Lővinger Vilmos: Szabadkőművesi vallomás - Testvériség páholy könyvtára 4. (Budapest, 1903)
n sem lesz máskép, vagyis hogy a szabadkőművesség eszméi, a szövetség alaki és tartalmi sajátosságai, állandóan gyakorolják tranzformáló hatásukat. E neophita vallomások, akár komoly, akár elmés alakba öltöztetvék, ama közös vonással bírnak, hogy lelkes magasztalásai a szabadkőművességnek, mint amely új érát nyitott szellemi és erkölcsi életünkben. Lesz ugyan köztünk, ki e lelkes megnyilatkozásokat tapasztalataiból és csalódásaiból vont kételylyel kiséri; de a lelkesedés hangja általában jól esik nekünk, hiszen a szabadkőművesség nem a hideg, számító észből táplálkozik; a lelkesedés szülte, a lelkesedés tartja fenn és idealizmusa biztosítja neki a győzelmes jövőt. Ki zengjen a szerelemről, ha nem az ifjú, és ki szálljon harcba a nemes ideálokért, ha nem az, ki tele hévvel reájuk felesküdött. A fa, ha a kikelet langyos, bűvös fuvallata áthatolta, virágot hajt; a virág a természet lelkesedése, költészete és egyúttal a gyümölcs előhírnöke. A kétkedő ismét azt mondja, hogy nem minden virág érik gyümölcsösé, hogy vannak fák, melyeket tavaszkor virágok borítottak, de melyek, mire az ősz elérkezett, meddők maradtak.