R. J.: Egy királynő a szabadkőmívességről - Az"Árpád" páholy könyvtára 6. (Nagykikinda, 1892)

Sok nagy elmét foglalkoztatott már ama kérdés, hogy a jogbölcsészet elvei szempontjából, közerkölcsiségi tekintetek­ből és különösen az emberiség rendelte­tésénél, a társadalom és az állam hivatá­sánál fogva, van e a népeknek joguk arra nézve, hogy társadalmi és politikai hely­zetükön, sorsukon, sokszor tűrhetetlen szenvedéseiken, ha másként nem lehet, az ellenállás és az erőszak útján változ­tassanak? Az a kérdés, hogy van e a né­peknek joga a forradalomhoz és hogy az ős­jog mikor tekinthető bekövetkezett­nek, a forradalom jogának hol vannak határai, igen különfélekép lett megítélve. Elvileg, mint az erőszak és a durva­ság tényét, a forradalmakat sokan elitélik. Ellenben mint a forradalmak eszményét, az 1688 ik évi angol forradalmat, mely vér nélküli vagy angyali forradalomnak is neveztetik, mely a Stuartokat s illetőleg II. Jakabot Anglia trónjától megfosztotta és a királyi székbe V­ilmos orániai her­­czeget helyezte, — mindenki magaszta­­lólag emlegeti. Kik bár azt tanítják, hogy a forra­dalom már magában véve is jogsértés, még azok közül is többen beismerik, hogy

Next