Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-01 / 127. szám
2 DI/AT A NAGYVILÁGBAN Laird nyilatkozata európai körútjáról Washington: Melvin Laird amerikai hadügyminiszter vasárnap hazatért európai körútjáról az Egyesült Államokba. A NATO miniszteri tanácsának lisszaboni ülése előtt részt vett a szervezet nukleáris terveő csoportjának és védelmi tervező bizottságának ülésén az NSZK-ban, illetve Brüsszelben. Amint vasárnap, hazatérése után kijelentette, mindkét ülésen a kölcsönös (a NATO és a Varsói Szerződés országai közötti) csapatcsökkentések kérdését beszélték meg. Laird ezzel kapcsolatban a szövetségeseknek a Nixondoktrinát hangsúlyozta, s azt, hogy a NATO-nak „az erő pozíciójából” kell erről a kérdésről tárgyalnia. „Most, hogy tárgyalásokba fogunk kezdeni, katonailag meg kell erősíteni szövetségünket, amíg ezek a tárgyalások folynak" — mondotta az újságíróknak. Laird kijelentette, nem tudja megmondani, mikor kezdődhetnek konkrét tárgyalások a NATO és a Varsói Szerződés között a csapatcsökkentésekről. „Egyelőre meg kell erősíteni szövetségünket” — mondotta ismét. SCHWERIN: A KISZ Központi Művészegyüttesének Rajkó-zenekara NDK-beli vendégszereplését szombaton az északnémet Schwerinben kezdte meg. 4 BECS: Minden előkészületet megtettek, hogy Brandt nyugatnémet kancellárt baráti légkörben fogadják. Az osztrák sajtó visszatekintést adott az eddigi nyugatnémet—osztrák kormányfői találkozókról, az újságírók átvették a június 1—3 közötti hivatalos eseményekre érvényes igazolványaikat. A program azonban elmarad, mert Kreisky osztrák kancellár megbetegedett. FOKVÁROS: Tizenkilenc nappal ezután, Hogy új szivet ültettek mellkasába, Dirk Van Zyl, Dél-Afrika nyolcadik szivátültetéses betege szombaton sétálni ment Fokváros közelében a tengerpartra. Felesége és gyermekei vártak rá a tengerparton, körülbelül nyolc kilométernyire a Groote Schur kórháztól, ahova Van Zyl a séta után visszatért. Orvosai úgy tervezik, hogy szerdán hazaengedik a kórházból. 4 KUWAIT: Vasárnap tűz ütött ki Kuwait legnagyobb olajlelőhelyén. Az oltási munkálatokat azonnal megkezdték, hatalmas vizesárkot vontak a lángokban álló olajkút köré. Aziz Husszein államminiszter közölte, hogy nemzetközi szakértőket kérnek a tűz eloltásához, ami legjobb számítások szerint is legalább kétheti megfeszített munkát igényel. 4 COLOMBO: A ceyloni hadsereg katonái vasárnap látták a szigetország déli részén fekvő Sinharaja őserdőt, hogy kiűzzék ottani rejtekhelyükről a terroristákat Egy katonai szóvivő közlése szerint a terroristák egyik vezetőjét a hadsereg szombaton elfogta Moneragaia dél-ceyloni kerületben. 4 RÓMA: Olaszország három legnagyobb szakszervezeti központjának felhívására vasárnap több mint 150 000 dolgozó érkezett az ország különböző részeiből a fővárosba, hogy nagyszabású tömegtüntetésen követelje a legsürgősebb társadalmi és gazdasági reformok végrehajtását, a munkanélküliség felszámolását és a fejletlen déli tartományok gazdasági felvirágoztatását. 4 MONTERREY: A mexikói terreyben szombaton hat revolvergolyóval agyonlőtték Rodolfo Gaitan Soucedót, a legnagyobb mexikói szakszervezeti központ, a CTM (Mexikói Dolgozók Szövetsége) egyik vezetőjét. Gyilkosát letartóztatták. 4 HAVANNA: Egy fiatal venezuelai térítette Havannába a Pan American légitársaság Boeing—707-es gépét, — jelentik a kubai lapok. A gép 58 utasa és 9 főnyi legénysége egyébként a vasárnapot Havannában városnézéssel és strandolással töltötte. 4 ODESSZA: Odesszában vasárnap véget ért a két francia hadihajó, D'Estries terpedóromboló és a L’Alsa cien őrhajó ötnapos látogatása. Mint már jelentettük, a francia hadihajók Dzerzsinszkij szovjet iskolahajó ez év áprilisában Le Havre kikötőjében tett látogatását viszonozták. 4 TOKIÓ: Baloldali diákok ezrei tüntettek vasárnap Tokióban az ellen, hogy az amerikaiak Okinawa sziget átadása után is fenn akarják tartani ottani katonai jelenlétüket. A rendőrök 241 tüntetőt tartóztattak le, 87 diák megsebesült. 4 MOSZKVA: A Moszkva melletti Dubnában vasárnap véget ért az egyesült atomkutató intézet a Szocialista Államok Nemzetközi Tudományos Szervezete tudományos tanácsának 30. ülésszaka. 4 SANTIAGO: A Chilei EP lapja, az El Sigio úgy értesült, hogy az ország jobboldali elemei összeesküvést szerveztek Garcia inchaustegui kubai nagykövet ellen, arra számítva, ha elrabolják a követet, szabadságáért cserébe kiszabadíthatják Vialli tábornokot, akit René Schneider volt hadsereg-főparancsnok meggyilkolásával kapcsolatban tartanak őrizetben. Az összeesküvésben való részesség miatt csütörtökön őrizetbe vették feleségével együtt az argentin Oscar Ochea PerezL Perezné elárulta azoknak a nevét, akik férjével együtt a kubai nagykövetet el akarták rabolni. 4 AMSZTERDAM: Személyes tehervonat ütközött össze vasárnap Amszterdam közelében. Heten meghaltak, a sebesültek száma harmincnyolc. A szerencsétenség oka még nem ismeretes. 4 ADDISZ ABEBA: Makonnen etióp postaügyi miniszter szombaton bejelentette, kérni fogja az afrikai országokat, hogy támogassák jelölését az ENSZ főtitkári tisztére. 4 FOKVÁROS: Feldöntött gyertyától kigyulladt egy faház a dél-afrikai Otteyben. A benne lakó család tíz tagja elégett. 4 MIAMI: A miami vámhatóságok mintegy hetvenöt kiló heroint foglaltak le egy Argentínából érkező kis repülőgép fedélzetén. A zsákmány értéke 23 millió dollár. Az üggyel kapcsolatban kilenc személyt tartóztattak le, nyolc argentin és egy uruguayi állampolgárt. 4 BELGRAD: Adam Malik indonéz külügyminiszter vasárnap hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett. A repülőtéren Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter üdvözölte. Hon « DUNÁNTÚLI NAPLÓ I CSZP XIV. kongresszusának határozata Prága Szombaton délután nyilvánosságra hozták a CSKP XIV. kongresszusának határozatát. A határozat megállapítja, hogy a CSKP Központi Bizottsága, élén Gustáv Húsekkal, sikeresen felszámolta a társadalom és a párt életében kialakult válságot. A határozat emlékeztet arra, hogy a XIII. kongresszus a szocialista társadalom szükségleteinek megfelelően helyesen határozta meg a korábban felhalmozódott problémák és nehézségek megoldásának fő irányát, a CSKP akkori vezetésében azonban nem volt meg a marxista-leninista elvszerűség, következetesség, sem pedig a megfelelő képesség, hogy aktivizálja a marxista-leninista erőket e fő irányvonal megvalósítására. Ennek következtében a pártban és a társadalomban elhatalmasodtak a válságjelek. A határozat megállapítja, az 1968-as januári plénum kifejezésre juttatta annak szükségességét, hogy megoldják a válságos helyzetet, felszámolják a párt tevékenységében, különösképpen pedig vezetésében mindazt, ami akadályozta a lenini elvek érvényesítését és a szocialista társadalom továbbfejlesztését. Súlyos fogyatékosságnak minősíti azonban a határozat, hogy a januári plénum nem határozta meg világosan a társadalmi fejlődés osztálytartalmát és keretét és nem mozgósította harcra a pártot a növekvő opportunizmussal és a szocialistaellenes jelenségekkel szemben. A CSKP 1968 januárja utáni új vezetésében nem volt elvi marxista-leninista egység. A vezetés nem biztosította a plénum pozitív következtetéseinek valóra váltását, s határozatlan, elvtelen magatartásával teret engedett a revizionista és opportunista irányzatnak a pártban. Kialakult a jobboldali revizionisták és a szocialistaellenes erők politikai tömbje, amely az imperializmus és a nemzetközi reakció széleskörű támogatásával ellenforradalmi kísérletre tért át a csehszlovákiai társadalmi viszonyok megváltoztatása céljából. A kongresszus őszinte háláját fejezi ki a Szovjetuniónak, a szovjet kormánynak, a szovjet népnek és a többi szocialista országnak azért, hogy megértették a csehszlovák kommunistáknak és a szocialista módon gondolkodó állampolgároknak a szocializmus ügyéért érzett jogos aggodalmait és eleget tettek segélykérésüknek. Szövetségeseink internacionalista segítsége az adott helyzetben elengedhetetlen és az egyetlen helyes megoldás volt. Megfelelt a csehszlovák dolgozók, a nemzetközi munkásosztály, a szocialista közösség együttes érdekeinek, valamint a kommunista világmozgalom osztályérdekeinek. Megmentette országunkat a polgárháborútól és az ellenforradalmi fordulattól, megakadályozta a szocializmus európai pozícióinak veszélyeztetését és a második világháború következményeinek felülvizsgálatát, megteremtette annak a feltételeit, hogy a marxizmusleninizmushoz hű erők előretörhettek a pártban és a társadalomban, teljes kudarcra kárhoztatta a szocialistaellenes és a jobboldali erők tömbjét, megteremtette a feltételeket az ország fokozatos konszolidálásához. A kongresszus nagúra értékeli az 1969. áprilisa után megkezdett politika elvszerűségét, taktikai eljárását, a pártvonal érvényesítésében alkalmazott határozottságot és következetességet. A tagkönyvcsere elengedhetetlen és helyes akció volt, amelynek során megvalósították az 1970-es januári plénum által kitűzött célokat. Ennek eredményeként kialakultak a feltételek a párt marxistaleninista jellegének felújításához. Külön fejezet foglalkozik a párt további építésének, és a pártéletnek a feladataival. Megállapítja, hogy a párt ereje a marxista-leninista elvekhez, a proletár internacionalizmushoz való hűségben, sorainak egységében, akcióképességében, tagjainak eszmei érettségében, a helyes káderpolitikában, valamint a néppel való szoros, állandóan elmélyülő kapcsolatban rejlik. A határozat hangsúlyozza, hogy ki kell dolgozni a szocialista társadalom hosszútávú fejlesztési programját. Részletesen szól a határozat a kispolgári gondolkodás, a vallásosság, a nacionalizmus, a szovjetellenesség és általában a burzsoj ideológia elleni harcról. A határozat egyidejűleg hangsúlyozza: a jobboldal ellen vívott harc feltételezi, hogy rendszeresen leküzdjék a marxizmus— leninizmus megcsontosodott, dogmatikus értelmezését is.A párt akcióképességének emelése érdekében döntő jelentőségű a demokratikus centralizmus elveinek következetes megtartása. A határozat a párttevékenység elvi kérdésének minősíti a párt és a nép egységének felújítását. „Számítunk a szocialista állam minden polgárára, aki őszintén részt kíván venni közös erőfeszítéseinkben. Ez azokra is vonatkozik, akik nem kaptak új pártigazolványt, de hibáikat munkájukkal jóvá akarják tenni. Azok ellen azonban, akik politikailag a túlsó parton állanak, határozott politikai harcot vívunk" - jelenti ki a határozat. A párt gazdaságpolitikájáról szólva megállapítja, hogy a szocialista társadalom további fejlesztésében elvi jelentőségű a gazdasági élet dinamikus és arányos fejlesztése. A népgazdaság ötéves fejlesztési tervének fő célja a nép anyagi és kulturális életszínvonalának további növelése. A kongresszus rendkívüli jelentőséget tulajdonít a gazdaságirányítási rendszer további tökéletesítésének és megszilárdításának a demokratikus centralizmus alapján. A határozat megállapítja, hogy a csehszlovákiai nemzetek és nemzetiségek kapcsolatának kérdéseiben a párt a nemzetiségi politika lenini elveire támaszkodik. A föderáció létrehozásával befejeződött a párt erőfeszítése, hogy a teljes egyenjogúság alapján államjogilag rendezzék a cseh és szlovák nemzet kapcsolatait. A határozat külpolitikai részében a CSKP Csehszlovákia külpolitikájának tartós alapjaként jelöli meg a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való testvéri együttműködést, barátságot és szilárd szövetséget. Csehszlovákia a lehető legnagyobb mértékben hozzájárul a Varsói Szerződés megszilárdításához és a KGST keretén belül kezdeményezően részt vesz a tagállamok gazdasági integrációjának fejlesztésében. A CSKP előmozdítja az 1969- es moszkvai tanácskozás következtetéseinek megvalósítását. Harcot vív a jobboldali revizionizmus és opportunizmus ellen, internacionalista magatartásával összhangban egyidejűleg folytatja a Kínai Kommunista Párt jelenlegi vezetőségének bírálatát. A határozat megállapítja: Csehszlovákia változatlanul törekszik az NSZK-val való kapcsolatok normalizálására, de elvárja, hogy az NSZK kormánya konkrét tettekkel válaszol a konkrét tettekkel válaszol Csehszlovákia jó szándékának kinyilvánítására, s mindenek előtt valamennyi következményével együtt eleve nyilvánítsa érvénytelennek a müncheni szerződést. Újabb Mars-rakéták Újabb marsrakétát indították a Szovjetunióból május 28-án. A Mars III. tömege és feladata azonos a Mars II. laboratóriummal. 30-án az USA-ból is egy Mariner típusú rakéta indult testvérbolygónk felé. A bolygóra és a naprendszer térségére vonatkozó vizsgálatokat fognak végezni. Ezúttal az utóbbi problémát érintjük vázlatosan. A világmindenség még a csillagközi térben sem üres. Gázatomok — főleg hidrogénatomok és -ionok — továbbá molekulák — például ammónia, víz, formaldehid, metilalkohol — észlelhetők benne színképi vizsgálattal. Kisebb hányadban por is kimutatható. Még inkább sűrűbb a Nap közvetlen környékének szerkezete. Nap körüli pályán mikrometeorok száguldoznak, és a teret „napszél" tölti ki, melyet a mesterséges bolygók műszereinek adataiból ismertünk meg. Központi csillagunk állandóan ontja magából felszíni anyagát is. A kifelé terjedő folytonos napfelhőt nevezték el a csillagászok találóan „napszélnek". Olyan erős ez az anyagáramlás, hogy jogosan mondhatjuk: benne élünk a Napban. Eddig nem ismert légköre Földünk távolságánál messzebb terjed. Sűrűsége állandóan változik. Szükséges az anyagi összetételének, sűrűségváltozásának vizsgálata, a naptevékenységgel való összefüggésének tisztázása, mivel belőle a Nap sugárzási mechanizmusát ismerhetjük meg. Az már közismert, hogy a naptevékenység változása kihat a földi időjárásra, a terméseredményekre, a híradási eszközök működésére, az emberek idegállapotára, néhány betegségtípus és haláleset elterejdésére, illetve gyakoriságára stb. A Nap megismerése és állandó vizsgálata tehát az egyik legfontosabb csillagászati feladat. Erre a Föld felszínén csak részben van meg a lehetőség. Anyagi részecskéi például fennakadnak a Van Allen-féle mágneses övezetben és légkörünk felső rétegeiben. Sőt utóbbiakon az elektromágneses sugarak teljes tartománya sem tud áthatolni. A látható fény a teljes tartománynak csak hatvanad része. Átérkezik még az infravörös és az ultraibolya sugárzás, valamint néhány szakasznyi rádióhullám, így összesen is csak az elektromágneses sugárzás egyötöd része, holott éppen a hiányzó hullámhosszak nyújtanák a megkívánt pontos ismeretet. Csak a világűrben vizsgálható a kozmikus sugárzás. Ez a nagy energiájú sugárzás a távolból érkezik, atommagokból és elemi részecskékből áll. Szülőhelyük a csillagok felszínén lejátszódó kitörések és szupernova-robbanások. A Föld felszínére nem jut el az eredeti, csak a légkörben bonyolult folyamat végeredményeképpen keletkező másodlagos sugárzás. Csillagászati szempontból nagyon fontos az eredeti sugárzás vizsgálata. Műszereinket tehát kívül kell helyezni a légkörön. A marsrakéták hosszan tartó útjuk során bőven rendelkeznek idővel a mérések elvégzésére. Útvonaluk olyan égi tájat metsz át, melyen még kevés emberkéz alkotta jármű haladt át. Nemcsak a célpont vizsgálatában, hanem a fél évig tartó adatgyűjtésben, a szorosan vett világűrkutatásban is fontos szerepet kaptak. Dr. Tóth László, a TIT csillagászati lakosztályának titkára 1971. június 1. Ilku Pál Moszkvában Vjacseszlav Jeljutyinnak a Szovjetunió felső- és középfokú szakoktatási miniszterének meghívására hétfőn Moszkvába érkezett Ilku Pál művelődésügyi miniszter, Perényi Imre, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora és Zambó János, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektora. 9 Ceausescu Pekingbe utazott Hétfőn reggel Nicolae Ceausescunak, a Román KP főtitkárának, az Államtanács elnökének vezetésével elutazott Bukarestből a román párt- és kormányküldöttség, amely hivatalos látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, a Vietnami Demokratikus Köztársaságban és a Mongol Népköztársaságban. A delegáció tagjai között van Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök, az RKP KB állandó elnökségének tagja, Manescu, az Államtanács alelnöke, a Központi Bizottság végrehajtó bizottságának és állandó elnökségének tagja, a KB titkára is. Mariner 9. Az egyesült államokbeli Cape Kennedyben vasárnap este (magyar idő szerint éjfél után 23 perccel) fellőtték a Mariner—9 jelű űrhajót, amelynek feladata, hogy a Marshoz repüljön, ott tudományos kutatásokat végezzen és fényképfelvételeket készítsen a bolygóról. A Mariner 9 a tervek szerint hat hónapig repül a Mars felé (körülbelül egyidőben ér oda a már úton lévő szovjet űrhajóval, a Mars-2 és Mars-3-mal.) Az űrhajó és pályára röpítő rakéta szétválasztása sikeresen megtörtént — közölte az Amerikai Űrhajózási Hivatal. (Egy hónapja a hasonló Mariner-8 kísérlet azért szenvedett kudarcot, mert ez a művelet nem sikerült.) Szabadon engedték a konzult Stanley Sylvester, Nagy Britannia rosarioi tiszteletbeli konzulja, aki egy hetet töltött a népi forradalmi hadsereg nevű szervezet fogságában, kijelentette, hogy őrzői udvariasan beszéltek hozzá és jól bántak vele. Sylvester vasárnap szabadult ki fogságából, miután az igazgatása alatt álló konzervgyár a népi forradalmi hadsereg követelésére 62 500 dolár értékű élelmiszert és takarót osztott ki a város szegény lakosai között. A kettős állampolgárságú és argentin születésű konzul elmondotta, hogy elrablói „valahol Rosarioban egy frissen festett szobába szállították, amit ők a nép börtönének” neveztek. Egy ízben, amikor a közelben rendőrszirénák szólalak meg, csuklyát viselő őrzői a szobából a ház pincéjébe vitték őt. Mielőtt szabadon bocsátották volna, egy kocsiba ültették és bekötött szemmel hosszú ideig autóztatták. Sylvester szerint az elrablói fiatalok voltak, de arcukat nem láthatta, mert állandóan álarcot viseltek. OLIVETTI QUANTA ELEKTROMOS OSSZÍADOGÉP, CALCOREX KÉZI SZORZÓGÉP, irodai írógépek különböző kocsimérettel, normál és gyöngybetűs érkeztek a 10 ES SZÁMÚ PAPÍR-, NYOMTATVÁNYBOLTBA. PÉCS, SORHÁZ UTCA 2. SZÁM TELEFON: 39-42,