Radisics Elemér: Reflexiók a keresztény kurzushoz. Lehet-e ma megoldani a zsidókérdést? (Budapest, 1920)
„A politika az emberek és nemzetek egymáshoz való viszonyának tudománya, az emberi társadalmakat mozgató erkölcsi erő. Az az erő, amelynek segítségével az Isten az embereket nemzetcsaládokká formálja a földön, az az erő, amely megsokszorozza az egyes ember erejét az összesség erejével, jogokat teremt és kötelességeket szab meg, az öntudatlan és önző ösztönöket fenséges hazaszeretetté és áldozatkészséggé alakítja át, eszméről eszmére, intézményről intézményre viszi előre az emberiséget, minden országnak és minden kornak kijelöli az együttes munkában való feladatát, és arra ösztökéli az embereket, hogy az egész emberi nem haladásához hozzájáruljanak egy-egy eredményes tettel, eszmével, vagy törvénnyel. Az a politika, amelyből hiányzik a haladás és önfeláldozás erkölcsi gondolata, nem politika többé, hanem szentségtörés. A politika nem csak tudomány. Több annál, több a művészetnél: erény. Erény, mert nem egyéb, mint a hazának és az emberiségnek mérhetetlen szeretete. Vértanuságig menő önfeláldozás a hazáért, az emberi fajért, amelynek történetében egy-egy ember élete nem több suhanó percnél, de amely valamennyiünket érdekel jövőjében és eljövendő nemzedékeiben is.“ Lamartine. A súlyosan beteg magyar társadalom szerencsésen túl van olyan krízisen, amely könnyen végzetessé válhatott volna reá nézve. Ma is láz gyötri még tagjait, de az orvos bizó lélekkel figyeli az utótüneteket, mert megbizonyosodott, hogy az alapjában egészséges szervezet életképes. A teljes gyógyulás azonban még messze van. Szükséges előfeltétele, hogy a társadalom maga is ráeszméljen, a történtekért mennyiben felelős és mikor tért le arról az útról, amely egészséges fejlődését biztosíthatta volna. A legutóbbi hónapok sajtótermékeit átlapozva, nem győzzük olvasni azokat a fejtegetéseket, amelyek meggyőző erővel hirdetik, hogy az elmúlt eseményeket az utóbbi évek elhatalmasodott cinikus, destruktív és nemzetietlen szelleme idézte elő, amelynek uralomra jutásában végzetes szerep jutott a zsidóságnak. Ez'"tagadhatatlan. De vájjon gyökeret verhetett volna-e ez az irányzat, ha támadásával szemben a magyar társadalom nem viselkedik oly kétségbeejtően passzív módon, s ha azok, akik hivatva voltak a nemzetet megpróbáltatásában vezetni, nem lettek volna oly végzetes módon rövidlátók és közömbösek? Nincsen a világon élő szervezet, amely ne lenne folytonosan kitéve alattomos, lappangó, kórokozó baktériumok miriádjai támadásának. De ha minden részében egészségesen működő szervezet önmaga termelte fegyverekkel küzdi le a bajt, viszont jaj annak az organizmusnak, amelyben az életet csak mesterségesen, orvosi beavatkozással és injekciókkal