Benedikt Márk: Egy pár gondolat, melyet f. évi január 31-iki munkánk után tettem papírra - Hungária páholy (Budapest, 1896)
vonatkozó törekvésekkel. A szabadkőművességnek egyik jellegzetes, mondhatnám fönséges vonását látom én abban, hogy még akkor is midőn majdnem bizonyos előttünk, hogy a czélek el nem érhetők, teljesen távol marad a csüggedés, hanem a jelszó mindig az marad „csak előre!“ Mint tudjuk a királyi művészet azzal képes tagjaitól a csüggedést távol tartani, hogy őket önismeretre, erkölcsi nemesülésre, ismereteik kibővítésére serkenti, a szív és értelem vallásának ápolására, a felebaráti szeretet és áldozatkészség szolgálatára szoktatja és oktatja. Nem is képzelhető lélekemelőbb látvány annál, midőn az ember leküzdve háborgó szenvedélyét, elfojtva nézetkülömbségét, eltekintve minden emberi gyarlóság és hiúság szülte önérdektől, saját jobb meggyőződése és emberszeretete nemesebb ösztönének sugallatára felemeli kezét, hogy egy közös zászló alatt megesküdjék a szövetség eszméinek diadalra juttatásánál közrehatni, és az összemberiség tökélyesbülésénél közremunkálkodni! Mint fent is kiemeltem léteznek „kötény nélküli szabadkőművesek“ is, kik ugyan eskü nélkül, de nemes szívük sugallatát követve szolgálják a királyi művészet dicső eszméit. Ezektől a hozzánk való tartozandóságot nem tagadhatjuk meg. Maga a dicső eszme lelkesíti ezeket, és készteti őket ténykedésre. Az emberiség ezen százezrei iránt, tehát nyugodtak lehetünk, ezeknél önmagától jön a tökélyesbülés. Nem így állunk azonban a profán emberiség nagy zömével. Ezeknél már szükég van arra, hogy bizonyos támaszt nyerjenek, nehogy az emberi gyarlóság és gyengeség őket elnyomja. Ezek érdekében kell nekünk munkálkodnunk. Miután a nemes munkát a szabadkőművesnek elsősorban önmagán kell végeznie a profán emberiség nagy zöme legbizonyosabban akkor fogja megközelíteni a szabad-