Grósz Menyhért: Főmesteri megnyitó - A"László király" páholy könyvtára 25. (Nagyvárad, 1910)
lihegve és vánszorogva tengeti kenyér- és jog nélkül földi életét, s gyönge vigaszképpen és kárpótlásul a mennyei malaszttal törekednek lázongó lelkét narkotizálni, ahol egy régen kicsikart jog alapján ezek érdemetlen és degenerált utódai élősködnek a szegénységben és jog nélkül tartott népmillókon, ahol a komoly nemzeti munka helyett az oltárakról a fantazmagóriák nemzeti szinü tömjén füstjét eregetik föl a különleges istennek, a nagy Hadúrnak tiszteletére , ott az emberiség javát szolgálni törekvő szésségnek nagy missziója van. E falak között és nektek k.ttv. nem szükséges a hazai szésség feladatait vázolnom — különben is röviden abban foglalható egybe , hogy nekünk mindannak megváltoztatására kell vágynunk, amit imént mintnagy nemzeti és emberi bajként diagnosztizáltunk Valóban nagy misszió, s szinte megdöbbenek, ha arra gondolok, hogy nem a lehetetlenségre vállalkoztunk-e akkor, amidőn a szicsi fogadalmat letettük ? Reális-e a cél, s alkalmasak e eszközeink ? Ha a máról-holnapra elővarázsolható eredmények szempontjából tekintünk a kérdésre, akkor valóban el kellene csüggednünk. Akkor munkánkat hiúságosnak mondhatnék, mely nem érdemli sem a reáfordított időt, sem a fáradságot. Ha tudatában vagyunk azonban annak, hogy az eszmék érlelésének idő kell, hogy azok nem csupán maguktól realizálódnak, hanem azok segélyével és azok által, akik azoknak szolgálatába szegődtek — s hogy az eszme, bármilyen kevés számú ember által vitessék is előre, ha magában hordozza az igazság és emberiesség ismérveit, — idők folyamán, ha lassan is, de biztosan terjed, hódit és végezetül is az emberiség közkincsévé válik. Alárendelt, sőt tévúton járó eszmék is tudtak hódítani, pl. a vallás, mennyivel inkább fognak gyökeret verhetni a humanizmus hamisilatlan tanai. S szükség van a szüpségre hazánkban a humanizmus szempontjából s ne riasszon utunkból vissza a minden oldalról felénk támadó csatazaj. Nem állítható, hogy kényelmes a mi helyzetünk. Bennünket támad a polgárság, melynek soraiból rekrutálódtunk. Anathémát kiált felénk az egyház, úgy mint az országot kezében tartó, régi kiváltságainak foszlányaiba burkolódzó uralkodó osztály. De bizalmatlanul, sanda