Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)
1973-08-01 / 200. szám
ora a nagyvilágban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üdvözlete A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratian üdvözölte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságát az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongreszszusának 70. évfordulója alkalmából. Ünnepi gyűlés a Kremlben Moszkva Kedden a Kremlben ünnepi gyűlést tartottak abból az alkalomból, hogy az oroszországi föderációt a Népek Barátsága Érdemrenddel tüntették ki. A gyűlésen megjelent Nyikolaj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és más szovjet vezetők. A gyűlésen Nyikolaj Podgornij mondott beszédet, majd a jelenlevők viharos tapsa közepette a köztársaság zászlajára tűzte az érdemrendet. / ONNANTOLINAPIO KSD. NAPLÓ, TELEFOTO Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára és kísérete kedden elutazott hazánkból. A Ferihegyi repülőtéren Péter János búcsúztatta a világszervezet főtitkárát. Brezsnyev fogadta Kádár Jánost Szimferopol: leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára kedden a Krímben találkozott Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával. A találkozón, a szovjet pártés kormányküldöttségnek 1972. őszén Magyarországon tett látogatása során elért megállapodások szellemében megvitatták az SZKP és az MSZMP közötti testvéri kapcsolatok elmélyítésének és a sokoldalú szovjet—magyar együttműködés további fejlesztésének kérdéseit. A szívélyes, baráti légkörű találkozót a megvitatott kérdésekben való teljes nézetazonosság jellemezte. • NEW YORK: A CBS amerikai rádió és televízió társaság hétfőn bejelentette: dokumentumokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy az amerikai hadsereg titkosszolgálata az NSZK-ban lehallgatja polgári személyek telefonbeszélgetéseit. NICOSIA: A moszkvai Pravda keddi számában arra hívja fel a figyelmet, hogy a reakciós erők „még bonyolultabb helyzetet próbálnak teremteni Cipruson provokatív céljaik elérése érdekében". A szigetországon végbemenő eseményeket megvilágítva a szovjet lap hangsúlyozza: a terroristák célja „a politikai rendezést célzó intézkedések és mindenek előtt a ciprusi belső tárgyalások meghiúsítása. Meg akarják fosztani Ciprus népét a demokratikus vívmányoktól, félre akarják állítani Makariosz elnököt és fel szeretnék számolni kormányát". A MOSZKVA: Az Atlantióceán térségében gyakorlatozó egyik szovjet hadihajóraj augusztus 1—9. között nem hivatalos baráti látogatást tesz Havanna kikötőjében. Az „Admiral Iszakov” és a „Gyerzkij” romboló, valamint egy tengeralattjáró a havannai látogatás után más kubai kikötőket is felkeres. ♦ MOSZKVA: Alekszandr Fedotov berepülő pilóta a Szovjetunió Hőse JE—266 típusú sorozatgyártású gépén 36 240 méterre javította a magassági világrekordot. A SANTIAGO: Hétfő délután és éjszaka két alkalommal tárgyalt dr. Salvador Allende chilei elnök, a Népi Egység koalíciójának nevében Patricio Aylwin szenátorral, az ellenzéki Kereszténydemokrata Párt elnökével. Az első találkozót Aylwin „nyíltnak és őszintének” minősítette, de egyelőre nem derül ki, vajon az ellenzék legnagyobb pártja — túl a követelések előterjesztésén — mit kíván tenni a polgárháborús helyzet megszüntetése és a reakciós terror megfékezése érdekében. -I GENF: A dél-afrikai hatóságok rendszeresen kínozzák a politikai foglyokat Namíbiában - állapítja meg az a jelentés, amelyet az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága által a namíbiai helyzet vizsgálatával megbízott szakértők készítettek. A PEKING: A Kínai Népköztársaságban az ország északi részén pusztított szárazság és a déli országrészben hullott sok csapadék ellenére idén nyáron gazdag termést takarítottak be. Búzából, árpából és zöldségfélékből a termés mennyisége elérte, vagy meghaladta a rekordtermésnek minősített 1972. évi mennyiséget. ♦ DREZDA: A Német Demokratikus Köztársaság Vöröskereszt szervezete 250 000 márka értékű segélyt juttat a szárazságtól sújtott nyugat-afrikai országoknak. Az adományban kombinált vitamin-készítmények és élelmiszerek is szerepelnek A PÁRIZS: Heikal, az Al Ahram főszerkesztője, Egyiptom legismertebb politikai kommentátora nyilatkozatot adott az Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, 1973. július 28—31. között a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására hivatalos látogatást tett Magyarországon. A főtitkárt elkísérte Magyarországra felesége és Bohdan Lewandowski főtitkárhelyettes, valamint Georg Hennig, a főtitkár titkárságának vezetője. A hivatalos látogatás során a főtitkárral megbeszéléseket folytatott Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Péter János külügyminiszter. A megbeszéléseken ismertető-w,« ____ ték egymással nézeteiket a egyiptomi ~ líbiai egyesülési tel- i nemzetközi helyzetről, valamint 3.' V.P' . l_ t_ _.__N. al. I.I.1 A.— L1 JE.JL. vekről a francia Figaro számára. Kifejtette, hogy a két ország az eredetileg tervezett időpontban, tehát szeptember 1-én végrehajtja a teljes egyesülést, s ez nemcsak látszat-intézkedés lesz. Heikal szerint az egyesülés kérdésében támadt nézeteltéréseket erősen eltúlozták és Kadhafi líbiai elnök korántsem olyan merev, mint egyesek mondják. A KAIRÓ: Anvar Szadat egyiptomi elnök kedden üzenetet intézett az arab államfőkhöz a Biztonsági Tanács nemrég lezajlott közel-keleti vitájával és szavazásával kapcsolatban. Szádet megállapította, hogy az izraeli kivonulást és a A BELGRÁD, Jugoszlávia valamennyi közös gazdaságától és mintegy háromezer egyéni gazdaságától beérkezett jelentés alapján a Szövetségi Statisztikai Intézet által elkészített becslés szerint az idei búzatermés az országban körülbelül 4,6 millió tonna lesz, ami 4 százalékkal kevesebb a tavalyi terméshozamnál. ♦ WASHINGTON: Az ameri-Palesztinai nép jogainak elis- Ikai szenátus — a Watergate-bot mérését sürgető határozati javaslat amerikai megvétózása annyit jelent, hogy az Egyesült Államok nyíltan kihívást intézett az arab országokhoz. Ez a tény szükségessé teszi, hogy az arab népek egyesítsék erőfeszítéseiket és közösen fellépve hiúsítsák meg a cionista imperialista terveket. A BUDAPEST: losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden fogadta Tokura Eiji rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, Japán új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A Külügyminisztérium sajtóközleménye sában, az európai helyzet, különösen az európai biztonsági és együttműködési konferencia, a közel-keleti és a délkeletázsiai helyzet, a leszerelés és számos más kérdés, különös figyelemmel a soron következő ENSZ-közgyűlés napirendjén lévő fő témákra. Foglalkoztak a magyar részvétel növelésével az Egyesült Nemzetek és a vele összefüggő szervezetek tevékenységében. A Budapesten és vidéken tett látogatása során a főtitkárnak alkalma volt tapasztalni a magyar népnek az Egyesült Nemzetek Szervezete iránt tanúsított komoly érdeklődését, több, mindkét felet érdeklő témáról, beleértve olyan kérdéseket, mint az Egyesült Nemzetek szerepe a nemzetközi kapcsolatok további megjavítáBudapestről Prágába érkezett Kurt Waldheim ENSZ főtitkár. A prágai repülőtéren Chnoupek csehszlovák külügyminiszter fogadta. rány hatására is - hétfőn elsöprő többséggel jóváhagyott egy törvényjavaslatot, amely radikálisan megnyirbálja a szövetségi választások kampányára ♦ WASHINGTON: Kedden a Fehér Házban megkezdődött az amerikai—japán magasszintű eszmecsere. Az Egyesült Államok költhető összegeket és a válasz- re,"öke és a miniszterellási alapokba befizethető hoz- I ?ok « ellentetek jegyeben rájárulásokat. A törvényjavas- ■ fe_dtek » h?n°PI° fe, lat szerint, amelyet természete is hagyott párbeszédet s mintsen a képviselőháznak is jóvá a Washington Post szerkesztéseken hagyma, az elnökjelöltek trükke megállapítja: „mindaz elnökválasztások során 14 ' j elenelek szemrehányást temillió dollárt, az általános vállemek egymásnak . on,PÓnyőr° pedig 21 : + LONDON: A DPA nyugatiilló dollárt költhetnének. Ősz- német hírügynökség tudósítása szehasonlitásul: Nixon elnök ta- szerin, Q N Rothschild And vagy 50-55 millió dollárt köt : Sons Limited bankház londoni, foft uravalasztosi kampányoro. irodaházának egyik tanácska. Szombatra halasztották az űrsétát Houston . A Skylab amerikai űrlaboratórium legénységét kedden közép-európai idő szerint 12.30- kor ébresztette a houstoni irányítóközpont. Bár a három űrhajós egészségi állapota sokat javult, és jórészt megszűntek a „tengeribetegség” tünetei, az űrközpontban úgy határoztak, hogy az eredetileg keddre tervezett többórás űrsétát szombatra halasztják. A döntést azzal indokolták, hogy rosszullétük miatt az asztronauták 24 órával lemaradtak az előírt feladatok teljesítésében. A NASA egyik onvosszakértője egyébként első ízben utalt arra, hogy a „tengeribetegség” tüneteinek jelentkezésén kívül a súlytalanság maradandóbb elváltozást is okozhat az űrhajósok szervezetében. Dr. Charles Berry, az Űrhajózási Hivatal főorvosa elmondta, hogy a korábbi űrhajók utasainak szíve átlagosan 3 százalékkal volt kisebb a visszatéréskor, mint indulás előtt. A jelenséget azzal magyarázták, hogy a súlytalanság körülményei között a szív izmaira nem hárul olyan megterhelés, mint a földön. Houstonban attól tartanak, hogy a Skylab második legénységénél az elváltozás még nagyobb mértékű lesz, hiszen Bean, Lousma és Garriott minden eddigi asztronautánál hosszabb időt tölt a világűrben. A SANTA CRUZ: Vallási tébolyában több, mint egy tucat embert gyilkolt meg Herbert Mullin kaliforniai fiatalember. Egyik nap az a kényszerképzete támadt, hogy Kalifornia egy roppant földrengés következtében a Csendes-óceánba csúszik, s ezután „telepatikus intést” kapott, hogy a katasztrófát csak emberáldozatokkal előzheti meg. Egyik áldozata egy katolikus pap volt, akit mindenszentek napján ölt meg egy gyóntatószékben. ______________________ srótermében öt személy napon Ita kétszer állapítja meg az m I I I | arany szabadpiaci árát. A nab KV Q D ■ ponta 10 óra 30 perckor és 15 órakor találkozó öt személy öt londoni cég képviselője. A SINGAPORE: A Singapore-i Oktatásügyi Minisztérium felhatalmazta az iskolaigazgatókat, hogy elbocsássák azokat a tanárokat, illetve kizárják azokat a diákokat, akiknek baja meghaladja a hivatalosan engedélyezett hosszúsági maximumot. Az előírás az, hogy a haj nem érhet lejjebb az ingnyaknál, nem takarhatja el a fület és a homlokon nem érhet lejjebb a szempillánál. Az iskolaigazgatók és tanfelügyelők havonta kötelesek jelentést írni a minisztériumnak a haj problémáról. A TOKIO: Keddre virradó éjszaka felhőszakadás zúdult Japán déli részére. A hegyvidékeken több helyütt földcsuszamlást okozott a lezúduló víztömeg, Fukuoka és Kumamoto városban több mint tízen életüket vesztették. Több ezer ház rombadőlt és lakóik közül sokan még az eltűntek listáján vannak. * 1973. augusztus 1. Befejeződött a testvérpárok találkozója (Folytatás az 1. oldalról) szovjet—amerikai egyezményről. A testvérpártok vezetői nagyra értékelték az SZKP lenini külpolitikáját, Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának személyes hozzájárulását e fontos nemzetközi jelentőségű politika meg-s valósításához. Levonták az általános következtetést, hogy az egész nemzetközi helyzetben jelentős pozitív változások mentek végbe, mind átfogóbb nemzetközi elismerésre találnak a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elvei; kiszélesednek a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok a szocialista és a ka- s pitalista országok között; ked- I vezőbb távlatok tárulnak fel az olyan konstruktív lépések számára, amelyek arra hivatottak, hogy elősegítsék a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdulását. Hangsúlyozták, hogy fontos valamennyi érdekelt állam együttes erőfesztítéseivel megszilárdítani a nemzetközi színtéren végbemenő pozitív változásokat, következetesen megvalósítani a megkötött egyezményeket és szerződéseket, szüntelenül előre haladni a fő cél, az egyetemes béke biztosítása felé. Kifejezésre juttatták azt az egyöntetű eltökéltségüket, hogy ebben az irányban fejlesztik a szocialista országok aktív együttműködését, megerősítették azt a készségüket, hogy elősegítik az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikerrét. Pozitívan értékelve a Helsinkiben megtartott előkészítő konzultációk és az európai értekezlet első szakasza a — külügyminiszteri találkozó — alapvető eredményeit, a testvéri pártok vezetői kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy ennek az értekezletnek a munkája, melyhez a népek a valóban tartós európai béke megteremtésébe vetett nagy reményeiket fűzik, amenyiben megvan a résztvevőkben a jóakarat, már ebben az évben teljes egészében véget érhet. Annak érdekében, hogy a legnagyobb politikai tekintélyt biztosítsák az értekezlet határozatainak, annak zárószakaszát legmagasabb szinten kellene megrendezni. A szocialista országok állást foglalnak az európai államok közötti nagyarányú és hosszú időre szóló, diszkriminációktól mentes és egyenjogú gazdaság fi kapcsolatok kibontakoztatása mellett, minden ország társadalma közötti átfogó és sokrétű érintkezés mellett, a turisztika, a sportkapcsolatok ösztönzése, a kulturális kapcsolatok fejlesztése és a szellemi értékek cseréje mellett, a béke megszilárdítása és a népek közötti kölcsönös megértés nevében. A szocialista országok abból indulnak ki, hogy az ilyen együttműködésnek minden állami szuverenitása szigorú tiszteletben tartása, a belügyeibe való be nem avatkozás keretei között kell fejlődnie, figyelembe véve minden ország szokásait és hagyományait. Ez az együttműködés megfelel majd minden európai nép és külön-külön mindegyik érdekeinek. Megelégedéssel állapították meg, hogy jelenleg aktivizálódik az olyan társadalmi erők tevékenysége, amelyek fontos szerepet tölthetnek be Európa békekontinenssé válása történelmi feladatának megoldásában, a föld békéjének megszilárdításában. A szocialista országok következetesen síkra szállnak azért, hogy a politikai enyhülés kiegészüljön a leszerelést elősegítő katonai enyhüléssel. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a küszöbön álló, ez év októberében Bécsben megtartandó tárgyalásoknak a közép-európai fegyverzet és fegyveres erők csökkentéséről. A szocialista országok elengedhetetlenül szükségesnek tartják az enyhülés övezetének kiszélesítését, az egész világra való kiterjesztését. Ez mindenekelőtt megköveteli az imperialista agresszió teremtette konfliktus-helyzetek haladéktalan rendezését. Ismét megerősítették, hogy következetesen támogatják a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya álláspontját, azt a követelését, hogy valamennyi fél maradéktalanul teljesítse a párizsi megállapodást; biztosítani kell Indokína népei számára annak lehetőségét, hogy maguk döntsenek sorsukról, meg kell teremteni az igazságos békét egész Indokínában, kifejezték internacionalista szolidaritásukat a vietnami néppel, azt a készségüket, hogy megadják neki a szükséges segítséget, erősítik a VDK-val a testvéri együttműködést. Továbbra is az egyik legkiélezettebb probléma a közel-keleti helyzet, amelyet rendezni kell olyan alapon, hogy teljes egészében kivonják az izraeli csapatokat a megszállt arab területekről, tiszteletben tartják e térség államai és népei, beleértve a palesztinai arab nép függetlenségét és törvényes jogait. A feszültség enyhülésének és az államok békés együttműködése fejlesztésének politikája élvezi a népek, a világ egész haladó és békeszerető közvéleménye forró támogatását. Ezzel együtt azonban továbbra is léteznek azok az erők, amelyek a hidegháború szellemében cselekedve, szembeszegülnek a nemzetközi enyhüléssel, állást foglalnak a háborús előkészületek fokozása, a katonai költségvetések növelése mellett. Állandó éberségre van szDV-ség az ilyen erők politikájával szemben, ellene kell szegülni az olyan kísérleteiknek, hogy megtévesszék a világ közvéleményét, bizalmatlanságot és ellenségeskedést szítsanak a népek között, a szocializmus állásainak aláaknázására használják fel a feszültség enyhülését. A szocialista államok ez osztálykülpolitikát folytatnak. A béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításának irányvonala, a szolidaritás minden ország és kontinens népeinek felszabadító harcával, a szabadságuk és függetlenségük ellen, a sorsuk önálló meghatározására való joguk ellen intézett merényletek visszautasítása —ezek ennek a politikának elidegeníthetetlen alkotórészei. Figyelembe véve, hogy milyen óriási jelentősége van a szocialista országok gazdasági együttműködésének a sikeres szocialista és kommunista építés, az ezekben az országokban élő népek jólétének és kultúrájának állandó növekedése szempontjából, megvitatták a szocialista gazdasági integráció komplex programja megvalósításának menetét és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tevékenysége további tökéletesítésének fő irányait. Megerősítették, hogy ezeknek a kérdéseknek továbbra is a KGST-tagállamok kommunista és munkáspártjai figyelmének központjában kell maradniuk. A találkozón hangsúlyozták, hogy a kommunista és munkáspártok, minden antiimperialista erő szilárduló egysége elősegíti a béke és a társadalmi haladás ügyének sikereit. Kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom összefogásának szakadatlan fokozódása a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján, minden ország kommunistáinak szoros testvéri együttműködése a jövőben is kiemelkedő szerepet tölt majd be a feszültség enyhülésének megszilárdulásában a béke és a szocializmus eszméinek diadalában. III. A találkozón résztvett valamennyi testvérpárt vezetői egyöntetűen hangsúlyozták azt a törekvésüket, hogy fejlesztik a sokoldalú együttműködést a szocialista országok között, öszszehangolják cselekedeteiket a nemzetközi küzdőtéren a szocializmus ügye és a béke megszilárdítása érdekében. A találkozó szívélyes baráti hangulatban ment végbe. Ft