Vanyó Tihamér: Az új német pogányság - Pannonhalmi Szemle könyvtára 15. (Pannonhalma, 1936)
A Harmadik Birodalomnak az élet egész területére kiterjedő, legfőbb elvei tekintetében megalkuvást nem ismerő, lendületes és céltudatos reformmunkáját az egész világ közvéleménye feszült figyelemmel kíséri. A nemzetiszocializmusnak azonban talán egy téren való hatása sem keltette fel annyira az emberiség érdeklődését, mint világnézeti állásfoglalása és a minden fölé állított faji gondolatnak a vallás területén való érvényesülése. A magyar lapok és folyóiratok is sokat foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, de legtöbbször már feltételezik a vallás elleni támadásoknak legalább részleges ismeretét, úgyhogy közönségük inkább csak bíráló megjegyzésekből alkothat magának ezekről hiányos képet. Ezért ebben a cikkünkben legfőbb célunk a kereszténység és tágabb értelemben minden komoly istenhit ellen indított ostromnak ismertetése. Nem akarjuk ezzel a nemzetiszocializmus egészét teljességgel elvetni s belőle mindent használhatatlannak minősíteni, sem a vallás elleni hadjáratért a birodalom és a párt vezetőségét kizárólagosan bűnbakként odaállítani. Ilyen áramlatok nem egyik napról a másikra születnek és hatósági intézkedésekkel nem is lehet nekik olyan egyszerűen véget vetni. De az tagadhatatlanul megállapítható, hogy ez az egész eszmevilág mégiscsak összefügg a nemzetiszocializmus felléptével, és hogy ez a zavarosban való halászás nem írható teljesen felelőtlen elemek rovására. Hitler a „Mein Kampf “-ban kijelenti, hogy pártja a vallás területére nem akar beavatkozni és e téren vezetésre nem tart számot. Könyvében a vallással nem is foglalkozik sokat, s még azokon a helyeken is, ahol ez a tárgy szóba kerül, a vallást csak külsőségesen, megnyilvánulásaiban tekinti. A katolicizmust nem is egy helyen egyenesen dicséretekkel halmozza el, különösen mesteri szervezete és egysége miatt. Népi gondolkodásának megfelelően meglátja a katolicizmusnak a mélybe nyúló népi gyökereit és a papi nőtlenségnek e szempontból való rendkívüli jelentőségét, mert így papságát mindig újra és újra a nép széles rétegeiből választja, magát szüntelenül friss erőkkel megújítja és az egyoldalú, monopolizált kaszt-szellem kialakulásának hathatós gátat emel. Az Egyháznak hittételeihez való feltétlen ragaszkodását pedig politikai