Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-03 / 101. szám
Its 2 ItAPLC Lelkesen ünnepelt megyénk tsz-parasztsága is (Folytatás az 1. oldalról) tott meg. Este fáklyás felvonulás volt, s a nagygyűlésen 700 ember előtt mondott beszédet Szekeres László elvtárs, a járási pártbizottság tátikára. Szálainak és Köblény lakossága is Bikaron ünnepelt. Mágocsra hatszázan gyűltek össze a hózápor és a váratlan hideg ellenére is, Felsőmindszenten pedig hétszázan vettek részt az ünnepségen. Színes viseletben, vidám hangulatban vonultak át Felsőmindszentre Gyümölcsény lakói is. Egybekötötték a májusi ünnepeket névadóünnepségekkel, és a kisbeszterceiekkel együtt emelték a felső mindszenti ünnepély sikerét. Nagyon szépen sikerült a gerényesi ünnepély is, bár ott is le kellett mondani a felvonulásról a havazás miatt. Pécsváradon réínpompás felvonulás volt május elsején. Sokkal színpompásabb, szebb volt, mint a múlt évben. Nagy sikert arattak a felvonulásban a kerékpárosok, motorkerékpárosok, személyautók, a gépállomás erőgépei és munkagépei. A strandfürdőnél felállított díszemelvényről Varga Sándor elvtárs, a járási tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. A járás 33 községéből harmincban rendeztek felvonulást május elsején, három községben előző este tartották meg az ünnepségeket. Hidason nyolcszázan vonultak fel, s a felvonulókat Feszel Tibor elvtárs, a Hidasi Bányaüzem vezetője köszöntötte ünnepi beszéddel. Szederkényben Kovácsovics György elvtárs, a pártszervezet titkára mondott beszédet. Sellyén A sellyed ünnepségen több mint 1200 ember vonult fel és faggatta meg Beke Lajos elvtársnak, a pártszervezet titká■ának május elsejét köszöntő ünnepi beszédét A sellyed általános iskola és a KISZ-szervezet által rendezett kultúrműsor méltó volt a dolgozók nagy nemzetközi összefogásának ünnepéhez. Mivel az időjárás kedvező volt, a földeken szorgalmas munka folyt a sellyei járásban május elsején, de április 30- án este mindenütt megrendezték az ünnepi gyűléseket. Siklóson színvonalas, ötletes dekorációk alatt vonultak fel május elsején az üzemek, a termelőszövetkezetek és kisipari szövetkezeti dolgozók a főútvonalon. Reggel kilenckor kezdődött az ünnepi felvonulás a szovjet hősi emlékműnél felállított díszemelvényhez. A siklósi várkertben Morenics János elvtárs, a járási pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. A járás többi községeiben is lelkesen ünnepeltek. Villányban Rchátz Imre országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet május elsején, a mintegy 500 fős hallgatóság előtt. Villánykövesden 120-an, __ Magyarbólyban 300-an gyűltek össze az ünnepségre, Szaván pedig 250-en vettek részt a termelőszövetkezetben rendezett ünnepségen. Siklósnagyfalun 350-en gyűltek össze a tsz-ben rendezett ünnepségen, ahol Bors László elvtárs, a járási pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője mondott ünnepi beszédet. Szerdahely, Kémes, Turony és más községek dolgozói előző este tartottak ünnepségeket május elseje tiszteletére, elsején pedig szorgalmasan dolgoztak, kihasználva a kedvező időjárás adta lehetőségeket. Komlón április 30-án este fáklyás felvonulással köszöntötték május elseje ünnepét a fiatalok. Háromszáz fiatal vonult fel az égő fáklyák alatt, dalolva, a Lenin szoborhoz, amelynek talapzatára koszorút helyeztek. Május elsején 14 000 ember vonult fel a Lenin téren felállított díszemelvényhez, ahol a bányász zenekar köszöntötte a felvonulókat. Nagy sikert aratott a KISZ és az úttörők díszszázada, valamint a Bétaaknai és az aknamélyítő tröszt dolgozóinak fegyelmezett, színes menete. A díszemelvény a felvonulás után színpaddá alakult át, s ott az irodalmi színpad, a belvárosi énekkar és a komlói művelődési házak tánccsoportjai adtak színvonalas műsort. Szigetváron zenés ébresztő • köszöntötte a május ünnepére virradt dolgozókat A zenés ébresztő után a község két pontján gyülekeztek a szigetváriak, majd a Zrínyi téren felállított díszemelvény előtt vonultak el. Mintegy négyezer ember vett részt a felvonulásban. A szigetváriakkal együtt vonultak fel a Görösgali Állami Gazdaság és a Szentegáti Állami Gazdaság dolgozói is. A felvonulás élén a szigetvári iskolák haladtak, majd az üzemek és hivatalok dolgozói követték őket. Nagy taps köszöntötte a Konzervgyár dolgozóit. A fehér köpenyben felvonuló lányok és asszonyok a „Konzervgyár” feliratot vitték, teherautó követte őket, amelyen a gyár készítményeit mutatták be. Fölötte földgömb forgott, s rajta az exportra szállított gyártmányok „állomásai”. Az ünnepi felvonulást délután sport bemutatók követték. Mohácson az esős idő ellenére már kora reggel gyülekeztek. Délelőtt fél tízkor indult a menet, s a Széchenyi téren felállított díszemelvény előtt a városi tanács fúvószenekara köszöntötte a dolgozókat. A felvonulásban mintegy négyezren vettek részt s ugyanannyian köszöntötték a felvonulókat az utcákon és a tereken. Transzparensek hirdették a munkásosztály nagy nemzetközi összefogását, követelték a békét, a teljes leszerelést. A Selyemgyár, a Farostlemezgyár, a Gépgyár, a Bútorgyár és a többi üzemek dolgozói bemutatták tábláikon a VIII. pártkongresszus tiszteletére indult munkaverseny eredményeit. Növelte a felvonulás színességét az egyesített KISZ és Úttörőszázad, az MHL motoros túraszakosztályának, a Kisfaludy Károly Gimnázium tomaszakosztályának és tanulóinak részvétele. A színes érdekes felvonulást az Új Barázda Tsz lovasszakosztályának menete zárta be. Délután sportműsor, este pedig táncmulatság volt. Tapsol a pécsi dísztribün nézőközönsége. . A KISZ megyei táborozási bizottságának ülése Tegnap délután a KISZ megyei táborozási bizottsága véglegesen jóváhagyta a megyei táborozási tervet. Az építőtáborokban, a bólyi hibridkukorica címerezésben, a kaposfői csatornaépítésnél és a balatonkiliti útépítésnél 1030 középiskolás és 660 egyetemista és főiskolás fiatal vesz majd részt Mintegy 1400 KISZ és úttörő részére szerveznek vezetőképző tábort Balatonfenyvesen. Itt üzemi termelési felelősöket, falusi agitációs és propaganda felelősöket, végrehajtó bizottsági tagokat, középiskolai és ipari tanuló intézeti próbacsoportvezetőket, középiskolai, üzemi és falusi sportvezetőket és úttörő őrs, illetve rajvezetőket képeznek ki. . A KISZ alapszervezetekben most jelölik ki azokat a fiatalokat, akik a vezetőképző táborokban résztvesznek majd. A hónap során a tanulóintézetekben átadják a megbízóleveleket az építőtáborok munkájában résztvevő fiataloknak . Hét kórus részvételével rendezték meg vasárnap délelőtt a pécsi III. kerületi általános iskolák énekkarainak bemutatóját az újmecsekaljai Ságvári Endre Művelődési Házban. Különösen az újmecsekaljai 39. Dandár úti, a Petőfi utcai, az Alkotmány úti általános iskolák kórusai szerepeltek sikeresen. A legjobb négy kórus az „Éneklő Ifjúság” napján mutatja be tudását a város általános iskolás énekkarainak hangversenyén. Gazdag ünnepi kultúrműsor volt május elsején Pécsett A kétnapos ünnep első napján, hétfőn az általános iskolák énekkarai vetélkedtek a kerületi bemutatókon. Május 1-én pedig a városi Művelődési Házban és Új-Mecsekalján, a Ságvári Endre Művelődési Házban a Steinmetz Miklós kulturális szemle városi bemutatói keretében kitűnő együttesek színvonalas műsorát láthatta a közönség. Gyárvárosain az I. kerületi iskolák a Feketegyémánt filmszínházban tartották az énekkarok bemutatóját. Nyolc kórus 21 dallal köszöntötte május elsejét. A II. kerület iskolai kórusai a Városi Művelődési Házban, a III. kerületben pedig a Ságvári Endre Művelődési Házban tartották meg az általános iskolai kórusok bemutatóját. A kedvezőtlen időjárás miatt művelődési házakban tartották meg a szabadtéri színpadok helyett az ünnepi kultúrműsort. A Városi Művelődési Ház nagyterme zsúfolásig megtelt, amikor délután 3 óra után megkezdődött a műsor. Először a Jannus Pannonius Gimnázium lányai szerepeltek Ivasivka Mátyás vezetésével. Sok tapsot kaptak a vasutas színpad tagjai és a 12-es AKÖV „Volán” szájharmonika együttese is. Új-Mecsekalján a Ságvári Endre Művelődési Házban színtén telt ház előtt tartották meg a kulturális szemle bemutatóit. Sok tapsot kapott a Mecsek Művészegyüttes is. — Mindkét művelődési házban megtartott kultúrműsornak egyik szép színfoltja volt a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek — Mátray Mária, Illés Éva, Széplaky Endre, Paulusz Elemér, Tréfás István és Wágner József — szereplése. Alig egy hónap múlva elkezdődnek az évvégi vizsgás egyetemeken, főiskolákon, középiskolákban. A diákok hen idejüket most már a tanulásnak szentelik. Vizsga ellátogattunk a Zeneművészeti, a Színművészeti és az művészeti Főiskolába. A képen: „Galambok a téren” diplomafilmüket forgatják az utolsó éves színművészi iskolások a Martinelli-téren. MTI Fotó : Molnár Edit ) — MA ESTE tartják élüzemavató ünnepségüket a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat dolgozói a Nádor étteremben. Az ünnepi megnyitó után beszámoló hangzik el a vállalat munkájáról,majd sor kerül a kitüntetések és jutalmak átadására. — FELÚJÍTJÁK a mohácsi kórház villanyhálózatát. Idén egymillió forintot fordítanak erre a munkára. — PULYKÁT nevelnek a két új falusi és magyarteleki termelőszövetkezetekben. A két tsz tagsága ez év karácsonyán 3—3000 darab pulykát akar értékesíteni. — Új ÁLLANDÓ kiállításokra készül a Janus Pannonius Múzeum. 1963-ban megnyitják a baranyai néprajzi tájegységek kiállítását, s bemutatják a munkásmozgalmi anyaggyűjtés eredményét is. — TAPASZTALATCSERÉT rendeznek Pécsett május 8, 9-én a dunántúli megyék hegyközségeinek küldöttei részére. A tapaszatalatcserét a pécsi gyümölcstermelési társulás területén tartják. — DIVATBEMUTATÓ lesz május ötödikén este hét órakor Sellyén, az ormánsági kulturális napok keretében. A műsoros bemutatót a földművesszövetkezet rendezi. — ÉRTEKEZLETEN beszélték meg a munkaverseny problémáit a szocialista brigádok vezetői a Porcelángyárban és az Építőipari Vállalatnál, ugyanakkor beszámoltak társaiknak a szocialista brigádok első országos tanácskozásán részt vett küldöttek. A Siomo Kom (8.) A városka ismeretlensége bántotta a városi tanács tagjait és ezért elhatározták, hogy egy , bajnoki , ökölvívómérkőzéssel hívják fel rá az ország és a nagyvilág közvéleményének a figyelmét. Evégett felkeresték Keamst, Dempsey világbajnok menedzserét és azt javasolták neki, hogy a legközelebbi világbajnoki mérkőzést rendezze meg Shelbyben, az ottani arénában. Mindenki más visszautasította volna a nevetséges ajánlatot, de Kearns megszimatolta benne a nagy üzletet. Közölte a városatyákkal, hajlandó elfogadni ajánlatukat, de csak akkor, ha 100 000 dollárt előre folyósítanak és 200 000 dollárra szavatosságot adnak. Vagyis a körmönfont menedzser 300 000 dollárt kért a néhány ezer lakosú kisváros vezetőitől a mérkőzés megrendezéséért, azzal, hogy Gibbonsszal külön beszéljék meg az anyagi feltételeket, mert a kialkudott 300 000 dollárból egy centet sem hajlandó leadni. A naív városatyák számolgattak, megszorozták az aréna ülőhelyeinek számát a belépőjegy árával és végül is elfogadták a feltételeiket. Keams megkapta a százezret és írást arról, hogy még a mérkőzés befejezése előtt további 200 000 dollárt fizetnek, tekintet nélkül arra, mennyi lesz a bevétel. MEGROHAMOZZÁK AZ ARÉNÁT A világbajnoki mérkőzést 1923. július 4-én, az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepén tartották. A Shelby név ismertté vált az egész világon, szárnyra kapta a világhír. Egész lakossága, közeli és távoli környékének népe felvonult a nagy viadalra, de mint közvetlenül a mérkőzés előtt kiderült, csak hétezren voltak hajlandók megfizetni a borsos belépődíjat. Négyezer jegy eladatlan maradt, ám az aréna mégis megtett. Ugyanis a cowboyok, a rendőrség figyelmeztető lövései ellenére is, megrohamozták az arénát, benyomták a kapukat és elfoglalták a szabad helyeket. A várt bevétel elmaradása komoly aggodalommal töltötte el a városatyákat, de ICearnst is. Attól tartott, hogy ebben a revolveres tömegben nehezen érvényesítheti majd a városatyák 200 000 dolláros kötelezvényét és bajosan kapja meg a pénzt. A nézőtér valósággal forrongott. Az izgalom akkor ért tetőfokára, amikor Dempsey és Gibbons barátságosan mosolyogva a szorítóba léptek. Shelby derék polgárainak ez nagyon gyanúsnak tűnt. Arra gyanakodtak, hogy a világbajnok és vetélytársa csak megjátsszék a küzdelmet és előre megállapodtak az eredményben. Ezért előkerültek a nehéz cowboy-revolverek és több figyelmeztető lövés dördült el. A fenyegető légkör miatt, vagy azért, mert Gibbons a vártnál jobbnak bizonyult, a kiütéses győzelemhez szokott Dempsey nem tudta a tizenöt menetes küzdelemben a padlóra küldeni. Ragyogó pályafutása alatt először volt kénytelen pontozásos győzelemmel beérni. És Shelby városatyái 300 000 dollárt fizettek ezért... KEARNS „INKASSZÁL” Kears érezte, hogy katasztrófa fenyegeti. Először is a 200 000 dolláros szavatossági összegért rettegett, mert addig még nem fizették ki. Ezért, miközben Dempsey még a szőri tóban küzdött, elszántan megragadta 45-ös Coltját és az utolsó gongütés előtt, az aréna pénztárhelyiségébe ment. Revolverével a pénztáros orra előtt hadonászva táskájába rakta a gondosan öszszecsomagolt bankjegyeket, valamivel többet, mint 200 000 dollárt, elébük dobta a 200 000 dollára szóló kötelezvényt és eltűnt .Folytatása következik. 1982. MÁJUS 1. — ÉRDEKES statisztikát készítettek a Pécsi Vendéglátó Vállalatnál. A statisztka alapja az elmúlt évi sütemény és kávéfogyasztásot Kimutatták, hogy 1961-ben 2 622 000 darab süteményt adtak el — ebből 23 db. volt az egy főre jutó fogyasztás — és 80 mázsa pörköltkávéból 2 655 000 szimplát főztek. A napi fogyasztás 7274 szimpla volt. SPORTNAPOT rendeznek május 20-án Komlón: a sportnap eseményeit gazdag kultúrműsor tarkítja. KÉT KÖZLEKEDÉSI BALESET TÖRTÉNT TEGNAP PÉCSETT Tegnap délután 15 óra 57 perckor a pécsi külvárosi pályaudvaron, az I számú vágány mellett elterülő raktereiben a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat tulajdonát képező FB 10-65 forgalmi rendszámú tehergépkocsi rakodás céljából a vágány mellé akart állni a gépkocsi hátsó része azonban a vezető figyelmetlensége miatt a rakszerelvénybe ért és azt az ott tolatást végző mozdony hat kocsiból álló szerelvénye elkapta Mintegy 4,5 métert maga előtt tolta a gépkocsit, majd azt megperdítette és így a motorház a kocsisor alá került. Az előzetes becslések szerint mintegy 70—80 ezer forintos kár keletkezett. Tabi László gépkocsivezető könnyebb sérüléseket szenvedett. Ugyancsak tegnap délután Os Sándor 28 éves gépkocsivezető, pécsi lakos a PKV tulajdonát képező 27-es jelzésű autóbusszal a József Attila utcában a Szabadság út felől a Megyeri út felé közlekedett. A Semmelweis utcánál Huder Ferenc 39 éves pécsi lakos motorkerékpárján megelőzte az autóbuszt. Előzés közben az autóbusz a motort elérte, azt felborította, amely ezután mintegy 5 métert csúszott. * A motor vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autóbusz vezetőjétől az 1. számú ellenőrző lapot elvették. — TIZENKILENC termelőszövetkezet villamosítását végzi el ebben az évben a MEGYEVILL. Kilenc termelőszövetkezetben már megkezdték a szerelési munkákat. AZ ELMÚLT év hasonló időszakához viszonyítva 3936- tal több olvasó fordult meg 1962 első negyedében a falusi könyvtárakban és 39 484 könyvvel többet kölcsönöztek mint tavaly. Idén januártól március végéig 27 276 falusi olvasónak 173 502 kötet könyvet kölcsönöztek a könyvtárak.• A JANUS PANNONIUS MÚZEUM néprajzi osztályának munkatársai is részt vesznek a május 4—5-én Szolnokon rendezendő a regionális néprajzi atlaszok konferenciáját előkészítő ülésén. Itt terjesztik elő a baranyai regionális néprajzi atlaszterv vázlatát. A részletes terveket a Magyar Néprajzi Társaság és a pécsi múzeum ettel közösen rendezett, később Pécsett tartandó konferencián tárgyalják majd meg a szakemberek.