Weisz Albert: A kereszténység védelme 2. (Ó-Becse, 1891)
Bevezetés a II. kötethez
Bevezetés a II. kötethez. 1. Minden nagyobb korszakban, mondja Buckle, bizonyos meghatározott gondolat uralkodik, mely szerint mindennevezetesebb esemény alakul s mely végre az illető művelődésmozgalomnak végeredményét szüli. A tudós írónak, aki máskor a fáktól nem szokta látni az erdőt, ez esetben teljesen igaza van. Ami ezt a korszakot, melyet új kornak nevezünk, illeti, nem sokáig kell kérdeznünk, hogy melyik eszme szerint alakul, melyiknek ölte fel jellegét, más szóval, hogy miben áll a modern szellemnek lényege. Minden történelmi könyvből megtanulhatjuk, hogy a döntő fordulópont, a múlttal való nagy szakítás a XV. századnak közepe táján a humanismusnak, vagy jobban mondva az emberiességnek nagy győzelme által lépett életbe. Azért ama korszak a művelődéstörténetben innen kapta nevét. De az, aki a dolgokat ismeri, azt is tudja, hogy az akkor uralomra jutott irány nemcsak máig tart folytonosan, hanem napjainkban jelentékeny haladást is tett. Ami négy évszázaddal előbb, az új korszak életbeléptével, csak gyenge kezdet volt, azt ma már ha nem is egészen, de mégis tág körben kifejlesztettük. Azért bátran és jogosan elmondhatjuk, hogy az a vonás, mely az újabb kort kezdettől fogva egész napjainkig jellemzi s annak kiváló alakot kölcsönzött, hogy az egész modern műveltségfejlődésnek lelke, vagy az úgynevezett modern gondolat lényegére nézve nem egyéb, mint ama humanismus, a pusztán emberinek ugyanaz a túlbecsülése, mely akkor érvényre jutott. Ezt a nézetünket megerősíti korunk is, amelyben élünk. Bármily sokat beszéljenek a modern, eszmékről,a végtére, is csak egy szót találunk, melyben azok mind' összpontosulnak, s ez a szó: emberiesség s az új korra zengett dicsénekeknek alapeszméjét az a gondolat képezi.