feküdt. Az életveszélyen már túl van. Fel kell építeni Amikor bevitték a mentők a kórház­ba a szerencsétlenül járt embert, a kis családi házból csak romhalmaz maradt. Megsemmisült minden, egy egész élet munkája, megsem­misültek a bútorok is, csak a ház fundamentuma maradt meg. Városszerte megdöbbenést keltett az eset, de a megdöbbenésen túl egyben megindult a segítség is, s ezt a segí­teni akarást a DIMÁVAG pártbizott­sága felkarolta, hiszen Detvai Gyula a DIMÁVAG dolgozója. Először is Csergő János miniszter elv­társnak írtak egy levelet, s abban enge­­délyt kértek arra, hogy a DIMÁVAG és a Lenin Kohászati Művek közösen biztosíthassák a rombadőlt ház felépíté­séhez az anyagot. A válasz gyorsan jött vissza Pestről, „igen, engedélye­zem”, de ez még csak az anyag volt. A házat fel kell építeni, emberek kelle­nek és emberben sem volt hiány. Má­ról holnapra, nagyon sokan jelentkez­tek társadalmi munkára a Detvai-ház­­hoz, s azóta is nap mint nap kijárnak a kőművesek, a szakmunkások, mikor kire van szükség. Kora délután, rekkenő forróságban állítottam be a Gábor Áron utca 9. szám alá Detvaiékhoz. A rombadőlt háznak már nyoma sincs. Új falak emelkednek. Most csupán a rokonság dolgozik rajta, s a szomszédból egy fiatalember, aki a Lenin Kohászati Művek húzóüzemében dolgozik. Nem árulta el a nevét. Segít Detvaiéknak, majd minden nap elmegy hozzájuk dolgozni, de ebből ő nem csi­nál nagy ügyet. Természetesnek veszi, hogy segít Spontán, kérdezés nélkül be­szél, azt mondja: — Megmondom őszintén, eddig nem voltam valami jó véleménnyel az embe­rekről. De mióta az a szerencsétlenség megtörtént, azóta megváltozott a véle­ményem. Minden hívás nélkül jöttek segíteni ismerősök és ismeretlenek. Nemrégiben pedig egy 65 éves öreg néni is beállított az udvarra, mondván, hogy társadalmi munkát akar végezni. Idős, öreg asszony volt, mégis két napig pu­colta a téglát, még csak a nevét sem árulta el. Egyszóval most ismertem meg igazán az embereket. Detvai Gyula báttya, Detvai Lajos nyugdíjas gyári munkás intézkedik, mióta a szerencsétlenség megtörtént. Ő van itt állandóan, ő fogadja reggel az embereket, segít ahol tud. Vele beszél­getek. Dióhéjban ismerteti az egész tör­ténetet, közben a fák alá mutat, ahol a bútorok roncsait látja az ember. Bizony nem­igen lehet megkülönböztetni, hogy melyik volt a szekrény, vagy az asztal, teljesen hasznavehetetlen lett minden, és mégis... — Segítenek — mondja a nyugdíjas gyárista — nem feledkeznek meg az öcsémről, s az csak természetes, hogy jönnek nap mint nap a DIMÁVAG-ból, azt sem tudjuk, hogy hívják őket, csak jönnek, kezükbe ve­szik a szerszámot, rakják a falat, olyan szívesen dolgoznak, mintha a legmaga­sabb órabért kapnák. Pedig társadalmi munkában csinálják. — És Detvainé hol van? — A könyvtáros a Fürst Sándor párt­­szervezetben. Ez a pártszervezet is na­gyon sokat segített. A párttagok gyűj­tést indítottak s nagyon sokan jöttek el szintén társadalmi munkában segíteni. De a bányaipari technikum diákjai is kijöttek és a tanoncotthonból is voltak fiatalok. Mi nem­­ is tudunk egyebet mondani, és kérem írják meg az újság­ban: nagyon köszönjük mindannyian az öcsém nevében a segítséget, különösen a DIMÁVAG és a Lenin Kohászati Mű­vek segítségét, de ugyanilyen köszönetet mondunk mindazoknak a névtelenül je­lentkező embereknek, akik őszinte szív­vel és sok-sok szeretettel jöttek ide se­gíteni. Szocialista közösséghez méltóan zuhog a napfény. A Gábor Áron utca 9. szám alatt egy új ház épül, mellette az üres telkeken töltögetésre váró ku­korica és krumpli kókadozik a nagy melegben. Reggelente azonban friss har­mat permetezi életre a növényeket, rendszerint ilyenkor jönnek dolgozni a társadalmi munkások. Jönnek nap mint nap, szó nélkül, névtelenül, hogy ember­hez méltóan, az új szocialista közösség­hez méltóan újjáépítsék Detvai Gyula házát, s minden egyes beépített téglával hitet tegyenek az emberi szeretet mel­lett a t c NÉVTELEN SEGÍTŐK mi, a testvérei is minden erőnkkel se­gítünk. A legszebb azonban az, hogy is­ • • -----menetien emberek 1962. Július 3. Csak addig ne essen! A Miklós és az Örs utcai bérházak alig 14 évesek, a népi demokratikus rendszerünkben épülte­k. Elmondhatjuk, hogy ezek a házak az akkoriban épült bérházak között a leg­jobbak. Lakói meg vannak elé­gedve és hálásan gondolnak ál­lamunk gondoskodására. Ezt a békés, nyugodt életet az elmúlt napokban munkások szerszámainak zaja zavarta meg. A lakók örömmel vették tudomásul, hogy illetékesek gondoskodnak az állam vagyo­náról, a bérházak javításáról. Ezt a nemes törekvést a la­kók bosszúságára azonban megtréfálta a 28-án hajnalban esett eső, sőt az egész napi eső­zés. A munkások elmentek, mert befejezték a tetőjavítást. De, hogy milyen lelkiismeret­len munkát végeztek, azt bizo­nyítják a lakók, akiknek be­ázott a lakásuk. Az Örs úti 5/23-as számú lakásban példá­ul az előszoba, a konyha, a fürdőszoba és a WC is teljesen beázott. Hogy mennyi a kár, azt majd illetékesek fogják megállapítani, de, hogy ki a felelős mindezekért, azt is. A Lenin Kohászati Művek telepgondnokságához reggel te­lefonon jelentette az egyik gondnoksági tag, hogy sürgő­sen intézkedjenek a további beázás megakadályozása vé­gett. A jelentést vevő elvtárs viszont azt válaszolta, hogy a bérházi gondnok adja írásba az észrevételezéseit a lakótelep­gondnoksághoz. Aznap nem történt semmi intézkedés, még csak felül sem vizsgálták az esetet. Úgy lát­szik megvárják, amíg kiszá­radnak a beázott falak. A be­ázott lakosok türelmesen meg­várják, amíg az intézkedés az illetékesek részéről megtörté­nik, és remélik, hogy a káro­kat rövidesen rendbehozzák és az ellenőrzést elmulasztó, a hanyag munkát végzőket fele­lősségre fogják vonni „Csak addig ne essen az eső!” A lakók nevéből: O. J.

Next