R. J.: Egy királynő a szabadkőmívességről - Az"Árpád" páholy könyvtára 6. (Nagykikinda, 1892)
Sok nagy elmét foglalkoztatott már ama kérdés, hogy a jogbölcsészet elvei szempontjából, közerkölcsiségi tekintetekből és különösen az emberiség rendeltetésénél, a társadalom és az állam hivatásánál fogva, van e a népeknek joguk arra nézve, hogy társadalmi és politikai helyzetükön, sorsukon, sokszor tűrhetetlen szenvedéseiken, ha másként nem lehet, az ellenállás és az erőszak útján változtassanak? Az a kérdés, hogy van e a népeknek joga a forradalomhoz és hogy az ősjog mikor tekinthető bekövetkezettnek, a forradalom jogának hol vannak határai, igen különfélekép lett megítélve. Elvileg, mint az erőszak és a durvaság tényét, a forradalmakat sokan elitélik. Ellenben mint a forradalmak eszményét, az 1688 ik évi angol forradalmat, mely vér nélküli vagy angyali forradalomnak is neveztetik, mely a Stuartokat s illetőleg II. Jakabot Anglia trónjától megfosztotta és a királyi székbe Vilmos orániai herczeget helyezte, — mindenki magasztalólag emlegeti. Kik bár azt tanítják, hogy a forradalom már magában véve is jogsértés, még azok közül is többen beismerik, hogy