Előpataki: Aforizmák a zsidókról társadalomtudományi eredmények alapján (Esztergom, 1911)
korlátolt ítélőképesség- és egoizmusnál fogva önmaguknak igen sokat tulajdonítanak, munkájukat túlságosan értékelik és igen drágán fizettetik meg, mások rovására túlságosan akarnak érvényesülni, aminek természetes következménye az lesz, hogy a kevésbbé szervezett s emiatt kevésbbé érvényesülni tudó, de az állam életére felette hasznos munkát végző társadalmi osztályok igen nagy nyomás alá kerülnek, munkájuk értéke és jövedelmezősége mesterséges eszközökkel leszoríttatik, s ily módon ugyanazon állam polgárai közt az elégedetlenség és gyűlölködés honosul meg, társadalmi harcok idéztetnek fel, melyek lassanként az állam életére is nagy veszedelmeket hoznak. Nemcsak az egyesek, hanem a társadalmak és államok békéjét is a túlságba hajtott egoizmus szokta megtámadni és veszélyeztetni, mely alapos tudás, igazi emberismeret és mélyebb filozófiai felfogás hiányában egyéni, faji, társadalmi vagy nemzeti elfogultságra vezet s ennek folytán az osztó igazság s az erkölcsi világrend örök törvényeit megzavarja, felforgatja. Alig van népfaj, mely az elfajzott, erkölcstelen egoizmust magasabb tökélyre vitte volna, mint a zsidó, kik a vallás szent címei alatt is a legdurvább, a legmaterialisztikusabb egoizmust melengetik és ápolják. Midőn aforizmáinkban a zsidó egoizmus honi termékeire rámutatunk, ugyanakkor elménket és tollunkat nem antiszemitaság, hanem őszinte magyar hazafiság vezette. Esztergom, 1910 november hava. Előpataki.