Sincerus: A véres kard! Harcz a kath. egyház ellen! (Budapest, 1893)
püspöki kara évtizedek előtt egész befolyását latba vetette, hogy a protestánsok autonómiáját fenyegető pátens visszavonassák ? A testvériség, a legmesszebb menő tolerantia fényes példáját adta ezzel a kath. egyház. Hazafisága, szabadságérzete felülemelkedett e tettével saját érdekén, amivel bebizonyította, hogy e hazáiban ugyan ki sem félhet attól, hogy hazafias jogos igényeiben a kath. egyház részéről csorbulást szenvedhessen. De van a politikában is idiosinkrázia, amely vakít. A szabadság úttörői sokszor esnek e vakságba. Ilyen pillanatban szülemlett meg az ISGH-ks törvény is, melyet Deák Ferenc nehéz szívvel fogadott el és alkalmazásának későbbi veszélyeitől méltán tartott. De képzelhető-e találóbb paródiája a szabadságnak, igazságnak, telerantiának és jogtiszteletnek, mint midőn azt követelik a paptól, legyen az katholikus vagy protestáns, hogy a saját egyházába bekeresztelt gyermeket rögtön rá rekessze ki felekezetéből s dobja oda más egyháznak, más felekezetnek kosarába. A felháborodás ezen, minden vallásosságot persidláló csereviszony ellen oly természetes, annyira a tisztességes önérzetben gyökerezik, hogy csak azok harczolhatnak ellene, kik a vallás szellemébe soha be nem hatoltak s hivatott őreinek lelkiismeretét komolyan nem vették. Volt már erre példa. Bismarck herczeg is azt képzelte, ha a papokat üldözi, sanyargatja, anyagiakban megkárosítja s a kenyeres kosarat jó magasra köti, a »fekete sereg« majd csakhamar megpuhul s megtagadja egyháza dogmáit és azt a benső meggyőződését, hogy csak is ezen dogmák érvényes