Csápori Gyula: Ámítás és valóság, II. Újabb adatok a szabadkőművesek leálczázásához (Esztergom, 1893)
ELŐSZÓ. Midőn öt évvel ezelőtt a szabadkőművesség leálcázására alkalmas adatokat «Ámítás és Valóság» czímű füzetemben közzétettem, magam sem reméltem, de a mi különös viszonyaink között nem is igen remélhettem, hogy a magyar közönség kiváló figyelmére méltassa ez iratot. A szabadkőművességről ugyanis ama nézet volt nálunk általánosan elterjedve, hogy ez oly jótékonysági szövetkezet, mely a felebaráti szeretetet s ebből kifolyólag a jó cselekedeteket államtól és egyháztól függetlenül ugyan, de azért mégis a szenvedő emberiség javára gyakorolja, senkinél; nem árt, de sőt sokaknak használ; s ha mégis akadnak, akik e szövetkezetet nem szeretik, nem támogatják, sőt ahol és amikor tehetik, működésében akadályozzák, ezt csak azért teszik, mert a szabadkőművesség által létesített jót nem a saját pártjuk, vallásfelekezetük, vagy egyéb jellegű szövetkezetük javára írhatják. Aki a szabadkőművesség ellen írt, vagy felszólalt, az az irigység gyanújába esett, mint olyan, aki nem szívesen látja, hogy mások jót cselekesznek.