Fehérgyarmati Csongrád: Mi lesz a zsidókkal? (Budapest, 1919)
Szomorú tudatára ébredtünk, hogy addig dédelgettük keblünkön a hazánkban csak alig pár évtizede emancipált zsidóság egy részét, a salakját, addig tűrtük a liberalizmus kényelmes jelszavába takarózva a zsidóság lelkiismeretlenebb részének ijesztő hatalmi térfoglalását, míg az most a kommunizmusban elérkezettnek látta az időt, hogy hálából halálosat taposson egy ezeréves, nagy múltú nemzet vérző nyakára. És ha most ezt a szerencsétlen magyar nemzetet az utolsó pillanatban sikerült is kirántani a zsidóság esalakja által megásott sírból, a józan hazaszeretet föltétlen paranccsal követeli, hogy okos előrelátással, intézményes rendelkezésekkel tegyük lehetetlenné a nemzeteket bomlasztó elemeknek, a hadi uzsorások és a frontszökevények nemzedékének újból hatalomra jutását. Mert ők talpra fognak ám esni most is! Augusztus 2-án a legnagyobb nemzeti kokárdákat ők rakták fel és legöblösebb torokból ők fújták először a Himnuszt, ők, a tegnap még dühös vörösök, a tegnap még nemzetköziek. Hanem ha a Vörös- tengeren egyszer átláboltak is baj nélkül, a vörös rémuralomból remélhetőleg nem fognak ily győztesen kievickélni . Vallás vagy faj? A Tanácsköztársaságnak elkeresztelt zsidó uralom tengernyi csapása végre meghozta a lehetőségét annak, hogy erről a problémáról — ami már a világháború alatt is aggasztotta legjobb magyarjainkat — egyszer valahára nyíltan lehessen beszélni Mert ezelőtt bárki tette volna szóvá a zsidó faj veszélyesebb részének túlkapásait, bűneit, a csaknem kizárólag zsidó kézben levő magyarnyelvű (nem magyar!) sajtó egyértelmű kórusban zúgott fel a «felekezeti gyűlölködés» szítója ellen, aki a csaló, uzsoráskodó, hadiszállító, pornográfiát gyártó zsidókat emlegette, az a lapok szerint a «zsidó vallás»-t bántotta, és az illető szereplése ezzel menten lehetetlenné vált, mert hiszen a nemes magyar úri ízlés — egész természetesen — nem viselte el senkinek a vallási üldözését. Elkeseredve kellett látnunk, hogy a magyar sajtó vakító frázisainak pergőtüze mily macskaügyességgel tereli az antiszemita kérdést mindig vallási irányba, holott az antiszemitizmus soha, egyetlen szóval nem irányult az izraelita vallás, hanem mindig a zsidó faj egy részének tömérdek bűne ellen. Dehát — sajnos — a lapoknak sikerült a vallást takaróid használni fel a faj bűneire, mert a magyarság régen elfelejtette már Istóczy mondását «.-A zsidóban legnagyobb baj nem a vallás, hanem a faj!» Egyik legnagyobb emberük, Lord Beakonffield (D’Israeli) megírta már: «Nem nyelv és vallás teszi a fajt, hanem a vér». (Tauchnitz kiadás, Endymion, II. k. 21. 1.) Akik a dolgokat nem felületesen, hanem mélyebb alapjukban, okaikban vizsgálják, eddig