Dánér Béla: Új Magyarország felé (Budapest, 1918)
ELŐSZÓ. Csak annyiban összefüggő, amennyiben a magyarságnak legkiáltóbb belső veszedelmét és ellenségeit tárgyaló írásaimat foglaltam itt össze. A két legelső még 1910-ből való. Boldog volnék, ha csak egy szemernyit is hozzájárulhattam általuk ahhoz, hogy kedves véreim figyelme nagyobb intenzitással és kitartóbban forduljon Erdély megvédelmezése felé. Hogy ébredjen továbbá tudatára (nagyon sok altatószert kap naponként erről az oldalról) annak a radikális nemzetközi nyavalyának, amely a legkülönbözőbb jelszavak segítségével, a legkülönbözőbb elnevezések mögül, sokszor hazafias cégér alatt emészti ellenállóképességét, megrontja altruista erkölcsi világnézetét és megfosztja lassanként helyes politikai ösztönétől. Szeretném felhívni a magyar nemzet figyelmét arra, hogy mai szépirodalmát, mindennapi újságjait legnagyobb részben a magyar keresztény erkölcsi világfelfogással ellenkező, azt lerontani törekvő világnézettől átitatott, idegen vérközösségbe tartozó emberek írják, valóságos trösztöt alkotva, amelybe bejutni nem közülök való magyar embernek alig lehet. Elengedhetetlen feltétele, hogy az ő szájuk íze szerint írjon és az ő szekerüket tolja. Ezek terpeszkednek ma a magyar gondolatvilágában, ezek tapossák az utat erkölcsi ingadozásaiban és irányítják mindennapi, különösen a közre irányuló elhatározásait Szeretném, ha a magyar ember nem hinne annyira a szónak, mert félrevezetik. Szeretném, ha nem bízna vakon a nyomtatott betűkben, mert hályogot vonnak a szemére. Szeretném, ha azt is