A brémai tanítótestület emlékirata a vallásoktatásnak az iskolából való kiküszöbölése tárgyában - A"László király" páholy könyvtára 21. (Nagyvárad, 1906)
A brémai városi és birodalmi iskolák tanítói és tanítónői bátorkodnak a következő fejtegetéseket a magas iskolahatóság elé terjeszteni: Az iskola az államnak egyik intézménye, a vallás ellenben magánügy. E két alapelvet lényegében minden állam elismerte. Az állam fenntartja magának az egész tanügy fölött való felügyeleti jogát és kötelezi minden alattvalóját arra, hogy az általa felállított, vagy nyilvánossági joggal felruházott iskolákat látogassa. De azért nem kívánja, hogy polgárai egy bizonyos vallást kövessenek s polgári jogaikat sem teszi ettől függővé. Protestánsok, katholikusok, zsidók, vagy oly polgárok, kik egyik vallásfelekezethez sem tartoznak, ugyanazon polgári jogokat élvezik Németországban. E tényekben nyer kifejezést a vallás- és lelkiismeretszabadság elve. Azzal, hogy az állam ez elvet elismeri, dokumentálja, hogy reá nézve nem bir érdekkel, minő irányt követnek az ő tagjai a hitéletben. De ezzel egyetemben elvesztette az állam azon jogát, hogy a nyilvános iskolákban általa kiszemelt egyének bizonyos vallást tanítsanak s hogy az egész tanítást valamely vallás szellemében végeztesse. Mert az állam egy polgárát sem kényszerítheti olyasmire, amit nem követel meg feltétlenül az állam érdeke. Ezért azután a tankötelezettséget sem szabad annyira kiterjeszteni, hogy mindenki kényszeríttessék vallásoktatásban való részvételre Ezen alapelvet már több országban a maga teljességében a gyakorlatban is megvalósították. Hollandiában és Franciaországban teljesen kiküszöbölték a hitoktatást az