Mussolini, Benito: Győzelemig. A Duce 1942. december 3-án tartott beszéde (Budapest, 1942)
Bajtársaim, jól tudjátok, mennyire nem szívesen beszélek még olyankor sem, amikor — ahogy mondani szokták — béke, nyugalom van. Az a meggyőződésem ugyanis, hogy száz eset közül hetvenötször azt bánjuk meg, hogy beszéltünk és csak huszonötször azt, hogy hallgattunk. Meggyőződésem továbbá az is, hogy a háborúban, amikor az ágyú hallatja hatalmas szavát, minél kevesebbet beszélünk, annál jobb , és mindenesetre megfelelőbb, ha beszámolót adunk, mintsem, ha terveket ismertetünk. Adatok, számok, tények. Ez a háború, melynek arányai valóban kozmikusak, megszilárdította ezt a meggyőződésemet ; a harc immár egyetemessé válik és túllépi a szavak fogalmi körét ; óriási most már térbeli kiterjedése és érthető, hogy ennek arányában elhúzódott időben is. Örülök, hogy az olasz nép nem hívott túlságosan gyakran a szónoki emelvényre; az olasz népnek ugyanis, amely egyike legértelmesebbeknek, ha ugyan nem a legértelmesebb a világon, nincs szüksége túlsok propagandára, különösen nem olyanra, amely nem rendkívül értelmes. Tizennyolc hónapi hallgatás után — a háború harmincadik hónapjában vagyunk — mégis az a benyomásom, hogy az olasz nép jórésze hallani kívánja szavamat. Ez a beszédem tehát nem is annyira szoros értelemben vett beszéd, mint inkább politikai és katonai