Martin Buber: A zsidóság megújhodása. A Makkabea főiskolás munkakközösség fordítása (Budapest, 1940)
A kérdés, amit ma önöknek és magamnak felteszek az, hogy mi voltaképpen a zsidóság értelme a zsidók számára! Miért nevezzük magunkat zsidóknak! Mert azok vagyunk! Mit jelent az, hogy azok vagyunk? Nem akarok valami elvont dologról beszélni önöknek, hanem az önök saját életéről. A mi életünkről, de nem a külső lutás-futásról, hanem az élet belső igazságairól és lényegéről. Miért nevezzük magunkat zsidóknak? Csak azért, mert atyáink is ezt tették? Tehát örökölt szokásból? Vagy pedig zsidóknak nevezzük magunkat azért, mert valóban azok vagyunk. A hagyomány a legnemesebb szabadság egy olyan nemzedék számára, amely világosan és értelmesen éli, de a legnyomorúságosabb szolgaság azok számára, akik lomhán és kitartóan követik. Vajjon mi az értelme reánk nézve ennek az öröklött névnek, sorsnak, útmutatásnak, a zsidóságnak? Mi az a közösség, ami mellett hitet teszünk, ha zsidóknak nevezzük magunkat? Mit jelent ez az út a szakadékon keresztül, évezredek ködén keresztül a feledésbe merülünk-e, vagy talán valamely hatalomtól várjuk sorsunk beteljesedését! Mit jelent az, hogy mi nemcsak mint emberek — emberi szellem és emberi ivadék — akarunk élni, hanem kornak és időnek ellenére mint zsidók? Az értelem nagy tárházában mindenféle kiválóan alkalmas és megfelelő módon hajlítható felelet áll az okos ember rendelkezésére, aki élete dolgát nem óhajtja azzal megnehezíteni, hogy a kérdéseknek