Dunántúl, 1934. október (24. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-05 / 225. szám
8. oldal. (:) Változás a válogatott csapatból». Vasárnap, október 7-én játsszák le Budapesten a magyar—osztrák válogatott futballmérkőzést az Európa Kupáért. A magyar csapat eredeti összeállítása megváltozott, amennyiben Pusztai lemondott s így helyére Tamássy került. A magyar csapat tehát a következő öszszeállításban áll ki Ausztria ellen: Háda (Ferencváros) — Vágó (Bocskai), Sternberg (Újpest) — Szalay (Újpest), Szűcs (Újpest), Lázár (Ferencváros) — Tamássy (Újpest), Csehi (Hungária), Sárosi (Ferencváros), Toldi (Ferencváros), Titkos (Hungária). A csapat tehát 4—4 Ferencváros és Újpest, 2 Hungária és 1 Bocskai játékosból áll. (.) Működik az újpesti „szipka". A Magyar Úszó Szövetség tanácsa kedden este foglalkozott az átigazolási tilalom kérdésével. Ugyanakkor az UTE amellett kardoskodott, hogy a tilalmat tartsák fenn, ami igen helyes, de a vidék érdekeivel az újpestiek nem törődtek, mert ugyanakkor beadták a pécsi Gróf I. és a szekszárdi Schuck átigazolási kérelmét. A Pécsi AC az üggyel kapcsolatban a vizsgálat megindítását kérte az úszószövetségtől és megfellebbezte a tanács határozatát. (i) Új magyar rekord: Lenkey Magda (III. ker. TVE) a tegnapi úszóversenyen 1:09.4 mp-re javította a 100 méteres hölgygyorsúszás rekordját. Ugyanakkor Csik Ferenc 58.6 másodperc alatt úszott 100 métert és alig 2 tizeddel maradt el Bárány István dr. rekordjától. (1) Pécsi úszó sikere Budapesten. Lengváry György, a PAC jeles hátúszója tegnap Budapesten indult a 100 méteres hátúszásban és 1:17,2 mp-es kitűnő idővel győzött. (1) Egy győzelem, két vereség. Az európabajnoki szabadstílusú birkózó versenyek szerdán kezdődtek Stockholmban. A magyar versenyzők közül Lőrincz legyőzte a svéd Tuvessont légsúlyban, míg pehelysúlyban a magyar Tóth vereséget szenvedett a német Wittnertől. Középsúlyban Kárpáti a német színekben induló temesvári Földeáktól szenvedett pontozásos vereséget. (:) A csehszlovákok vezetnek, de papírforma szerint mégsem győzhetnek. A magyar—csehszlovák főiskolai atlétikai viadal első napján Csehszlovákia 39 :31 arányban vezet. Papírforma szerint ez mégsem elegendő arra, hogy a magyarokat elüssék a végső győzelemtől. A második nap eredményeit, amennyiben lapzártáig beérkeznek, más helyen közöljük. (:) A magyar válogatott atléta gárda ma délben elutazott Athénbe, ahol a görög válogatottak ellen áll ki. (:) Felkérik a PEAC—PAC vívóit, hogy pénteken este 7 órakor a fa és fémipari szakiskolában kivétel nélkül jelenjenek meg. (:) A Neuber-vándordíj harmadik napja. A PEAC középiskolai versenyének harmadik napja október 6-án, szombaton délután 2 órakor kerül sorra. Ez alkalommal a IV. korosztály (16—19 évesek) és a III. korosztály (14—15 évesek) stafétabajnokságai szerepelnek műsoron, valamint az I. II. korosztály, tehát a kicsinyek magasugrása. 4x100 és 4x1000 méteren futnak a legöregebbek, míg a III. korosztály csak 4x100 és 4x400-on. Itt említjük meg, hogy a szeptember 30-án elmaradt döntőket október 14-én tartják (:) A Pécsi Torna Egylet Kerékpáros Szakosztálya október 5-én, pénteken este 9 órakor a Pécsi Ipartestület kerthelyiségében tagértekezletet tart. Tárgysorozat: az október 7-én, vasárnap délután megtartandó hosszúhetényi kerékpáros kirándulás megbeszélése. 8 Hercegpuszta—Pécs országúton egy kis vörös vulkánfíber kézitáska. A becsületes megtalálót kérik, hogy jutalom •Hellében a kiadóhivatalban leadni szí--- ------ WHkediéfcj^ " - L DUNÁNTT LI Péntek, 1934 október 1. A magyar motorizmus katasztrófája A 30.000 magyar gépjárműből eddig több mint tízezret leállítottak — Újabb tömeges leállítások október 1-én Pécs, okt. 4. — A magyar motorizmus érdekképviseleti szervei az utolsó pillanatig minden rendelkezésükre álló eszközzel tiltakoztak az átadókérdés azóta már végrehajtott „rendezése“ ellen és azon aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy az teljesen tönkreteszi az amúgy is haldokló magyar automobilizmust és motorsportot s minimumra csökkenti az állami bevételeket akkor, amikor azokat éppen fokozni akarják. Aggodalmaikat a rendelet életbelépte után előállott katasztrofális helyzet minden tekintetben igazolta. Az évi 5—600 pengős útadóval sújtott nagy autókat azonnal leállították, mert ezt a megterhelést még a legtőkeerősebb vállalatok se bírják ki, másrészt azért, mert a mai viszonyok közepette egy nagyautó forgalmi értéke alig 1200— 1800 pengő, tehát évi adójának kétszerese. Ha ilyen adóval sújtanák a mezőgazdaságot, az ipart, a kereskedelmet, avagy a házbirtokot, fél esztendő alatt tönkremenne az ország, így csak a magyar automobilizmus pusztul el, a munkanélküliség nyomorúságába lökve ezer és ezer dolgozó, kiszakítva a nemzeti vagyonból azt a jelentékeny összeget, amelyet a tízezerszámra leállított autók és motorok értéke képvisel. A 30.000 magyar gépjárműből eddig több mint tízezret állítottak le. Hasonló volt a helyzet Pécsett is, ahol október 1-én nagyon sok autót állítottak le és az oldalkocsik adója miatt majdnem valamennyi oldalkocsis motorkerékpárt kivonták a forgalomból. Egy héttel ezelőtt hírt adtunk arról, hogy rendelet készül a gépjárművek adójának újabb rendezéséről a 100 százalékos benzinadó bevezetésével és a közlekedési adó teljes eltörlésével olyképpen, hogy a járművek a literenként 7,0 fillérrel megdrágult benzinben fizetnék az útadót, természetesen a megtett út arányában. Az érdekeltek körében őszinte örömet keltett ez a híradás, amely azt jelentette, hogy a pénzügyminisztérium végre magáévá tette a Királyi Magyar Automobil Club régi megoldási tervezetét, amely a maga progresszivitásával egyedül volna alkalmas a halódó magyar automobilizmus fellendítésére. Sajnos, a híradás korainak bizonyult, legalább is újabb budapesti jelentés nem erősíti meg azt. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy készül egy új rendelet s ha az most nem is fogadja el az egyetlen reális megoldást, a magyar automobilizmus közelgő katasztrófája előbb-utóbb annak elfogadására fogja kényszeríteni az illetékeseket. áz csak egy 3 szobás összkomfortos Odern villa kiadó a egyesi kertvárosban Felvilágosítás a helyszínen d. u. 4-6-ig. Primar és uj búr tof siller, vagy fehér — — 50 fill. IIó fehér — — — — — 60 fill. Pere Ferenc és fia, Felsővámháza. 54. Jó megjelenésü ügyes nőt alkalmaznék ki egyszerű számolásban jártas és háztartásban segíteni tud. Jelentkezés pénteken reggel 7-8-ig és d. u. 3-5-ig. Cim 2390 szám alatt a kiadóhivatalban. A város közepén elsőrendű cukrászüzletbe társat keresek. — Cim 2373 szám alatt a kiadóban. Sir Stephen Killiket választották meg London új főpolgármesterévé (jobbról). Az új Lord Mayor és kísérete a városháza kapujában áll, ' ' szakszerű javítása neidhArt ]. Írógépüzlet Deák utca 4. sz. ORVOSTANHALLGATÓ teljesen különbejáratú bútorozott szobái keres Címeket „Pontos fizető 3996“ jeligéret kiadóba kér. Egy fodrásznő felvétetik. Cím 2384 szám alatt a kiadóban. Kölcsönt, 5-8 ezer pengőt keresek és a helyi bekebelezésre legalább 15-szörös biztosítékra. Szives ajánlatokat csak tulajdonosoktól „Kölcsön 2385“ jeligére a kiadóba kérek. Külünleges angol férfi öltöny felöltő és télikabát szövetek érkeztek raktárra Körösi és Nagy céghez mmimwrmssEmsmm Nagyon előnyös árak ! Aranyat ezüstöt, fogaranyat, zálogcédulát napi árban veszek és cserélek. Használt és becserélt tárgyak állandóan raktáron. Hellékszerész, Pécs, Király utca 20. sz. Veszek jókarban levő kisebb ASZTALTŰZHELYET ajánlatokat 3949 számra a kiadóhivatalba kérek Zürich, okt. 4. — Devizazárlat( Pakis 20.20)4, London 15.00)4, Newyork 304.50, Brüsszel 71.55, Milánó 26.27)4, Madrid 41.87)4, Amszterdam 207.70, Berlin 123.30, schill. 57.10, Prága 12.79, Varsó 57.90, Belgrád 7.00, Athén 2.92, Bukarest 3.05, Budapest, okt. 4. — A Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai a tegnapihoz képest teljesen változatlanok. Kötött kamatozású papirok: Pénztárjegy 1934. évi 100, fővárosi 1914. évi 43.65, 1927.évi 42.124, hadikölcsön 6 százalékos IV. 0.21. Budapesti terménytőzsdei A külföldi terménytőzsdék hatására a budapesti terménytőzsde is lanyha volt. A búza 15, rozs 15—25, zak. árpa 10—15, zab 10—20, tengeri 15, korpa 5—10 és zak. liszt ára 10 fillérrel olcsóbbodott. A különféléknél barátságos volt a lucernamag. A forgalom közepes volt. Határidős piacon az irányzat gyenge, fő forgalom közepes. Búza okt. 15.27—30, z. 15.29—30, lesz. 15.30, márc. 16.40—26— 47—37—42, z. 16.40—41, lesz. 16.40, máj. 16.60—50—74—68, z. 16.66—68, lesz. 16.60. Rozs okt. 12.53, z. —, lesz. 12.50, márc. 13.30—17—35—23—29, z. 13.29— 30, lesz. 13.30, máj. csak lesz. 13.60. Tengeri máj. 10.05—10.00—10.15, 7, 10.08 —10.10, lesz. 10.10. Ferencvárosi sertésvásár : Felhajtás 3230 db. Zsírsertés fiatal nehéz 81—82, kiv. 83, közép 76—78, silány 63—68. Az irányzat lanyha. FELELŐS SZERKESZTŐ: LINDER ERNŐ FELELŐS KIADÓ: WESSELY KÁROLY A DUNÁNTÚL PÉCSI EGYETEMI KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA R. T. KIADÁSA ÉS NYOMÁRA