Dunántúli Napló, 1951. július (8. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-01 / 151. szám

DUNÁNTÚLI VILÁG PROLETÁR]41 EGYESÜLJETEK! A MAI SZÁMBAN: így vezeti győzelemre a község dolgozó parasztságát a zalotai pártszervezet (2. o.) —Az összeesküvés tanul­ságai (2. o.) — Grószéknek és megbízóiknak azzal vá­laszolunk, hogy vasárnap is teljes erővel dolgozunk (3. o.) — A mai napon sokszorozzuk meg a tojás- és baromfibegyű­jtés lendületét! (3. o.) — Agitátorok a termésbetakarítás napjaiban (4. o.) — Hét nap a kül­politikában (4. o.) — Rákosi elvtárs távirata a Kínai Kommunista S­árt Központi Vezetőségének (5. o.) — AZ MDP B­ARANYA M­EGY­EI PÁ­­RTBI­ZO­TTSÁGÁNAK LAPJA VIl­. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM ARA SO FILLER VASÁRNAP, 1951 JULIUS 1 /Minden film gabonáért! Hirttlen erővel a búza és rozs azonnali learatásáért! Harci jelentés a békefront baranya megyei szakaszáról Békeharcosok! Dolgozó parasztok! Megyénkben mindenütt be­érett már a búza és a rozs! Minden halogatás nélkül, azonnal hozzá kell kezdeni az aratásához, mert egy sor helyen máris pereg a szem. Vannak olyan búzatáblák, ahol elég egy ujjal megérinteni a kalászokat, s máris hullik a szem a földre! Egyetlen órát nem sza­bad várni, minden erőt mozgósítani kell az aratás azonnali megkez­désére! Mindenütt erősíteni, gyorsítani kell a harcot. Minden nap, min­den óra azt jelenti, hogy pereg a szem, kár éri népünket! Öt nap ké­sedelem kétezer hold gabona learatásánál 11 vagon szemvesztesé­get jelentene! És hányszor kétezer holdat kell learatni megyénkben, országunkban! A munka az egész megyében las­san indul be. A kommunisták fel­adata az lenne, hogy maguk mö­gött felsorakoztatva a dolgozó pa­rasztok legszélesebb tömegeit, pél­damutatóan haladéktalanul kezdjék meg a búza és a rozs aratását. Ez még kevés helyen történt meg. Még az élenjá­­ró mohácsi járás­ban is mindössze kilenc százalék búzát arattak le. Hatalmas károkat jelent minden óra halogatás egész népgazdaságunk­nak, ezt tartsák szem előtt a mohácsi békeharcosok s ezt látva fokozzák minden erő­vel kezdeti eredményeiket. És ebben a járásban is vannak még községek, ahol a békeharcos aratók nem hallották meg a harci riadót, nem ébredtek fel arra, hogy aratni kellene már a búzát, rozsot, s így hátráltatják az egész járás előretörését. Gondolkozzatok ezen: Tiptódi, borjádi, hímesházai, erdős­­mároki, szűri, kisnyárádi dolgozó parasztok! És a székelyszabariak küldötte a nagy Szovjetunióban hogyan áll majd a szovjet emberek­­ elé? Azzal „dicsekedjen" talán, hogy községében a békeharcosok késve kezdték az aratást? Hozzátok be a lemaradást, ne hagyjátok el­peregni­ a gabonát, hogy küldötte­tek büszkén számolhasson be a szovjet kolhozparasztoknak jó, har­­cos munkátokról! Leghátul kul­log a rozs és a búza aratásá­ban a sásdi já­­rás, Torony­ban és Csarnó­­egyáltalában hozzá munkához. Hetvehely büszkén jelenti, hogy a rozs aratá­­sát 50 százalékban elvégezte, de milyen eredmény ez, ha azt is meg­nézzük, hogy az egész rozsvetésük nyolc holdnyi volt, s ebből négy Holdat arattak le? A csata első szakasza, az ősziár­ Pa Icaratása már csaknem minde­nütt győzelmesen befejeződött. Azt mondhatnánk, hogy a békeharcos Aratók Baranya megyében már min­­nen ősziárpát learattak, — ha". .. szégyenteljes lemaradásával nem hazudtolná meg ezt a jelentésünket tán még sem fogtak a sásdi járás, ahol csak 97,1 szá­­zalékban végezték el ezt a munkát. A sásdi harcosok nem jól harcol­tak, az ellenség lassította előnyo­mulásukat, s ezzel lassította egész megyénk előrenyomulását is! A sásdiak későn aratják az árpát,­­ sok szemet veszítenek ők maguk, sok szemet veszít az ország. De ahogy későn vágják az árpát, úgy későn tudnak hozzálátni a már be­érett rozs, búza aratásához is, s ezzel további károkat okoznak. A kommunisták álljanak az élre, s ve­­zessék döntő, győztes rohamra a sásdi békeharcos aratókat! A tarlóhántás ,s másodnö­­vényvetés te­rén első helyen harcolnak a maradiság ellen, a megszokottság ellen, a siklósi járás békeharcosai. Másodnövényvetési tervüket máris 26 százalékra teljesítették, több, mint kétezer holdat vetettek el. A tarlóhántásban lemaradt a sellyei, szigetvári járás is, itt csu­­pán 1,3 százalékban végezték el a munkát. És várjon emelt fővel beszélhet­nek-e „eredményeikről" a sásdi já­rás dolgozói ezen a téren is, akár­csak az aratás terén? A tarlóhán­tást eddig mindössze 0,5 százalék­ra teljesítették! S ami ezzel termé­szetesen együttjár­, utolsó helyen kullognak, akadályozzák az előre­törést a másodnövényvetés terüle­tén is. Az egész járásban eddig mindössze 36 holdon vetettek má­sodnövényt. A járási tanács és­­ a községi tanácsok sem foglalkoztak itt kellően a tarlóhántás kérdésével, nem tanulmányozták át alaposan a minisztertanács határozatát. A tu­nyaság, a kulákok Pató Pál-jel­­szava érvényesül, az aratás után nem gereblyézik azonnal a tarlót, s ezért nem tudnak idejében hozzáfogni a tarlóhántáshoz sem. De azok a bé­­keharcos csapatok, melyeknek iga­zán példát kellene mutatniok­ — a gépállomási dolgozók —, sem di­csekedhetnek el azzal, hogy meg­tettek minden tőlük telhetőt a bé­kéért. Abaligeten 72 hold learatott árpa helyén egyetlen holdon sem szántottak. Ugyanígy Csikóstöttö­­sön sem végeztek tarlóhántást. Sás­­dón 133 holdon arattak, de a tar­lóhántást csak 10 holdon végez­ték el. Békeharcosok! Egyetlen órát ne mulasszatok, használjatok ki minden időt és minden erőt, azonnal kezdjetek hozzá a búza és a rozs aratásához, ne hallgassatok a kulákok halogató szavára, a haza várja tőletek! TEKLAFALU ÉS KÉTÚJFADOLGOZÓI! Haladéktalanul kezdjétek meg a búza és rozs aratását! (Sellyei járási tudósítónktól)■ A kitűnő napos meleg időjárás megérlelte a rozsot és a búzát. Két­­újfalu határában viaszérésben van a búza és teljes érés előtt a rozs. En­nek ellenére még nem kezdték meg a búza aratását, rozsból pedig az el­vetett területnek mindössze 31 szá­zalékát vágták le. Peti tanácselnök elvtárs, ahelyett, hogy mozgósította volna az ara­tásra a dolgozókat, maga is azon a véleményen van, hogy „nem lehet még aratni“. Teklafalu határos Kétújfaluval. Itt egy hold búzát arattak csak le. A tanács éppúgy, mint a kétújfalusi, nem a ha­tárt nézte, hanem a naptárt és bele­nyugodott abba, hogy csak Péter- Pál után induljon meg a roham a bú­za aratásáért. Teklafalun a tszcs sem kezdte meg a búzaaratást, pedig nekik kellene élenjárni. „Kevés a munkaerő az aratáshoz" — erről panaszkodnak. Van azonban egy üzemképes fűkaszálógépük. Számta­lan helyen alakították már át az ilyen gépeket aratáshoz és beváltak. Ala­kítsák át a teklafalusiak is, így a gép segítségével IC—­12 rap helyett köny­­nyen elvégezhetik egy hét alatt az aratást. Teklafaluban is, Kétújfalun is gyen­gén megy a tarlószántás. Sárosi István teklafalusi tanácstitkárnak az a vé­leménye, hogy szántani, aratni, tarlót szántani, csépelni egyszerre nem le­het. De lehet! Tegyenek úgy, mint Bóli István drávaiványi dolgozó paraszt, aki hajnalban, napfelkelte előtt a mezőn dolgozik már és szántja a tarlót, amit előző nap aratott le! Endrőcön már végeztek a rozs ara­­lásával. Szerdára, július 4-re pedig a búzaaratással is készen lesznek. A má­­sodvetésnek azonban nem biztosítot­tak még vetőmagot. Jó lenne, ha megnéznék, hogy szomszédjuk és ver­senytársuk, Teklafalu hogy áll a vető­maggal. Itt a gazdák saját maguk biztosították a magot. Találtak még a padláson egy-két cső száznapos kukoricát, kerékrépamagot, de még köles is akadt egy-két helyen, Endrőcön is biztosíthatják a vetőma­got, éppúgy, mint Teklafalun, ha jól körülnéznek a padlásokon. Kétújfalu, Teklafalu dolgozói! Néz­zetek az égre, hogy tűz a júliusi nap. Nézzétek a búzátokat, milyen gyor­san érik a szem. Lássatok hozzá azon­nal­ a munkához, feszítsétek meg minden erőtöket, hogy megakadályoz­zátok a szempergést, időben arassa­tok, zárkózzatok fel az élenjáró köz­ségek mellé! Kurucz Pál #5070 A Bács-kiskunmegyei katolikus papok nyilatkozata A Bács-kiskún,-megyei katolikus pa­pok békebizottsága táviratot intézett az Országos Béketanácshoz. Mi, a Bács-kiskúnmegyei katoli­­ksu­s Papok békebizottságának tagját, Odemjük, — mondja a többi kö­­zül a távirat, — hogy a népi d­emo­­rád­ánk ellen •Irányuló mindennemű összeesküvőt elítélünk, bárki legyen is annak vezetője. Elítéljük, még ha érsek, is, annál is inkább, mert a Dér folyamán napvilágot látott gyilkos, tervek és eszközök egyáltalán nem egyeztethetők össze a papi lelkiisme­reti, és azzal az erkölcsi hivatással, amelyre Krisztus egyháza és az evan­gélium tanítása kötelezi Istennek minte­den szolgáját. Az alsószentmártoni délszláv fiatalok lelkesen siettek az állami gazdaság segítségére Az alsószentmártoni állami gazda­ság kisegítő munkásokat kért a köz­ségtől. Az alsószentmártoni délszláv DISZ-fiatalok átérezték a jelentőségét, hogy az állami gazdaságnak segítsé­get siessenek az aratás végzésében, mely egyben jövedelmet is jelent számukra. Ezért örömmel jelentkeztek Sányics Ágnes, Márkovics Ágota, Gün­­felder Mátyás és Márkovics Márk DISZ-esek, akik a kapálásban is az élen jártak. Már az első napon tizen­hárman jelentkeztünk megmutattuk azt, hogy nem ijedünk meg a nehéz­­s­égek­től, hanem leküzdjük azokat. A növényápolási és aratási mun­kában élenjártak Horváth Márk, Már­­kovics Márk, Zanics Márk, ifj. Hor­váth Péter és Tónya Mihály délszláv dolgozók • » A növényápolási munkát a kulákok szabotálják, igyekeznek mindig ké­sőbben elvégezni, hogy ezzel is árt­sanak az államnak. Ilyenek Dórátics Mátyásné, Fridrich György, Márkovics Istvánná, Janics Istvánná, Rájter Jó­zsef, Verbánácz Istvánná és Horváth Péter kulákok. Felvesszük a harcot nemzetiségi különbség nélkül népünk ellenségei ellen és leleplezzük a sza­botáló kulákokat. Jó munkaszervezés­sel versenyben dolgozunk, hogy az aratást időben, szemveszteség nélkül befejezzük. DISZ-fiatal­ok, előre a VIT-ért, a békearatás győzelmes csatájának be­fejezéséért, ötéves tervünk mielőbbi megvalósításáért! Márkovics Márk Alsószentmárton. KISTAMÁSI DOLGOZÓ PARASZTJAI ÉLENJÁRNAK A BEGYŰJTÉSBEN (Sásdi járási tudósítónktól). Kistamási község kommunistái, de velük együtt a többi dolgozók is el­határozták, hogy a cséplőgéptől ad­­ják be gabonájukat a raktárba. Sze­rettek volna élenjárni, azonban meg­késtek, mert a szigetvári gépállomás nem biztosította idejében a cséplőgépet. A gépállomás vezetőit nem hatja át úgy a verseny szelleme, mint a kistamási dolgozó parasztokat. Mégis szép eredmények születtek Kistamásiban a begyűjtés terén. Er­­ről beszélnek a közeli, sőt a távoli falvak dolgozó parasztjai is. A köz­ség a tojásbegyű­jtésben a július­ig előírt 70 százalékot 82 százalékra teljesítette már, a baromfibeadásban előírt 10 százalékot­ pedig 14 száza­lékra. Nézzük meg sorjában, hogyan érte el ezeket a szép eredményeket Kistamási dolgozó parasztsága. Néz­zük meg azt is, hogy a kommunisták hogyan segítették saját példamutatá­sukkal győzelemre vinni a begyűjtés sikerét. A község pártszervezete megtár­gyalta a minisztertanács begyűjtésre vonatkozó határozatát. Ezt követően gazdagyűlést hívtak össze, ahol a gaz­dákkal együtt beszélték meg a fel­adatokat. Ábrok párttitkár elvtárs a népnevelőkkel külön is átbeszélte az agitáció menetét. A begyűjtést maguk a kommunis­ták kezdték meg, maga a párttitkár elvtárs személyes példával járt az élen. A fojásbeadásnak 100 százalékban eleget tett. C. vételi jegyre még 300 tojás beadott. A baromfi beadását 150 százalékra teljesítette. Bagoly János DÉFOSZ titkár, népnevelő ugyancsak 100 százalékra teljesítette a tojás beadását. A C. vételi jegyre 300 tojást beadott, a baromfi beadá­sát 300 százalékra teljesítette. Cser­­kuti János népnevelő tojásbeadását 205 százalékra teljesítette. De nem­csak ő, hanem a többi népnevelő is, így Borbás József, id. Varga József, özv. Szőnyi Jánosné, Penked Pál, Végvári József és sokan mások kez­­dez­ényezésükkel, példamutatásukkal, a jó agitációs munkával magukkal ragadták a többi dolgozót is. Az agitációs munkából példamutatóan kivették részüket a DISZ fiataljai, ifj. Bagoly János DISZ-titkár vezeté­sével. A párttagokkal együtt ők is járták a falu házait, a kommunisták példáját követve. A pártszervezet arról is gondosko­dott, hogy a gyűléseken sajtóolvasás is legyen. Most újsággal a kézben folyt az agitáció. A megjelent újságcikket felolvasták, s ez Kistamási dolgozó parasztjait serkentette a magasabb eredmények elérésére. Ábrok párttit­kár elvtárs a pártonkívüli dolgozók legjobbjait is ellátta megbízatásokkal, s azok becsülettel, lelkesen teljesítet­ték is a feladatokat. Többen is sza­nálhatnak közülük arra, hogy ha az aratás,cséplés és gabonabegyűjtés munkájában is példamutatóan meg­­állják a helyüket, akkor a pártszer­vezet tagjelöltjei sorába kerülhetnek. A pártszervezet tovább vezeti a harcot, új győzelmek felé a Kista­mási dolgozó parasztokat. F. Z. „A falunkból mindenki sok-sok üdvözlőjét küldött Sztálin elvtársnak, a szovjet népnek és az ifjúságnak“ Meghatódottan és határtalan öröm­­mel vettem tudomásul megválasztáso­mat a Szovjetunióból menő parasztkül­­öltségbe. Megválasztásom óta gazdatársaim, úttörők, tanítók, asszonyok és fiatalok számtalan megbízatást adtak, kérdé­seket adtak útravalóul, m­­ire őszinte választ várnak hazatérésemkor. Én er­re ígéretet tettem és azt be is fogom tartani. A tanácselnök a szovjetek műkö­dése felől érdeklődött. Az úttörők a Szovjetunió iskoláira kíváncsiak, fü­zeteket, rajzokat kérnek szovjet paj­tásaiktól. Legtöbb kérdés a kolhozpa­­rasztok életére vonatkozólag történik A tanítók a szovjet pedagógusok, szülők és az iskola kapcsolaté akar­ják megismerni. Az asszonyok a nők helyzetéről, a csecsemők életéről ér­deklődnek. Egy bányász, a bányá­szok élete felől érdeklődik Néhány idősebb gazdatárs a megöregedett kői­­házparasztok életét akarja megis­merni. Megígértem, hogy nagy­­ tarsolyt­ viszek és mindenről kimerítő választ fogok hozni. A falunkból mindenki sok-sok üd­vözletet küldött Sztálin elvtársnak, a szovjet népnek és az ifjúságnak. A küldött jókívánságokat tolmácsolni fogom. Én pedig megköszönöm a magyar népnek, a Pártnak e nagy kitüntetést, ígérem és tudom hogy küldetésem fordulópontot fog jelenteni Székely, «Habar község életében- mert közsé­günk azok mellé fog rövidesen sora­kozni, amelyek teljes erővel, szívvel­­légekkel előbbre viszik a szocializáuis ügyét a győzelemig. Székely Tamás Székelyszabar

Next