Fónagy Béla: Az Eötvös páholy főmesterének beköszöntő beszéde. 1917. január 17. (Budapest, 1917)
Testvéreim! Folytatni óhajtom a megkezdett munkát! A mesgyekőnél, amidőn visszapillanthatok a lefolyt év törekvéseire és másrészt, amidőn előre nézve, elém tárul a munka, amely a most kezdődő esztendő feladatait megoldani van hivatva, mégis meg kell állanom ebben az órában. Meg kell állanom, hogy megköszönhessem Nektek, Testvéreim, azt a buzgalmat és odaadást, amellyel a múlt eztendőben engem támogattatok, hogy kifejezzem hálámat az eredményekért, amelyek a Ti igaz szabadkőműves lelketek hevítő sugarai alatt keltek életre és hogy Veletek együtt örvendhessek annak a melegszívű baráti összetartásnak és szeretetnek, amely egymás iránt bennünk honol és amely egyetlen kutforrása annak a ténynek, hogy a mi „Eötvös“ páholyunk nem kevésbbé erős és ragyis, lelkes és nemes, mint amintt volt egy évnek előtte, amikor először adtátok kezembe, az én avatatlan, gyakorlatlan kezembe a kalapácsot. Bizalmatokból és ragaszkodástokból. Íme, most másodízben vehetem át ezt a szerszámnak könynyű és kezemben mégis nehéznek tűnő kalapácsot. Bizalmatok és ragaszkodástok igazán és nagyon megtisztel, nem tudtam előle elzárkózni és mégsem veszem át aiból is könnyű szívvel a legidősebb testvér által most átnyújtott fómesteri szimbólumokat és ezekkel a páholy ez évi munkájának a vezetését. Egy oly törekvő, munkás, nagyrahivatott páholynak, mint a mienk, vezetésére egy nagyobb körültekintéssel bíró, erősebb kezű és főleg több munkaidővel rendelkező férfiú szükségeltetik. Egy új Bálint Lajos kellene, vagy legalább is a régi. Egy férfiú, akinek lelkét nemcsak áthatják a páholy nemes céljai, hanem akinek kiválósága és ereje utat is teremt, összeforrasztja a páholyt egységes és mértföldes haladásba, alkotni tud merészet, nagyot és dicsőt ezzel a lelkes táborral, ennek a hatalmas páholynak az élén. Bennem, Testvéreim, csak a szeretet van meg. Ennek a páholynak és tagjainak szeretete. Ez önt a lelkembe nem erőt, csak reményt, hogy úgy fogom vezethetni ezt a páholyt, hogy teremtő és nemes ereje ebben az évben sem fog ellankadni és az esztendő végével úgy adhatom át majd a kalapácsot utódomnak, a bizonnyal hivatottabbnak, hogy az nemcsak „folytathatni" fogja a munkát, de valóra is váltja: alkotásba, tettekbe forrasztja a páholyban rejlő nagy energiát, amelyet én csak ápolni, ébren tartani lehetek képes. Nem a szerénység szava az, amit mondok. De, ha szabad és illik reámutatnom, minden páholyszeretetem és lelkességem mellett, nem rendelkezem azzal az idővel, amelyet ily nagy páholy munkásságának ve