Áldásy Antal: Zsigmond császár koronázása és a német zsidóság megadóztatása (Budapest, 1916)
4 ÁLDÁSY ANTAL. Ezeket, legalább nagyrészt, csak úgy kerülhette el, ha minél kevesebb időt töltött a birodalomban, hanem inkább örökös tartományaiban tartózkodik, ahol a házi birtokok jövedelmei és az azokból eredő természetbeni ellátás rendelkezésére állottak.1) Másrészt Zsigmond pénzügyi kalamitásai folytak abból a nagyarányú politikából, amely uralkodását általában jellemzi. Azok a nagyszabású, az európai politikát irányító és mozgató tervek és vállalkozások, amelyeknek Zsigmond volt a legtöbb esetben megindítója és mozgatója, amelyeknek szálai az ő kezében futottak össze, természetszerűleg óriási összegeket igényeltek. Az egyházszakadás megszüntetése érdekében megindított akciója, a konstanczi zsinat érdekében tett utazásai, maga a zsinat, a huszita és török háborúk, "olaszországi politikája, császárkoronázása stb. erősen igénybe vették az uralkodó pénzügyeit, úgyhogy a birodalom rendes bevételei csakhamar elégteleneknek bizonyultak e kiadások fedezésére. Fokozni kellett a bevételeket, újabb és rendkívüli bevételi források után kellett nézni, hogy a folyton megüresedő királyi kincstár újból és újból megtölessék. Az újabb bevételi források feltárásában nyilatkozik meg legjobban Zsigmond financziális genialitása. E tekintetben a legcsekélyebb alkalmat sem szalasztotta el és igyekezett pénzt szerezni mindenkitől, akivel összeköttetésbe került. Azokban a tárgyalásokban, melyeket Zsigmond az európai politika alakulásával kapcsolatban birodalmának és a külföldnek hatalmi tényezőivel folytatott, az első és a legfontosabb szerepet mindig a pénzkérdés játszotta, mindig az a kérdés, mennyit tud az illető fizetni , jobban mondva, mennyit lehet belőle kipréselni. Különösen az olasz városi köztársaságokkal és signorokkal folytatott tárgyalások folyamán játszott a pénzkérdés nagy szerepet és Zsigmond mesterileg értett hozzá, hogy a gazdag Velenczétől, a hatalmas Filippo Maria Viscontitól, Sienától stb. annyit zsaroljon ki, amennyit csak lehetett. Azokban a tárgyalásokban, amelyek Zsigmond és Velencze között 1433—1437-ig lefolytak, horribilis összegekről volt szó, amelyek lefizetésére Velenczének kénytelen-kelletlen vállalkoznia kellett. Filippo Maria Visconti is drágán fizette meg Zsigmond barátságát, arról pedig, hogy az egyes olasz városoknak *) V. ö. Deutsche Reichstagsakten XI. köt. XLII—XL1II. 1.