Sass Irén; Földes Andor: Mi az igazság? Üzenet a magyar asszonyoknak; Üzenet a falunak (Budapest, 1920)
4 ponta látjátok, napjában többször beszéltek vele, őt ismeritek. Róla tudjátok, hogy korán kel ő is, mint te magyaraszszony, télen-nyáron, már legelső, aki talpon van a házban. Tudjátok, hogy ő is sokat dolgozik a ház körül, főz, mos, súrol, takarít, nevel, ludat töm, ha van egy kis földje, hát annak is nekiáll, megműveli, megdolgozza, mert kell az élelem, sok az aprósága, sok az éhes a háznál... Egész nap alig jut hozzá, hogy a gyerekeihez szóljon egy-egy szót, pedig vannak szép számmal, öt-hat is ott lábatlankodik körülötte... És szereti is őket, mint minden anya a magáét, mint te magyaraszszonyai tiéidet, hiszen minden anya egyforma fájdalommal hozza őket világra... A zsidóanya is szépre-jóra neveli a gyerekeit, mint te margiyiaranyat, megtanítja őt az Isten nevére, megtanítja őt imádkozni és szeretni embertársait, mint tenmagát, — akárcsak te miagyaranya, mikor megtanítod a fiad, vagy lányod az első Miatyánkra és az evangélium legszentebb tanítására, az emberszeretetre... Azután a gyerek lassanként növekszik, iskolába kerül, ahol a tanító, vagy tanítónő megtanítja őt a hazaszeretetre is. Lassanként megtanul egy új szentséget is, ezt a szót, hogy: haza... Büszkén énekli ott az iskolában, magyar gyerek és zsidó gyerek egymás mellett a közös imádságot, hogy: „Isten áldd meg a magyart“..., meg, hogy: ,,Hazádnak rendületlenül“... És kis szive megtelik hűséggel, szeretettel a haza iránt, magyar gyereknek és zsidó gyereknek egyaránt. Hiszen egy földön születtek, egyazon drága nap melege fakasztott rózsát arcukra, és egyazon nyelvet szitták magukba már az anyatejjel: a magyart. Másképpen nem is tudnak, más nyelven nem értenek, más, minden nyelv idegen nekik! Azután egyre nőnek, egyre erősebbek, egyre okosabbak lesznek, magyar gyerek és zsidó gyerek egyaránt, versenyeznek értelemben és szorgalomban az iskolában, s a nagy buzgóságban bizony nem egyszer össze is verekszenek... És ilyenkor a mi gyerekünk, a zsidó gyerek bizony keserves sírással jön haza... Nem, nem az ütések fájnak neki, ha kapott is pofont, meg hátbaütést, adott ő is vissza eleget, nem maradt adós... Odahaza az anyja, a zsidóanya, faggatja: — Mért sírsz fiam?! Keservesen sír a gyerek s csak nagy nehezen—tudja kinyögni, hogy: