Jancsó Elemér: Erdélyi jakobinusok (Kolozsvár, 1947)
A Martinovics-összeesküvéssel kapcsolatos nyomozás során Erdélyre akkor terelődött a figyelem, amidőn Martinovics egyik vallomásában azt állította, hogy mozgalma kiterjedt Erdélyre és Horvátországra is. Szerinte a társasággal szoros kapcsolatban állott többek között Verbovácz zágrábi püspök, Pászthory fiumei kormányzó, Spissics zalai alispán, Tihanyi országbíró és Erdélyből Wesselényi Miklós. Az összeesküvők számát ebben a leleplezésében Martinovics 16.000-re becsülte, akik csaknem kivétel nélkül az értelmiségi rétegből kerültek ki. Martinovics valószínűleg azért sorolta fel ekkor egész sereg közéleti ember nevét, hogy a figyelmet magáról elterelje és a felelősségben másokkal is részesedve, enyhébb elbírálásban részesüljön. Martinovics a mozgalmával kapcsolatba hozott személyeknél természetesen vigyázott arra, hogy azok mind a felvilágosodás híveiből kerüljenek ki, aulikus, konzervatív vagy politikával és irodalommal nem foglalkozó neveket nem említett. Vallomásai nyomán „a nádor most már az uralkodóház és önmaga ellenségeinek tekintette eddigi tanácsadóit, akik a háttérben, a sötétben bújnak meg". A nádor gyanúja elsősorban azokra a férfiakra terelődött, akik az 1790—91-iki országgyűlésen a mérsékelt reformok, a nemzet és az uralkodó érdekeinek összeegyeztetésén dolgoztak. Még 1795 március 7-én is, a nyomozások befejezése után sem hitte, hogy minden összeesküvő le van már leplezve. „Azt hiszem — írta március 9-én—, hogy ámbár már több latort elfogtunk, a dolog alapjáig még mindig nem jutottunk el egészen.“ Ennek a hiedelmének és gyanújának volt aztán az a következménye, hogy a nyomozást kiterjesztették Erdélyre is. Gróf Bánffy i* Martinovics 1794 december 19-iki memorandumában beszél a mozgalom erdélyi és horvátországi kapcsolatairól. 3 Mályusz Elemér: Sándor Lipót főherceg nádor iratai. Bp. 1926. 193.1. 3 Uo. 195-196.1.