Dunántúl, 1915. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)
1915-09-01 / 200. szám
2. «Mal. Koronatanács a Carskoje Szelóban Pétervár, augusztus 31. Szeptember 2-án csütörtökön Carskoje Szelóban a cár elnöklésével rendkívüli koronatanács lesz. Az antant kudarca a Balkánon London, augusztus 31. A Morning Post szerint az antant tárgyalásai a balkáni államokkal véglegesen meghiúsultnak tekinthetők. A bolgár király tárgyalásai Bécs, augusztus 31. A bolgár király a napokban több magasrangú katonai személyiségekkel köztük a hadügyminiszterrel is tárgyalást fog folytatni. Grodnót feladják az oroszok máris, augusztus 31. A Temps orosz forrásból arról értesült, hogy Grodno várát az oroszok feladják, hogy elkerüljék a hiábavaló emberáldozatot. Macedónia megszállása Berlin, augusztus 31. A Berliner Tagblatt szerint nem lehetetlen, hogy Bulgária legközelebb megszállja a szerb Macedóniát. Orosz tervek Budapest, augusztus 31. A Nowoja Wremja szerint Pétervár védelmi vonala Révainál kezdődik. A várost a polgárság elhagyta s most Ruskij tábornok főhadiszállását ide helyezte át. A Stilfsi hágón Innsbruck, augusztus 31. Mint a „Neue Tiroler Stimmen“ jelenti, a Stilfsi-hágónál lefolyt legutolsó olasz harcokban sikerült az olaszokat tökéletesen elűzni a hágóból, úgy hogy ma a szoros teljes egészében a mi birtokunkban van. Csapataink nemcsak a Stilfsi-hágóból űzték ki az olaszokat, hanem elvették tőlük a Scarlatto hegyet is, amely a hágó magaslatai fölött uralkodik. Ezzel a nevezetes Háromnyelvszögletből, amely eddig Tirol, Svájc és Olaszország között a határt alkotta, Kétnyelv-szöglet lett. Légi támadás Brescia ellen Lugano, augusztus 31. Magánértesülések megerősítik, hogy Brescia ellen intézett legutolsó támadásunk alkalmával repülőgépeink bombái az ottani fegyvergyár telepének háromnegyed részét elpusztították, ami óriási nagy veszteség az olasz hadseregre nézve. A bombák olyan pontosan csaptak le Bresciában, hogy az olasz hadvezetőség a támadás után nyíltan közölte, hogy az ellenséges aeroplánon bizonyosan olyan megfigyelő tisztünk ült, aki Breda minden zeg-zugát ismeri. Hír szerint húsz embert öltek meg bombáink és nyolcvanan megsebesültek. Olasz muníciógyárak álmunkásai Lugano, augusztus 31. Az Avanti újabb leleplezéseket közöl. Elmondja, hogy az állami muníció- és fegyvergyárakban nagyon sok protekciós egyén dolgozik. Katonaköteles gyógyszerészek, kereskedelmi alkalmazottak, cukrászok, mint fegyvergyári alkalmazottak kaptak felmentést, bár a fegyvergyártáshoz semmit sem értenek. „DUNÁNTÚL“ Szerda. Szeptember 1. A török bolgár viszony Rotterdam, augusztus 31. A török-bolgár megegyezés hírét még mindig nem erősítik meg. Azt hiszik, hogy ha megegyezés jött volna is létre, ez egyáltalán nem kényszerítené Bulgáriát, hogy fellépjen az entente ellen. Szerbia bizalmasan már válaszolt az ententónak, amely most is folytatja a tárgyalást abban az irányban, hogy Szerbától újabb engedményeket kapjon. Sztrájkmozgalom Milanóban Lugano, augusztus 31. A milánói öntödék munkásai általános sztrájkkal fenyegetőznek, ha a kormány a munkások mozgalmába erőszakkal beavatkoznak. Dán hang a harctéri helyzetről Kopenhága, augusztus 31. Az orosz sereg helyzete kétségbeejtő. A győztes központi hatalmak üldöző offenzívája az utolsó napokban olyan gyors, hogy ebből azt kell következtetni, hogy az orosz sereg ellenálló ereje teljesen megtört. Az orosz visszavonulás vad meneküléssé változott. A német seregek győzelmesen és fenyegetően közelednek Vilna felé. Szaván fogta az Isten. A kálvinista és pápista varjú közt édeskevés a különbség. Mindössze annyi, hogy az egyiknek a bajkója fakóbb, mint a másiké, de mindkettő egyformán hajtogatja: kár. A takarékos embert ekképen tévesztik össze a zsugorival s rámondják hebehurgyán: Egy kutya az. Pedig a hozzáértők leolvassák emennek a pápista színéről, hogy semmi keresni valója sincs a becsületes emberek társaságában, hanem a tudás fajzadékával ölelkezzék őkelme mint akinek jobb volt volna nem születnie. Az azonban bizonyos, hogy a köztük tátongó szakadék, ha nem is araszolható meg a mélysége, könnyen átugorható. S a takarékos embernek épúgy kell vigyáznia, mint az adakozónak, nehogy a gonosz lélek átcsábítsa, s emezt tékozlóvá, amazt zsugorivá tegye. Székely Márton, fiatal gazda, nem költött soha semmi haszontalanságra. Éles szeme hamar meglátta, hogy mi kell, attól nem sajnálta, mi lenne jó, arra is rászánta a fejét. Dehogy urhatnámság lépje át a kis utcaajtó küszöbét, azt nem éri meg a sátán hajasan. Tartós láncot köt a könnyen guruló koronásokra, nehogy kigördüljenek a láda fiából. Az meg aztán megint természetes, hogy a takarékos is téved. Arra is rámondja, hogy fölösleges, amire szükség van. Ezt kivált a falu házán tapasztalták a tanácsbeliek, akiknek számadását Székely gazda mindig kifogásolta. Az előre nem látható kiadásokra egyenesen fenekedett, de a többség letorkolta, amiért hetekig duzzogott. — De utóbb is kiverik a fogadat azzal a sok panaszos garassal, mondta félvállról Légrádi Máté, a vicebiró. — A tied meg elázik a bortól, vágtál vissza kidagadt nyakkal Székely. A magamét iszom, villant meg Légrádi szeme. — Váljék egészségedre, de aztán ne kívándj a másét. — Hogy mersz vádolni? egyenesedett ki Légrádi. — Mert tenekedj minden jól van Tízezer pengőt is megszavaznál egy jó szóért. Pediga község házán is takarékoskodni drukál. — Te csak zsugoriskodj odahaza. Járasd a feleségedet lánykori szoknyában, a gyerekeidet meg ruhátlanul, mint a cigányrajkókat ; de itt fogd be a szádat, netalán lakatot tegyünk rája. Székely megszégyenülve leült, majd csöndesen kisompolygott. Attól fogva még jobban takarékoskodott, most már a szóval is. Nagyon bántotta Légrádi szájaskodása, aki nyilvánságosan ennyire rápirított. Nem is avatkozott többé a község dolgába. Tegyenek, amit akarnak. Szinte emésztette az a belső féreg. Felesége megunta a bántó szótlanságát és amint a szőlőhegyen egymás mellett kapálgattak, megkérdezte végül: — Hát, ember, ez koporsónk zártáig így lesz. Haragszom rád, járja köztünk. Szeretném tudni, hogy miért? Megrágalmazott valaki? Vagy ta te szemed találkivetni valót bennem? Mért nem szólsz? Hogyan tudjam, hogy mi bánt, ha titkolod előlem? Székely Márton nem felelt, csak némán tovább kapált. — Este az asszony nem ült az asztalhoz, a pitvarban sirdogált. Székely kiment hozzá: — Ne bolondozz asszony. Az a korhely Légrádit bőszített fel, s úgy süstörög bennem a méreg, mint a boszorkányüstben. — Megharagit más a levét a feleségeddel itatod, nem félsz az Istentől? ocsúdott föl a szomorkodó asszony. — Nem bántottalak egy ujjal sem, nem lehet okod panaszra, kérlelte az ura. — Azért buttorászok reggeltől estéiig, mert olyan szives vagy és nem törsz össze rajtam nanonkint egy megvaró fiapálcát? Persze, te többre nem esküdtél, mint én bomlott ésszel, ki mindig a kedvedben járok, ferdült újból sírásra az asszony szája. Az ura kiegyenesedett: — Akkor is az én kedvem kerested, mikor kikiabáltad, hogy még nem kaptál itt szoknyát, amióta asszony vagy. Az felszárította a kötényével a könynyeit. — Hát szükséges volt azt világgá kürtölni? Nem látja meg a vak is, hogy a takarékosságod túlment a kellő határon? Apám uram mennyit könyörög, hogy hozd már az orvost neki, oda van a gyomra a sok koplalástól, s te úgy nem hallod azt, mint az a kőszikla, amelyikből a szivedet faragtad.. Amit az Isten teremtett beléd, azt kihánytad és keményet tettél a helyibe, hogy semmi se tudja meglágyítani. — Kőszívűnek tartasz? — Annak pedig, akinek se Istene, se lelke. Székely arcai elfakult. — Hát az nem istentelenség, hogy a tutyi-mutyi vén ember akkor is itt lábatlankodik, amikor egyebet se tesz már, mint csak a drága kenyeret pusztítja. S még orvosságért nyafog, mert kevesell, amit potyára megzabál. Az Isten se rendezte jól a maga dolgát, hogy a hasznavehetetlen embert ki nem szólítja idején, hanem kölöncként a szegény ember nyakába akasztja. Az asszony keresztet vetett: — Hát elment tisztára az a maradék csöpnyi eszed? Nehány esztendeid etted potyára az apád kruigerét gyerek korodban, s nem tudod, hogy a kölcsön kenyér visszajár? — Nekem mondtad ezt, te hosszú hajú, rövid eszű teremtés? Erős kezét ráemelte, lecsapott vele, s az asszony eszméletét vesztve, az ágy mellé zuhant. — Édesatyja, fehér hajú aggastván a legrosszabbkor nyitott be. Dühöngő fia elé lépett: — Nem félsz az Istentől? Fia megszégyenülve nézett félre: —• Az igazamért nincs mitől tartanom.. Az öreg Székely elszomorodva ült le: — Szép igazságokat pedzesz. Apádat haszontalan kenyérpusztítónak kiáltottad ki, mert olyan vakmerő, hogy föl meri vetni bágyadt szemét a mennyei Atyához és kéri, hogy neki is adja meg a mindennapi kenyeret. Te ezt fölpanaszlod. A feleségedet leütötted, itt a botom, üss agyon most már engem is, legalább egyszerre két karéj kenyeret spórolsz meg.