Diósgyőri Munkás, 1966. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-04 / 1. szám
2 DIÓSGYŐRI MUNKÁS Munkásőrök búcsúztak , munkásőrök esküdtek Ünnepélyes évzáró zászlóaljgyűlésre jöttek össze a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár munkásőrei a közelmúltban az SZMT székház színháztermében. A zászlóaljgyűlésen — amelyen részt vett Bodnár Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára is — búcsúztatták azokat a tartalékba menő és leszerelő munkásőröket, akik eddig becsülettel álltak helyt, szolgálták a hazát. Az elmenők búcsúztatása után esküt tettek azok az újonc munkásőrök, akik a kiképzés után végleges tagjaivá váltak a két nagyüzem munkásőrségének. Megható pillanat volt, amikor az idősek átadták fegyvereiket, a fiatalok pedig ígéretet tettek arra, hogy becsülettel szolgálják azt az ügyet, amelyért idősebb bajtársaik harcoltak. Az ünnepélyes zászlóaljgyűlésen került sor az éves munka értékelésére, és a jövő évi feladatok megbeszélésére. Az értékelés megállapította, hogy a végzett munka kiválónak mondható, a diósgyőri munkásőrök becsülettel megállták helyüket." A jövő évi feladatok azonban még nagyobb követelményeket támasztanak munkásőreinkkel szemben. Az eddig végzett munka biztosíték arra nézve, hogy a fokozott követelményekkel is sikerrel birkóznak majd meg. Ezek közül a feladatok közül különösen fontos a fiatalabb és idősebb munkásőrök egységének megszilárdítása, összefogásuk erejének felhasználása. Az értékelés beszámolt a századokban folyó szocialista munkaverseny eredményeiről is. A diósgyőri munkásőrök területén is szép eredményeket mondhatnak magukénak. Ezt bizonyítja az, hogy a Lenin Kohászati Művek munkásőrei közül 22-en, a DIGÉP munkásőrei közül 13-an kaptak „Kiváló munkásőr” vagy ..Kiváló parancsnok’ jelvényt. Ezek a kitüntetései még jobb munka végzésér ösztönzik majd a diósgyőr nagyüzemek munkásőrségének tagjait. A munkásőrök évzáró zászlóaljgyűlése hű bizonyítéka volt egységüknek, erejüknek s a zászlóaljban folyó jó munkának. Ny. I Kiváló rajparancsnok és Kiváló munkásőr kitüntetést kapott Varga György, az LKM munkásőrségének tagja. Esküre emelkednek az újoncok kezei. Csáki József és Vóth Sándor parancsnok a csapatzászlóval. A KISZ-Élet HÍREI Apparátus értekezletet tartott a megyei és a városi KISZ-bizottság az elmúlt héten a csanyiki KISZ-iskolán. Az értekezleten részt vettek az LKM és a DIGÉP KISZ- vezetői is, s beszámoltak a vállalatok KISZ-szervezeteinek elmúlt évben végzett munkájáról. Tart a téli szünet az iskolákban, ilyenkor számtalan vidéki és fővárosi középiskola KISZ-fiataljai keresik fel a magyar ipar fellegvárát, a Lenin Kohászati Műveket. Az elmúlt héten például Budapestről érkezett 170 KISZ-fiatal. A fiatalokat az LKM nagyüzemi KISZ- bizottság munkatársai vezették körül a gyárban s azok, a látogatás befejezése után nagy megelégedéssel nyilatkoztak a látottakról és a szívélyes vendégfogadtatásról. 1968. január 4. Intézkedések a munkás-paraszt szövetség erősítéséért A minap gépgyári dolgozzókkal beszélgettünk. A téma a kormány új intézkedése, a bér- és árrendezés volt. Abban mindannyian egyetértettek, hogy helyes az alacsony kategóriák dolgozóinak a bérét emelni,, azt is helyesléssel fogadták, mely szerint több lesz a családi pótlék. Egyszóval, ami kedvezően érinti őket, arról elismeréssel beszéltek, de annál kevésbé tetszett a hús árának az emelése, az, hogy felemelték bizonyos mezőgazdasági termékek felvásárlási árát. „Ebből az egészből megint csak a parasztnak lesz haszna, az szedi meg magát jobban, a munkás kárára” — mondta szó szerint az egyik dolgozó. Az ár- és bérintézkedések tehát, mint ezt a fenti beszélgetés is tükrözi, alkalmasak arra, hogy felületes megítélésből kiindulva, félremagyarázásukkal, parasztellenes hangulatot lehessen kelteni a munkások, a városi emberek között. Az elhatározott intézkedések között valóban van néhány jelentős dolog, amely kedvez a mezőgazdasági termelőknek, a szövetkezeteknek, a parasztnak. Az is igaz, hogy a progresszív nyugdíjjárulék fizetés és az élelmiszerek árának növelése kevésbé érinti a paraszti lakosságot mint a bérből és fizetésből élőket. Ennek ellenére, a tényeket jól ismerő, tárgyilagos ember nem vitatja, hogy a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatás jogos és szükséges. Különösen nem, ha abból az alapállásból indulunk ki, hogy ma már a parasztság is szocialista viszonyok között dolgozik, a mezőgazdaság erősítése szocialista jellegű cél, sőt ma, a szocialista építés előbbrehaladásának egyik új kérdése. Tehát azt kell itt megérteni, hogy a mezőgazdasági termelés növelése érdekében tett minden intézkedés a munkásnak is érdeke. A parasztok „növekvő haszna” miatt méltatlankodók először azzal követik el a hibát a számolásban, hogy a felvásárlási árak növelésére adott 2,4 milliárd forintot — ami tényleg tetemes összeg — a termelők személyi jövedelmének növekedéseként számítják. Pedig ennek az összegnek most csak kis része jut közvetlenül a szövetkezeti gazdák pénztárcájába, elsősorban a háztájiból származó bevételeken keresztül. A többi kell a jövő évből kötelezően előírt amortizációs alap képzésére. Ugyanis a jövő esztendőtől kezdve minden közös gazdaság évente köteles lesz tartalékolni egy számottevő összeget. Ez a „saját lábra állás” természetesen meghozza a maga eredményét, hiszen csökken az adósság, a hitelvisszafizetési kötelezettség, több jut a tagok közti felosztásra. Az ezt megalapozó tartalékolásra a felvásárlási árak növekedése nélkül nem lettek volna képesek a szövetkezetek. Ez már részben magyarázatot is ad arra, miért volt egyáltalán szükség a felvásárlási árak növelésére. A másik nagyon nyomós ok pedig az, hogy az eddig alkalmazott árpolitika hibái miatt, a mezőgazdasági termelők jónéhány áruféleségért annyit sem kaptak, amennyit ráköltöttek. Sok szövetkezetben nem volt kifizetődő a hizlalás, a tejtermelés. A közös gazdaságok jelenleg átlagosan 4 és fél—5 kiló abrakból állítanak elő egy kiló sertéshúst. Ez az abrak — mértéktartó szabadpiaci áron számítva — többet ér, mint amennyit a sertés kilójáért az Állatforgalmi Vállalat fizetett. És akkor hol van még a többi költség, a malac ára, az épület, a gondozás?! Azt kell itt figyelembe venni, hogy a felvásárlási árak megemelése parasztságunknál a termelési kedv növekedésével jár majd együtt, nagyobb lesz az árutermelés, és ami ebből következik, néhány év múlva gyarapodik majd a szövetkezeti gazdák közvetlen jövedelme. S ezt pedig senkinek sem szabad irigyelni, mert valljuk be őszintén, a nagyobb kereset ráfér a parasztságra. Különösen tudják ezt azok a munkások, akik falun laknak, vidékről járnak be a gyárba dolgozni, s nap mint nap látják a paraszti életet. Hamis az a beállítás, hogy a falusiaknak még ma is jól megy, s mindent csak a vidékiek vásárolnak fel az üzletekben. Meg kell itt mondani nyíltan, elsősorban azoknak a falusiaknak, vidékieknek ment eddig jól, akik nem elsősorban a munkaegységből vásároltak, hanem azoknak, akiknek családtagjai gyárban, bányában dolgoznak. Pártunk és kormányunk most igen helyesen azt a célt tűzte ki, hogy azoknak az életszínvonalán is emeljen, akik munkaegységből élnek. A foganatosított ár- és bérintézkedések tehát valóban segítik parasztságunkat, ebből azonban munkásainknak egyáltalán nem szabad olyan következtetést levonni, hogy jól megy a parasztoknak. A hozott intézkedések nem gyengíthetik a munkás-paraszt szövetséget, sőt azt kell itt megérteni, hogy azok éppen a falu és a város lakóinak életszínvonalát hozzák közelebb. Ez pedig mind a munkásnak, mind a parasztembernek egyformán cél, mert hazánkban mindkét uralmon levő osztály szocializmust épít, szocialista viszonyok között él és dolgozik. Bizonyitványosztáskor — Én már csak túl vagyok rajta, de apáék hogyan fogják elviselni; ASSZONYIKÖNNYEK Amint kilépett a műhelycsarnok ajtaján /vtmin Kilipui úgy érezte, hogy a csipes esti szél enyhíti nyomasztó fejfájását. Zsebredugott kézzel, hóna alatt a kis táskával a kijárat felé igyekezett. A gépek zaja egyre távolodott, csak a kovácsműhely nagykalapácsa ütött időnként hatalmasat. Ez a pöröly még a földet is megrázta. Iszonyú erő van benne. Nincs olyan kemény anyag, ami ellenáll ezeknek az ütéseknek. Többször elnéztem már mint alakul, formálódik a tüzes vas. A kalapács engedelmes jószág, de verítéket csal a körülötte állókra. Mennyivel más a lakatosság... Ezek a gondolatok jutottak eszébe a robajszerű ütések hallatára. — Feri — szólt utána valaki a kijárat előtt. Hátranézett, a felesége állt a gyengén megvilágított kapu oszlopa mellett. — Ez aztán a meglepetés. Fizetésnap előtt is elém jön a feleségem, — mondta incselkedő hangon. Az asszony nem szólt semmit az élcelődésre, csak megszokott mozdulattal Ferihez simult és megcsókolta. — Eljöttem, gondoltam jót fog tenni egy kis levegő — mondta. — No, no, csak ezért jöttél? — kérdezte a férj. — És még miért? ! Az asszony maga elé nézett. Hallgatott. Nem akart válaszolni a kérdésre, pedig tudta, ma este szembe kell néznie a dolgokkal. Nem lehet már tovább hallgatni. Minden nap kritikusabbá teszi a helyzetét. Ki kell mondania a döntő szót. Benne ég. izzik a NEM, de fél ettől a szótól. Mégis úgy érzi, nem szabad meghátrálnia, mindent el kell mondania, mindent, amit érez. Nehéz ez, nagyon nehéz. — Hideg van, olyan jól esne egy kávé — szakította meg a kínos csendet. Az eszpresszó sarokasztala mellett sem lett bőbeszédű az asszony. Csak a kávét kevergette és tekintetével belefeledkezett a cigarettafüst foszlányaiba. Feri már megsokallotta a hallgatást érezte, valami nincs rendjén. Asszonya az együttlétük három éve alatt még sohasem viselkedett ilyen különösen. — Mi történt? Nem értem a hallgatásodat? — kérdezte. Az asszony először maga elé nézett, majd átnyújtott egy papírt, amelyen ez állt: Málnási Ferencné. Gaili-Mannini: Pozitív. Rajta egy aláírás és az SZÉK pecsétje. A férfi értelmetlenül nézett az asszonyra — Mit jelent ez? Mi bajod? — Terhes vagyok, — mondta szinte suttogva* alig hallhatóan. — Ez aztán a meglepetés. Erre inni kell. Két konyakot — szólt a pincérnek. — Csak egyet — helyesbített azonnal, — hiszen ilyen állapotban nem ihatsz szeszt — mondta kedves magyarázkodással az asszonynak. — Az én állapotom téged ne zavarjon. Ami a konyakot illeti, megiszom. Ez a furcsa hang beárnyékolta Feri örömét. — Miért beszélsz így? — kérdezte ideges nyugtalansággal. Az asszony gyors szaporasággal szívta a cigarettát. Összeszűkülő pupillákkal a távolodó füstkarikák után nézett, úgy mondta: — Nem akarom megszülni, érted! Nem akarom! Redők tódultak a férj homlokára. Tekintete és a hangja számomkérővé vált. — Miért?! — Még kérdezed? Lehet gyerekkel egy háromszor három méteres szobában élni? Már most sem lehet megmozdulni a lakásban. Vagy talán a gyerekágyat az anyád szobájába fogjuk tenni? Nem, ezt nem vállalom. Nem akarok cigányok módjára gyereket nevelni. Érted?! Én is szeretnék, de nem ilyen körülmények között. Megfogta a poharat és egyszerre megitta a konyakot. Krákogó köhögéssel köszörülte utána a torkát. Nem szokta az italt, erős volt neki a konyak. A férfi az asszonya tekintetét kereste. A szemébe szeretett volna nézni. Szótlanul a szemek beszédes villanásával megkérdezni: Van-e joga ebben egyedül dönteni? Vajon, egy gyerekért egyedül csak az anya hoz áldozatot? Az asszony kikerülte a kereső pillantást. — Majd otthon mindent megbeszélünk — mondta a férj, felálltak és fizettek. Amikor hazaértek, minden kezdődött elölről. Az asszony lépett elsőnek a szobába. Tekintetét végighordozta a falakon, majd a rekamiéhoz ment és elfojtott sírással dőlt a párnákra. Az öregek riadtan jöttek a szobába. — Mi történt? — kérdezte az após. A férje arra elmondott mindent. — Ejnye, a betyárját, hát szabad sírni, amikor örülni kellene? Ági lányom, szomorúságot akarsz te nekem kis unoka helyett? — Az anyás is rákontrázott. — Verd ki a fejedből azt, hogy nem akarod. Én mondom neked, az anyád, Ilyet egy jóérzésű asszony nem csiinál — Még hogy nincs helyük, — veszi át a szót az öreg. — Ekkora szobában az anyád három gyereket nevelt. Ha meg olyan kicsinek találjátok, hát nektek is van már együtt szépen pénzetek, mi is adunk hozzá, amennyi az erőnkből telik, vegyetek egy szövetkezeti lakást. Ezt már a fiatalasszony nem hagyta szó nélkül- Könnyes szemmel, szipogó hangon kezdte: — Szövetkezeti lakást? A mi fizetésünkből? Ketten alig keresünk háromezret. És pont most vegyünk a nyakunkba évekig törlesztendő adósságot. Most, amikor drágább lesz a hús, a tüzelő, meg a közlekedés? — Édes lányom, tegnap azt mondtátok, emelni fogják a Feri fizetését. Meg aztán olcsóbb lett a zsír, a szalonna, és egyes ruhaneműk ára. Ezt is számítsd. Ha mindent számba veszek meglásd, még ötven forinttal sem jártok rosszabbul. Feri csak állt az ajtóban és hallgatott. Az öreg a fejét csóválta: — Nem ismerek a lányomra. Ki beszélhette tele a fejét. Csacsi gyerek. Addig örüljön, amíg az anyja mellett van. Csak könnyebb lesz ha majd nem kell bölcsödébe, óvodába cipelni azt a kis csöppséget. Beszélt már a fejével, — fordult Ferihez — nehogy valami meggondolatlanságot csináljon.’ Magukra maradtak a szobában.' Feri a fotel karfájára ült, az asszony a rekamié párnáján szipogott. A férj törte meg szavaival a csendek . Azt hiszem igaza van az édesapádnak. Ha szűkösen is, de valahogy majd csak megférünk. Emlékszel, amikor kézenfogva sétáltunk a Szinva partján és te arról meséltél, hogy egy nagyon szép kisfiút láttál, s olyan boldog lennél, ha egyszer nekünk is olyan lenne. Emlékszel? Igaz, akkor még csak a menyasszonyom voltál. Akkor úgy éreztem, tisztán, őszintén csengtek azok a szavak. Lehet, hogy számodra már megfakult az emlék?! Elhalkult a sin"LS" Fen’ ardfaamíéhoz ment és simogató gyengédséggel átölelte asszonya derekát. Az ölelő kéz szorítása derűt cselt Ági arcára. Megnyugvó, elégedett mosoly volt ez, hasonló ahhoz, mint amikor az édesanyák alvó csöppségük fölé hajolnak, hogy lefekvés előtt elköszönjenek tőlük és szájuk szögletében megjelenik az anyai örömet sejtető sugárzó mosoly — PUSKÁS CSABA — Ezért is ... , Elhallgatott.