Diósgyőri Munkás, 1976. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-06 / 1. szám

976. január 11. DIÓSGYŐRI MUNKÁS Egy év tükrében­ az acélműről Tisztelet a tisztességes Munkának Már december elején biz­tos volt, hogy az LKM acél­művének mindkét része — a martin és az elektro — túl­teljesíti éves tervét. Az ak­kori óvatos becslések szerint az év végéig összesen har­mincezer tonna acéllal ter­melnek többet az előirány­zottnál. Úgy gondoljuk per­sze, ez nem túlságosan meg­lepő — szinte nem múlt el hét az utóbbi hónapokban, hogy ne számoltunk volna be hasábjainkon az acélmű ki­emelkedő, sikeres eredmé­nyeiről. Így többek között ar­ról, ez év első negyedévében konkrét, kimutatható nyere­séget tettek a Lenin Kohá­szati Művek „pénztárcájába” — veszteséges tervezés mel­lett. Vagy a féléves ered­mény, amikor a négy és fél százezer tonnás teljesítmé­nyük a legmagasabb volt, amit eddig is elértek hat hó­nap­ alatt. Mindezt — az új elektro kivételével — a tulajdonkép­peni régi, elavult, elörege­dett gépekkel, berendezések­kel, az országban a talán legmostohább körülmények között. Akkor, amikor 70—80 ember mindig hiányzik a ke­mencék mellől... )lév f az elmúlt év őszén Hogyan is kezdődött? Az mindenesetre bizonyos, hogy csoda nem történt. Egy régebben megindult lelkiis­meretes, előkészítő, kísérlete­ző munka hozta, és hozhatta magával a mostani eredmé­nyeket. Bizonyos helyeken változások történtek a veze­tésben, amely természetesen együtt járt egy bizonyos szemléletbeli változással is. Az a gondolat vált uralkodó­vá, hogy nem a nehéz mun­kában mindenképpen „be­csúszó” ballépéseket kell büntetni, lévén az öröm job­ban összetartja az embere­ket, jobb kollektívát, mun­kahelyi közérzetet alakít ki, mint az állandó, felelősségre vonás. Ennek következtében kialakult egy jóoldalú virtus­szellem, mindenki a lehető legmagasabb teljesítményt szerette volna nyújtani. Ehhez természetesen nagy segítséget nyújtott a felsza­badulási és kongresszusi munkaverseny. A kialakult versenyszellem érzékeltetésé­re elegendő egyetlen adatot leírni: 1974 decemberében a martin eddigi több mint hat­vanéves történetében először érték el a hetvenezer tonnán felüli havi teljesítményt. Az utólagos értékelések al­kalmával megállapították, hogy az eredmények egy má­sik záloga a gyáregység ve­zetői és dolgozói között lét­rejött jó kapcsolat. A szocia­lista brigádvezetők és -tagok véleményét minden esetben figyelembe vették , sőt ak­koriban egy űrlapot is kitöl­tött mindenki, amelyen a munka jobb elvégzésével kapcsolatos kérdések állottak. A fentieket szervesen kiegé­szítette az őszi karbantartá­si kampány: felújították­­ a kemenceparkot, átépítették mindkét oldalon a beöntőda­­ru veszélyessé vált pályáját. A második szakasz Ilyen körülmények, mun­ka közepette kezdte a közel 150 szocialista brigád az 1975. évet. A legfontosabb feladat — s ezt mindenki nagyon jól tudta —, az volt, hogy ne törjék meg a lendü­let, folytatódjék a jó munka. Ehhez rendkívül jó alapot adott az a 800 millió forint, amelyet a kormány biztosí­tott a diósgyőri acélmű fej­lesztésére, s azokra a kísér­letekre, amelyekkel a kön­­­nyebb munkavégzés lehetősé­geit kutatták. Ez az összeg adott lehetőséget a munka­­körülmények bizonyos szin­tű javítására. Ekkor szerez­ték be az új, nagyobb vé­dettséget biztosító munkaru­hákat, vásároltak olyan kis­gépeket, amelyeket a szűk helyen is biztonságosan, ha­tékonyan tudtak alkalmazni. Bár az országnak szinte minden gramm itt készült acélra szüksége van, mégis 1975. március és április hó­napra csökkentett tervet ké­szítettek a több mint 1200 fős kollektívának. Ezekben a hónapokban „esett keresztül” ugyanis a nagykohó a terv­szerű nagyjavításon , és ilyenkor hideg nyersvassal kénytelen rakni az acélgyár­tó kemencéket. Ilyenkor rendkívül megnehezülnek a termelési körülmények, ele­gendő azt elmondani, hogy nem mindegy, milyen „hideg” betétből érik el az acélgyár­táshoz szükséges több mint 1600 fokot. Ebben az időben az volt az elképzelés, hogy a csillapítatlan éhségű henger­sorok ne­­„érezzék” meg a nagykohó leállását — ugyan­annyi acélt kapjanak, mint a karbantartási munka előtt. Nos, a remények ezúttal is beváltak. A dolgozók mind­két hónapban ezer-ezer ton­nával fejelték meg a terve­zett mennyiséget, ugyanan­­­nyit adva, mintha mi sem történne a nagyolvasztó kör­nyékén. A jelen­tegi helyzet Dióhéjban talán így lehet­ne összefoglalni a jelenlegi hónapokat megelőző legfon­­tosabb eseményeket, intézke­déseket. Még annyi kívánko­zik ide, hogy 1975-ben már nem volt meg a szokásos nyári termelési visszaesés sem. Hónapról hónapra tel­jesítették a tervet, sőt időn­ként valamivel több is került az üstökbe. Az acélmű vezetői és dol­gozói most a legnagyobb vá­rakozással az ötödik ötéves tervben felépítendő új üzem felé fordulnak. Mint már köztudott, az Állami Tervbi­zottság 1975. november 25-i ülésén határozatot hozott, amelyben intézkedik egy új diósgyőri acélmű felépítésé­ről. A jelenlegi tervek sze­rint ez az új SD-konverter a legmodernebb követelmé­nyeknek megfelelően épül, egyetlen hatalmas egységből áll majd, amely az eddigi el­képzelések szerint megter­meli majd a kohászat acél­­szükségletét. A munka el­végzését az Észak-magyaror­szági Állami Építőipari Vál­lalatra bízták. Az 1976-os és 77-es év az előkészítést fog­ja szolgálni — s ha minden jól megy, városunk felszaba­dulásának 35. évfordulóján, 1980-ban már termelni is fog az új SD-konverter. Természetes, hogy erre az új feladatra már most meg kell tenni az előkészülő lé­péseket. Az acélmű 19 dol­gozója munkaidőben sajátítja el az olvasztór szakmát, azért, hogy az elméleti kér­désekkel is előre tisztában legyenek. A felmérések sze­rint új dolgozók tömeges be­lépésére a közeljövőben nem lesz lehetőség. (A megyében több fontos ipari beruházás készül el, illetve kezdi meg működését, ezek tovább ront­ják az amúgy is nehéz mun­kaerőhelyzetet.) A boltján Mindenesetre addig még jó öt év hátra van. Ez alatt az idő alatt az acélműnek to­vábbra is folyamatosan meg­felelő minőségű és mennyi­ségű acélt kell adnia a nép­gazdaságnak. További fej­lesztésre, világszínvonalon álló nagygépek beszerzésére éppen a helyhiány miatt nincsen lehetőség. Ezért a hátralevő időben — a mun­kások érdekében — előfor­dulhat az is, hogy bizonyos tervmódosításokra is sor ke­rülhet. De nem szabad elfeledkez­ni a még megoldásra váró problémákról sem. Az elek­­troacélmű minőségi mutatói az elmúlt hónapokban rom­lottak. Ez előfordulhatott a gyártmányösszetétel módosu­lása miatt, de biztos, hogy van mit javítani a technoló­giai fegyelmen is. Az új LD-konverter építé­si terveivel biztosan körvo­nalazódott az acélmű dolgo­zóinak holnapja. S az eddi­gi tapasztalatokat figyelembe véve, mindenképpen­­ bízha­tunk abban, hogy a munká­sok és vezetőik minden el­várásnak eleget tesznek. U. J. 3 Egész esztendőben k­is létszámú munkahely, mégis fontos szerepet játszik a kohászat éle­tében — egész évben — a szíjgyártó műhely. Itt ké­szítik el mindazokat a vé­dőfelszereléseket, melyek az országos szervektől nem sze­rezhetők be. Ilyen például a lábszárvédő, a vászonkötény, a hákosok és a hegesztők egyujjas kesztyűje, a csuk­lószorító, az ujjvédő, a he­gesztők karvédője és a kéz­védő kesztyűk több változa­ta. Amíg mindezek meg nem vásárolhatók, a szíjgyártó műhely létjogosultsága vi­tathatatlan. Pacz Pál felvétele A térésre intézíEuÉssé válaszolnak Megalakult a lakótelep-gondnoksági osztály Új fogalommal ismerked­nek a kohászatban dolgozók: lakótelep-gondnoksági osz­tály. A novemberben alakult munkacsoport szervezetileg a személyzeti és szociális igaz­gatósághoz, ezen belül pedig a szociális főosztályhoz tarto­zik. Vezetője: Árvai Béla, aki így ismertet meg ben­nünket az új osztály összeté­telével: — A korábbi lakásügyi csoportból és­ a lakbércso­portból alakult az osztály, ezenkívül létrehoztunk egy műszaki tevékenységgel meg­bízott gondnoksági csoportot. Az osztály megalakulásával azt szeretnénk elérni, hogy a lakótelepekkel egységes rendszer szerint, tervszerűb­ben foglalkozhassunk. A tizenhét dolgozóból álló osztály csaknem 1800 lakás gondnokságát vállalta, ezen­kívül üdülőinkben, a mun­kásszállókon és a vendég­házban is rájuk vár a mű­szaki feladatok megoldása. — Még nem tudjuk, hogy a meglevő munkatársi gárda elég lesz-e a munka ellátásá­hoz. Ez majd a gyakorlatban válik el — mondja az osz­tályvezető. Dolgozóinkat elsősorban a lakótelepekről való gondos­kodás érinti, és az új osztály is ezt tekinti elsőrendű fel­adatának. — Az új év kezdetétől he­tente két alkalommal foga­dónapot tartunk. Ekkor adunk alkalmat a lakótele­peken élőknek gondjaik és panaszaik elmondására. (A fogadónapokról minden csa­ládot másban értesítünk.) Azt akarjuk, hogy­ megszűnjön a levelezgetés, s a család va­lamelyik tagja, bármilyen műszakban dolgozik is, min­dig megtalálhassa az alkal­mat a velünk való találko­zásra. Az az elképzelésünk, hogy létrehozunk egy olyan műszaki gárdát, amely a gyors elintézést kívánó par­naszokat még aznap orvosol­ja. Egyéb ügyekben is arra törekszünk, hogy a kérésre intézkedéssel válaszoljunk. Hangsúlyozom azonban, hogy csak a jogos igényekkel fog­lalkozhatunk érdemlegesen. — Remélem, szociálpoliti­kánk gyakorlati végrehajtá­sában előrelépést jelent a la­­kótelep-gondnoksági osztály megalakulása. Azt akarjuk, hogy a kohászcsaládok, nyu­godt körülmények között,tel­­jenek. Ez nemcsak az ő­ ér­dekük, a gyáré is; ha vala­kinek kevesebb a gondja, az munkájára is jobban figyel, eredményesebben dolgozik. Mint az év bármely napján.. Természetesen az óév utol­só napján, szilveszter éjsza­káján sem állt meg a terme­lés. Munkakezdés előtt el­hangzottak a szokásos jókí­vánságok, aztán mindenki ugyanúgy dolgozott, mint ahogy azt az év bármely nap­ján tette. Mégis, ez a műszak más volt, mint a többi, hi­szen mindenki érezte, hogy ez a 75-ös év legutolsó napja, amely mögött nagyon sok hétköznap áll, gondjaival, örömeivel. Hogyan töltötték a szilvesz­tert a kohászati munkásszálló lakói? A kérdésre ketten válaszol­tak, akiknek otthona Mis­­kolctól távol, Sárospatakon van. December 31-én délutános műszakban dolgozott Nyiczki József húzó-hőkezelő. A fia­tal, hosszú hajú, barna fiatal­ember még sohasem volt szil­veszter éjszakáján a gyárban. — Ez a műszak más volt, mint a többi, hiszen most dol­goztam ezen a helyen utoljá­ra — válaszolja. — 1976-ban már darus leszek, aminek ke­zeléséből nemrégen sikeres vizsgát tettem. Tavaly szil­veszterkor külföldön, az NDK- ban, egy nagy szövőgépgyár­ban dolgoztam esztergályos­ként. Szép élmény maradt a 74-es év búcsúztatója, amit német barátaimmal töltöttem, akik régi népdalokra tanítot­tak meg. Most is elhangzott néhány közülük a szálláson, hiszen az új évet műszak után már ott köszöntöttük. Az új év első napján vi­szont Zúrócsik Béla dolgo­zott, aki a martinacélmű ke­mencesoránál rakodódarus. Kiváló dolgozó. Elmondta, hogy az új esztendő első mun­kanapján is ugyanolyan lel­kiismeretesen dolgoztak, mint az év többi napján, hiszen en­nek a tervnek a teljesítése is éppoly felelősségteljes mun­kát igényel valamennyiünk­től, mint az elmúlt esztendő­ben. — Tavaly ugyanis szilvesz­terkor dolgoztam és szép pil­lanat volt, amikor az óeszten­dő utolsó perceiben megszó­laltak a kovácsok kalapácsai az üllőkön, hogy így köszönt­sék az új év első napját — emlékezik vissza arra a mű­szakra. Természetesen rajtuk kívül sokan mások is dolgoztak a melegüzemekben. Tudták és tudják, hogy ahol a gyár ér­dekei szerint munkát vállal­tak, ott mindig becsülettel helyt kell állni, mert folya­matos a termelés. Az elért sikereket számszerűen még nem ismerjük, de ebben so­kak között Nyiczki Józsefnek és Zúrócsik Bélának is része van. Vadas Zsuzsa Itl­isil­lli ins feil« MiH December 24-én délre tel­jesítette éves globális kiszál­lítási tervét a Lenin Kohá­szati Művek — közölték ve­lünk a termelési főosztályon. A háromnapos karácsonyi ünnepek alatt a kohászatban összesen 7967-en dolgoztak. Jó munkájuk, dicséretes helytállásuk eredményekép­pen december 25—26—27-én 9568 tonna készáru lett ter­ven felül. Emellett 7154 ton­na technológiai salakot szál­lítottak ki. A nagyolvasztó és a hen­germű napi gyártási tervét túlteljesítette. A nagyolvasz­tó és az acélmű folyamato­san termelt, a kovácsmű csak részlegesen, mert nyolc­órás szünetet tartottak. Az ünnepek alatt bent le­vő, közel nyolcezer dolgozó munkája révén tehát jelen­tős többletkiszállítás történt, amely bizonyára kedvezően befolyásolja majd a nyereség alakulását is. Két hónap múlva a hőkezelés technológiáját korszerűsíti és a melegüze­mi munkaterület dolgozóinak körülményeit javítja a fehér hőkezelőcsarnok és annak technikai berendezése. A gép­gyár ezen egyik legnagyobb beruházása az igen költséges energiacsatlakozások kiépí­tésével együtt körülbelül 80 millió­ forintba kerül majd. A fehér hőkezelő csarnokot és annak berendezéseit úgy ter­vezték, hogy annak későbbi bővítését is számításba vet­ték. Az üzembe helyezés 1976 első negyedévében várható. Jubiláltak, búcsúztak Azokat, akik négy évtizeden keresztül dolgozói vol­tak a kohászatnak, valamint azokat, akik ennyi év után nyugdíjba vonultak, minden hónap utolsó hétfő­jén ünnepélyes keretek között köszöntik és búcsúz­tatják a gyár vezetői. Legutóbb, 1975. december 29-én, Koszti Lajos sze­mélyzeti és szociális igazgató adta át a jubileumi plakettet és jutalmat. A vállalatnál eltöltött eredményes négy évtizedért jutalmazták Paksi Károlyt, a nagyolvasztó gyáregység ércellátásának műszakvezetőjét. Jutalmat és emlék­plakettet kaptak továbbá a negyvenéves munkavi­szony után nyugdíjba vonulók, így Csernikovics Ist­ván, a tűzálló-téglagyár gyáregység dolgozója és Králik Rezső, acélöntödei öntvényjavító.

Next