Dunántúli Napló, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-02 / 229. szám
A magyar nép boldog jövőjéért, a szocializmusért: jegyezz békekölcsönt! A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata a fásítás fejlesztéséről az 1951 és 1952 években A mezőgazdasági termőterületek ▼ód eme dolgozó népünk életkörülményeinek javítása és országunk fá- sításának növelése érdekében — az erdő telepítések tervszerű fokozása mellett — 1951 év őszén és 1952 évben kereken negyvenezer kát.holdnak megfelelő területen kétszáz milió, főként gyorsan, növő ipari és bányaművelési célokra alkalmas fajú, továbbá gyümölcsfacsemetét kell elültetni. Ez a fásítás első lépés hazánkban a tervbevett nagyarányú természetátalakító fásítások megvalósítására. Ezért a minisztertanács az alábbi határozatot hozza: I. ■i A fásítási feladatokat a következő területeken kell végrehajtani: 1 A termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok, kísérleti gazdaságok, valamint tó- és nádgazdaságok fásítsák a gazdasági telepeik, majorok, üzemek és lakóépületek környékét. Erdősítsék mezőgazdasági műveléssel gazdaságosan és folyamatosan mog hasznosítható földjeiket, valamint köves, futóhomokos vagy meredek, legeltetésre alkalmatlan legelőterületeiket. A földművelésügyi miniszter által kijelölt nagyobb és tagosított termelőszövetkezetek és állami gazdaságok létesítsenek védő erdősávokat szántóföldjeiken, valamint gyenge minőségű legelőterületeiken a szél ésaszály károkozó hatásának leküzdésére és termelékenységük fokozására, továbbá végezzenek fásítást az öntözőcsatornák mentén az öntözővíz elpárolgásának csökkentése céljából. Ezek szerint a termelőszövetkezeetek 1951. év őszén összesen 2517 kat. hold területen, 1952 évben pedig 7870 kat. hold területen az állami gazdaságok, kísérleti gazdaságok, valamint tó- és nádgazdaságok 1951. év őszén összesen 3240 kát. hold területen, 1952. évben pedig hatezer kát. hold területen fásítanak. Az állami erdőgazdaságok a tervszerű erdőtelepítéseiken kívül végezzenek fásítást 1951 év őszén ötszáz kát hold és 1952 év során 1200 kát. hold hullámtéri területen, amit a földművelésügyi miniszter a közlekedés- és postaügyi miniszterrel és az Országos Tervhivatal elnökével egyetértésben jelöljön ki védőerdőövezet létesítése céljából. E védőerdőövezetek védelmet nyújtanak az ármentesítő gátaknak, fékezik a levonuló ár romboló hatásait a hullámterekben, egyben pedig jelentős tömegű ipari fát szolgáltatnak népgazdaságunknak. A községi legelők területén a földművelésügyi miniszter gondoskodjék a községi tanácsok, illetve a legeltetési bizottságok útján arról, hogy erdősítsék meredek, kopárosodó , vízmosásos, köves, futóhomokos, vagy egyéb ok miatt legeltetésre alkalmatlanná vált legelőterületeiket, telepítsenek legelővédő erdősávokat és szegélyeket mintegy ötvenezer kát, hold leromlott fűtermésű, gyenge minőségű legelő termelékenységének feljavítása érdekében 1951 őszén, öszszesen 6053 kát hold, 1952 évben pedig 5730 kát. hold kiterjedésű területen. A városok, községek, bánya- és ipartelepek fásítása érdekében a földművelésügyi miniszter, belügyminiszter, kohó- és gépipari miniszter, bánya- és energiaügyi miniszter, valamint a könnyűipari miniszter gondoskodjék arról, hogy a dolgozók egészségvédelme és a lakóterületek fejlesztése, valamint a méhészet és selyemhernyótenyésztés előmozdítása érdekében 1951. év őszén 1030 kát. holdnak, 1952. évben pedig 3200 kát. holdnak megfelelő területet, fásítsanak be, a városok és ipartelepek szennyezett levegőjének megtisztítása és a dolgozók egészségének megóvása érdekében 1952 évben 400 kát. holdon védőerdőövezeteket létesítsenek. A közutak és vasutak fásításának fejlesztése érdekében a földművelésügyi, valamint a közlekedési és postaügyi miniszter gondoskodjanak arról, hogy ma, megyei tanácsok végrehajtó bizottságainak közlekedési osztályai 1951 év őszén 770 kat. holdnak, 1952. évben pedig ezer kat. holdnak megfelelő területen végezzenek átmenti fásítást, részben gyümölcsfák ültetésével. Az államvasutak — a vasutak hófúvás elleni védelme, a rézsűk megkötése és az utazás kellemesebbé tétele érdekében — fásítsanak be 1951 őszén 190 kat. hold, 1952 évben pedig 300 kat. hold területet a pályák mentén és az állomásokon. II. A fásításokat, a határozattal megállapított keretben minden fásítás körültekintő részletes megtervezése alapján kell végrehajtani Ennek érdekében . A földművelésügyi miniszter — a fásításban érdekelt miniszterekkel egyetértésben — biztosítsa az országos fásítási tervnek megyékre, járásokra, községekre és termelőegységekre való bontását, valamint a tervek alapján az egyes fásítások részletes terveinek elkészítését és a fásítások tervszerű végrehajtását. Ezért tájegységenként adjon ki fásítási útmutatót az ültetendő fafajok kiválasztásáról, valamint a telepítés és ápolás tennivalóiról. Ugyancsak gondoskodjék a fásítások keresztülviteléhez szükséges beruházási hitelek, illetve a termelőszövetkezetek részére hosszúlejáratú beruházási kölcsönök kellő időben való rendelkezésre bocsátásáról. A földművelésügyi miniszter gondoskodjék továbbá a) az állami erdőgazdaságok és az állami faiskolák útján a fásításhoz szükséges magvak csemeték, suhányok és sorfák termeléséről. h) Az 1951. évi őszi fásításokhoz hetvenkét millió darab facsemetének és 850.000 darab subáng, az 1952. évi fásításokhoz pedig 125 millió drubáng, valamint a szükséges magvaknak a megyei tanácsok útján a fásítások rendelkezésére bocsátásáról. • c) Az állami erdőgazdaságok és az állami faiskolák útján a fásítási anyagnak kellő időben a fásításokhoz való eljuttatásáról. *3 A földművelésügyi minisztter '■'* szervezzen — a földművelésügyi minisztérium kihelyezett szerveiként — minden megyében erdőtelepítő állomásokat és az ezzel járó szakirányító, felvilágosító és szervező munkák elvégzésének biztosítására. A A földművelésügyi miniszter *** dolgozzon ki és tegyen közzé rendeletet a faápolásban, maggyűjtésben és a fásítási munkákban kimagasló eredményeket elért dolgozók és szervezetek kitüntetéséről és jutalmazásáról. EJ A minisztertanács felhívja a 'Jó megyei, járási és községi tanácsokat', hogy a fásítást odaadó gondossággal készítsék elő, szervezzék meg és területük fásítási tervét maradéktalanul valósítsák meg. III. A minisztertanács felhívja az ország minden dolgozóját, elsősorban az ifjúságot, hogy szervezett társadalmi munkával vegyen részt a) a meglévő fásítások gondozásában és kártevőktől való megvédésében, b) az erdei fák és cserjék magjainak gyűjtésében, c) a fásítási terv végrehajtásában, a fásításitalajelőkészítés munkáinak és a fák elültetésének elvégzésében. Ennek megvalósítása érdekében 1. A társadalmi szervezetek, a DISZ, DÉFOSZ, MNDSZ és az úttörő szervezetek vezetői és tagjai járjanak élen a fásítás munkájában és fejtsenek ki széleskörű felvilágosító munkát a fásítás előmozdítására és védelmére. Tudatosítsák, hogy minden elültetett és felnevelt fa népünk életszínvonalát emeli, a nép egészségét óvja. 2. A termelőszövetkezetek, földművesszövetkezetek és községi legeltetési bizottságok vállaljanak minél nagyobb részt a fásítási feladatokból és tagjaikat mozgósítsák széleskörű társadalmi munkára a fásítások érdekében. Vegyenek részt a fásítási tervek elkészítésében, végezzék el idejében a talajelőkészítést és a csemeték szakszerű ültetését, gondoskodjanak a fásítások mintaszerű ápolásáról és megvédéséről. 3. A megyei, járási és községi tanácsok a) kezdeményezzenek minden városban,községben, tanyaközpontban, termelőszövetkezetben és állami gazdaságban tavasszal április első hetében „Fák betét"4, melynek során előadással és ünnepéllyel tudatosítják a fásítás fontosságát. b) Vegyenek részt a fásítási terv kidolgozásában és kezdeményezzenek területükön új fásításokat. c) Mozgósítsák a dolgozókat, hogy a fásítást a városok és községek belterületén, valamint a közutaknak a városok és a községek közelébe eső részén társadalmi munkával végezzék el. 4. A bánya- és ipartelepek üzemi szakszervezeti bizottságai a) kezdeményezzék, hogy minden üzemi telepen és a munkás lakóházak környékén fasorokat, facsoportokat, tér- és utcafársításokat létesítsenek az ipartelepeket pedig zöldövezetekkel vegyék körül. b) Vegyenek részt a fásítási tervek elkészítésében, gondoskodjanak a talajelőkészítés, ültetés és ápolás szakszerű elvégzéséről. c) Mozgósítsák a dolgozókat, hogy a fásítást a belterületeken társadalmi munkával végezzék el. 5. A fásítási terv teljesítése és túlteljesítése érdekében elő kell mozdítani a fásítási versenymozgalom kialakulását. A fásítási verseny fejlesztése és kiszélesítése a tanácsok és a tömegszervezetek együttes feladata. A fásítási versenyben arra kell törekedni, hogy a) a termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok egymás között, b) az állami gazdaságok egymás között, c) a községek, járások és megyék ugyancsak egymás között, d) a DISZ, DÉFOSZ, az MNDSZ é az úttörő szervezetek egymás között, e) a legeltetési bizottságok egymás között keljenek versenyre. A fásítási verseny első szakasza 1951 december 31, a második szakasza 1952 december 31 napjával zárul. A versenyt a maggyűjtési ültetési és ápolási eredmények mérlegelése alapján a földművelésügyi miniszter dönti el. * Felemelétt ötéves tervünk megvalósításának és az ország szociális építésének egyik kiemelkedően szép és fontos feladata országunk fásításának fejlesztése. Ezért szükséges, hogy dolgozó népünk magáévá tegye fásítási tervünk célkitűzéseit és széleskörű társadalmi munkával vegyen részt a tervek megvalósításában. Dobi István sk, a minisztertanács elnöke. fi iráni kormány nem fogadja el a Biztonsági Tanács illetékességét az olajállammosítás kérdésében Teherán. (MTI). Az angol kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztette az iráni olajkérdést. Hivatalos iráni körökben határozottan kijelentették, hogy nem tartják illetékesnek e kérdésben a Biztonsági Tanácsot, mert az iráni olaj államosítása Irán belső ügye. Ennek ellenére — az amerikai rádió jelentése szerint —, Irán delegációt küld a Biztonsági Tanács ülésére. A küldöttséget maga Moszadik miniszterelnök vezeti, aki — mint a nyugati hírügynökségek jelentik , tiltakozni fog az Irán belügyei való beavatkozás ellen. A Reuter és az AFP jelenti, hogy Husszein Malki , az iráni olajipar államosításával megbízott bizottság főtitkára kijelentette: Moszadik tervbevett newyorki utazása semmit sem változtat az eddigi határozatokon ás nem lehet szó az angol szakemberek kiutasításának felfüggesztéséről. A londoni rádió jelentése szerint vasárnap Teherán főútvonalain nagyarányú tüntetés zajlott le. A tüntetők ezrei „Lé Angliával" kiáltással vonultak végig a városon. Különösen a parlament előtt tüntetett nagy tömeg. Ai koreai néppsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága szeptember 30-án közölte, hogy a koreai néphadsereg alakulatai, a kínai népi önkéntes egységekkel szorosan együttműködve, továbbra is valamennyi fronton visszaverik az ellenség heves támadásait és emberben, valamint hadianyagban nagy veszteségeket okoznak nekik. Szeptember 29-én a középső fronton a néphadsereg egységei Koncshon körzetében sikeresen visszaverték az 1. amerikai gépesített hadosztály heves támadásait. Ez a hadosztály megpróbálta áttörni a néphadsereg védelmi vonalát. A keleti fronton a néphadsereg egységei Janggutól északra visszaverték Kszinmannék 7. és 8. hadosztályának repülőgépek, páncélosok és tüzérség támogatásával végrehajtott öt erős támadását. Az ellenség nagy veszteségeket szenvedett. Üdvözletek a kínai nép ünnepe alkalmából Sztálin elvtárs távirata Mao Ce-Tung elvtárshoz MAO CE-TUNG elvtársnak. A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG KÖZPONTI NÉPI KORMÁNYA ELNÖKÉNEK PEKING. ’ A Kínai Népköztársaság kikiáltásának második évfordulóján kérem önt, elnök elvtárs, fogadja baráti üdvözletemet. A hatalmas kínai népnek, a Kínai Népköztársaság kormányának és önnek személyesen azt a szívélyes jókívánságot küldöm, hogy érjenek el további sikereket a népi demokratikus Kína építésében. Erősödjék továbbra is a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió nagy barátsága, amely szilárd biztosítéka a békének és a biztonságnak a Távol- Keleten! I. SZTÁLIN: A. Visinszkij elvtárs a következő táviratot küldte Gsu En-láj elvtárshoz, az Állami Közigazgatási Tanács elnökének és a Kínai Népköztársaság külügyminiszterének, Csu En-Laj elvtársnak, az Állami Közigazgatási Tanács elnökének és a Kínai Népköztársaság külügyminiszterének, Peking. A Kínai Népköztársaság második évfordulója alkalmából kérem önt, fogadja üdvözletemet. Szívből kívánom a hatalmas kínai népnek és személyesen önnek, hogy érjenek el további sikereket a békés építésben, a népeink közötti törhetetlen barátság erősítésében, a világ tartós békéjéért vívott harcban. A. VISINSZKIJ.* Csu En-Laj elvtárs, a Kínia Népköztársaság alapításának második évfordulóján a következő szövegű üdvözlő táviratot kapta Kim Ir Szentől, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökétől: „A nagy Kínai Népköztársaság alapításának második évfordulója alkalmából a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya, a koreai nép és a magam nevében a legmelegebb szerencsekívánataimat küldöm önnek és az egész kínai népnek. A koreai nép az amerikai fegyveres agreszorok elllen folytatott igazságos nemzeti felszabadító harca során meleg támogatásban részesül szomszédja. Kína részéről és közvetlen segítséget kapott a kínai népi önkéntesektől, Kína legjobb fiaitól és leányaitóL Ez bátorította a koreai népet és megerősítette bizalmát a végső győzelemben. Még nagyobb sikereket kívánok a dicsőséges nemzeti ünnepet köszönő kínai népnek, saját országa békés építőmunkája, a keleti országok népei biztonságának megőrzésére és a tartós világbéke terén.“ Antal elvtárs távirata Mao Ce-Tong elvtárshoz, a Kínai Népköztársaság megalapítása évfordulóján MAO CE-TUNG ELVTÁRSNAK, A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT ELNÖKÉNEK. A Kínai Népköztársaság megalakításának második évfordulója alkalmából a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége meleg üdvözletét küldi a testvéri Kínai Kommunista Pártnak és további sikereket kíván abban a harcban, amelyet az egész haladó világ lelkes rokonszenvétől kísérve a Kínai Népköztársaság további megerősítéséért, a béke megvédéséért és az imperialista, háborús gyújtogatók ellen oly eredményesen folytat. Budapest, 1951 október 1. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége nevében RÁKOSI MÁTYÁS. Magyar kormányférfiak dáriradai a Kínai Népköztársaság kikiáltásának második évfordulója alkalmával Mao Ce-Tung elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi kormánya elnökének, Peking. Engedje meg Elnök elvtárs, hogy a Magyar Népköztársaság kormányának legmelegebb üdvözletét tolmácsoljam a Kínai Népköztársaság kikiáltásának második évfordulója alkalmával. A magyar nép testvéri együttérzéssel kíséri az új Kína felépítéséért folytatott hőéres harcot és mélyen átérzi, hogy az amerikai agresszorok ellen harcoló Koreai Népi Demokratikus Köztársaság testvéri megsegítésével a kínai nép az egész világ békéjének ügyét szolgálja. Szívből kívánjuk, hogy ahős kínai nép, amelynek élén az ön által vezetett Kínai Kommunista Párt áll, további fényes sikereket érjen el hatalmas építőmunkájában és a béke biztosításáért vívott harcában. Dobi István a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. CSU EN-LAJ ELVTÁRSNAK, A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG KÜLÜGYMINISZTERÉNEK, PEKING. A felszabadult kínai nép nagy nemzeti ünnepe alkalmával fogadja külügyminiszter elvtárs forró szerencsekívánataimat. A magyar nép, amely a Szovjetunió vezette béketábor soraiban testvéri szövetségben együtt harcol a kínai néppel a békéért, lelkesen üdvözli a kínai nép hatalmas eredményeit országa építése terén és forint csodálattal adózik az imperialista támadók ellen a koreai néppel vállvetve harcoló kínai önkénteseknek. Mindent el fogunk követni, hogy az elmúlt év folyamán országaink között kimélyült baráti kapcsolatokat, amelyek a béke nagy ügyét szolgálják, még jobban megerősítsük és kiszélesítsük. Kívánom a Kínai Népköztársaságnak, hogy egyre újabb nagy eredményeket érjen el békés építőmunkájában és továbbra is sikerrel hiúsítsa meg az imperialista háborús gyújtogatók bűnös távolkeleti próbálkozásait. Kiss Károly, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere. Díszelőadás a Kínai Népköztársaság megalakulása évfordulójának alkalmából A Kínai Népköztársaság kikiáltásának második évfordulója alkalmából vasárnap este díszelőadást rendeztek az Uránia filmszínházban. A díszelőadáson megjelentek Farkas Mihály elvtárs, vezérezredes, honvédelmi miniszter, Révai József elvtárs, népművelési miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja titkárságának tagja, Rónai Sándor elvtárs, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Dobi István, a minisztertanács elnöke, Kiss Károly elárs külügyminiszter, Vas Zoltán elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke, Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter, Szabó István elvtárs altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Majláth Jolán, a kultúrkapcsoolatok intézetének főtitkára, valamint a politikai és kulturális élet több más kiválósága. Megjelent az ünnepségen J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Huan Com a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete, valamint a többi baráti állam budapesti diplomáciai képviseleteinek vezetői. A díszelőadást Molnár Erik igazságügyminiszter nyitotta meg, majd Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes mondott beszédet. — Október 1-én van két esztendeje annak — mondotta —, hogy a pekingi Vörös-téren kihirdették a kínai népi politikai tanácsadótestület világtörténelmi határozatát, kikiáltották a népköztársaságot, közzétették a kínai szabadságokmányt és Mao Ce Tung, a kínai nép nagy vezetje felolvasta a központi népi kormány első kiáltványát. A munkásosztály vezetésével megszületett a kínai nép történelmében először, a nemzet nagy egysége, amelynek alapja a munkások és parasztok szövetsége, részese minden demokratikus osztály és Kína minden nemzetisége. Mihályfi Ernő ezután azokról az eredményekről beszélt, amelyeket a kínai nép a Kommunista Párt vezetésével a teljes felszabadulás óta eltelt két év alatt elért. A Kínai Népköztársaság kikiáltásának második évfordulóján nyitjuk meg a kínai film ünnepi hetét — mondotta ezután. A kínai művészet és a magyar nép találkozójáról, amely művészeti és társadalmi életünk fontos és nagy eseménye, forró szeretettel és lelkes együttérzéssel köszöntjük a teljes felszabadításának évfordulóját és szabadsága két esztendejének csodálatos eredményeit ünneplő nagy kínai népet. Ezután a meghívott közönség előtt levetítették a „Kína lánya” című díj- nyertes, magyarra szinkronizált kínai játékfilmet és az „Új Peking“ című színes szovjet-kínai dokumentfilmet.