Nagy Elek: A jog és a szabadkőművesség (Budapest, 1936)
A szabadkőművesség — alkotmánya szerint — filantropikus, filozófiai és progresszív intézmény, melynek célja az igazság kutatása, az általános morál, a tudományok és művészetek tanulmányozása és a jótékonyság gyakorlása. A szabadkőművesség — alkotmánya szerint — nem politikai és nem hitfelekezeti egyesület. A páholyokban — az alkotmány szerint — egyházi vagy politikai kérdések feletti viták nincsenek megengedve. A páholy békés, semleges hely, melynek küszöbét a profán élet szenvedélyeinek nem szabad átlépni. Ezek azonban csak kenetteljes szavak s a bennük foglalt rendelkezéseket a szabadkőművesség soha és sehol sem tartotta meg. Ezúttal nem kívánok a szabadkőművesség összes tevékenységével, a politikával, a forradalommal, a vallási, egyházi, társadalmi, hadügyi és okkultista tevékenységével foglalkozni, hanem csakis azzal, hogy a szabadkőművesség mennyiben foglalkozik a joggal és a jog a szabadkőművességgel? I. A szabadkőművesség mennyiben foglalkozik a joggal ? A szabadkőművességről senki sem beszél, de tudatosan, vagy tudatlanul mindenki érzi a hatalmát. A szabadkőművesek keze a jogban is érezhető. A szabadkőművesség szabja meg a jogfejlődés irányát, holott a jognak nem a szabadkőművesség által megszabott fejlődési irányhoz, hanem mindig a nép gazdasági, faji, erkölcsi és kulturális szükségletéhez kellene simulnia. A jogszabályoknak és a társadalmi követelményeknek arányban kellene állniuk, mert a társadalmi viszonyok mozognak és változnak, tehát a jognak is mozognia és változnia kell. Ennek a mozgásnak és változásnak azonban nem szabad oly mérvűnek lenni, mint a XIII. században Firenzében, amelyről Dante ezt mondja: „A mezzo novembre non giunge quel, che tu d’ottobre