Józan Miklós: Alkalmi beszédek - A"Hajnal" páholy könyvtára 3. (Budapest, 1908)
Amelyre nincs ír, nincs orvosság . . . Mi vagy te perc? — Egy örökkévalóság Ránk nehezül nagy, lomha szárnyad; Szorong a szív, az elme bágyad; S fényt szomjúhozva, árnyat kergetünk Megejt a Sátán — jaj, óh jaj nekünk! Testvér öröm—bú, Lét és hervadás; Az Úr könyvében Kész a számadás. És áll, vagy bukik bár a földi rög: Az Isten képe rajta szent, örök! ii. Mi vagy te köny ? mi vagy te ? Harmatcsepp lelkem lombjain, Hol a nap fénye megtörik, Szivárvány-színbe öltözik — S el-messzeszállnak tőle gondjaim . . . Meg-megered a köny patakja, Megtisztul benn’ a szív salakja. Egy új világnak fényes követe, Az vagy te köny, itt szempillámon: Szép drágagyöngy a durva sáron, Lassan, némán peregve le.