Diósgyőri Munkás, 1966. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-04 / 1. szám

2 DIÓSGYŐRI MUNKÁS Mu­nkásőrök búcsúztak , munkásőrök esküdtek Ünnepélyes évzáró zászló­aljgyűlésre jöttek össze a Le­nin Kohászati­ Művek és a Diósgyőri Gépgyár munkás­őrei a közelmúltban az SZMT székház színháztermében. A zászlóaljgyűlésen — amelyen részt vett Bodnár Ferenc elv­társ, a megyei pártbizottság első titkára is — búcsúztatták azokat a tartalékba menő és leszerelő munkásőröket, akik eddig becsülettel álltak helyt, szolgálták a hazát. Az elmenők búcsúztatása után esküt tettek azok az újonc munkásőrök, akik a ki­­képzés után végleges tagjaivá váltak a két nagyüzem mun­kásőrségének. Megható pilla­nat volt, amikor az idősek át­adták fegyvereiket, a fiatalok pedig ígéretet tettek arra, hogy becsülettel szolgálják azt az ügyet, amelyért idősebb bajtársaik harcoltak. Az ünnepélyes zászlóaljgyű­lésen került sor az éves mun­ka értékelésére, és a jövő évi feladatok megbeszélésére. Az értékelés megállapította, hogy a végzett munka kiválónak mondható, a diósgyőri mun­kásőrök becsülettel megállták helyüket." A jövő évi feladatok azonban még nagyobb köve­telményeket támasztanak munkásőreinkkel szemben. Az eddig végzett munka biztosí­ték arra nézve, hogy a foko­zott követelményekkel is si­kerrel birkóznak majd meg. Ezek közül a feladatok közül k­ülönösen fontos a fiatalabb és idősebb munkásőrök egy­ségének megszilárdítása, ös­­­szefogásuk erejének felhaszná­lása. Az értékelés beszámolt a századokban folyó szocialista munkaverseny eredményeiről is. A diósgyőri munkásőrök területén is szép eredménye­ket mondhatnak magukénak. Ezt bizonyítja az, hogy a Le­nin Kohászati Művek mun­kásőrei közül 22-en, a DI­­GÉP munkásőrei közül 13-an kaptak „Kiváló munkásőr” vagy ..Kiváló parancsnok­’ jel­vényt. Ezek a kitüntetései még jobb munka végzésér ösztönzik majd a diósgyőr nagyüzemek munkásőrségének tagjait. A munkásőrök évzáró zász­lóaljgyűlése hű bizonyítéka volt egységüknek, erejük­nek s a zászlóaljban folyó jó munkának. Ny. I Kiváló rajparancsnok és Kiváló munkásőr kitüntetést kapott Varga György, az­ LKM munkás­­­­őrségének tagja. Esküre emelkednek az újoncok kezei. Csáki József és Vóth Sándor pa­rancsnok a csapatzászlóval. A KISZ-Élet HÍREI Apparátus értekezletet tar­tott a megyei és a városi KISZ-bizottság az elmúlt hé­ten a csanyiki KISZ-iskolán. Az értekezleten részt vettek az LKM és a DIGÉP KISZ- vezetői is, s beszámoltak a vállalatok KISZ-szervezetei­­nek elmúlt évben végzett munkájáról. Tart a téli szünet az iskolákban, ilyenkor számtalan vidéki és fő­városi középiskola KISZ-fiataljai keresik fel a magyar ipar felleg­várát, a Lenin Kohászati Műveket. Az elmúlt héten például Budapest­ről érkezett 170 KISZ-fiatal. A fia­talokat az LKM nagyüzemi KISZ- bizottság munkatársai vezették kö­rül a gyárban s azok, a látogatás befejezése után nagy megelégedés­sel nyilatkoztak a látottakról és a szívélyes vendégfogadtatásról. 1968. január 4. Intézkedések a munkás-paraszt szövetség erősítéséért A minap gépgyári dolgo­­z­­zókkal beszélgettünk. A téma a kormány új intéz­kedése, a bér- és árrendezés volt. Abban mindannyian egyetértettek, hogy helyes az alacsony kategóriák dolgozói­nak a bérét emelni,, azt is he­lyesléssel fogadták, mely sze­rint több lesz a családi pótlék. Egyszóval, ami kedvezően érinti őket, arról elismeréssel beszéltek, de annál kevésbé tetszett a hús árának az eme­lése, az, hogy felemelték bizo­nyos mezőgazdasági termékek felvásárlási árát. „Ebből az egészből megint csak a pa­rasztnak lesz haszna, az szedi meg magát jobban, a munkás kárára” — mondta szó szerint az egyik dolgozó. Az ár- és bérintézkedések tehát, mint ezt a fenti beszél­getés is tükrözi, alkalmasak arra, hogy felületes megítélés­ből kiindulva, félremagyarázá­sukkal, parasztellenes hangu­latot lehessen kelteni a mun­kások, a városi emberek kö­zött. Az elhatározott intézkedé­sek között valóban van né­hány jelentős dolog, amely kedvez a mezőgazdasági ter­melőknek, a szövetkezeteknek, a parasztnak. Az is igaz, hogy a progresszív nyugdíjjárulék fizetés és az élelmiszerek árának növelése kevésbé érinti a paraszti lakosságot mint a bérből és fizetésből élőket. Ennek ellenére, a té­nyeket jól ismerő, tárgyilagos ember nem vitatja, hogy a mezőgazdasági term­­előknek nyújtott támogatás jogos és szükséges. Különösen nem, ha abból az alapállásból indulunk ki, hogy ma már a parasztság is szocialista viszonyok között dolgozik, a mezőgazdaság erő­sítése szocialista jellegű cél, sőt ma, a szocialista építés előbbrehaladásának egyik új kérdése. Tehát azt kell itt megérteni, hogy a mezőgazda­­sági termelés növelése érdeké­ben tett minden intézkedés a munkásnak is érdeke. A parasztok „növekvő hasz­na” miatt méltatlankodók elő­ször azzal követik el a hibát a számolásban, hogy a felvásár­lási árak növelésére adott 2,4 milliárd forintot — ami tényleg tetemes összeg — a termelők személyi jövedelmé­nek növekedéseként számít­ják. Pedig ennek az összegnek most csak kis része jut köz­­vetlenül a szövetkezeti gaz­dák pénztárcájába, elsősorban a háztájiból származó bevéte­leken keresztül. A többi kell a jövő évből kötelezően elő­írt amortizációs alap képzésé­re. Ugyanis a jövő esztendőtől kezdve minden közös gazda­ság évente köteles lesz tarta­lékolni egy számottevő össze­get. Ez a „saját lábra állás” ter­mészetesen meghozza a maga eredményét, hiszen csökken az adósság, a hitelvisszafizetési kötelezettség, több jut a ta­gok közti felosztásra. Az ezt megalapozó tartalékolásra a felvásárlási árak növekedése nélkül nem lettek volna ké­pesek a szövetkezetek. Ez már részben magyarázatot is ad arra, miért volt egyáltalán szükség a felvásárlási árak növelésére.­­ A másik nagyon nyomós ok pedig az, hogy az eddig al­kalmazott árpolitika hibái miatt, a mezőgazdasági terme­lők jónéhány áruféleségért annyit sem kaptak, amennyit ráköltöttek. Sok szövetkezet­ben nem volt kifizetődő a hiz­lalás, a tejtermelés. A közös gazdaságok jelenleg átlagosan 4 és fél—5 kiló abrakból ál­lítanak elő egy kiló sertés­húst. Ez az abrak — mérték­tartó szabadpiaci áron számít­va —­ többet ér, mint amennyit a sertés kilójáért az Állatfor­galmi Vállalat fizetett. És ak­kor hol van még a többi költ­ség, a malac ára, az épület, a gondozás?! Azt kell itt figyelembe ven­ni, hogy a felvásárlási árak megemelése parasztságunknál a termelési kedv növekedésé­vel jár majd együtt, nagyobb lesz az árutermelés, és ami ebből következik, néhány év múlva gyarapodik majd a szövetkezeti gazdák közvetlen jövedelme. S ezt pedig senki­nek sem szabad irigyelni, mert valljuk be őszintén, a nagyobb kereset ráfér a parasztságra. Különösen tudják ezt azok a munkások, akik falun laknak, vidékről járnak be a gyárba dolgozni, s nap mint nap lát­ják a paraszti életet. Hamis az a beállítás, hogy a falusiak­nak még ma is jól megy, s mindent csak a vidékiek vá­sárolnak fel az üzletekben. Meg kell itt mondani nyíltan, elsősorban azoknak a falu­siaknak, vidékieknek ment ed­dig jól, akik nem elsősorban a munkaegységből vásároltak, hanem azoknak, akiknek csa­ládtagjai gyárban, bányában dolgoznak. Pártunk és kormá­nyunk most igen helyesen azt a célt tűzte ki, hogy azoknak az életszínvonalán is emeljen, akik munkaegységből élnek. A foganatosított ár- és­­ bérintézkedések tehát valóban segítik parasztságun­kat, ebből azonban munká­sainknak egyáltalán nem sza­bad olyan következtetést le­vonni, hogy jól megy a pa­rasztoknak. A hozott intézke­dések nem gyengíthetik a mun­kás-paraszt szövetséget, sőt azt kell itt megérteni, hogy azok éppen a falu és a város la­kóinak életszínvonalát hozzák közelebb. Ez pedig mind a munkásnak, mind a paraszt­­embernek egyformán cél, mert hazánkban mindkét uralmon levő osztály szocializmust épít, szocialista viszonyok között él és dolgozik. Bizonyitványosztáskor — Én már csak túl vagyok rajta, de apáék hogyan fogják elviselni; ASSZO­N­YIKÖNNYEK Amint kilépett a műhelycsarnok ajtaján /vtmin­ Kilipui­ úgy érezte, hogy a csipes esti szél enyhíti nyomasztó fejfájását. Zsebre­­dugott kézzel, hóna alatt a kis táskával a kijá­rat felé igyekezett. A gépek zaja egyre távolo­dott, csak a kovácsműhely nagykalapácsa ütött időnként hatalmasat. Ez a pöröly még a földet is megrázta. Iszonyú erő van benne. Nincs olyan kemény anyag, ami ellenáll ezeknek az ütések­nek. Többször elnéztem már mint alakul, formá­lódik a tüzes vas. A kalapács engedelmes jó­szág, de verítéket csal a körülötte állókra. Men­­nyivel más a lakatosság... Ezek a gondolatok jutottak eszébe a robajszerű ütések hallatára. — Feri — szólt utána valaki a kijárat előtt. Hátranézett, a felesége állt a gyengén megvilá­gított kapu oszlopa mellett. — Ez aztán a meglepetés. Fizetésnap előtt is elém jön a feleségem, — mondta incselkedő hangon. Az asszony nem szólt semmit az élcelődésre, csak megszokott mozdulattal Ferihez simult és megcsókolta. — Eljöttem, gondoltam jót fog tenni egy kis levegő — mondta. — No, no, csak ezért jöttél? — kérdezte a férj. — És még miért? ! Az asszony maga elé nézett. Hallgatott. Nem akart válaszolni a kérdésre, pedig tudta, ma este szembe kell néznie a dolgokkal. Nem lehet már tovább hallgatni. Minden nap kritikusab­bá teszi a helyzetét. Ki kell mondania a döntő szót. Benne ég. izzik a NEM, de fél ettől a szótól. Mégis úgy érzi, nem szabad meghátrálnia, min­dent el kell mondania, mindent, amit érez. Ne­héz ez, nagyon nehéz. — Hideg van, olyan jól esne egy kávé — sza­kította meg a kínos csendet. Az­­ eszpresszó sarokasztala mellett sem lett bő­beszédű az asszony. Csak a kávét kevergette és tekintetével belefeledkezett a cigarettafüst fosz­lányaiba. Feri már megsokallotta a hallgatást érezte, valami nincs rendjén. Asszonya az együttlétük három éve alatt még sohasem vi­selkedett ilyen különösen. — Mi történt? Nem értem a hallgatásodat? — kérdezte. Az asszony először maga elé nézett, majd át­nyújtott egy papírt, amelyen ez állt: Málnási Ferencné. Gaili-Mannini: Pozitív. Rajta egy alá­írás és az SZÉK pecsétje. A férfi értelmetlenül nézett az asszonyra — Mit jelent ez? Mi bajod? — Terhes vagyok, — mondta szinte suttogva* alig hallhatóan. — Ez aztán a meglepetés. Erre inni kell. Két konyakot — szólt a pincérnek. — Csak egyet — helyesbített azonnal, — hiszen ilyen állapotban nem ihatsz szeszt — mondta kedves magyaráz­kodással az asszonynak. — Az én állapotom téged ne zavarjon. Am­i a konyakot illeti, megiszom. Ez a furcsa hang beárnyékolta Feri örömét. — Miért beszélsz így? — kérdezte ideges nyug­talansággal. Az asszony gyors szaporasággal szívta a cigarettát. Összeszűkülő pupillákkal a távolodó füstkarikák után nézett, úgy mondta: — Nem akarom megszülni, érted! Nem aka­rom! Redők tódultak a férj homlokára. Tekintete és a hangja számomkérővé vált. — Miért?! — Még kérdezed? Lehet gyerekkel egy három­szor három méteres szobában élni? Már most sem lehet megmozdulni a lakásban. Vagy ta­lán a gyerekágyat az anyád szobájába fogjuk tenni? Nem, ezt nem vállalom. Nem akarok ci­gányok módjára gyereket nevelni. Érted?! Én is szeretnék, de nem ilyen körülmények között. Megfogta a poharat és egyszerre megitta a ko­nyakot. Krákogó köhögéssel köszörülte utána a torkát. Nem szokta az italt, erős volt neki a ko­nyak. A férfi az asszonya tekintetét kereste. A szemébe szeretett volna nézni. Szótlanul a szemek beszédes villanásával megkérdezni: Van-e joga ebben egyedül dönteni? Vajon, egy gyerekért egyedül csak az anya hoz áldozatot? Az asszony kikerülte a kereső pillantást. — Majd otthon mindent megbeszélünk — mondta a férj, felálltak és fizettek. Amikor hazaértek, minden kezdődött elölről. Az asszony lépett elsőnek a szobába. Tekintetét végighordozta a falakon, majd a rekamiéhoz ment és elfojtott sírással dőlt a párnákra. Az öregek riadtan jöttek a szobába. — Mi történt? — kérdezte az após. A férj­e ar­ra elmondott mindent. — Ejnye, a betyárját, hát szabad sírni, amikor örülni kellene? Ági lányom, szomorúságot akarsz te nekem kis unoka helyett? — Az anyás is rákontrázott. — Verd ki a fejedből azt, hogy nem akarod. Én mondom neked, az anyád, Ilyet egy jóérzésű asszony nem csiinál — Még hogy nincs helyük, — veszi át a szót az öreg. — Ekkora szobában az anyád három gyereket nevelt. Ha meg olyan kicsinek talál­játok, hát nektek is van már együtt szépen pénzetek, mi is adunk hozzá, amennyi az erőnk­ből telik, vegyetek egy szövetkezeti­ lakást. Ezt már a fiatalasszony nem hagyta szó nél­kül- Könnyes szemmel, szipogó hangon­­ kezdte: — Szövetkezeti lakást? A mi fizetésünkből? Ketten alig keresünk háromezret. És pont most vegyünk a nyakunkba évekig törlesztendő adós­ságot. Most, amikor drágább lesz a hús, a tü­zelő, meg a közlekedés? — Édes lányom, tegnap azt mondtátok, emel­ni fogják a Feri fizetését. Meg aztán olcsóbb lett a zsír, a szalonna, és egyes ruhaneműk ára. Ezt is számítsd. Ha mindent számba veszek meg­lásd, még ötven forinttal sem jártok­­ rosszabbul. Feri csak állt az ajtóban és hallgatott. Az öreg a fejét csóválta: — Nem ismerek a lányomra. Ki beszélhette tele a fejét. Csacsi gyerek. Addig örüljön, amíg az anyja mellett van. Csak kön­­­nyebb lesz ha majd nem kell bölcsödébe, óvodá­ba cipelni azt a kis csöppséget. Beszélt már a fejével, — fordult Ferihez — nehogy valami meggondolatlanságot csináljon.’ Magukra maradtak a szobában.' Feri a fotel karfájára ült, az asszony a rekamié párnáján szi­pogott. A férj törte meg szavaival a csendek . Azt hiszem igaza van az édesapádnak. Ha szűkösen is, de valahogy majd csak megférünk. Emlékszel, amikor kézenfogva sétáltunk a Szinva partján és te arról meséltél, hogy egy nagyon szép kisfiút láttál, s olyan boldog lennél, ha egyszer nekünk is olyan lenne. Emlékszel? Igaz, akkor még csak a menyasszonyom voltál. Akkor úgy éreztem, tisztán, őszintén csengtek azok a szavak. Lehet, hogy számodra már meg­fakult az emlék?! Elhalkult a sin"LS" Fen’ a­rdfaamíéhoz ment és simogató gyengédséggel át­ölelte asszonya derekát. Az ölelő kéz szorítása derűt cselt Ági arcára. Megnyugvó, elégedett mosoly volt ez, hasonló ahhoz, mint amikor az édesanyák alvó csöppségük fölé hajolnak, hogy lefekvés előtt elköszönjenek tőlük és szájuk szögletében megjelenik az anyai örömet sejtető sugárzó mosoly — PUSKÁS CSABA — Ezért is ... , Elhallgatott.

Next